Vissza a múltamba 30. – Viharkristály

 

A Kaméleon Komix még a tavalyi év végén adta ki a legújabb lapozgatós könyvét, a Viharkristályt, amiről bevallom, picit meg is feledkeztem, de mostanra beszereztem, és le is játszottam, szóval tudok róla kritikát is írni. A cikk az Alanor webshop közreműködésével jött létre, ahol különböző szerepjátékos kiegészítők, TCG-k és hagyományos könyvek mellett számos régen vagy újabban megjelent lapozgatós könyv is megrendelhető. Az oldalról részletes információt itt találtok.

Mivel a kaland a hagyományos szabályrendszer szerint működik és 400 fejezetpontos, ezért az original pontozási rendszeremet fogom használni, amiről itt olvashattok! Lássuk, miként sikerült ez a kaland!

 

Történet (4): Fiatal gárdistaként megkapjuk az első igazán komoly feladatunkat, ami miatt a Nimbuszra, a lebegő szigetre kell mennünk. Azonban a kapitányunk otthon felejtette az erszényét, ezért visszaküld minket és lehet, hogy ennek köszönhetjük, hogy életben maradunk. Ugyanis a Nimbusz egy óriási robbanás kíséretében az Óceánba zuhan. Az első fejezetpont olyan szempontból érdekes számomra, hogy megkérdezi a könyv, hogy melyik a szülőszigetünk, holott a bevezetésben arra nincs utalás, hogy erről az elején döntenünk kellene. Picit nekem furcsa volt, hogy egy 1. fejezetpontban kell egy kvázi karakterformáló döntést meghozni, de ezen azért nagyon nem akadok fenn. Egyébként ez a döntés egy nagyon picit befolyásolja a játékmenetünket, de azért nem annyira, hogy emiatt háromszor végigjátszuk a kalandot, igazából csak a könyv legelején van ennek némi súlya. No de térjünk vissza az alaptörténetre! A feladatunk innentől kezdve egy nyomozás, kideríteni, hogy mi történt (és a végén nyilván meg kell valakit állítani, ezt szerintem sejtitek). A kaland 3 egyértelműen elhatárolható részre osztható: a 3 potenciális szülősziget felderítése, majd két további sziget felderítése, végül a víz alatti kaland és a főellenség. Ami viszont zavar, hogy bár a leíró részekben ezek a szigetek, és helyszínek jól elhatároltak, játék szempontjából nincs bennük nagy kreativitás, mind a háromnál gyakorlatilag ugyanazt kell csinálni, megtalálni pár dolgot és továbbmenni. Tetszik viszont az, ahogyan a szerző kidolgozza a környezetet és a karaktereket. Nagyon sok helyszínen járhatunk, azokat részletesen bemutatja, az, hogy hányféle élelmet szerezhetünk, szinte már lenyűgöző (az viszont zavaró volt, hogy ezek nem egységes mennyiségű ÉP-t adnak, szerintem simán meg lehetett volna úgy oldani, hogy csak a különböző kaják nevét írják ki, de az egységes az ÉP-adás, így engem kicsit zavart, hogy minden kajához ezt külön oda kell írni a kalandlapra). Illetve rengeteg szörnyeteg is van a kalandban, amiken persze érződik, hogy kicsit gyerekesek elnevezés szintjén (hasonlóan a tárgyak nevei is), de ez engem egyáltalán nem zavart, ennek a kalandnak a hangulatához, a főhős karakteréhez és az egész miliőhöz ez  illett. Szóval mindent egybevetve nem rossz egyáltalán.

 

Gondolkodás/szerencse (3): Igazából egyik se nagyon van jelen benne, ha kicsit vicces akarok lenni. Az egy nagy pozitívum, hogy a könyv nem akart szerencsejátékot csinálni magából, szinte mindenhonnan vissza lehet menni mindenhova, bármi bejárható – akár többször is – tehát nem történhet egész egyszerűen olyan, hogy egy helyen jobbra mentünk, nem balra és kampó. Ezenkívül szerencsepróbából sincs sok, bár van néhány teljesen random próba, amikor egy hatoldalú kockával kell dobni és 1-2-nél történik valami az adott szituációhoz mérten rossz dolog, 3-4-nél semleges, 5-6-nál meg jó. Ezeket igazából nem nagyon értettem, szerintem az egyik verziót mindenhol ki lehetett volna szedni és normál szerencsepróbákkal megoldani a dolgot, ráadásul bele is fért volna a kalandba, nem csökkentette volna le irreális mértékben a szerencsénket. A másik oldalon azért megemlítem, hogy van egy pár rejtvény a kalandban, van egy matematikai feladvány, én kicsit rejtvénynek értékeltem a könyvtárszobát is, e téren azonban van egy minimális hiányérzetem: egyrészt egy nyomozós kalandhoz képest ezek száma nekem picikét kevés, másrészt ezeknek sincs nagy súlya, a számos rejtvény például szinte egyáltalán nem könnyíti meg a küldetésünket, ha megoldjuk. Nekem ez azért ad hiányérzetet. Tegyük hozzá, azt sem szeretem, hogyha egy kalandban meghalunk, ha nem oldunk meg egy feladványt, de azt sem, ha ennyire nincs tétje. Egy köztes, komolyabb jutalom szerintem az egészséges középút.

 

Nehézség (3): Nagyon könnyű a kaland, csak egy picivel érzem nehezebbnek, mint a Krampusz éjszakáját, leginkább akkor, ha becsülettel, kockadobásokkal játsszuk le. Kötelező tárgy ugyan sok van, de mindegyikért vissza lehet menni, ha nem találtuk meg, így igazából nem érződik nehéznek a történet. E mellett, ha jól láttam, összesen két olyan azonnali halál van az egész kalandban, ami nem arról szól, hogy elfogytak az aranyaink és nem tudunk továbbmenni és nem is harcban halunk meg SPOILER!!! a sellők és a víz alá húzó csáp Spoiler vége! Ezenkívül az utolsó csata is olyan, hogy bár az ötlet tetszett, összességében túl könnyű lett, mert, a mi segítségünkkel együtt Tideusz ügyessége már alapból ugyanannyi, mint a Csatagólemé és ha csak egyetlen erős adó főzetet is megszereztünk – és elég sokat lehet belőlük szerezni – akkor már mi vagyunk fórban. Én simán megdobtam volna a gólem ügyességét még kettővel, akkor az egy kiegyenlített, izgalmas végjáték lett volna. Az egyetlen nehezebb rész a tenger alatti kaland. Mivel a Kacsakagylóban eggyel kevesebb az ügyességünk, és a tengeri szörnyek többsége 9 ügyességgel bír (ami így már gyakorlatilag 10), ráadásul néhánynak van egyéb speciális képessége is, egy alacsony értékkel könnyen ott lehet hagyni a fogunkat ebben a szakaszban. A szárazföldi ellenfelek azonban alacsonyabb értékekkel is verhetőek és gyakorlatilag folyamatosan adja a könyv az ÉP-utánpótlást és az ügyességet is lehet növelni. Úgyhogy ez a része egyáltalán nem nehéz.

 

Játékélmény (4): Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a mai fejemmel ez nekem inkább 3 pont. Ugyanakkor úgy érzem, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül azt, hogy ez a kaland nyilvánvalóan egy nálam sokkal fiatalabb generációnak készült, talán még az első lapozgatós könyvek célcsoportjánál is fiatalabbaknak. Márpedig, ha ilyen szemüveggel nézem, akkor az én 9-10 éves énemnek biztosan tetszett volna a kaland. Mechanikáját tekintve én sokkal jobban szeretem ezeket a végigkutatós, miniküldetéses kalandokat, mint mondjuk egy labirintus-kalandot és maga a nyomozós háttérsztori is teljesen rendben van, az utolsó csata pedig – ha a nehézségi szintjétől eltekintünk – hangulatos és kreatív, nekem picit a Jurassic World első része jutott eszembe róla, amikor Blue és a T-Rex küzd az Indominus Rex-szel. Vannak benne poénok is, amik picit gyerekesek, de összességében hangulatosak és bár tény, hogy a kaland nem veszi magát komolyan, szerintem ezzel az égvilágon semmi baj nincs, hiszen a hangulat a nehézséggel összhangban van (a Mágusvadászt és a Betolakodókat azért nem szeretem, mert a bárgyú hangulat mellé egy brutál nehéz küldetést kaptunk). Igazából két dolog van, ami nekem picit levisz az élvezeti értékéből. Az egyik, amit már említettem, hogy 3 blokkban gyakorlatilag ugyanaz a séma szerint kell továbbmenni, a végére ezt egy icipicit már untam és vártam, hogy a főellenség elé kerüljek. A másik pedig, hogy bár minél több helyet bejárunk, annál inkább összeáll a kép, hogy pontosan mi történt, a küldetés teljesítése szempontjából ennek semmilyen relevanciája nincs, többet megtudunk a dolgokról, de ugyanúgy le kell kardozni a végén a gólemet, mintha ezek az extra információk ott sem lennének. Szerintem még egy gyerekeknek szóló kalandba is meg lehetett volna oldani azt, hogy van súlya a megszerzett információknak és az odafigyelésnek. Ez így nekem egy picit csalódás volt a végén. De ettől függetlenül egy teljesen élvezhető kaland, az meg külön öröm volt, hogy a rengeteg Sadler-könyv után végre valahol nem azt éreztem, hogy a szerző minden pillanatában ki akar nyírni engem.

 

Összességében: 14/20

A könyv megrendelhető itt.

 

Igyekeztem a történet részleteibe ezúttal nem belemenni pont azért, hogy ne lőjek le poénokat azok számára, akik most játszanak, remélem, ettől még élvezhető lett a cikk. Pár nap vagy pár hét múlva érkezem újra a zagor.hu-n megjelent Zamarra hercegnőjével! :)

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/