Vissza a múltamba 3. – A mélység démonai, Éjféli tolvaj, A lidérckastély mélyén


Folytassuk a már elkezdett KJK kalandokat újabb 3 könyvvel. Ezúttal a Mélység démonai, az Éjféli tolvaj és a Lidérckastély mélyén kerül elemzésre. Gondolom ennyi idő alatt a pontozást már mindenki megismerte, úgyhogy nem szaporítom tovább a szót, bele is vágok:


A mélység démonai:


Történet (3): A Naphal nevű hajót, amelyen első tiszt vagy, megtámadja a Troll nevű kalózhajó és kapitánya, Véresfejsze. Mindenkit megölnek rajtunk kívül, és bár látszólag úgy tűnik, hogy a kapitány nekünk megkegyelmez, valójában egy nagy adag élelemmel és a fegyverünkkel a vízbe taszít, hogy ott leld halálodat. Azonban az igazi meglepetés ezután történik. Atlantiszba, a Víz alatti városba kerülünk, ahol gond nélkül lélegzünk és úgy mozgunk a vízben, mintha csak szárazföld lenne. A vízi világban varázstárgyakat és szövetségeseket keresünk, hogy bosszút álljunk a kalózokon és, hogy életben maradjunk a kaland során. A történet egyediségéhez kétség sem fér, vízi világban játszódó könyvből talán ez az egyetlen, a helyszínek kidolgozása is nagyon tetszik. Van benne több emlékezetes jelenet, az egyik ilyen a fürdő, ami után úgy érezzük, mintha kicseréltek volna…de tetszettek az eszközhalak is. Sajnos azonban a kivitelezésbe több hiba is belecsúszott. A vízi lények kapcsán megkaptuk azokat a teremtményeket, amik a fantázia-világban tengeri élőlényként jelen vannak, de semmivel sem többet. Kicsit logikátlan volt, hogy olyan halaknak, amiknek a mérete alapján kb. semmi esélyük nem lenne ellenünk, gyakran 7-8-as ügyessége volt, ehhez képest egy tengeri sárkánynak meg 10 van. Néha pedig már-már annyira gyermekdedek az ellenfelek, hogy én már tűkön ülve vártam, hogy mikor fogok Cápalival és Cápetivel megküzdeni. Ez végül elmaradt. A másik problémám nekem a motiváció. Eléggé hihetetlen véletlen, hogy pont minket ment meg a város mágiája. Meg egyáltalán miért? El tudtam volna képzelni valami olyan háttértörténetet, hogy nekünk van valami küldetésünk a víz alatti világban, amiért valaki kiválaszt minket, ezért menekülünk meg, és ezért a küldetésért cserébe ez a valaki segít nekünk bosszút állni a kalózokon. De így ebben a formában egy kicsit céltalan bolyongásnak tűnt az egész. És ha már itt tartunk, én annyira még csak nem is haragudtam azokra a kalózokra. Oké, ki akartak nyírni, de ezért kalózok, és végső soron mégis életben maradtam és életem legnagyobb kalandját éltem át, nekik köszönhetően. Nem éreztem itt azt a fajta bosszúvágyat, ami mondjuk a Vérescsontban megvolt. Mindent egybevetve egy nagyon egyedi elgondolást láthatunk, ahol viszont a kivitelezésbe komoly hibák csúsztak.

Gondolkodás/szerencse (2): A legkevésbé sem szükséges agytrösztnek lenni ahhoz, hogy ezt a küldetést teljesítsük. Rejtvény egyáltalán nincs benne, csak azt kell észben tartani, hogy mikor veszítjük el a mágikus áldást, illetve fontos, hogy ne tékozoljuk el túl hamar az eszközeinket. De ezt leszámítva az a fontos, hogy minél több helyet bejárjunk. Mondjuk ez a része sem túl nehéz a könyvnek.

Nehézség (4): Itt nagyon relatív, hogy mit tekintünk sikernek. A halált leszámítva a könyvet hatféleképpen is be lehet fejezni:
-         Hajótöröttként egy szigetre kerülünk, de legalább élünk.
-         Hazakerülünk, de a kalózokon nem állunk bosszút.
-         Bosszút állunk a kalózokon, de a kincsüket nem szerezzük meg.
-         Bosszút állunk és a kincsek egy részét megszerezzük.
-         Bosszút állunk és minden kincset megszerzünk.
-         Bosszút állunk, megszerezzük a kincseket és a hajó is a miénk lesz.
Ha az életben maradást már sikernek könyveljük el, akkor gyakorlatilag semmi nem kell, csak végigmenni a könyvön és túlélni. Az utolsó két opcióhoz viszont már kellenek a fekete gyöngyök, és a varázsige, amivel aktiválhatjuk őket. Ahhoz, hogy a hajótörést elkerüljük, két különböző szövetségesből kell az egyikkel összefutnunk, ahhoz, hogy a kalózok ellen megküzdhessünk (3-6. opció) még meg kell tudnunk, hol vannak. Azért ezeket sem nagy ördöngösség megszerezni. 8 fekete gyönggyel szerezhetjük meg a hajót is harc nélkül, bár ha engem kérdeztek, szerintem elegánsabb a végén facet to face megküzdeni Véresfejszével.

Játékélmény (4): Nekem tetszett összességében. A víz alatti világot élveztem, a nagyobb tengeri szörnyek azért jelentettek kihívást. Az utolsó csata előtt a sokféle választható opció is szerintem jó volt. Nem mondanám, hogy világrengető könyv, de abszolút élvezhető.

Összességében: 13/20



Éjféli tolvaj:


Történet (4): Ezúttal nem a jót szolgáljuk. Tolvajként a mestervizsgánk, hogy megszerezzük a Baziliszkusz szemét, egy drágakövet, amit egy Brass nevű kereskedő szerzett meg. A feladatunk két részből áll, egyrészt ki kell deríteni, hogy merre található a drágakő, másrészt meg is kell szerezni azt. Maga az alaptörténet nekem nagyon tetszik, eleve néha jó a sötét oldalon állni (a Vértengereken kívül eddig ilyen könyvet nem olvastam), valamint a feladat is kellőképpen izgalmas. Ehhez pedig még hozzátesznek a képességek is, amelyek kiválasztása nagyon fontos. Egy másik izgalmas taktikai feladatok jelent a táskánk limitált férőhelye is. Tetszenek a könyvben a vesztegetés-próbák is. Ami miatt mégsem tudom megadni a maximum pontot, az két dolog. Az egyik, hogy a könyv elején 3 lehetőség ajánl kutatásra, de aztán a későbbiekben az egyikbe SPOILER!!! a Hurokba SPOILER Vége! nem enged bemenni, tehát ha nem ott kezdjük, már bukó a dolog. A másik ami zavar, hogy bár a könyv első fele a nyomozással nagyon izgalmas, de a második fele átmegy egy teljesen sematikus labirintus sztoriba. Így azért nem teljesen újszerű az élmény. Még két apróságot említenék meg. Az egyik a Nikodémusszal való találkozás, ami egy vicces jelenete a könyvnek (bár ha ide eljutunk, az már régen rossz), a másik, hogy van a könyvnek egy csapdája, vagyis egyszer felajánlja egy olyan tárgy használatát, amit addig nem szerezhettünk meg, és ha odalapozunk, közli, hogy csaltunk és kezdjük elölről. Ez vicces, de szerintem felesleges, aki csal, az úgysem fogja elölről kezdeni, aki meg nem, az nem fog oda eljutni.

Gondolkodás/szerencse (2): Meglep, hogy egy tolvajos könyvben, ahol szükség lenne az eszünkre, egyetlen rejtvény nem sok annyival nem találkozunk. Némi gondolkodást a képességeink választása, a felszerelés cipelése és az utolsó kihívás jelent, de sajnos ez sem túlzottan sokat. A szerencsén viszont annál több múlik, az elején a sorrend miatt, a labirintusban meg az ösvények miatt, bár ez utóbbi valójában nem akkora kihívás, mert ez a része nem túl nehéz a könyvnek.

Nehézség (4): Ha eltekintünk attól az egy dologtól, amit elspoilereztem, akkor szerintem nem annyira nehéz könyv. Az eleje, hogy a 3 infot megszerezzük, nem olyan egyszerű, vagy legalábbis az egyik megszerzése komoly kihívás, hiszen két kulcs is kell hozzá, vagy 1 kulcs és 1 képesség. A másik két információ begyűjtése annyira nem nagy para. A második fele egy klasszikus labirintus-játék, de ott mindösszesen két tárgyra van szükség, és ha jól néztem, mindkettő megkerülhetetlen. Ami még egy kis nehézséget jelent, az a képességek kiválasztása, ugyanis 3-at közülük tárgyként megszerezhetünk, ami bosszantó lehet, ha épp azt választottuk, van viszont 2 olyan, tárggyal nem megszerezhető képesség SPOILER!!! a zsebtolvajlás és a rejtett dolgok meglátása SPOLIER VÉGE! amiből ha legalább az egyik nincs meg, nem tudjuk a könyvet teljesíteni. Mindezektől eltekintve azonban nincsenek benne megoldhatatlan dolgok. Magas alapértékek sem feltétlen szükségesek, itt 9-es ügyességgel gond nélkül abszolváltam a könyvet.

Játékélmény (4): Alapvetően itt két részre lehet osztani a könyvet, a városon belüli részre és a labirintusra. Nekem egyértelműen az első fele tetszett jobban. Izgalmas volt körbejárni a 3 helyet és megszerezni a különböző információkat. Ebben a részben a karakterek is bejönnek, akikkel találkoztam. A második felével már jóval kevésbé voltam kibékülve, az egy kicsit monoton labirintus-játék lett, igaz, abból a jobb fajtából, mert nem egy balra-jobbramenésen dől el, hogy teljesül-e a küldetésünk. Az utolsó próba ad még némi izgalmat a könyvnek, bár annyira azt nem tartom kiemelkedőnek. Összességében a pontszám a 2 rész átlagát jelöli.

Összességében: 14/20



A Lidérckastély mélyén:


Történet (3): Egy kicsit megfáradt kalandozót alakítunk, aki épp ki akarja pihenni az elmúlt időszak fáradalmait régi barátja, Tholdur báró társaságában. Ám e helyett a déli barbárok elfognak. Úgy kell kiszabadítani minket a karmaik közül. A történetben később tudjuk meg, hogy már semmi sem a régi, és Tholdur bárót egy ideje nem látták. Később az is kiderül, hogy egy Senyakhaz nevű boszorkány befolyása alatt áll, aki a szörnyűséges (és ezúttal a szó szoros értelmében) Xakhaz szolgálatában áll. Őket kell elpusztítanunk a küldetésünk sikeréhez. Maga a kastély mélye sajnos alig-alig különb egy újabb labirintus-sztoritól, talán a börtönjelenet az egyetlen kivétel ez alól. A kastély előtti falusi jelenetek sem annyira izgalmasak, sőt, amikor gyerekeket gyilkoltam, akkor kifejezetten utáltam magam, bármennyire is legitimnek tüntette fel ezt a könyv. Ugyanakkor az akaratpróbák és az ezzel összhangban álló horror-jelenetek nagyon bejöttek, mind képileg, mind hangulatilag nagyon jól megfogalmazza ezeket a könyv, többször éreztem azt olvasás közben, hogy összeszorul a gyomrom. Ugyanígy a halálfejezetek is nagyon jól kidolgozottak, és a korábban említett börtönjelenet is kiemelkedő pontja a könyvnek. Szóval, amíg a Mélység démonainál azt mondtam, hogy egy nagyon eredeti alaptörténetet nem sikerült kihasználni, addig itt egy teljesen sablon-sztoriból sikerült kihozni a maximumot.

Gondolkodás/szerencse (3): Noha rejtvények itt sincsenek, azért próbára teszi a könyv néha az ember intelligenciáját. Illúziókkal próbál meg kísértésbe ejteni minket, van benne pár taktikai csata (pl. a savelementállal), és néha használni kell az eszünket a legjobb megoldás kiválasztásához (pl. az utolsó szerkezet aktiválásánál is). De ezek mellett ott van a szokásos labirintusos ösvényválasztás is.

Nehézség (4): Az első 2 döntésből mindkettő olyan, aminél ha rosszul választunk, meghalunk, más kérdés, hogy nem nehéz rájönni egyiknél sem, mi a helyes út. Ezt leszámítva viszont annyira nem vészes a könyv. Semmilyen kötelező felszerelés nincs, bár egy varázsfegyvert azért nem árt megszerezni, különben szinte esélytelenek vagyunk az utolsó csatában. Ebből Skarlos szigonya a legerősebb, de a jégpenge se rossz.  Ami egy kicsit nehezebbé teszi, az egyrészt a viszonylag sok azonnali halál, másrészt az akaraterő-próbák, amiknél elég könnyű ott hagyni a fogunkat, főleg mert 6 pont alatt egy rossz próba az egy autoloss. De mindezekkel együtt sem gondolom, hogy ez egy nehéz könyv lenne.

Játékélmény (3): Sajnos a klasszikus labirintusos történetek engem ma már nem igazán tudnak lázba hozni, ennél komolyabb kihívásokat várok el, amit ez a könyv nem tudott megadni. Voltak azért olyan részek, amik tetszettek. A börtön alatti terület átkutatása tipikusan ilyen volt, ahogy az előzmény is, amikor Tholdur báróval találkoztam A városi rész sem volt rossz, és tetszettek az illúziók is, amik néhol jelen voltak a könyvben. Bejöttek az akaratpróbák is, bár szerintem a félelempróba talán szerencsésebb elnevezés lett volna, illetve 1-2 helyen olyan szituációkban kellett ezt a próbát tenni, ahol egy sokat próbált harcosnál ezt nem feltétlen éreztem indokoltnak. Mindent egybevetve nem rossz, de azért igazán kiemelkedőnek sem tudom nevezni.

Összességében: 13/20


Pár hét múlva a Nekromanták éjszakájával, az Élőholtak szigetével és a Vihargyilkossal fogom folytatni. Kettővel már végeztem, az az érzésem, hogy a mostaniaknál magasabb pontok fognak születni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házhoz a pofonért – Pizza King Expressz, Húsleves + palacsinta

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról