Töltött paprika leves? Ilyen is van! – Rex Pizzéria, Kolozsvár

 

A korábbi éveimben, amikor Kolozsváron voltam, szinte sosem vettem igénybe az éttermi menüt, mint szolgáltatást. Leginkább azért nem, mert az egyetemi menza ára sokkal olcsóbb volt bármilyen menünél, így ha valami két- vagy három fogásos menüre vágytam, akkor ott ettem, más éttermeket csak az A’La Carte kínálatuk miatt látogattam. Mostanra azonban olyan szinten megdrágult az egyetemi menza, hogy gyakorlatilag az éttermek menü árai lényegesen olcsóbbakká váltak. Emiatt pedig elkezdtem igénybe venni az éttermeknek ezt a szolgáltatását.

 

A Rex Pizzéria ebédmenüi kifejezetten egyediek. Minden nap két leves közül lehetett választani, amiből az egyik egyfajta ragulevesnek tűnt, a másik pedig minden esetben valamilyen krémleves volt. Ezenkívül két főételből lehetett választani, egyik mindig valamilyen pizza volt, a másik pedig valamilyen hagyományos főétel. Egyik nap a levesek között egy különlegeset vettem észre: töltött paprika leves. Na, ezt hogy? Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként lehet úgy a töltött paprikát levessé formálni, hogy az valóban egy leves érzetét keltse, ne pedig a paradicsomszósz legyen levesként eladva. Szóval ezt kipróbáltam, a főételek közül pedig a pizzát kóstoltam meg, ami ezesetben egy háromsajtos pizza volt (a főételek között kb. a napok felén volt valami vega). Csupán megemlíteném apró pozitívumnak, hogy bármikor jártam ebben az étteremben, mindig volt magyarul beszélő pincér, ez azért Kolozsváron nem annyira evidens, így akinek ez hozzátartozik a komfortérzetéhez, annak bátran ajánlom!

 


A leves amikor megérkezett, első látásra nem tűnt többnek, mint egy átlagos töltött paprika, talán a lé színe tért el minimálisan. Hanem amikor a levét megkóstoltam, máris éreztem a különbséget. Ez az elsőnek paradicsommártásnak tűnő lé valójában egy sűrű, paradicsomos alapú, olaszos fűszerezésű zöldségleves, melyben a paprika, a paradicsom és még számos más zöldség ízét éreztem. Nagyon kellemes volt, intenzív, de mégis harmonikus. Nem éreztem sem azt, hogy sima töltött paprikát ennék, de azt sem, hogy nagyon elrugaszkodna egy alapételtől. Így kell egy főételt jól újragondolni! Nekem maga a húsgombóc volt egy picikét negatívabb, ami a paprikában volt, picit nekem fűszerezésében és ízében visszafogottnak tűnt. Lehet persze, hogy ez valamilyen szinten tudatos volt, hogy inkább a leves íze domináljon, de valami kis extra még mehetett volna bele. De összességében ez egy kellemes étel volt.

 

A pizza már jóval kevésbé volt különleges, de ízében az is nagyon rendben van. A tésztája ropogott, a paradicsomszósz is kellően fűszeres, és a sajtok is megfelelőek mind mennyiségében, mind minőségében, bár a füstölt sajtból azért el tudtam volna képzelni valamivel többet is, mert az a másik kettőhöz képest kissé kevésnek tűnt.

 


A két ételért összesen 31 lejt fizettem, ami kb. 2.350 forint, ez a menüárak tekintetében egy kissé borsos, de még azért vállalható, ráadásul az étel, amit kaptam mind minőségben mind mennyiségben abszolute megüti az éttermi szintet. A pizza persze nem 32 centiméteres volt, hanem valamivel kisebb. A román pizzériákban nem a szélességet, hanem az étel súlyát határozzák meg grammban, így csak becsülni tudom, de az étlap alapján ezek a menü-pizzák 400 grammosak. Sajnos a Pizza Rex weboldalán nem láttam az A’la Carte étlapon információt a pizzák súlyára vonatkozóan, azonban, ha a Gustador Kebab pizzáit nézem – amelyek méretre nagyjából egy 32 cm-esnek tűnnek – akkor ott 500-600 gramm közötti pizzákat látok. Ehhez képest a 400 azért nem sokkal kevesebb, ráadásul a leves után egy akkora pizzát meg se nagyon tudtam volna enni (így is határeset volt). Szóval, aki szereti az olaszos ízeket, próbálja ki nyugodtan a menüjüket, ha meg valaki nem annyira szereti a pizzát, az is olyan főételeket találhat egy-egy napi menüként, mint a csirkés rizotto, a rántott hús, vagy a vargabéles. Ezekre azért mi magyarok ritkán mondunk nemet :).

 

Értékelésem: 9/10 (Hogy ez pontosan mit jelent, azt itt megnézheted)

 

Bővebben a helyről: https://www.pizzarex.ro/produse/  

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról