Lezsák szómegvonásai – szabályos vagy önkényes?

Kedden a Parlamentben parázs vita kerekedett a Munka törvénykönyve módosításáról szóló új törvény körül. Illetve inkább csak kerekedett volna. Ugyanis a Fideszes képviselők gyakorlatilag nem vettek részt a vitán, olyannyira nem, hogy alig volt egyáltalán néhány képviselőjük jelen. A vita legnagyobb botrányát azonban nem ez okozta, hanem az, hogy Lezsák Sándor elnök több ellenzéki képviselőtől megvonta a szót. Demeter Mártától az ismétlések miatt, Bangóné Borbély Ildikótól az ülés levezetésének bírálata miatt, Szél Bernadettől úgyszintén emiatt. A kormánypártok és híveik szerint jogos volt, az ellenzékiek a diktatúra kiépülésének újabb lépcsőfokaként értelmezték ezt. Kinek van igaza? Mit mond erre vonatkozóan a házszabály? Jogos volt-e Lezsák tette? A 3 esetet külön-külön vizsgálva próbálom ezeket kielemezni.

Mit ír a házszabály?

A két ominózus ide vonatkozó házszabályi rendelkezés az alábbi:

„46. § (1) Azt a felszólalót, aki felszólalása során nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól, vagy ugyanabban a vitában feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli, az ülést vezető elnök felszólítja, hogy térjen a tárgyra, egyidejűleg figyelmezteti az eredménytelen felszólítás következményeire.

(2) Az ülést vezető elnök megvonhatja a szót attól a képviselőtől, aki felszólalása során a második felszólítás ellenére is folytatja az (1) bekezdésben meghatározott magatartást.”

49. § (1) Az ülést vezető elnök felszólítás és figyelmeztetés nélkül megvonhatja a szót attól a felszólalótól, aki az ülést vezető elnök döntését, ülésvezetését – ügyrendi javaslat kivételével – kifogásolja. Az a felszólaló, akitől az ülést vezető elnök felszólítás és figyelmeztetés nélkül vonta meg a szót, kérheti a házszabályi rendelkezések értelmezéséért felelős bizottság eseti jellegű állásfoglalását.

(2) Az (1) bekezdés kivételével nem lehet megvonni a szót, ha az ülést vezető elnök a felszólítás alkalmával nem figyelmeztette a képviselőt a felszólítás következményére.

(3) Akitől a szót az (1) bekezdés, a 46. § (2) bekezdése vagy a 48. § (2) bekezdése alapján megvonták, ugyanazon az ülésnapon, ugyanazon napirendi pont tárgyalása során nem szólalhat fel újra.

Demeter Márta szómegvonása a 46. §, a másik két képviselőnőé a 49. § alapján történt. A továbbiakban arról fogok értekezni, hogy miként kell ezeket a szabályokat értelmezni, és jogos volt-e a szómegvonás. Hogy megfelelő kontextusba helyezzük az egészet, nézzük meg egyszer a videot, amin ez látható (6 óra 31-től van az érdemi rész kb. 15 percen keresztül).

Demeter Mártánál nem volt minden oké

Demeter Márta esetében arra hivatkozott Lezsák Sándor, hogy a többszöri ismétlések miatt vonta meg tőle a szót. Ha végignézzük az egész felvételt, akkor belátható, hogy annyi igazság van benne, hogy az LMP társelnöke valóban több olyan gondolatot megismételt, ami korábban már többször elhangzott.

Ha az eljárás módját nézzük, akkor viszont már találhatunk aggályt. Ugyanis a szabályzat leírja, hogy abban az esetben kerülhet sor szómegvonásra, ha a felszólaló a második figyelmeztetést követen sem tér el a tárgytól. Ha tisztán a matematikát nézzük, akkor persze megvolt a 2 figyelmeztetést. Ugyanakkor figyelmeztetni csak abban az esetben lehet, ha a képviselő a felszólalása során eltér a tárgytól. Márpedig Lezsák már azelőtt figyelmeztette a képviselőt, mielőtt egyáltalán elkezdte volna a beszédét. A házszabály ilyet nem tesz lehetővé. Eleve gondoljuk csak végig: a figyelmeztetés funkciója az, hogy az első szabálysértővel közöljék a szabálysértés tényét, és felszólítsák, hogy a továbbiakban ettől tartózkodjon! Az egész lényege veszik el, ha olyan emberekkel szemben alkalmazzák, akik még nem követtek el semmit. Ez kb. olyan, mintha a hajléktalanokkal közölnék, amikor kimennek a hajléktalan szállóból (most tekintsünk el attól, hogy ez a szabály önmagában véve elég gáz), hogy „vedd úgy, hogy most már először figyelmeztetve vagy, úgyhogy a továbbiakban már csak kétszer szabad 90 napon belül figyelmeztetni, ha bármi történik”. Elég abszurd lenne.

Mindent egybevetve a szómegvonás indokát hellyel-közzel akár még el is lehetne fogadni, de az első figyelmeztetés nem volt jogszerű, és legalább még egy alkalommal figyelmeztetni kellett volna Demeter Mártát, mielőtt a 46. § (1) bekezdést alkalmazzák.

Bangóné szómegvonása megadható volt

Bangóné Borbély Ildikó esetében azt gondolom, hogy a szómegvonás lehetséges feltételei fennálltak. A szabály létjogosultságáról persze lehetne vitatkozni, de egyértelmű: az elnöki tevékenység bírálata kizárólag ügyrendi felszólalásban történhet meg. A képviselőnő nem ügyrendi felszólalást kért, ehhez képest két kijelentése is erősen bíráló jellegű volt. Már a felszólalása elején lévő ironikus megjegyzések is egy elnöki kritikaként értelmezhetőek, és az utolsó elhallgattatós megjegyzése is az volt. Hozzáteszem, az elnöknek ilyenkor nem kötelessége megvonni a szót, csupán lehetősége van rá. És bizony azt kell, hogy mondjam, hogy ezekben a véleményes szituációkban valahogy a házelnökök sokkal szívesebben szankcionálják az ellenzéki képviselőket, mint a kormánypártiakat. Ezzel együtt a szabályok szerint ez megadható volt.

Szél Bernadett: az előzmények tükrében nevetséges döntés

Ugyanakkor azt gondolom, hogy még ha az előző két esetben volt is valamiféle valóságalapja a szómegvonás alkalmazásának, Szél Bernadett esetében minden jogalap nélkül történt ez!

Az elején le kell szögeznem: a házelnök megteheti azt, hogy az ismétlődő hozzászólóknak nem adja meg a szót. Ugyanakkor ez egy szinte sosem alkalmazott jogszabályhely, ráadásul a határozatképtelenséggel visszaélve ezt tenni véleményem szerint etikailag aggasztó. De arra nem ad lehetőséget a házszabály, hogy valakinek, aki rendes, 15 perces hozzászólást kér, kétperces hozzászólás formájában adja meg a szót az elnök. Ez objektíve jogellenes. Szél Bernadett pedig erre hívta fel a figyelmet, igaz, kissé vehemens stílusban. Tehát amit tett, nem több mint a házelnök figyelmének felhívása egy objektív jogellenes magatartásra. Erre megvonják tőle a szót. Ehhez csak gratulálni tudok…

Meg sok minden máshoz is

Azért ha már a házszabályt megemlítjük, szeretném megemlíteni egy másik pontját is csak úgy általánosságban:

„A Házelnök megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az üléseket; engedélyezi a felszólalásokat, ügyel a házszabályi rendelkezések betartására, kihirdeti a szavazás eredményét, és ügyel az ülések rendjére,”

Ez a részrehajlás nélküliség sajnos a parlamenti közvetítések során a legkevésbé sem figyelhető meg. Ha megnézzük, hogy hány szómegvonás, szankcionálás, kizárás történt az ellenzéki oldalon és mennyi a kormánypárti oldalon az elmúlt években, a különbség nagyon durva. Persze, van amikor az ellenzéki képviselők tuadtosan szegnek szabályt, de ezzel együtt: következmények nélkül marad, amikor Orbán Viktor az azonnali kérdésre azt a választ adja, hogy „Boldog Karácsonyt!”, amikor Rétvári Bence 15 percben sértegeti a komplett ellenzéket anélkül, hogy egyetlen az ügyhöz kapcsolódó érdemi mondata lenne (ld. Sargentini-jelentés vitája), vagy amikor Németh Szilárd belepofázik abba az azonnali kérdésbe, amit nem is neki tettek fel. Ezeket legalább annyira illene szankcionálni, mint az ellenzéki szabályszegéseket! A parlamenti fegyelem fenntartásának egyik legfontosabb eleme az elfogulatlanság, mert ha a képviselők érzik a részrehajlást, akkor erre még inkább rá fognak játszani. Márpedig a házvezetésről jelenleg mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy részrehajlásról mentes lenne. Különösen igaz ez Kövér László és Lezsák Sándor levezetésére.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/