Kettős győzelmek a XXI. században
Egy olyan rendhagyó eset áll fenn az idei szezonban eddig, amire ebben az évszázadban még nem került sor: sem a konstruktőri első, sem a második csapat nem szerzett még kettős győzelmet. A mellett, hogy ez még inkább felértékeli a két bajnokaspiráns teljesítményét, lehet, hogy egyedülálló rekord lesz belőle. Ugyanakkor matematikailag akár az is lehet, hogy az eddigi legtöbb csapat ér el kettős győzelmet. Mai cikkemben megnéztem, hogy a XXI. században mikor fordult elő, hogy a konstruktőri vagy az egyéni bajnok nem dicsekedhetett kettős győzelemmel, és melyik szezonban mennyit kellett várni az első olyan alkalomra, amikor a dobogó két legfelső fokát egy csapat két versenyzője teljesítette. 2001: Ebben az évben a Ferrari nagyon dominált, alig-alig volt olyan futam, amit valaki más tudott nyerni (szám szerint három). Ennek megfelelően a Michael Schumacher-Rubens Barichello kettős már a második futamon (Malaysiában) megszerezte a Ferrari az első kettős győzelmét. Ugyanakko...