Egy „protokoll-vacsora” élményeiről

 

Hétvégén Lengyelországban jártam, ahol egy frakcióülésen tartottam egy előadást az Ukrajnából érkező menekültek magyarországi helyzetével. Az előadás összességében korrektül sikerült, ami viszont számomra egy újdonság volt, az a konferencia előestéjén tartott vacsora. Az biztos, hogy az ilyen típusú eseményekhez hozzá kell szoknom, magas szintű elegancia, szigorúan megkomponált menetrend jellemezte az egészet, picit néha azt éreztem, hogy úgy mozgok a politikusok között, mint elefánt a porcelánboltban.

 

No de, itt most inkább a gasztronómiai tapasztalataimról szeretnék írni. A lengyel házigazdáink igazán kitettek magukért, talán picit túlzásba is vitték, néha úgy éreztem, hogy annyira sokféle és változatos kínálattal érkeztek, hogy az már kissé kellemetlen volt nekem. Összefoglalom és képekkel illusztrálom a menüsort, és közben értékelem is, de pontozni most nem fogok, legfőképpen azért nem, mivel ez egy egyedi rendezvényre rendelt menü volt, így senkinek nem lesz lehetősége ezt kipróbálni.

 

Előételként rögtön kaptunk hatfélét. Mindenki külön tányéron marinált céklát, rukkolával és waldorf-sóval és ehhez esztétikus tálakból választhattunk még öt másfajta ételből: volt ott egy sonkatál, egy sajttál, egy sajtos-paradicsomos pesztós előétel, lazacbatyuk zöldségekkel és tatár, szintén salátaágyon. Na, nekem már itt volt némi problémám. Minek ennyi előétel? Úgysem fog az összes elfogyni, de legalább pazaroltunk egy jó adagot! Ha itt csak a sonkák meg sajtok lettek volna a céklás alappal, akkor is szerintem bőven elegendő lett volna mindenkinek. Jó, nem akarok álszentnek tűnni, hiszen nagyon jól tudom, hogy nagyon sok étel, amit itt bemutatok, szintén nem környezettudatos, és én sem vagyok sem vega, sem vegán és nem vetem meg a finom falatokat. De amikor annyiféle étel van az asztalon, hogy már ránézésre tudom, hogy ennek több mint a fele meg fog maradni, akkor igenis van bennem rossz érzés, és azt érzem, hogy ez teljesen felesleges és van környezetpusztító hatása.

 

Hogy az ízekről is essen szó, a cékla nagyon tetszett, megjelent benne egy édes-savanykás is, amit a tetején lévő só színesített. A rukkola friss volt és ízletes. A cékla-rukkola kombináció egyébként abszolute működőképes és végülis az összes előételhez illett (oké, a tatárhoz talán annyira nem), szóval e téren jó választás. Én a sajt- és a sonkatálból kóstoltam még, a húsfélék nagyon jók voltak, érződött rajtuk, hogy nem bolti szériatermékek, nagyon jó ízük és fűszerezésük volt. Ízlettek a sajtfélék is, bár a sajtkrémnek jóformán semmi íze nem volt, de a többi jó volt, ahogy a hozzá adott gyümölcsök is kellemes ízűek voltak. Tehát összességében ez egy nagyon finom előétel volt, csak túlzásba estek kicsit.

 

Ezután jött egy burgonyakrém-leves. Bevallom, nem vagyok oda a zöldségkrém-levesekért, tehát eleve hendikeppel indult. De ennek konkrétan nem volt semmi íze, mintha folyékony főtt krumplit ettem volna. És a kiegészítők sem adtak hozzá semmit. Nyilván benne van az, hogy amikor nemzetközi csapatnak főznek, akkor nagyon különbözőek az ízlések, és nem szabad elmenni egy drasztikus irányba, de ez nekem nem jött be. Persze körülöttem sokan ették jó ízűen, így lehet csak velem van a baj.

 

A főétel viszont a legjobb része volt ennek a menüsornak. Sertésszűz, krumplipüré, zöldborsó, barnamártás, hagyományos összetevők, jó választás. Ami tény: ennyire finom szűzpecsenyét még sosem ettem. Biztos vagyok benne, hogy kétféle eljárási technikával készült, ha tippelnem kéne, először szuvidálták, aztán nagyon rövid ideig átsütötték még, így a külseje picit keményebb lett, a belseje viszont kicsit rózsaszín, és nagyon puha, omlós. A püre fűszerezése és állaga is jó volt, a zöldborsó még ropogott, de nem maradt nyers, a mártás meg valójában egy alapmártás, ám annál ízletesebb. Ez egy minden igényt kielégítő étel volt.

 

Desszertként kaptunk ezek után egy adag Panna kottát kekszmorzsával és epres öntettel. Itt megint előjött az a problémám, hogy a Panna Cottának konkrétan nem volt semmi íze. Tegyük hozzá, hogy ez eleve egy viszonylag naturális ízű édesség, ahol a kiegészítőknek komolyabb szerepe van. A morzsa édes volt és ropogós, jó kiegészítő, az epres szószból azonban nagyon keveset adtak, szépen díszítettek vele, de itt jobban értékeltem volna, ha egy tégelyben kiteszik és rendes mártogatósként funkcionál.

 

Ezután érkezett egy gyümölcsös sajttál, csak, hogy örüljünk. Örültem, de az igazat megvallva meg sem kóstoltam már, picit sok volt az egész, ráadásul az előételek többsége sajtos volt, a desszert sajtos volt, nem akartam még egy kis sajtot enni. Szóval ezt kihagytam. Ekkor egyébként 1-2 ember megint elkezdett csipegetni az előételek között, de még mindig azt láttam, hogy legalább a ¾-e megmaradt ezeknek az ételeknek.

 

Amikor meg már azt hittem, hogy vége, akkor hoztak be újabb kiskanalakat és egy tálon mindenféle édességből „kóstoló” adagokat. Volt itt sütemény, kalács, pohárdesszertek, gyümölcsök, minden, mi szem-szájnak ingere…csak a gyomromnak már annyira nem. Meg sem próbáltam valamilyen piskótás sütemény kóstolni, inkább csak a kíváncsiság vett rá, hogy két pohárdesszertet megkóstoljak egy csokis pohárkrémet és egy másikat, ami mintha panna cotta lett volna…ez is furcsa ebben a formában. A csokikrém ízletes volt, nem túl édes, de nem is keserű és a hozzáadott ropogós is remekül kiegészítette. A másik desszert meg tényleg panna cotta volt. De a vicc az, hogy sokkal finomabb, mint amit a tálcákon kaptunk. Maga a sajt is mintha jobban lett volna ízesítve, édesebbnek éreztem, de ami a fontosabb, hogy majdnem ugyanannyi eperszósz volt hozzá, mint amennyi a panna cotta, és így minden falatjára jutott az ételnek, és kijött egy édes-savanyú harmónia. Ezt hiányoltam az előző desszertből. De ezzel tényleg ki lehetett rám tenni a megtelt táblát.

 

Érdekes tapasztalat volt ez az egész. Nem tudom, ettem-e valaha ilyen változatos kajákat, a minőségre meg semmilyen panaszom nem lehet, még az ízek kapcsán sem, mert azért tény, hogy a magyar konyha fűszeresebb, mint a legtöbb nemzetközi konyha. Viszont mégis feleslegesnek gondoltam. Ha ebből a 6 féle előételből van 2 vagy 3, utána a főétel, majd a végén a kóstolódesszertek, az nekem bőven elegendő lett volna (talán még a leves azok kedvéért, akinek ízlett). Minden más számomra totál felesleges volt. Nagyon nagy volt az élmény, de már tudom, hogy amikor nekem kell majd ilyet szerveznem – remélem a jövőben erre sor kerül – akkor biztos, hogy e téren más szempontokat szem előtt tartva fogok dönteni. De mindenképpen egy új és tanulságos élmény volt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/