Vissza a múltamba 23. – A Krampusz éjszakája

 

Elég hosszú idejű adósságot dolgozok most le, amikor is a még decemberben megjelenő Krampusz éjszakáját elemzem ki. A kötetet még Karácsony előtt megkaptam, és határozottan megvolt a hangulata annak, hogy a fenyőfa alatt játszottam le, szerintem picit növelte a játékélményt, átéreztem talán jobban a hangulatát, tényleg meg akartam menteni a Télapót és a gyerekeket a szörnyű sorstól. No de azért törekedtem arra is, hogy ez ne vegye el az objektivitásom. Lássuk, Jonathan Green karácsonyi tematikájú műve hogy tetszett nekem!

 

Történet (3): Egy egyszerű kisgyereket testesítünk meg, aki éjszaka arra kel fel, hogy 13-at ütött az óra éjfélkor. Már elkezdődött valami… Miközben lenn vagyunk a nappaliban, megdézsmálhatjuk a karácsonyi menüt, megnézhetünk ajándékokat, sőt, akár még ki is mehetünk a városba, ám előbb-utóbb mindenképpen szembekerülünk a Krampusszal, majd kiderül: a Karácsony Ördöge elfogta a Mikulást. Ha nem tudjuk kiszabadítani, akkor a Karácsony már sosem lesz olyan, mint régen! Maga a történet nem túl kreatív, és nekem kicsit ellentmondásos is, hogy egy egyszerű gyerekként harcosokat megszégyenítő képességekkel rendelkezünk. Ugyanakkor maga a világ nekem tetszett. Nyilván erre sem lehet azt mondani, hogy valami eszement módon váratlan lenne, hiszen klasszikus karácsonyi figurák és téli mesék hősei jelennek meg benne, ugyanakkor a Krampusz-mítosz kidolgozása a könyvön belül szerintem zseniális. Maga a mítosz Magyarországon nem annyira ismert, hiszen nálunk a Krampusz csak a Mikulás gonoszkodó segítőjeként jelenik meg. Más területeken – főleg a germán mitológiában – azonban a Krampusz hatalma jóval nagyobb, megkeresi a gyerekeket, elnáspángolja őket, sőt, egyes hiedelmek szerint a rossz gyerekeket elviszi az Alvilágba. Egy hatalmas teremtmény, akinek a jellemébe abszolute belefér, hogy ezt a szörnyű tettet megteszi a Mikulással és elég erős karakter ahhoz, hogy tényleg valós félelmet okozzon. És szerintem ezt a képet jól leírja a történet, nekem ez tetszett (bár a harcértékei lehettek volna magasabbak). Maga a szabályrendszer nem nagyon tér el a klasszikus KJK-tól, az ügyesség helyett harctudás, életerő helyett kitartás van, és a mozgékonyság új elemként jelenik meg, ami próbatételeknél számít. Ez nem nagy változtatás, ahogy az sem, hogy a harcértékeket a kezdeményezés kicsit befolyásolja. Az egy érdekes és jó ötlet, hogy az értékeket kocka helyett részben mi határozhatjuk meg, ez már a Végzet prófétáiban és a Karavánkísérőkben is tetszett, bár azt hibának tartom, hogy ugyanannyit ér egy életerő pont, mint egy harckészség pont, aki kicsit képben van a KJK-val, az tudja, hogy egyébként ez nagyon nincs így. A kaland során használhatjuk a Toll hatalmasabb, valamint a Virgács vagy Vajsüti képességeket (Vajsüti? Szerintem a teasütemény inkább, amit Magyarországon használnak, bár lehet, hogy az alliteráció miatt ez jobban hangzott), viszont ezzel azért akadt gondom, leginkább az, hogy teljesen megfoghatatlan volt. Honnan vannak ezek a képességeink? Mik ezek tulajdonképpen? Karakterünk tudatosan aktiválja őket? Vagy csak egyfajta sorsfordító, ami a játékos kezében van? Miért ennyire kiszámíthatatlan? Megfelelő háttértörténet nélkül ebben a random formában nekem ez nem jött be, inkább összezavart, hogy akkor most mit, miért és hogyan... A történet nem nélkülözi a humort, vannak benne nagyon találó részek, imádtam, amikor épp egy mesterszakácsként készítjük elő a levest, amiben minket akarnak megfőzni, a vegetáriánus életmódra megtanítani akaró pulykán hatalmasat röhögtem, a cirmos cica és a vaj behozása viszont nagyon erőltetett lett.

 

Gondolkodás/szerencse (4): Szögezzük le: ez a kaland nem egy szerencsejáték. Valójában mindegy melyik ösvényt választjuk, bármelyiken sikerülhet teljesíteni a küldetést, és kockadobásos halál is alig-alig van a játékban. Egy fontos varázstárgy megszerzésénél mondjuk sok múlik azon hogy egy helyet milyen sorrendben járunk be, de az a tárgy nélkül sem teljesíthetetlen a küldetés, szóval nagy baj ott sincs. És azért agytorna szintjén sincs gond, van a könyvben egy jó megfigyelő-próba, egy levél, aminek az elolvasásából következtetni kell, és egy nagyon jó kis kérdés-sor, amin bár érződik, hogy gyerekeknek készült, így nem túl nehéz, de azért szerintem élvezetes része a kalandnak. Ugyanígy az is tetszik, amikor oda kell figyelnünk, hogy mikor kell egy bizonyos részre lapozni, hogy egy kulcsot megtaláljunk. Ami viszont picit árnyalja a képet, hogy egyrészt mindegyik rejtvény előtt úgy érzem, hogy van egy szerencsefaktor, aminek ki kell jönnie, hogy odaérjünk. Illetve annak, hogy bármelyik ösvényen lehet teljesíteni a küldetést, van egy prózai oka is, amiről a következő pontban beszélek.

 

Nehézség (2): Mielőtt valaki megdöbbenne a pontszámomon, leírom, amit a legelső könyvkritikámhoz írtam: a nehézséget én egy piramis-metódusban értékelem. 5 pont a számomra pont optimális nehézségű, egy kemény, de összességében jól teljesíthető kihívás. 4 az, amit ennél egy kicsit nehezebbnek vagy kicsit könnyebbnek gondolok. 3 ami lényegesen nehezebb vagy lényegesen könnyebb és így tovább. Itt a kettő pont annak szól, hogy ez a kaland annyira könnyű, hogy az már a kihívás rovására megy, kis túlzással nagyobb művészet kinyiffanni benne, mint teljesíteni a küldetést. A kezdeti szabályok miatt a pontértékekkel nagyon könnyű 12 vagy még nagyobb harckészséget kreálni, amivel a csatákban már nem lesz gondunk, és a történet se ad túl sok nehézséget. Ezt két nagyon szemléletes pillanattal tudom leginkább leírni: amikor a korábban említett feladvány-sornál vagyunk, még ha az összes választ elrontjuk, akkor is megúszhatjuk pár ÉP veszteséggel. A másik pedig a vége, amikor szemtől-szembe vagyunk a Krampusszal. Van nálad valamilyen tárgy? Nincs. Akkor van egy másfajta? Nincs. Akkor egy harmadik? Nincs. Akkor valami képesség? Nem. Oké, akkor kardozd le a Krampuszt és nyertél! Ja, jól van, már épp megijedtem volna, hogy mekkora egy lúzer voltam! Ilyenkor jut eszembe a Varázsló kriptájának Razaakja vagy a Halál seregei orákuluma, hogy náluk milyen következménye volt akár egyetlen tárgy hiányának is. Talán a Jégkirálynős rész még az, ahol a legnagyobb eséllyel halunk meg, de magunk közt szólva, az sem mondanám, hogy igazán komoly veszélyt jelent. Viszont ha valaki könnyű sikerélményt akar, annak bátran ajánlom!

 

Játékélmény (3): Lehet megkövezni, de én egész jól elvoltam ezzel a könyvvel. Persze, kicsit át kell hozzá kapcsolni az agyunkat, egy gyerek testébe kell éreznünk magunkat, elfogadni, hogy itt szokatlan ellenfelek lesznek egy olyan világban, ami az ünnepek alatt oly ideálisnak tűnik, ám itt hirtelen minden veszélyessé válik, hogy manók, trollok serege vehet minket körül és bizony itt nem lesz kemény, darkos hangulat. De ha valaki egy picit erre ráérez, akkor szerintem kifejezetten élvezni tudja ezt a kalandot, feljöhet pár karácsonyi gyerekkori emlék, miközben jókat mosolyog a mindenkori kihívásokon. Vannak olyan pillanatok a KJK könyvek olvasása közben, amikor nem is vágyom másra, csak menni-menni, és élvezni, ami körülöttem történik, és ez a kaland több pillanatában ezeket megadta. Az események persze kissé klisések, mindennel találkoztunk már valahol, de a különleges világ és a könnyed hangulat miatt ez engem egyáltalán nem zavart. Van azonban két körülmény, ami mellett sajnos nem tudok elmenni. Az egyik a történet rövidsége, 500 fejezetpontos kalandot kevesebb, mint 2 óra alatt letoltam becsületes kockadobásokkal, szerintem ez nagyon kevés. A másik a kalandban lévő elírások, amikor hibás hivatkozások vannak vagy valami másfajta logikai bukfenc jelenik meg. Néhány ezek közül, amit megtaláltam:

• A 275-ös fejezetpontnál ki van cserélve a két fejezetpont, nyilván akkor nyerünk vissza valamennyi elvesztett értéket, ha szerepel a „Kékfagy” kifejezés, nem akkor, ha nem;
• A 214-es fejezetpontnál nincs odaírva, hogy merre folytassuk;
• A trollcsaládos résznél végtelenszer könyöröghetünk, hogy engedjenek el, aztán egyszer csak bejön…;
• Elképzelhető, hogy úgy utasít minket a könyv a Krampusszal való küzdelemre, hogy egyszer sem láttuk előtte a harcértékeit (114-es fejezetpont).

 

És az igazság az, hogy ezekre nagyon vigyázni kell! Mert bármennyire is varázslatos a kaland, ha belebotlunk egy ilyen logikai bukfencbe, akkor onnantól eltűnik a varázs, amit már majdnem megéltünk. Mert nem a kalandra kezdek el koncentrálni, hanem arra, hogy mi volt ezelőtt, hova kellene lapozni és hogy tudom folytatni a kalandot. Nem tudom, hogy egyébként ebből mennyi az eredeti kaland és mennyi a fordítás hibája, ahogy azt sem, hogy egy fordítás során jogilag van-e lehetőség az ilyen hibák kiküszöbölésére, de ha igen, akkor érdemes lenne erre több időt szentelni, mert nagyon nem jó, ha egy ilyen zökkenti ki az embert. Tényleg sajnálom, mert e nélkül minden gyermeki bája ellenére (vagy talán éppen azzal együtt) egy kifejezetten élvezhető kaland lett volna.

 

Összességében: 12/20

 

A könyv megrendelhető a Chaméleon Comix oldalán.

 

Hamarosan igyekszem újabb kalandokkal jönni, valamint tervezek egy következő 10-es listát a 10 legkiábrándítóbb befejezésről is.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/