Pilóták értékelés 2022. 1/3.
A
tavalyi évben megpróbáltam egy olyat, hogy minden 4-5. futam után csinálok a
Formula 1-ben egy mini versenyző-értékelést. Ez nem működött igazán jól,
sokszor elcsúsztam vele, a végén már nem is tudtam tartani. Ezért idén próbálok
kicsit változtatni. Csupán a 7., a 14. és az utolsó futam után írok értékelést,
akkor is csak az első és az utolsó 4 helyezettről, a többieket fedje jótékony
homály! Aztán a szezon végén jön a szokásosnak mondható teljes értékelés!
Lássuk, kiket érzek az eddigi szezon alapján a legjobbaknak és a
leggyengébbeknek.
1.
Max Verstappen
A
holland ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. Eszméletlen stabil teljesítményt
nyújt mind időmérőkön, mind futamokon. Bár két versenyt is nullázott önhibáján
kívül, de így is tudja vezetni a bajnokságot, és az, hogy a 7 versenyből négyet
megnyert, amiből összesen egy volt rajt-cél győzelem, önmagáért beszél. Bár a
spanyol győzelmet én is kicsit ajándéknak éreztem (nem is elsősorban Perez
elengedése miatt, hanem mert az alternatív stratégiáról derült ki, hogy
valójában az a jobb), az összes többi versenyből kihozta a maximumot, komolyabb
hibája még nem volt, úgyhogy azt gondolom, hogy nagyonis jár neki az elismerés.
2.
Charles Leclerc
A
monacói versenyzőre sem lehet azt mondani, hogy gyenge lenne. Főleg időmérőkön
óriási sorozata van és a szezon elején úgy nézett ki, hogy nagyon könnyen
szerezheti meg a Vb-címet. Azóta viszont 3 versenyből 3-ban voltak problémái,
bár ebből 2-ről nem ő tehetett, így „szerencse-faktorban” utolérte Verstappent.
Viszont ez nem változtat azon a tényen, hogy mind az időmérős, mind a
versenytempója nagyon stabil. Az egyetlen, ami miatt nem érzem őt egyelőre
jobbnak a holland ellenfelénél, az az imolai hibája, az 100%-ban az ő felelőtlensége
volt, és még szerencsének is mondhatja magát, hogy néhány pontot meg tudott
menteni utána. De ezt leszámítva tökéletes szezont nyújt.
3.
Sergio Perez
Nincs
mese, idén Checo abszolute hozza azt, amit a csapat elvár tőle. A tavalyi évhez
képest időmérőkön óriásit javult, most már mindig top4-ben van, de tud néhány
nagyon szép meglepetést is okozni és a futamokon is alig-alig van lemaradása
Verstappen mögött. Bár a monacoi győzelme kicsit szerencsés volt, de
Barcelonában is reális esélye volt nyerni, meg Szaúd-Arábiában is, úgyhogy
kimondhatjuk, hogy versenyképes, ráadásul a VB-pontversenyben is alig van
lemaradása Maxhoz képest (igaz, eggyel kevesebb nullázása volt). Főleg neki
köszönhető a Red Bull nagy előnye a konstruktőri bajnokságban, nem véletlen,
hogy hosszabbítottak vele.
4.
George Russell
Igazából
nem tudatos, hogy a tabella első négy helyezettje van épp nálam is az első négy
helyen, ráadásul ugyanabban a sorrendben, de az élmezőny idén tényleg nagyon
jól teljesít. Russell esetében elég csak annyit mondani, hogy eddig minden
futamon TOP5-ben végzett, és 6-1-re veri futamokon a csapattársát. Persze
rögtön tegyük hozzá azt is, hogy ez a kép csalóka, mert két alkalommal is csak
a szerencsés SC miatt került Hamilton elé, akit idén 7 futam alatt annyi
balszerencse ért, amennyi talán az előző 3 szezonban érte őt összesen. Viszont
mindez a fiatal brit teljesítményéből semmit nem von le: nagyon hamar
beleszokott az autóba, stabilan hozza az eredményeket és minden szerencséjét,
amit kap, kegyetlenül ki is használja. Szóval eddig kalapemelést érdemel az
idei szezonjára.
.
.
.
.
.
17. Lance Stroll
Igazából
a pontozásom szerint ebben a pozícióban most pontegyenlőség van Zhou és Stroll
között. Ugyanakkor, amíg a kínai versenyzőnél lehet mentség, hogy az első
szezonja, addig a kanadainál már szerintem minden mentségből kifogytunk. Pedig
most megkapta a lehetőséget: Vettel kiesése miatt az első két versenyen csupán
Hülkenberget kellett legyőznie, és utána is helyzeti előnyben volt a négyszeres
világbajnok némettel szemben. Ehhez képest Hülkenberg ellen sem tudott
egyértelműen dominálni, azóta pedig Vettel megint agyba-főbe veri őt. Ezt pedig
tetézi pár hibával, pl. Monacoban. Fenntartom, amit korábban mondtam, hogy a
leggyengébb versenyzők egyikéről beszélünk, akit csak az apja tart a mezőnyben.
18. Daniel Ricciardo
Strollal
ellentétben Ricciardoról tudjuk, hogy jó versenyző, ám a McLarenben teljesen
érthetetlen módon esett vissza olyan szintre, ami már kínos. Tavaly még
lehetett azzal védeni, hogy az első szezonja az új csapatban, idén azonban
nagyon nem maradt neki sem mentsége. Norris azonban továbbra is folyamatosan
veri őt, az időmérőkön, a köztük lévő közel 4 tized nagyon durva különbség, az
pedig, hogy eddig mindösszesen 1 futamon volt képes pontszerző helyet elérni,
szerintem mindent elárul. Nem véletlenül rebesgetik már most a szezon végi
távozását.
19. Mick Schumacher
A
tavalyi évben óvatosan kezeltem Schumacher eredményeit, mert úgy éreztem, hogy
nincs igazán viszonyítási alapunk. Idén van, ám megmondom őszintén, arra, ami
most történik, még én sem számítottam. Magnussen utolsó pillanatban érkező
versenyzőként eléggé simán veri az ifjabbik Schumachert. És bár ez a mostani Haas
sem egy világverő autó, az, hogy pont nélkül áll vele, abszolute nem adja
vissza a kocsi idei teljesítményét. És akkor még nem beszéltünk a gyakori
autótöréseiről sem, ami miatt bizony Steineréknek fájhat még a fejük. Neki is
nagyon össze kell kapnia magát, ha még jövőre is szeretne ülést.
20. Nicolas Latifi
Verstappennél
azt mondtam, hogy ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. Nos, jelentem, ugyanez
igaz a Williams versenyzőjére. Pedig most ő van abban a helyzetben, hogy évek
óta ismeri a csapatot és kapott egy olyan csapattársat, aki nemcsak az első
évét tölti a Williamsben, de tavaly nem is versenyzett az F1-ben. És amíg azt
látjuk, hogy Albon néha-néha képes meglepetést okozni, és merész taktikákkal
olyan eredményeket elérni, ami ettől az autótól meglepetés, addig Latifi
továbbra is csak vegetál, meg néha-néha azért összetör egy autót, hogy jelezze,
hogy a pályán van. Ez továbbra is borzasztóan kevés.
Ez az
én véleményem a jelenlegi legjobb és legrosszabb versenyzőkről. Nektek mi a
véleményetek?
Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése