Vissza a múltamba 10. – Halálmocsár, Démonvadász, A félelem fantomjai


Ismételten végeztem 3 könyvvel, ezúttal, talán az ünnepek miatt is, gyorsabban, mint általában szoktam. Ezúttal is nagy kíváncsisággal kezdtem el ezeket az alkotásokat, aminek ezúttal is az írók az okai. A Démonvadász írója az a Stephen Hand (legalábbis részben), akinek a két előző könyve, amikről a 9.részben írtam, kifejezetten tetszett. A másik két mű írója pedig az a Robin Waterfield, aki a Pusztítás maszkjainak és a Lázadók bolygójának az írója. Ezzel a két könyvvel vegyes érzéseim vannak. Mindkettőt kreatív, jól kidolgozott könyvnek tartom, viszont egyben már-már irreálisan nehéznek. Ugyanakkor mindkettőbe belecsúszott egy vagy több komoly fordítási hiba. A Pusztítás Maszkjaiban Ifor Tyni nevének meg nem változtatása okozott komoly nehézségeket, a Lázadók bolygójáról meg inkább ne is beszéljünk… . Kíváncsi voltam viszont, hogy ezek a hibák nélkül mennyire képes maradandót alkotni számomra az alkotása. Lássuk, milyen élményekkel gazdagodtam!




Halálmocsár:


Történet (1): Picit meglepődtem a háttérsztorin. Robin Waterfield előző két könyvének történetét nagyon alulmúlja, de amúgy sem sokkal komplexebb egy Sárkányvár titkánál (ami gyakorlatilag egy mese szintjén van). Adott a király, akinek legkisebb lányát, akinek még szép és szőke haja is van, elrabolja a gonosz varázsló, aki aztán az aranygazdálkodás monopóliumát kéri a királytól, ami a birodalom bukását eredményezné. Ezért hát a király felajánlja a fele királyságát annak a bátor kalandozónak, aki megszabadítja a királynőt. És persze jön is sok bátor kalandor, de csak egy tudja teljesíteni a küldetést. Nem, ez most nem a Magyar Népmesék legújabb fejezete volt, ez a könyv története. Az egyetlen, ami némi izgalmat vitt volna a játékba, hogy mi elkésünk, ezért az uralkodó, másra, konkrétan az egyik ősi riválisunkra, Fan-Zenre bízza a küldetést. Ebben a kalandor-rivalizálásban szerintem bőven lett volna potenciál, hogyha az író kihasználja, de sajnos nem ez történt. A könyv elején egy tőrjátékban elvehetjük tőle a megbízást (ezt is elég rangon alulinak érzem), hogy aztán később megpróbáljon minket kinyírni. Ha már itt tartunk, abszolute nem értettem, hogy hogyan van az, hogy Fan-Zen ügyessége mindenképpen kettővel kevesebb, mint a miénk. Miért nem lehetett fix. értéket adni neki? Lehet valami újításnak szánták, de nagyon értelmetlen. De még ez az apró kis rivalizálás volt talán legeredetibb része a kalandnak. A mocsárban lévő kaland gyakorlatilag tipikus ösvényválasztós játék, szinte minimális egyedi elemmel, az utolsó csata és a zárás meg az inkább hagyjuk kategória. Nem is pazarolnék erre több szót. Az egyetlen igazán emlékezetembe vésődő dolog az iránytű készítése volt, annak a magyarázata szerintem kifejezetten jóra sikerült. De ez kevés az üdvösséghez.

Gondolkodás/szerencse (3): Ez akár egy magasabb pontszám is lehetne, hiszen voltaképpen egy rejtvény megfejtésén múlik a végső küldetésünk sikere. Az egyetlen szépséghiba, hogy ez a rejtvény hibás. Ugyanis Othus fia nem akkor halt meg, amikor feleannyi idős volt, mint Othus MOST, hanem amikor feleannyi idős volt, mint Othus a halálakor. Ez elég zavaró, mert a megoldhatatlan rejtvények nem tesznek hozzá a történethez ilyen szempontból. Ezenkívül van még néhány szituáció, ahol okosan kell gondolkodni (megfelelő tárgy átadása az óriásoknak, az elején a gyilkos személyének kitalálása, tárgyak megfelelő időpontban való felhasználása). Ezzel szemben az ösvényválasztásoknál a szerencse szerepe nagy, elég sok a random-halál ilyen téren, és a kötelező tárgyak megszerzése sem egyszerű.

Nehézség (3): Mivel az első pontnál kicsit szigorúnak éreztem magam, itt a két pont közül, amin vacilláltam, a magasabbat adtam, azonban be kell ismernem, elég nehéz a kaland. Eleve az elején a levél megszerzése sem egyszerű, aztán jön 3 kötelező tárgy a varázsló titkos barlangjának a kinyitásához, majd belül újabb 2 kötelező tárgy kell, amiből az egyiket elég könnyen el is lehet veszíteni, és a végén még egy ital is fontos, hogy meglegyen, amit szintén többször el lehet kótyavetyélni. Ezenkívül nagyon sok a random halál, amikor rossz utat választunk és gyakorlatilag máris kampec. Még egy külön aljasság az „A” betűs amulett is SPOILER!!! több helyen is meg lehet szerezni és a könyv végén elkerülhetetlen tárgy lesz. Azonban ha túl hamar szerezzük meg, akkor akár az életünkbe is kerülhet, mert az amúgy jó lelkek nem igazán tolerálják, ha nálunk van. SPOILER vége! Ami egy kicsit elveszi az élét, hogy viszont extrém erős szörnyek nincsenek és nem kell kifejezetten magas harcérték a könyv teljesítéséhez, én minden értékre a legalacsonyabbat dobtam (azzal, hogy 1 és 2 helyett mindig újat dobok, mert azért 7 ügyességgel minden kaland irreálissá válik…tehát 9 ügyesség, 18 életerő és 9 szerencse volt a kezdőértékem), és nem haltam bele az egyik harcba sem. Szóval nehéz, de talán még nincs a szadizmus szintjén.

Játékélmény (3): Felemásnak mondanám. Egyes részei nagyon bejöttek, főleg az eleje, a faluban járás, a rivalizálás, az aprócska rendőrsztori, és a báró palotája is nagyon hangulatos elemei voltak a játéknak. A mocsár már jóval kevésbé jött be, az már nagyon klasszikus vonalat hozott be. Persze ebben is voltak aranyos részek, a csontvázsereg bejött, és a kovabőrűek táborát is szerettem, de összegészében sajnos ez lapos lett, és a végére még inkább gyengül. Azért nosztalgiázásnak oké volt, és egyszer teljesen jól el lehetett vele lenni, de nem hiszem, hogyha majd újabb 5-10 év elteltével visszagondolok ezekre a könyvekre, akkor ennek az emléke fog bennem a legmélyebben megmaradni.

Összességében: 10/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=70



Démonvadász:


Történet (3): A cím nevében egyben a sorsunk is megjelenik. Démonvadászként tevékenykedünk és már számos démont sikerült a másvilágra küldenünk életünk során. Örök ellenségünk, a démon nagyúr, Myurr azonban bosszút akar állni emiatt és elrabolja a szüleinket. Meg kell találnunk őt, ki kell szabadítanunk a szüleinket, és elpusztítani a démon lordot. Bár most hirtelen nem jut eszembe olyan KJK könyv, ahol a szüleinket keresnénk, valójában azonban nem lehet igazán kreatívnak tekinteni a történetet. A szabály ad nekünk némi újítást, mindenek előtt az extra képességekkel, valamint a szentelt víz-kereszt kombóval. Ezentúl ott vannak a gonoszság pontok is, amiket szeretek, bár itt nem olyan nehéz alacsonyan tartani ezeket. Ezenkívül van a könyv elején egy kis figyelmeztetés, amit tényleg nem árt komolyan venni. Maga a könyv a falukban járó-azokat megtisztító vonalon halad tovább, ilyet láttunk már párat, nem egy leleményes vonal (igaz, ezekből a könyvekből ez az egyik legkorábbi időben, csak Magyarországon „jelent meg” relatíve későn). A végső csatában sincs túl sok extra, de azért amíg addig eljutunk, több érdekes elem van, amikor szellemként visszatérünk testvérünk temetésére, az például nagyon tetszett.

Gondolkodás/szerencse (3): Érdekes, mert bár egyetlen klasszikus rejtvény sincs benne, mégsem mondanám egy buta könyvnek. A képességek kiválasztása is fontos, bár ez legalább annyira szerencse kérdése is, mint gondolkodásé, hiszen vannak jónak tűnő képességek, amik annyira nem lesznek hasznosak, de vannak olyanok is, amik nem tűnnek olyan erősnek, de a gyakorlatban mégis sokat érnek SPOILER!!! a meditáció képességet kifejezetten gyengének éreztem, de valójában nagyon életképes, a démoni nyelvet meg értékesnek gondoltam, és kb. alig használható volt SPOILER vége! Ráadásul van jó néhány olyan eset, amikor a démon lord kifejezetten szadista csapdákkal próbálja megoldani a halálunkat, néha a saját szuperképességeinket használja fel ellenünk SPOILER!!! démoni nyelven ír le egy halálos átkot, amit felolvasunk SPOILER vége! Randomfaktor is jópár van a könyvben, viszont ezek általában nem járnak azonnali halállal. Érdekes még a varázsló börtönének rejtvénye, mondjuk ezt nem tudnám teljesen logikai feladatnak venni, hiszen intuíció is kell a feladat kitalálásához. Ezenkívül érdekes erkölcsi dilemma a sötét szavak használata, amivel megmenthetünk egy falut, de ez elvileg tilos. Szóval ezeket nem nevezném teljesen „gondolkodós” elemnek, de a szerencse sem annyira domináns.

Nehézség (4): Nem nevezném nagyon nehéz könyvnek. Kötelező tárgyak gyakorlatilag nincsenek a könyvben, a főellenség legyőzése nem túl nehéz, ráadásul több módszer is van rá. Az ellenségek szintén nem mondanám, hogy annyira nagyon durvák lennének. Az egyetlen, ami igazán nehézzé teszi, az a nagyon sok azonnali halál mező. Ezek mondjuk általában nem ösvényválasztáson múlnak szerencsére, hanem egy döntésen, illetve, hogy felismerjük-e a lord alantas csapdáit. Ezeket azért jobban szeretem, mert legalább részben a kezünkben tartjuk az irányítást, ha elrontjuk, kicsit inkább magunkra vethetünk SPOILER!!! a best offom, amikor az előttünk álló démonról a démonazonosító képességgel felismerjük, hogy démon és közben kinyír minket…sad story SPOILER vége! Nem egy nehéz könyv, na!

Játékélmény (4): Szerettem. Bár a 3 Stephen Hand könyv közül én személy szerint ezt tartom a leggyengébbnek, de ez is bőven hozza az elvárt szintet. Az egyes falukban megjelenő feladatok érdekesek, változatosak, a démon várát is élveztem és az utolsó csatának is megvan a hangulata. Megmondom őszintén, nekem egy problémám van. Ez pedig az „átrohanás” lehetősége. Gyakorlatilag simán megtehetjük azt, hogy a falukban lévő veszélyeket hagyjuk a csudába. Kötelező tárgyakat nem vesztünk el ezáltal, jó, szerzünk 1-2 gonoszság pontot, de még ezzel együtt is teljesíthető a könyv (főleg, ha simán csak lekardozni akarjuk a főellenséget). Így ezt egy kicsit súlytalannak érzem. De ettől eltekintve ez egy jó könyv.

Összességében: 14/20



A félelem fantomjai:

Történet (4): Na, ez a történet már sokkal inkább méltó Robint Waterfieldhez. A sztoriban egy elfet testesítünk meg, aki jó vadász, harmóniában él az erdővel és rendelkezik a mágia és az álmok ismeretének képességével. Éppen egy ilyen álom hozza a problémát, amiben látjuk, hogy Isthra démonherceg káoszsereget gyűjt a világ leigázása céljából, és az elfek elpusztítása a listája élén szerepel. Ezt még nem nevezném annyira kreatív történetnek, de már önagában az elf karakter számomra szimpatikus. Ami azonban igazán kreatívvá teszi az egész történetet, az az álomvilág. A könyvnek az a fajta kidolgozása, hogy egy szakaszban az álom és a valóság között vándorolhatunk, és rengetegszer válthatunk és párhuzamosan játszhatjuk a két világot, nagyon érdekes és a kivitelezése szerintem elsőosztályú (jó, össze lehet benne zavarodni, de ez egy tudatos jelenség). Ebben nem kevés munka volt, lássuk be! Az álomvilágban játszódó jelenetek érdekesek, kreatívak, egy-egy álomképben pedig nagyon frankó képek jelennek meg, nagyon tetszett például a Bajnokok próbája Easter Egg a halálarénából, de a modern társadalom előrevetítése is bejött. Ezenkívül ott van még a varázsolás lehetősége, ez viszont nem sikerült túl jól. Eleve kevés a varázslat, ritkán lehet alkalmazni, a könyv egy részében pedig már egyáltalán nem, ráadásul nem is biztos, hogy olyan jó ötlet a varázslás SPOILER!!! a könyv vége kétféleképpen teljesíthető, és szerintem az energiaszinttel egyszerűbb, de varázsolással könnyen elveszíthetjük ezt a lehetőséget SPOILER vége! De mindent egybevetve ez egy jó történet.

Gondolkodás/szerencse (3): Itt egy kicsit jóindulatúnak érzem magam. Van a könyvben 1-2 rejtvény, amiket élveztem, bár a számos-verses rejtvény szerintem egy kicsit már morbid lett. A könyvben nem árt odafigyelni az apró jelenetekre is, 1-2 helyen ez is fontos lehet. Ugyanakkor a szerencse szerepe is eléggé nagy, az ösvényválasztásokon nagyon sok múlik. Ezen enyhít valamelyest az, hogy az álomvilágban is teljesíthető a küldetés, ahol már jóval kevesebb múlik a random szerencsén, de ott meg az álomvilágos harcokban van nagyon komoly szerencsefaktor, ráadásul ott tényleg szerencsésnek kell lennünk, ugyanis a kockadobásoknál 21 számunkra rossz és csak 15 számunkra jó opció van, szóval nem könnyű ezekben győzni. Persze ezekben nem muszáj győzni, de az energiaszintünk növekedéséhez mégiscsak szükséges ez, így a szerencsefaktor itt is jelen van.

Nehézség (3): Nem egyszerű könyv, sőt! Bár azonnali halál nincs, és az ellenfelek sem túlságosan vészesek, kétféleképpen lehet legyőzni a főgonoszt. Az egyikhez ezek közül azonban szükség van 6 különböző tárgyra (első alkalommal én kerek 2-t szereztem meg közülük), és a sorrendet sem árt tudni. Ez önmagában nagyon nehéz, hiszen ha csak 1 is hiányzik a tárgyaink közül, máris esélytelen ez a vonulat. Az álomvilágos győzelem szerintem kivitelezhetőbb, de ehhez is kell a végén egy elég magas energiaszint SPOILER!!! 22 SPOILER vége! Ez gyakorlatilag lehetetlen, ha mondjuk 8-as energiaszinttel kezdünk. Egy középértéknél magasabb értékkel már jóval teljesíthetőbb, feltéve, ha elfelejtjük a varázslás lehetőségét. Az álomvilágos részben nehezebb elbukni, bár a Kísértetek próbája szerintem nagyon aljas és szinte reménytelen rész (igaz, elkerülhető). Mindent egybevetve a két lejátszási mód átlagát írtam ide.

Játékélmény (4): Én szeretem az újításokat, ez a könyv meg vitán felül újító volt. Az álomvilágban lévő kalandok, képek annyira érdekesek, hogy annak minden egyes percét élveztem. Bejöttek a nyugalom szigetei is, üde színfoltot hoztak a darkos hangulatú elemek között. Ha viszont átlépünk a való világba, akkor onnantól megkapunk egy szokásos, hétköznapi labirintus-játékot, amiből már elég sok van. De én azt mondom, ignoráljuk ezeket a gondolatokat, ne a rosszat lássuk, hanem dicsérjük a változtató szándékot, még ha kétség kívül vannak is hibái!

Összességében: 14/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=56


Ezzel a mai nappal és a mai évvel végeztem! Aki még nem ismerné a pontozási rendszeremet, itt megtekintheti. Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet Kívánok és jövőre rögtön jöhet az egyik legnagyobb félelmem, a Halállabirintus bajnoka, majd a Szellemvadászok és a Halálúr erődje! Remélem, tetszeni fognak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házhoz a pofonért – Pizza King Expressz, Húsleves + palacsinta

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról