Marha után csirke – Butcher’s Kitchen Bistro, Marosvásárhely, Lávakövön grillezett csirkeburger steak burgonyával


Megmondom őszintén, nem vagyok igazán oda a csirkeburgerért. Ennek talán a beidegződés is az oka, mert a hamburger alapjáraton mégiscsak marhahús, másrészt csirkehúsból azt a húspogácsa állagot szinte sosem lehet elérni, amit marhából igen. Ugyanakkor van egy olyan hóbortom, hogy amikor egy olyan helyen járok, ami egyszer már bizonyított, szeretem megkóstolni azokat az ételeket is, amiket egyébként annyira nem szeretek. A Butcher’s Kitchen Bistro Marosvásárhelyen pont az ilyen helyek közé tartozik, mint ahogy arról már írtam is. Ezért kíváncsi voltam, hogy vajon a csirkeburgerük milyen.

Így hát május elején ismételten betértem hozzájuk, ezúttal ezt kóstoltam meg egy adag steak burgonyával. Sajnos ezúttal elfelejtettem képeket készíteni, így csak az előző bejegyzés képeit tudom használni.


A kiszolgálás továbbra is kedves, az étel viszonylag gyorsan, 10-15 perc alatt érkezett meg. A steakburgonya nagyon ízletes, friss, finom, fűszeres. Nekem a szalmaburgonya egy picit jobban ízlett, de csak azért, mert a sült krumplinak a ropogós szélét szeretem a legjobban, annak meg több a széle J. De ez a burgonya is magasan viszi a lécet.

A burger bucija és a benne lévő zöldségek ugyanolyanok, mint múltkor, mindegyik friss, finom. A legnagyobb változást nyilván a hús jelenti. Ezzel kapcsolatban kissé ambivalens érzéseim voltak. A csirkehúsnál gyakori probléma, hogy az íze nem igazán karakteres (szerintem). Itt azonban egy olyan sütést, fűszerezést kapott, hogy először azt sem akartam elhinni, hogy ez tényleg csirke. Nagyon markáns ízvilága volt, néhol szinte már a sertéshúsra emlékeztetett. Viszont sajnos aggályaim is voltak vele. Egyrészt a klasszikus „marhahúspogácsa” érzést nem tudta adni, nem egy omlós húst kaptam, hanem egy kicsit rágósabbat. Ezzel nincsen problémám, hiszen magán az étlapon is az szerepel, hogy grillezett csirkét kapok, tehát nem játszik a hely zsákbamacskát. Ami azonban nagyobb gondot jelentett, hogy ez a hús az én ízlésemnek egy kissé száraz volt.

A szósz is eltért attól, amit a marhaburgerhez kaptam, ez egy „piros öntet” nevű szósz volt, ketchuppal, majonézzel, joghurttal, zellerrel, hagymával. Valamiért azt hittem, hogy ez egy ketchupos-majonézes öntet lesz egy kis extra ízzel, de nagyon meglepett. A joghurtos íz dominált, ami kellemesen savanykás volt, a nagy májusi melegben meg üdítően hűsnek éreztem. A ketchupot és a majonézt alig lehetett benne érezni. Ez nekem nagyon bejött.

Az egész ételért 21 lejt fizettem, kb. 1.400 forintot, ami egy picit olcsóbb, mint a marha burger. Az étel mennyiségéért és minőségéért ez egyáltalán nem nagy ár.

Összességében az érzéseim  vegyesek, de inkább pozitívak. A hely magasan vitte a prímet ezúttal is, és ez a csirkeburger sokkal jobb volt, mint bármelyik, amit eddig ettem. Ugyanakkor ha összehasonlítom a marhaburgerrel, akkor az azért jobban ízlett, és ha legközelebb megyek oda, inkább kifizetem azt az 1-2 lejes különbözetet és marhát kérek. Vagy megkóstolom a sertésburgert J

Értékelésem: 9/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: http://www.bkbistro.ro/home#home

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról