Vissza a múltamba 36. – A Vámpír átka, Drakula

 

Az előző cikkem után nyilván lehetett sejteni, mi lesz a következő. A Drakula – A vámpír átka c. Green-könyvnek a Drakulás része teljesen elüt a vámpírvadászok kalandjaitól. Bár az alaptörténet azonos – csak más aspektusból látjuk – a fejezetpontok között semmilyen egyezés nincs, gyakorlatilag egy másik játék, ezért a hosszára tekintettel indokoltnak tartottam róla külön kritikát írni. Viszont az elemzési szempontjaim nem változtak, lássuk milyen élményt adott nekem a kaland vámpírként!

 

Történet (4): A kaland tulajdonképpen két részre osztható idő szerint, az egyik a középkori időszak, míg a másik a 20. század. A középkori rész gyakorlatilag Mehmed szultán erdélyi ostromát mutatja be, és a folyamatot, ahogyan Vlad Tepesből Drakula lesz (ha…). Nyilván nekünk, magyaroknak viszonylag széles ismeretünk van a történelem ekkori eseményeiről, és ilyen téren pár dologba bele lehetne kötni, de úgy érzem nem is lenne korrekt a történelmi hitelességet felróni Green-nek egy játékkönyvben, ezért ettől most eltekintek. Ugyanakkor azt érzem, hogy talán ez az a rész az egész könyvben, ahol a szerző leginkább csillogtatta a kreativitását, beépített néhány érdekes, saját elemet a játékba. Ennek a résznek a vége mindenképpen halál, ám ha eléggé erőssé váltunk, akkor vámpírként újjáéledünk, bosszút állunk és kezdődik az a rész, ami történetileg már beleillik a vámpírvadászok sztorijába.

Bár a második történet alapvetően ugyanaz, mégsem érzem azt, hogy a kalandokban ugyanazokat a köröket futnánk végig és ez pozitív. Ez köszönhető egyébként annak is, hogy új helyszínek és új történetszálak is megjelennek ebben a részben. Drakula hajóútjáról a vámpírvadászok kalandjában semmit nem tudtunk meg, itt egy egész részletes kis kalandot kapunk, ami nem is izgalomtól mentes. Ami pedig még nagyon tetszik, hogy be lett építve, hogy más vámpírok is kószálnak a világban, hasonló célokkal és bizony velük is lehet konfrontálódni. Ez a vámpírvadászok történetéből nem volt ennyire direkt, így sok jelenet – főként Jonathan Harker történetéből – ami nem volt teljesen egyértelmű, itt tisztázódott.

Ami még mindenképpen pozitívum, hogy bár ez is egy brutálisan lineáris játékmenetű történet, picit mégis több a mozgástér, valamivel nagyobb a döntéseinknek a súlya, mint az előző kalandban. Ahogyan az az alapötlet sem rossz, hogy itt már gyakorlatilag mi dönthetjük el, hogy mikor akarjuk a végső leszámolást, 3 különböző helyszínen és időben is sor kerülhet az utolsó összecsapásra.

Ami az értékeket illeti, itt is kapunk alapból egy mozgékonyság, egy harcérték egy kitartás és egy ESP-értéket (az azért nekem eléggé életszerűtlen, hogy egy hadvezér értékei alacsonyabbak, mint egy ügyvédé…), amik a próbadobásoknál és a harcoknál relevánsabbak. Ezenkívül van egy Gyanakvás pont, ami csak a játék egy szakaszában releváns. Itt Iszonypontunk nincs, és a Toll hatalmasabb képességet sem tudjuk bevetni, viszont itt is vannak vérpontok, amik jelentősen más funkcióval bírnak, minél több van belőlük, annál jobb. A vérpontok itt tulajdonképpen Drakula hatalmát jelképezik, ami erősödik, ha mi magunk is erősödünk vagy hatalomra teszünk szert, de gyengül, ha valamilyen módon meggyengülünk. Egyébként azok a fejezetpontok szerintem baromi jól megírtak, ahol kiderül, hogy valahogyan meggyengültünk, vér pontot vesztünk és ez valamilyen formájú dühkitörésben is megnyilvánul.

 

Gondolkodás/szerencse (3): E téren is van egy minimális javulás, de sajnos nem annyi, hogy azt pontemelkedésben is ki tudjam fejezni. Az elején az ostrom részénél kell használni a fejünket és meghozni néhány stratégiai döntést is (egyik kifejezetten kegyetlen), és a hajóút során is van mit végiggondolni. E mellett ott vannak a vérpontok, ami egy egész jó kis stratégiai kérdés, hiszen harcokat úszhatunk meg vérpont költésekkel, viszont amúgy meg minél több vérpontunk van, annál magasabb a rangunk, ami szintén nem mindegy a kaland egyes szakaszaiban. Viszont e mellett még mindig ott a rengeteg próbadobás és nekem továbbra is rettentően feleslegesnek hat. E mellett itt is előjön az, amit már az előző kritikámban is megírtam, hogy néha teljesen random, hogy egy próba sikere jó vagy rossz-e nekünk. Van, amikor vérpontokból adódó próbát kell elbukni, hogy valakinek kiszívjuk a vérét és növeljük a vérpontokat, de olyan is van, amikor egy sikeres ESP próbának az a következménye, hogy megérezzük a vámpírnők halálát, és ami miatt vérpontot vesztünk...miért?

 

Nehézség (4): Az előző kalandhoz képest nekem picit könnyűnek tűnt. De ami igazán érdekes volt számomra, hogy azt éreztem, hogy ahogyan közeledünk a kaland vége felé, úgy éreztem egyre könnyebbnek a játékot, ami azért nem feltétlenül jellemző a lapozgatós könyvekre, és szerintem nem is igazán jó. A legveszélyesebb szituáció kétségkívül az ostromot megelőző rész, ott sokféleképpen meg lehet halni, illetve, ha nincs elég vérpontunk, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen halál, akkor feltámadni sem fogunk. Ez a rész után viszont azt éreztem, hogy a dolgok többségében simán mennek. Jó, persze, van arra esély, hogy Jonathan Harker megöl minket, illetve, ha nagyon ügyetlenek vagyunk, akkor a hajóutunk során is a halálunkat lelhetjük, de ezekben a részekben már azt éreztem, hogy nincs túlságosan nagy veszély. A kaland vége felé meg egyre gyakrabban használhatók a vérpontok is automatikus győzelemre, így még a veszélyesebb csatákat is el lehet kerülni vagy kevésbé veszélyessé lehet tenni. És egy idő után már azt éreztem, hogy annyi vér pontom van, hogy ezekben túl nagy rizikó nincs. Szóval határozottan egyszerűbb, mint a vámpírvadászok kalandja.

 

Játékélmény (3): Itt is le tudom szögezni: határozottan jobb, mint az előző kaland. De mégis azt éreztem, hogy minden egyes részben van valami hiányérzetem. Tetszett az elején az ostrom és Drakula megismerkedése a sötét erőkkel, de egyrészről nagyon rövid volt ez a rész, másrészről nagyon lineáris, nagyjából egy reális útvonal van, máshogy haladva előbb-utóbb halál lesz a vége. Tetszett, hogy más vámpírokkal is szembe kell nézni, de a sima bunyónál ezt meg lehetett volna kreatívabban is oldani. Tetszett, ahogyan a hajón egyesével intézzük el a legénységet és közben próbálunk rejtve maradni, de a módszerek között nincsenek különbségek, így egy kissé mókuskerék-szerűnek tűnt a játéknak ezen része. Így minden jó érzés ellenére mindenben volt valami, aminek kevésbé örültem. Az nagyon pozitív volt, hogy sok olyan helyen össze lehetett rakni a szálakat a történetben, ami a vámpírvadászoknál nem volt egyértelmű, ahogy az is, hogy a két rész nem került egymással ellentmondásba. Viszont ami itt sem tetszett, az a végjáték. Az egy jó ötlet volt, hogy három helyen is sor kerülhet a végső leszámolásra, de voltaképpen mindhárom helyen ez egyet jelentett egy jó kis bunyóval. Ennél azért el tudtam volna képzelni valami kreatívabbat a végére.

 

Összességében: 14/20

 

A könyv megrendelhető a Kaméleon Comix oldalán.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/