Vissza a múltamba 46. – A fagy zsarnoka
Nemrégiben a Delta Vision harmadik
játékkönyve is megjelent, a Fagy Zsarnoka címmel. Picit ismételten a jégmezőkre
utazhatunk, és ott kell egy küldetést teljesíteni. Hogy ez miként sikerült,
arról mindjárt olvashatjátok a véleményem. Gondolkodtam, hogy melyik szempont
szerint elemezzem, de végül a hagyományos rendszert választottam.
Történet (2): Tharghual egy kis falujában élünk a jég birodalmában.
A mostoha körülmények erős vadásszá és harcossá tettek minket, köszönhetően
apánk nevelésének is. Csakhogy egy nap elérkezik apánk számára a Hívás. Egy
megmagyarázhatatlan jelenség, amely során az idős emberek elindulnak délre.
Azonban mi ebbe nem törődünk bele, úgy gondoljuk, apánk után kell menni, és meg
is tesszük, még akkor is, ha ezt a falunkban nem mindenki szeretné. A kaland
közben kiderül, hogy az Öreg Isten – egy halhatatlan – taszítja rabszolgasorba
a Hívással az embereket, és csak főszabály szerint az időseket, ugyanis Stigge
– aki már a feleségünk lenne, ha nem pár faluval odébb élne, és ezen a
területen nem könnyű a távkapcsolat létesítése – is elindult a Hívás hatására.
Őszinte leszek, engem ez az
alaptörténet nem hozott lázba. A valóságban is tudunk olyan törzsekről – főleg
azokon a területeken, ahol nehéz az élet – az idősek életük végén elhagyták a
törzsüket, hogy ne legyenek már a terhükre. Tulajdonképpen e mögé gyártott a
kaland egy misztikus hátteret, ami azonban számomra nem volt szükségszerű és
annyira nem is lelkesedtem miatta. Maga a kaland a jégmezőkön játszódik, ami
nem túl gyakori, de ezen kívül nagyon egyedi elemeket nem találunk benne. Tulajdonképpen
el kell jutni az Öreg Istenhez, majd a Birodalmában van egy kis kaland, végül a
végjáték következik. Ami viszont tetszik, hogy a könyv részletesen kibontja
mind az apánkkal való kapcsolatot – ezt teszi nagyon tiszteletteljesen – mind a
Stiggével való korábbi viszonyunkat. Ennek a végjáték szempontjából lesz
jelentősége.
Viszont most először azt éreztem
ennél a sorozatnál, hogy a szabályrendszerrel gondjaim vannak. A választható
értéknövelés továbbra is pozitív, de ha nem manaszövők vagyunk, akkor azért
logikusan mindkét főértékünket meg fogjuk növelni 9-9-re, és onnantól csak
annyi a választás, hogy 4 test, 1 ügyesség vagy 1 elmepontot kérünk még. Ez nem
sok.
E mellett itt most kicsit zavart a
mágia jelenléte is. Igazából nem derül ki a történetből, hogy hogyan kerültünk
kapcsolatba a mágia világával, és ehhez a karakterhez nem is igazán illett a
varázsolás. Szerintem itt szerencsésebb lett volna, ha képességei vannak a
főhősnek, amiből alapból jár egy, és még lehetett volna a kiosztható pontokért
kérni többet. A mágia sem a történetben nincs kihasználva, sem a játékban. Jó,
1-2 harcnál 1-1 dobást meg lehet velük spórolni, de engem kifejezetten
irritált, hogy nagyon sok ellenségnek volt 3-mal osztható testpontja, vagyis
hiába sebzek rajta egy varázslattal 4-et vagy 5-öt, ugyanannyi forduló alatt
tudom csak megölni.
Apró egyediség a játék elején, hogy
három felszerelési tárgyból választhatunk egyet, de itt is egy picit zavart
engem az életszerűség, illetve a hiánya. Azt még értem is, hogy nem szabad sok
mindent cipelnünk, ezért nem vihetünk mindent, és azt is, hogy azért egy
sátorral és egy horgászfelszeréssel menni a jégmezőkön kicsit sok. De a csontozókés
a másik kettőhöz képest simán elfér a ruha alatt. Persze nyilván értem azt,
hogy a játékmechanika miatt került be ez így, hogy az is egy ugyanakkora értékű
tárgy, mint a másik kettő, de azért picit furcsán néz az ember.
Gondolkodás/szerencse (3): Az irány nem lett volna rossz, de a
kivitelezésbe több hiba csúszott. Az elején van egy érdekes kérdés, hogy mi a
fontosabb számunkra: minél több információval elindulni vagy, hogy minél
kevesebb ember tudjon arról, hogy hova megyünk. A végén is egy jó erkölcsi
döntéssel zárul a kaland, ha addig jól teljesítettünk. Ugyanakkor ebben a
helyzetben már egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a könyv a megfelelő
erkölcsi irányba vitte a kalandot SPOILER!!!
nem ad szerintem elég információt az édesapánkról, de ami van, azok alapján
nekem nem egy 70-80 éves aggastyánnak tűnik, hanem egy 50-55 körüli férfinak.
Akivel még élhetünk, aki még tud nekünk segíteni, miközben a szerelmünkkel a
viszony ki tudja, milyen lesz még. Ebben a szituációban nekem nem lenne kérdés,
hogy apámat válasszam, amit gyakorlatilag megbosszul az Öreg Isten. Nem tartom
korrektnek Spoiler vége! Egy másik
érdekes dilemmája a könyvnek az idő, vagyis, hogy kockáztassuk a veszélyesebb
útvonalakat, vagy maradjunk a biztonságnál, de lehet, hogy akkor már késő lesz.
Viszont ez a rész nekem eléggé randomnak tűnik, hogy most hol vesztünk túl sok
időt, hol kevesebbet, itt egy külön időjelelő szerintem szerencsésebb lett
volna, és nagyobb mérlegelési lehetőséget is biztosít.
Ami kevésbé tetszett, hogy néha azt
éreztem, mintha a könyv szándékosan nem akarná, hogy gondolkodjunk. Több
alkalommal a szánkba adja a megoldást, amikor lehetnénk okosak is. Például,
amikor a horgászfelszerelést kell használni, konkrétan beírja, hogyha van nálad
horgászfelszerelés, akkor mit kell csinálni a számmal, ami mögé volt írva és
odalapozni. De szerintem sokkal trükkösebb lett volna csak annyi írni, hogy „ha
van nálad olyan tárgy, ami szerinted segítene, adj hozzá 20-at ahhoz a
fejezetponthoz, amilyen szám a tárgy mellett szerepelt”. És akkor lehetett
volna akár 1-2 „büntetőfejezet”, hogyha például valaki a medvekarmot akarja a
horgászfelszerelés helyett használni, akkor azt el is veszíti. A szigony
megjavításánál ugyanez a probléma.
A másik oldalon szerencsére nincs
extrémen sok random faktor, de azért van pár. Nem szeretem az olyan mechanikát
a harcokban, hogyha dupla egyest vagy hatost dobunk, akkor azonnal kampó, ez
tipikus csalásgenerátor. E mellett van egy olyan rész is a kalandban, ahol 3
ösvény választása közül kettő gyakorlatilag a játék végét jelenti, illetve van
pár próbadobás, aminek nagyon durva következménye lehet. Tehát azért van benne
szerencsefaktor is.
Nehézség (3): Itt erősen hezitáltam két ponton, de ezúttal szigorúbb
voltam. Tulajdonképpen már az első döntésen sok múlik, nagyban befolyásolja,
hogy a középső szakaszig milyen nehézségek árán jutunk el. Jó döntés esetén ez
nem vészes, rossz döntés esetén már jóval neccesebb, de az is lehet, hogy csak
a végén csattant az ostor…
Az ezt követő rész nem egyszerű. A
már korábban említett ösvényválasztásnál nem nehéz elbukni, de az Öreg Isten
birodalmában is van 1-2 automatikus halál (bár ezeket nem olyan nehéz
elkerülni), majd jön a végső összecsapás, ami nem egy egyszerű küzdelem, mert
bár nem kell sok sebzést okozni, az Isten mágikus hatalma miatt a mi
testpontjaink is gyorsan fogynak. Végül a már korábban említett utolsó
döntésnél is el lehet bukni.
Összességében viszont így is azt
gondolom, hogy nagyjából balanszos a könyv, picit nehezebb csak az
optimálisnál. Viszont van két olyan rész, amit nagyon inkorrektnek tartok. Az
egyik az ominózus szigonyjavítás és a következménye SPOILER!!! ha a tartalék szigonyt használjuk, a végén száműznek a
faluból, ugyanis bizonyíték a gyilkosságra, hogy Vikan szigonyhegyére egy X-et
véstek, és csak ő használ ilyet. Igen ám, de amikor megtaláljuk, egy büdös szó
nincs arról, hogy a tartalék nyílhegyen van egy X. Ráadásul, hogy még szép is
legyen, először a kaland egy fejezetpontban azt írja, hogy ha nincs tartalék
szigonyhegyünk, vesztünk 3 ügyességpontot. És csak ha ezt elfogadjuk, akkor
ajánlja fel a többi javítási lehetőséget. Egy teljesen inkorrekt csapda, amibe
beleviszi a könyv az olvasót, hiszen ha alapból ott az összes lehetőség a javításra,
és a játékos tudja, hogy van egy X a szigonyhegyen, talán gondol arra, hogy
majd a faluban felismerik és nem azt használja. Ez a rész tényleg
felbosszantott Spoiler vége! Ezenkívül
továbbra sem szeretem, amikor egy próbadobásnál a sikeres dobás okozza a
halálunkat. Itt némi enyhítő körülmény, hogy nem egy kötelező részen történik
és van egy elég komoly hendikep a dobásban, de ettől még nem jó mechanika.
Játékélmény (2): Talán az előzőekből is sejthető, hogy annyira nem
zártam szívembe ezt a történetet. A legjobban az zavar benne, hogy már a
megírása során is úgy éreztem, mintha tele lenne töltelék fejezetpontokkal. A
kalandot kevesebb, mint 50 perc alatt pörgettem le úgy, hogy a harcokat végig
becsülettel lejátszottam. Csak egy összevetés: a következő megjelenő
Vindgardia-kalandot, a Vihar és Vágyat több mint 2 órán keresztül játszottam,
amikor lehetőségem volt letesztelni, pedig ennél kevesebb fejezetpontból áll.
Itt a könnyebb utat járva a középszakaszig nagyon hamar eljutottam és nem is
emlékszem rá, hogy mi történt. A nehezebb út egy picit izgalmasabb, de nem
hinném, hogy a másikhoz képest 10-20 percnél több időt venne az igénybe.
Ugyanakkor azt érzem, hogy a kaland
elején ez az elágazás teljesen felesleges volt. Elsőre merésznek tűnik, de én
lehet, hogy teljesen kiszedtem volna a könnyebb utat a játékból. És leginkább a
Svall-Vikan jelenet miatt mondom ezt. SPOILER!!!
Ebben a jelenetben óriási az érzelmi töltet. Ott vagyunk egy bizonytalan
küldetés közepén, egy mentőakcióban, ami ki tudja, hogy sikerül-e, és ha igen,
ki tudja, mi lesz az Isten bosszúja. Ráadásul ott áll velünk szemben két
bajtársunk, akiket meg kell ölni, ha tovább akarunk menni! A másik oldalon
viszont ők is bizonytalanságban vannak, hogy jót cselekszenek-e azzal, ha
feltartanak minket, és nekik is nehéz feladat lenne velünk szembeszállni.
Rengeteg lehetőség lett volna ebben, akár egy szellemi vita és meggyőzés,
aminek a végén önként átengednek. Vagy a kezdeti szakaszban egy olyan
varázstárgy – vagy varázslat – megszerzése, amivel még megoldhatjuk harc nélkül
a helyzetet, esetleg a különleges képességünk használata. Erre a részre simán
rászántam volna még 10-15 fejezetpontot, hogy itt álljon meg egy kicsit a
kaland, és kellően kibontsam ezt a dilemmát. És akkor lehetett volna megkerülhetetlen
rész. Spoiler vége! Vagy ha ezt nem
akarja a szerző, akkor annyi kellett volna, hogy az elején kapunk egy „lebukás”
szót, ha rosszul alakul a dolgunk, megy a könyv lineárisan, és a kaland egy
szakaszában a szó megléte esetén jön ez a jelenet. És akkor sokkal több
fejezetpont lett volna kidolgozni egy izgalmasabb előzménykalandot.
Hasonló a helyzet a szigonyhegy
javításnál, ott is egy csomó fejezetpont elmegy az alternatív zárásra, holott
egy szó felírásával ez elkerülhető lett volna. E mellett az ominózus ösvényválasztásnál
a két rossz ösvénynél konkrét kalandokon megyünk végig egy kudarcos zárásért.
Valamint itt is visszajön a Harcos-Képzeletekből ismert, de kevésbé szeretett
dolog, hogy a harcos halálok végén is gyakran van egy záró fejezetpont csak a halállal
(bár ezek közül 1-2 szépen megírt).
Számomra teljesen furcsa, hogy
miért kell ennyi töltelékfejezetet betenni egy játékba. Picit az ötlethiányt
érzem benne, de ha ez jelen van, akkor meg (ha lehetséges és nem sürget a
kiadó) várni kell kiadással pár hónapot, kitalálni néhány új kalandot. Mert így
én azért komoly hiányérzettel tettem le a könyvet.
Amivel meg még komoly gondom volt,
az a vége, két szempontból is. Az elsőt ugyan nem lehet felróni a szerzőnek,
mert az eddigi három megjelent művet más-más írta, de kicsit zavar, hogy ez a már a
harmadik olyan könyv a Halhatatlanok sorozatban, ahol egy Halhatatlan
lekardozása a végjáték, ki lehetne találni mást is. Itt ráadásul nem éreztem
olyan komplexnek sem ezt az összecsapást, mint a másik kettőben. De nekem a
zárás sem működött igazán. Nagy Ádám kollégám (?) műveiből lassan már
megszoktam, hogy vannak olyan szituációk, amikor a teljes siker nem lehetséges,
és nincs mindig tökéletes happy end. Ugyanakkor ennél a könyvnél szerintem még
a sikeres küldetés teljesítése is rosszabb, mint jónéhány másik könyvben egy
50%-os befejezés. Ha csak a tényeket nézzük: legalább egy olyan embert, aki
közel áll a szívünkhöz, ott hagyunk örök rabszolgaságban, az Örök Isten
zsarnokságát nem tudjuk megfékezni, és igazából semmit sem tudhatunk arról,
hogy mi tervez a jövőben, maximum reménykedhetünk, hogy egy kicsit hatottunk
rá. Ez azért így eléggé sovány…
Összességében azt éreztem tehát,
hogy az eleje kicsit összecsapott, a vége nem hozott komoly izgalmakat. A
köztes részek nem rosszak, de nálam kicsit az a kategória, hogyha vannak egy
kalandban csúcspontok, akkor azok között egy korrekt átvezetés lenne, de azok
híján nem tudta a hátán vinni a játékot. Nem egy vállalhatatlan kaland, nem
fognak az emberben forrni az indulatok, miután befejezte a játékot, de sajnos
igazán maradandó élményt sem tud adni.
Összességében: 10/20
Mindezek ellenére biztatok
mindenkit, hogy szerezze be a könyvet, egyrészt, mert ezzel is segítsük a
további Halhatatlan-kalandok kiadását, másrészt, mert az enyém is csak egy
vélemény a sok közül, lehet, hogy nektek tetszeni fog a játék. Aki meg akarja rendelni,
megteheti itt.
Ha szeretnél értesülni az új
cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához:
https://www.facebook.com/velemenyes/
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a könyvet és rászántad az időt a kritikára.
VálaszTörlésA karakter tulajdonságainak kiválasztása mindig kényes kérdés. Itt egy varázslatot mindenki tud használni. A testpontok elosztása valóban nem a legszerencsésebb, erre a jövőben figyelni fogok.
Mindenkinek, akivel találkoztam, elmondtam, és az oldalamra is kiírtam, hogy a könyv rezonál a játékos döntéseire, és ha azok nincsenek összhangban a világgal, akkor büntet. Ezek közül egyik – a fagy – elég hamar nyilvánvalóvá válik, a többire egyes fejezetpontok felhívják a figyelmet. Figyelembe véve a Halhatatlanok világának megadott körülményeit, ha földi analógiát keresek, a 2-300 évvel ezelőtti Grönland a leginkább hasonló hely, nagyjából ennek megfelelően kell gondolkodni a szereplők életútjáról. A falu egy kis, zárt közösség, ami beleolvad egy nagyobb, de hasonlóképpen zárt közösségbe. Az ilyeneknek mindig megvannak a saját szabályaik, ezek több helyen is megjelennek a könyvben. Egy ilyen ellen már vétünk az elindulással, egy másik alapszabályt is keresztezni már végzetes bűn. A könyv elején meg kell gondolni, elmegyünk-e információért, és ha igen, hova? Melyik tárggyal milyen utat választunk? Bevállaljuk-e a harcot a tudottan mérgező lényekkel szemben? A Svall-Vikan kérdés is ilyen. (Az általad megjelölt medvekarom/horgászat kérdésre nem gondoltam, köszönöm a tippet, ha lesz rá lehetőségem, alkalmazni fogom.)
A különböző utak további végigjátszási lehetőségeket tartogatnak, de abban igazat adok neked, hogy időnként a kevesebb több, és ez most túl sok lett.
Még egyszer köszönöm az érdeklődést és a kritikát. Sajnálom, hogy egy kritikus pont felbosszantott.