Ha már Karácsony – Gulyás II. Étterem Pécs, rántott harcsafilé + Gulyás göngyölt palacsinta


Noha az a tapasztalatom, hogy Magyarországon a halfogyasztás nem népszerű annyira, mint sok más európai országban, a karácsonyi asztalokon a halételek gyakran helyet foglalnak. Ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal egy halas kóstolásról számolok be nektek. A hely, amit választottam a Gulyás II. Étterem, ahonnan kb. 2-3 éve rendeltem 2 alkalommal, de annyira nem volt pozitív élményem róla. Egyik alkalommal pizzát rendeltem, de az erősen középszerű volt, egyszer pedig feta sajttal töltött sertéshúst, ami ízlett, de a kért hasábburgonya helyett rizst kaptam, amit viszont nem szeretek (se a riszt, se azt, ha nem azt kapom, amit kérek). Így egy darabig tabu volt nekem a hely. Ugyanakkor egyik nap nem volt itthon kb. semmi kaja, és kívántam már egy kis halat, ezért úgy döntöttem, újra megpróbálkozom a hellyel. A választásom egyszerű volt, rántott harcsa, sült krumpli, ezenkívül a kíváncsiság miatt az egyik desszertjükből, a gulyás göngyölt palacsintából, is kértem, amihez túrókrém, karamellöntet és flambírozott banán dukál.

Az étel kb. 45-50 perc alatt érkezett meg, ez nem rossz, mivel azért olyan ételeket kértem, aminek van elkészítési ideje. A főétellel kezdtem a megtekintést. A krumplin rögtön láttam, hogy eltér az átlagtól, nem vékony, hanem jó vastag szeletekre vágott sült krumpli, első ránézésre nekem nem mirelit terméknek tűnt. A halnál azonban picit meglepődtem, ugyanis csak egy szelet, általában kettőt adnak az éttermek. Ez így nem tűnt túl soknak, féltem, jól lakom-e egyáltalán, mert a hal nem a legtáplálóbb étel. E mellett volt mellé egy kevés zöldség, salátalevél, paradicsom és egy kis citrom.

Első dolgom az volt, hogy átteszem egy tányérba az ételt. És ekkor jött az újabb meglepetés. A halnak azért van súlya, nem is kicsi. A dobozból nem láttam, de itt már feltűnt, hogy nagyon vastag halszelettel van dolgom. Rengeteg helyen csinálják azt étteremben, hogy ugyan két szelet halat, de azok papírvékonyak. Itt szó sem volt erről, az volt a gyanúm, hogy ez az egy szelet simán felér kettő „átlagossal”.

Végre elérkeztem a kóstoláshoz. A hal minden szempontból hozza, amit hoznia kell. Valóban filézett hal, egy darab szálkával sem találkoztam benne, az íze is nagyon jó, a bundája pedig nagyon friss és ropogós volt. Szerintem ez egy tökéletesen elkészített rántott hal volt. A krumpli is folytatta ezt a tendenciát. Kóstolásra egyértelművé vált számomra, hogy nem mirelit termékkel dolgoznak, a külső része ropogós volt, a belseje jól fűszerezett, ízletes. A zöldség elsősorban dísz funkciót töltött be, hiszen nem kértem mellé salátát, és az étlapon sem szerepelt, de azért finom volt és örültem, hogy egy kis zöld is került a tányéromra.

Noha első ránézésre nem tűnt soknak ez az étel, abszolute jól laktam vele, annyira, hogy a palacsintát csak megkóstoltam este és inkább másnap reggel ettem meg, bevállalva azt, hogy így mikrózni kell.

A palacsinta mennyiségre kifejezetten imponáló volt, kettő darab, de azok szép nagyok. A tésztája jól készült, a túrókrémmel viszont már volt némi problémám. Oké, túrós volt, édeskés, de ezen kívül igazából semmit nem tudok róla mondani. Nem volt semmi rendkívüli az ízesítésében, vagy bármi, ami kiemelné. Hozzátenném, ez önmagában nem baj, ettől még lehet jó az étel, csak valahogy az üzletnévvel ellátott ételtől általában várok valami egyedit, amit máshol nem kapok meg. Itt most ezt nem éreztem. Ami viszont nagyon finom volt az ételben, az a flambírozott banán, nem tudom, milyen italt használtak hozzá, de nagyon jó, karakteres, kicsit savanykás íz kerekedett belőle, nagyon ízlett. Ebből viszont lehetett volna picit több, mert a palacsintához képest nem adtak túl sokat.

A főételért kb. 1.700, a desszertért kb. 700 forintot fizettem, rendes éttermi ételért szerintem ez abszolute vállalható ár, főleg, hogy a mennyiség sem volt rossz. Összességében azt mondom, hogy egy nagyon jót ettem, lényegesen jobbat, mint bármelyik korábbi Gulyás II-es rendelésem. A főétel számomra kifogástalan volt, a desszerttel akadtak problémáim, de ennek ellenére ízlett, a problémát nem az étel ízében vagy mennyiségében, inkább a különlegesség-faktor hiányában láttam. Úgyhogy bátran ajánlom.

Itt jegyezném meg, hogy a helynél lehet különleges karácsonyi menüt is rendelni. Mivel nem látok rendelés-leadási határidőt, ezért feltételezem, hogy még most is lehetséges, ebben is vannak szép számmal halételek, akinek ez szimpatikus, az látogassa meg a hely facebook-oldalát.


Értékelésem:

Főétel: 10/10

Desszert: 8/10 (hogy ez pontosan mit jelent, azt itt megnézheted)

A helyről bővebben itt: https://www.facebook.com/gulyasetterem2/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házhoz a pofonért – Pizza King Expressz, Húsleves + palacsinta

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról