Öt dolog, ami nem tetszett a Kenobi sorozatban

 

Nemrég beszéltem arról, hogy mi az, ami működött nálam a Disney 6 részes sorozatában. Most jöjjenek azok a dolgok, amik miatt azonban nem tudok igazán kiállni mellette és amik nálam komoly hiányérzetet hagytak. Ezúttal is az 5 fő szempontot fogom leírni.

 


1.      Az előzménytörténetek örök átka

 

Ez talán nem feltétlenül a rendezők hibája, de sajnos azzal, hogy egy olyan időszakban játszódik a történet, aminek ismerjük az előzményét és a következményét, számos gyerekbetegséget okoz a sorozatnak. A legfőbb probléma az, hogy mindenkivel tudjuk mi fog történni, és ezért teljesen felesleges aggódnunk érte. Tudjuk, hogy Obi-wan és Vader össze fognak még csapni, tudjuk melyik inkvizítor hol hal meg, tudjuk, hogy Leia megéri az öregkort, így egyszerűen nincs akit félteni kellene a filmben. A mellékszereplők pedig egyszerűen nem váltak annyira karakteresekké, hogy miattuk komolyan aggódjak. Ugyanez igaz az utolsó részben Owenre, Berura és Lukera. Az egyetlen kivétel talán Reva, de a múltbéli tettei miatt az ő sorsára is inkább csak kíváncsi voltam, nem izgultam érte. Sajnos mivel össze kellett kötni a szálakat, a forgatókönyv-íróknak kevés mozgásterük volt, ha nem akartak ellentmondásokat.

Ráadásul azt gondolom, hogy ez a helyes összekötés nem is sikerült tökéletesen. Az Obi-wan – Vader találkozás még megmagyarázható és ügyeltek arra, hogy az eredeti párbeszédeknek megmaradjon az értelme. Ugyanakkor a Leia által készített holovideo meg szerintem már túl hivatalos, ha figyelembe vesszük, hogy egy ilyen kalandot átélt Kenobival. Ami pedig Luke-ot illeti…oké, róla majd később.

 

2.     Nem adott hozzá nagyjából semmit a SW-történethez

 

Én azt szeretem, hogyha egy előzménytörténetből vagy sorozatból meg tudunk valami olyan információt, ami a későbbi eseményekben fontos. És számomra sokat nyom a latba, hogy a sorozat releváns kérdéseket válaszoljon meg, olyanokat, amik felmerülnek bennem a sorozat megnézése nélkül is. A Bad Batch pl. ilyen szempontból nagyon pozitív nekem, hiszen bemutatja azt a folyamatot, amely során a Birodalomban a klónokat felváltják a toborzott katonák, és a Kamino sorsát is megismerjük általa. Ezek fontos kirakós darabok voltak.

Na, innentől tegyük fel a kérdést: milyen fontos láncszemet hordoz a Kenobi sorozat? A válasz: semmilyet. Megtudjuk, hogy nyeri vissza az erejét Kenobi, de eddig fogalmunk se volt róla, hogy elveszíti. Megtudjuk, hogy szabadul ki Leia, de eddig fogalmunk se volt róla, hogy elrabolják. Megtudjuk, mi történik egy Jediket menekítő lázadó csoporttal, amiről eddig fogalmunk sem volt, hogy létezik…és lehetne folytatni a sort. Gyakorlatilag minden olyan kérdés, amit a sorozat megválaszol, maga a sorozat által feltett kérdés, és igazából egyébként nem foglalkoztatta a rajongót. Így ha megnézzük, hogy összességében a Nagy Egész SW történet mivel bővült, akkor kiderül, hogy 1-2 karaktert leszámítva jóformán semmivel.

 

3.     Teljesen logikátlan cselekedetek, érthetetlen motivációk

 

Nagyon sokszor volt az az érzésem, mintha a karakterek nem tudnák mit miért csinálnak, és hoznak teljesen érthetetlen döntéseket. Ilyen téren nálam az utolsó Obi-wan-Vader csata is elég furcsa véggel zárt. Oké, értem én, hogy az előzmények miatt mindkét félnek életben kellett maradnia. De abban a szituációban Vader már vert helyzetben volt, és Obi-wan számára is nyilvánvaló volt, hogy a barátja már nem létezik. Akkor mégis mi a búbánatos fenének megy el a helyett, hogy bevégezze, amit elkezdett és megszabadítsa a galaxist az egyik legveszélyesebb alakjától? Persze meg lehetett volna magyarázni ezt a cselekedet, ha valami olyan dolog történik, ami fontosabb, mint Vader legyőzése (pl. Luke elleni támadás), vagy valamiféle Erő-sugallat megjelenik (akár Qui-Gontól), de ez így ebben a formában nagyon gagyi volt. Az első csatánál meg azt nem értettem, hogy Vader miért nem megy a droid után. Ez a kis tűz meg se kottyant volna neki. Ugyanígy felmerül, hogy a főinkvizítor és Vader miért hagyják életben Revát? Pont itt kezdenek el könyörületet gyakorolni, persze…egyszerűen a motivációk annyira összekavarodnak néha a történetben, ami mellett nem tud elmenni az ember figyelme.

 

4.     Az inkvizítorok mellőzése

 

A trailerek kapcsán több olyan hozzászóló bejegyzését olvastam, akinek nem tetszett, hogy az animációs sorozatokban szereplő inkvizítorok élőben is megjelennek. Páran felvetették a két karakter közötti külsődleges változásokat is. Engem ez nem zavart. Nyilván nem fog teljesen úgy kinézni a karakter, mint animálva és szerintem ez egy jó hangulati elem lehetett volna.

Ennyi szerepért azonban tényleg kár volt ezt az egészet erőltetni. A Főinkvizítort nagyjából a 2. részben kiírták, az utolsó kettőre is csak biodíszletként jött vissza (ráadásul ő is túlél egy hasba szúrást…lassan tényleg szegény Qui-Gon marad az egyetlen, aki így hal meg). A Hetedik Fivér pedig tényleg jóformán csak néha belenéz a kamerába, hogy jelezze, hogy itt van. Ki lehetett volna használni, hogy az Erő sötét oldalán több harcolni képes tag van, de ennek így nem sok értelme volt.

 

5.     Luke szerepeltetése

 

Ami engem illet, egy teljesen felesleges momentumnak értékeltem, hogy Lukeot az utolsó részben megtámadják. Az alapproblémám, hogy ez sem érzem úgy, hogy bármit hozzáadott volna a történethez. Ha mondjuk Reva meghal az 5. részben és ezt a teljes időt az Obi-wan-Vader küzdelem felvezetésére töltik, sokkal jobb lett volna az egész. A motiváció sem teljesen világos számomra. Ellentétben a Retroshock kritikájával, engem nem zavar, hogy Reva inkvizítorként próbál Vader közelébe kerülni és elpusztítani őt. Egyrészt nem tudjuk, hogy a Jedik gyilkolásában neki mennyi szerepe van, másrészt el tudom képzelni, hogy az a tény, hogy a Jedik őt nem tudták megvédeni, egyfajta gyűlöletet táplál benne a Jedi renddel szemben is (az 5. részben volt egy erre utaló beszélgetés). De az, hogy miután vereséget szenvedett, miért lett hirtelen fontos számára Luke megölése, számomra értelmetlen.

A másik, ami sokkal jobban zavar, hogy Luke egy olyan ifjúnak van beállítva az első részben, aki kb. semmit nem tud a galaxisban zajló eseményekről és mindenre naív rácsodálkozással tekint. No, azt azért ne mondja nekem senki, hogy elfelejtette, hogy 10 éves korában egy vörös fénykardos nő épp üldözte és meg akarta ölni. Amikor aktiválja apja pengéjét, ez az emlék nem jelenik meg nála? Szerintem ez a legnagyobb ellentmondás a sorozat és az Új Remény között. Ha már mindenáron be akarták erőltetni ezt a szálat, akkor inkább valahogy úgy oldottam volna meg, hogy Luke alszik a támadás alatt, és a fénykardot véletlenül sem látja meg.

 

Szóval én így látom. Nincsenek bennem indulatok a sorozat kapcsán, látványfilmnek abszolute elmegy, nosztalgiaélménynek oké, de igazából nem érzem, hogy sokat veszítettünk volna, ha nem jelenik meg. Inkább Fanservice, annak oké, de annál nem több.

 

Ti mit gondoltok?

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról