Zagor minikalandok elemzése 13. – Barbár hadúr, A Vámpír öröksége, Pokoli Karácsony

 

Nagyon régen jelent már meg a Zagor Minikalandok 13. játékfüzete (pár napja már a 14. is kész), de egyszerűen elfelejtettem róla kritikát írni. Most pótolom a mulasztásom. Itt tulajdonképpen 3 kalandról van szó, de pontozni csak kettőt fogok, mert az egyik – a Pokoli karácsony – csak egy nyúlfarknyi sztori, 50 fejezetponttal, amit pontozással értékelni szerintem kb. képtelenség. De pár szót arról is fogok írni. A 3 sztori közül egyébként a Barbár hadúr egy alternatív idősíkban játszódik, a Vámpír öröksége Heidrich báróra utal vissza, míg a Pokoli Karácsony az Elátkozott házra. De hogy a teljesen egyedi sztori, vagy a két folytatás jön-e be jobban, az mindjárt kiderül. Ezúttal nyilván az egyszerűbb pontozásom fogom használni, aminek fő szempontjait itt találhatjátok meg.

 

Barbár hadúr:

 

Történet: Ahogy a címből is kiderül, egy barbár hadúr karakterét testesítjük meg (még a nevünket is kidobhatjuk :) ), aki egy álmon keresztül megtudja: eljött az idő, hogy meghódítsa Közép-Allansiát. A kaland során a hadseregünket vezetve foglalhatjuk el azokat a városokat, amikben egyes kalandjaink játszódnak. Megszerezhetjük Kelyhesdet, Fangot, Zengist, Kőhidafalvát, és még nagyon sok más területen járhatunk, de akár megküzdhetünk a 3 gonosz varázsló – Balthus, Zagor és Zharradam Mar – seregeivel, ahogyan Vermithax és Yaztromo is ellenünk fordulhat.

Azt gondolom, hogyha valakinek nem tetszett ez a kaland, akkor talán ez verhette ki nála a biztosítékot. Tulajdonképpen 4-5 játékkönyv küldetését tudjuk teljesíteni egy 200 fejezetpontos minikalandban, és jópár – más kalandban – barátunk ellenségünkké változik, e mellett kvázi felülírja az eredeti kalandok idővonalát. Engem ez megmondom őszintén, nem zavar. Egy rajongói műnél nálam bőven belefér egy alternatív idővonal és már más kalandokban (pl. Vértengerek) is alakítottunk gonosz karaktert. E mellett lehet, hogy ezt már én magyarázom bele, de nekem egy görbe tükörnek is tűnik ez a kaland, ami kifigurázza a könyveknek azt a logikátlanságát, hogy mindig egyedül próbáljuk megölni a főgonoszt, holott egy hadsereg jóval nagyobb esélyekkel bírna ellene.

Az alapértékeink módosulnak egy dicsőség ponttal (nincs benne a könyvben, de ennek értéke alapból 1K6), ami azt mutatja meg, hogy miként viselkedünk: egy igazi, büszke hadvezérként, vagy egy fosztogató banditaként. E mellett van egy seregünk is, szintén meghatározható harcértékekkel (hordacsapás, erő), de ezek gyakorlatilag az ügyesség-életerő mechanika szerint működnek. A kaland során lehet aranytalentumokat gyűjteni, melyek a seregünk megújítása, meg tárgyak, információk szerzése céljából is relevánsak. De a fő cél minél több terület elfoglalása.

 

Nehézség: Itt a fő kérdés, hogy mit tekintünk sikeres küldetésnek. Ha a 200. fejezetpontra való eljutást, akkor Salamonis elfoglalása a nagy siker. Ami azonban korántsem olyan egyszerű. Eleve azt gondolom, hogy ha a seregünknek 10 alatt van a hordacsapása, akkor túl sok értelme nincsen elkezdeni. De az utolsó csata egy igazi főpróba. Ugyebár minden harc arról szól, hogy a seregünk is megütközik egy másik csapattal és nekünk is van egy ellenfelünk, akivel meg kell vívni (ebben van jópár easter egg, pl. Fangon a nindzsa ellen kell küzdeni, akivel a Halállabirintusban is találkozunk, vagy Kőhidafalván Gillibrannal). Na, az utolsó csata ilyen téren nagyon kemény, mert a lovagok 12/12-es egységet képeznek, a végső ellenfél, Feketesörény Chadda pedig 12/24-es, ráadásul ha nincs meg a zöld pengénk, akkor meg sem tudjuk őt sebezni. Ugyanakkor ez a penge ad nekünk +2 ügyességet és +1 sebzést, úgyhogy a főellenséggel szembeni egyéni csata annyira nem vészes. A seregek csatája annál keményebb, mert a játékban alig van lehetőség a csapatunk hordaerejét növelni.

Természetesen, ha alapból nekirontunk Salamonisnak, akkor az biztos kudarc lesz, sőt a játék elején még sok területet nagyon nehéz elfoglalni. Különösen azok a helyszínek jelentenek gondot, ahol az ellenségeinknek mágikus segítsége van. Így célszerű valamelyik varázsvédelmet megszereznünk a kettőből. Az egyik azonban elég nagy szerencsejáték, hogy összejön-e, a másikhoz meg egy érdekes kört kell futni. Szerintem egyébként a szerző úgy képzelte el a kalandot, hogy nekimegyünk ennek a világnak, majd egy kudarc után visszatérünk, rájövünk, hogy ennél több kell és aztán már megerősödve veselkedünk neki újra. Ezek mellett azonban más kötelező eszköz tárgy nincs.

Ami viszont érdekes, hogy a 200. fejezetpont végén van egy táblázat, amiből kiderül, milyen szintet értünk el a hódításunk során és milyen vezérek voltunk. Ha szerzünk legalább 8 dicsőségpontot, akkor, mint hadvezér, kiálltuk a próbát, nem lett belőlünk egy aljas fosztogató. Ez egyébként nem túlságosan nehéz feladat. A másik fele izgalmasabb. A játék során felírt szavak kapnak 1-1 pontértéket, és össze kell adni, hogy hány pontunk van. 5-10 között Törzsfőnökök vagyunk, 11-15 között hadmesterek, és 16 fölött hadurak. No, de itt van a legnagyobb bajom. Ahogy megnéztem a táblázatot, minden olyan pontot beszereztem, amit lehetett, a többi pontot csak olyan áron tudtam volna összehozni, ha valami mást elveszítek. Egyet kivéve, ami a sárkányölő +3 pontja. Ugyanakkor megnéztem, a sárkány, amit le kellene ehhez győzni, 16/25-ös úgy, hogy minden őt ért sebzés eggyel csökken. Lássuk be, ez még a maximális adatokkal és minden segítő tárggyal is irreális, ráadásul ha van varázslatvédelmünk, már nincs is esély erre a csatára. Ez azért nem tetszett, mert e szerint a 100%-os teljesítés gyakorlatilag lehetetlenség.

 

Fény… : Számomra a legnagyobb pozitívum a kalandban Feketevihar Volgera karaktere. Volgera ugyebár Balthus, Zagor és Zharradam Mar mestere, akik aljas módon megölték őt, de itt feltámaszthatja az ősök mágiája. A mellett, hogy nagyon hasznos segítő, szinte társként jelenik meg mellettünk, akinek ugyanúgy megvan a motivációja, hogy bosszút álljon a világon és különösen a volt tanítványain. A varázslókkal való párbeszédei mindegyik zseniális, és a karakteréről is sokat elmond, hogy egyedül Vermithax ellen mutat valamiféle tiszteletet, a többi mágust, akivel találkozik, érezhetően megveti. E mellett a szellemmel való beszélgetése is imádnivaló és akkor is szakadtam a röhögéstől, amikor elhagy minket, ha bekenjük magunkat elf porral. Hatalmas ötlet volt a visszahozatala és a kivitelezés is remek, márcsak ezért is meg kellett írni ezt a kalandot. Ha valamikor frissítem a kísérőkarakteres TOP-listámat, biztosan be fog kerülni.

Ami még nagyon bejön, az a kaland hossza, a 200 fejezetpont ellenére nagyon működőképes, nyilván azért, mert ugyanaz a mező többször is bejárható. Ez pedig egy összetett, és jó fejlődési ívet leíró kalandot tud hozni. Szintén tetszik az a rengeteg easter egg, ami a kalandban megjelenik más szereplők és események kapcsán, viszont nagyon jó, hogy ebből az egyik sincs túltolva (na jó, a halállabirintus talán nem kellett volna). Összességében ezek végig megadják a hangulatot is.

 

… és árnyék: Nem sokon múlik, hogy ezt a minikalandot a legjobbak között tartsam számon, de mégis azt érzem, hogy pár helyen kicsit túl lett tolva a kaland. Leginkább arra gondolok, hogy – nyilván a hosszabb játék miatt – ha megszerzünk egy települést, akkor még nem lehet a városban mindent megtenni, hanem vissza kell egyszer mennünk, hogy mindent ki tudjunk használni. Csak ez egy idő után rettenetesen vontatottá teszi a játékot. És mivel néha a saját bázisunkra is vissza kell térni, egy idő után már monotonná válik, amikor kevés felderítetlen területünk volt. E mellett nekem egy kicsit már sok volt az is, hogy az elfoglalt területeknél még lázadás törhet ki és megint vissza kell szerezni. Nem azt mondom, hogy életszerűtlen, de nekem ez már eléggé feleslegesnek hatott.

E mellett, amiről már szó volt, hogy a játék becsületesen majdhogynem végigvihetetlen, legalábbis teljes sikerrel. És főleg, hogy nem a döntései teszik nehézzé a kalandot, hanem a kockadobások, így pedig eléggé könnyű vele csalni. Nyilván olyan szempontból érthetőek a kemény ellenfelek, hogy fel kellett építeni valahogyan a kalandot, nem lett volna jó, ha már az elején olyan erősek vagyunk, hogy bevehetjük Salamonist. De én inkább a seregünk fokozatos erősítésének lehetőségével, illetve a hordacsapás érték növekedésével oldottam volna meg ezt a problémát. És szintén ehhez kapcsolódik, hogy bár többször írtam, hogy Salamonis elfoglalása a fő küldetés, ez magából a játékból nem derül ki, csak akkor, hogyha sikerül. Viszont ezzel óriási veszteséget okozunk magunknak, ha a középjátékban próbáljuk megszerezni a várost SPOILER!!! Libra védelme miatt mind az Elf por képességét, mind Volgerát elveszítjük. Spoiler vége! Ezeken azért lehetett volna finomítani. Illetve én még egy elszalasztott lehetőségnek gondolom, hogyha megöljük egy sereg vezérét, az nem hat ki a moráljukra, és így a képességeikre.

 

Értékelésem: 8/10

 

 

A vámpír öröksége:

 

Történet: Egy ügyvédet (ill. volt katonát) testesítünk meg, akit két hölgy – Ingrid és Angharad – bíz meg egy feladattal. Örököltek egy kastélyt Mortvániában és azt szeretnék megtekinteni és a tulajdonlással kapcsolatos papírokat intéztetni veled. Csakhogy a kastély valójában a néhai Heidrich báró tulajdona, aminek ugyan már megölték sötét gazdáját (kétszer is :) ), fel is gyújtották, ám ki tudja, hogy nem lakozik-e még benne a gonosz…

A kaland tulajdonképpen két részből áll, az egyik a kastély megtekintése és az előzmények, amely során történik néhány megmagyarázhatatlan dolog, a másik pedig visszatér az alaptörténetekhez: Angharad eltűnik, és az eddig romos kastély ismét teljes pompájában áll előttünk. Ki kell őt szabadítanunk!

A szabályokban semmi extra, a hit pontok itt is megjelennek és elég nagy relevanciával bírnak a történet során. A Vámpír kriptájában és a Vámpír bosszújában szereplő Vér pontok azonban ebben a kalandban nem szerepelnek, hiszen amíg abban a két játékban a vámpír-báró elpusztítása a célunk, addig itt az elején még nem is tudunk a létezéséről.

 

Nehézség: Összességében ez sem nevezhető egy könnyű kalandnak. A könyv elején több random halál is van, amibe nem is olyan nehéz belefutni, a ködvámpíroknak lehetünk az áldozatai, illetve az sem szerencsés, ha egy vérfarkassal kerülünk össze, mert ilyen nyomokat nehéz elrejteni. E mellett kötelező tárgyból is azért akad néhány, egy karóra mindenképpen szükségünk lesz a játék bizonyos szakaszában, a végjátékban meg kell vagy egy fokhagyma (az a jobb), vagy egy arany feszület, ismernünk kell a Genealógiát, illetve egy dalt, valamint egy varázsfegyver is kell a végső harcra. Ez egy normális kalandban nem lenne extrémen sok, ám itt mindösszesen 167 fejezetpontunk van ezek megtalálására. Ráadásul a végén Heidrich báró szelleme is eléggé durva értékekkel bír, a 13 ügyesség rengeteg, de némi fokhagyma ezen is tud azért segíteni. A kalandnak van egy általam félsikernek mondott megoldása, amikor a gonoszt elűzzük, Ingridet megmentjük, ám az akció Angharad életébe kerül.

 

Fény... : Látszik, hogy a szerző nagy tisztelettel fordult az eredeti történet és a szerző felé, ugyanis éppen a lényegét ragadta meg a sztorinak. Heidrich báróban, mint főgonoszban azt szerettem nagyon, hogy sokkal jobban megismerhettük, mint más gonosztevőket, és egy nagyon komplex képet kaptunk a családjáról is, és egész közel kerültünk hozzá ezáltal. Ez a fajta részletezés ebben a kalandban is megmarad, megismerhetjük az új generációt, sőt, ezeket az ismereteket fel kell használni a végső harc során is (bár ezt jobban örültem volna, ha egy direkt rejtvényben teszi meg a játék, de így sem volt rossz). Így valódi folytatásként tudtam tekinteni a műre.

Mégsem mondhatjuk viszont az, hogy koppintás lett volna, volt benne számos kreatív elem, és ezek leginkább a mű legelején, valamint a végső összecsapást megelőzően jöttek elő. Kifejezetten tetszett, hogy a történet elején a kastélyon kívül is kreatív próbák elé állított a mű, ráadásul egyes elemeiben kissé egy gótikus horror-világ jelent meg benne, ami nagyon jól működik (bár a „H” betűt formázó patkányoknál először azt hittem, hogy már megint jön a Halál küldönce…szerencsére nem). De azért a humort sem nélkülözi a játék, az öregember karaktere kifejezetten vicces, illetve jól esnek azok a kisebb felvillanások is, amik a korábbi művekre utalnak.

 

… és árnyék: Sajnos amilyen jó az eleje és a vége, annyira nem tetszett a középjáték. És itt még csak nem is a labirintus-vonal zavar annyira, mert Heidrich báró kastélyához ez illik. Hanem, hogy mennyire gyorsan futottunk át ezen a részen. Egyik nap adott egy romos kastély, aminek a környékén alig van valami, aztán meg hirtelen ott áll a kastély annak teljes pompájában. A Borzalmak háza jutott erről az eszembe, márpedig, ha valamire, akkor arra nem akarok emlékezni történet szempontjából. Ráadásul a teljesen újjáépített kastélyt 10 perc alatt járjuk be, ami nem hiteles egy minikalandnál. Jobb lett volna, ha mondjuk egy pincehelységről derül ki, hogy sértetlen marad, de még inkább, ha kicsit hosszabb ez a része a játéknak és van benne 1-2 tárgy, amivel kiváltható másik kötelező eszköz.

Mert a másik gondom ez volt, a sztori nehézsége. És itt nem csak a viszonylag sok eszköz a baj, hanem, hogy sok minden random döntésen múlik. Egy álomba is benne ragadhatunk egy rossz próbadobással (ez mind történet, mind játékmechanika szempontjából gáz), de a kastély elején egy folyosóválasztás eldönti küldetésünk sikerét. Ezek mindig zavarnak.

Tulajdonképpen azt mondanám, hogy az a 33 fejezetpont, amivel kevesebb ez egy átlagos minikalandnál, itt tényleg nagyon hiányzik. Be lehetett volna tenni még 1-2 próbatételt a kastélyon belül, esetleg egy alternatív útvonalat, ami elvezet 1-2 kötelező tárgyhoz, és akkor egy élvezhetőbb játék lett volna a vége.

E mellett nem tudok elmenni néhány olyan hiba mellett, ami leginkább a kidolgozottságában keresendő. A 139-es fejezetpontnál ha a dobott érték alacsonyabb, mint a hit pontjaink száma, akkor halunk meg (tehát kvázi sikeres próbánál). Először azt hittem, félrefordítás, de a fordító biztosított, hogy nem. Ezzel együtt szerintem nem szándékos kicseszés az olvasóval, hanem elírás, mivel logikusan, ha a hitünk elég nagy, akkor tudunk végezni a lénnyel. De ezzel együtt is zavaró. Valamint az egyik rejtvény kivitelezése sem az igazi: SPOILER!!! A 106-os fejezetpontnál annyival kell elosztani a fejezetpont számát, ahány versszakból áll a dal. De ha nincs is meg az információ: a 106-nak 4 osztója van: az egyes, a kettes, az 53-as és önmaga. Ebből az egy és önmaga kiesik. De mivel a dal nyilván nem 53 versszakos, logikusan a kettes a jó válasz és 106/2=53, tehát oda kell lapozni. Ezt jobban át kellett volna gondolni. Spoiler vége!

Összességében az elődök méltó folytatása a Vámpír öröksége, de azért a kivitelezésbe számos hiba csúszott.

 

Értékelésem: 7/10

 

 

Pokoli Karácsony: Karácsonykor elutazunk unokahúgunkhoz, amikor autónk összeütközik egy hóemberrel és tönkremegy. Reménytelen helyzetünkben próbálunk valami megoldást találni, amikor egy építkezést találunk, ahol talán tudunk segítséget kérni. Azonban, amit éppen újjáépítenek, az nem más, mint az elátkozott ház…

Tulajdonképpen hasonlót tudok mondani, mint ami az előző könyvben volt: a felvezetés nagyon hasonló az eredeti műhöz, a vége is, de a közepe – nyilván a kevés fejezetpont miatt – rettenetesen elnagyolt, gyakorlatilag 2-3 döntést kell túlélni és jön a végjáték.

Ettől függetlenül a könyv elég nehéz. Ahhoz, hogy bejussunk a pincében a Karácsony szellemeihez, kell egy kulcs és egy információ, hogy mennyi idő van még vissza Karácsonyig (ez miért is?). Ugyanakkor mindkettő eléggé rendesen el van rejtve a kalandban. Ha ez sikerül, 3 urnából kell véletlenszerűen választani, kettő (a múlt és jelen Karácsony-szellem) ad valamilyen fegyvert, amivel megvívhatunk a gróffal, egy a halált hozza el számunkra. E mellett a könyvnek van két félsikere, amikor ugyan a házból el tudunk menekülni, ám a gonoszt nem pusztítjuk el, és kérdés, túléljük-e az éjszakát a szektások üldözése közepette.

Nyilván 50 fejezetponttól sok mindent nem lehet elvárni, de ennyire kevésbe egyszerűen nem próbálnék egy olyan klasszikust újraírni, mint az Elátkozott ház. Az alapötlet nem rossz, a félkész épület is tartogat meglepetéseket, de ez az átrohanás nagyon nem illik a műhöz. E mellett van benne jópár logikátlanság, a kedvencem, amikor az az információt, hogy a házban furcsa dolgok vannak, fegyverként tudjuk használni, ezért visszakapjuk a 3 ügyességünket. Hát már elnézést, de amikor megtámad egy kutya vagy egy szektás, akkor szerintem baromira mindegy nekem, hogy tudom-e, hogy amúgy furcsa-e a ház, vagy nem. No mindegy, lényeg a lényeg, azért nem zárta magát a szívembe kaland.

 

A játékfüzet letölthető itt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/