Vissza a múltamba 22. – Karavánkísérők

 

Az év végén két új lapozgatós könyv is megjelent a könyvesboltok (legalábbis az online boltok) kirakatában, a Vindgardia sorozat második része, a Karavánkísérők, valamint Jonathan Green egyik nem olyan régi műve, a Krampusz éjszakája. Először az volt a tervem, hogy a régi cikkeimhez hasonlóan egybe értékelem mind a kettőt, de aztán úgy döntöttem, hogy mivel két cikk kétszer annyi kattintást jelen a Krampusz éjszakáját még nem olvastam el, de kaptam már visszajelzést, hogy vannak, akik kíváncsiak, hogy mit gondolok a Karavánkísérőkről, ezért azzal kezdem el. Dilemma volt, hogy a hosszabb vagy a rövidebb kalandokra vonatkozó értékelést használjam, mivel a könyv 300 fejezetpontos, viszont cserébe nagyon hosszú, rengeteg fejezetponton több esemény is történik, ezért választási lehetőségek terén bőven ad lehetőséget és lejátszva is kifejezetten hosszúnak tűnt. Ezért végül a hosszabb verzió mellett döntöttem, aminek a szabályait itt olvashatjátok.

 


Történet (5): Mondanám, hogy ott folytatjuk, ahol a Végzet prófétáit abbahagytuk, ám valójában ez azért nem teljesen igaz, ugyanis nem az előző könyv főhősének bőrébe bújunk, hanem egy törpe szerepében. A nevünk Aradin, és aktívan részt vettünk a Végzet prófétái elleni küzdelemben, ami több barátunk életébe került.  Minket azonban gazdaggá tett a kaland, 150 arany ütötte a markunkat plusz néhány értékesnek tűnő tárgy is. Már azon gondolkodunk, hogy mihez is kezdünk a hirtelen jött pénzzel, amikor a város egyik legnagyobb gengsztere, Morik keres fel minket egy ötlettel: az előző kalandban útjára indult, portékákkal teli szekerek még mindig a városban vannak, és ha elvinnénk őket Khaleborban, akkor az értékesítésükkel busás pénz ütné a markunkat. Csakhogy Morik nagyon le van égve, ezért meg kellene előlegeznünk a szekerek kíséretét (zsoldosok felfogadása), ráadásul nem ártana sietni, mielőtt konkurens bandák is ráteszik a kezüket a karavánra. A feladatunk adott: zsoldosokat bérelni, majd megtenni az 5 napi járóföldet Khaleborn felé. Maga az alapsztori nem mondanám, hogy a világ legkreatívabb története, sőt, kifejezetten adta magát az előző kaland végéből kiindulva, ám ahogy az egész könyv története ki van dolgozva, az 100%-ban kompenzálja ezt. A Végzet prófétáihoz hasonlóan itt is minden egyes karakter nagyon jól ki van dolgozva, és az események elég különböző fordulatot tudnak venni annak függvényében, hogy mikor ki van velünk (e téren még az előző könyvnél is több változatosságot rejt). Magukból a karakterekből nagyon jóra sikerült Bilobius, aki hűvös közönnyel szemléli a tanítványai tevékenységét, de az öreg csatamágus Dormintar is számos vicces jelenettel örvendeztethet meg minket (már eleve a bérleti díja és a bemutatása is nagyon szórakoztató) a mellett, hogy egyébként nagyon hasznos is tud lenni (kár, hogy a két karakter együtt nem bérelhető fel). Aki még egy érdekes, és számomra titokzatos karakter, az Átokszipoly SPOILER!!! aki abban az esetben ajánlja fel a szolgálatait, ha érzi bennünk a sötétséget. De ha a kaland során túl sok becstelenséget követünk el, akkor az utolsó döntésünket ő sem érti, tehát mégsem lehet egy gonosz karakternek nevezni. Nekem ez tetszik. Spoiler vége! De nemcsak a seregeink vezérei, de a karaván hajtói is kaptak külön személyiséget, ami nekem kifejezetten tetszett, sőt, a háromszázadik fejezetpontban külön nevetve olvastam, hogy Bolhás borbélyhoz ment. Nagyon sok időt szánt a szerző az egyes minikalandokra és minibossokra is, Mordish fantasztikusan jó ellenfél lett, de Eriana sem piskóta. Nagyon jó a kalandban az élőholt dilemma, vagyis, hogy egy potenciális lehetőségünk van arra, hogy élőholtak felett vegyünk át uralmat, akik nem éheznek, nem félnek, nem beszélnek vissza, csak némán engedelmeskednek. Viszont kérdés, meddig lehet elmenni az élet és halál közötti szűk szegmensben, ahogy az is nagyon életszerű (már amennyire egy Fantasyben lehet ilyet mondani), hogy a katonáink egy részének már sok, hogy élőholtakkal kell együtt kísérni a karavánt. Vannak e mellett új szabályok, szükségünk van élelemre a kaland során (amúgy Zerdben miért nem lehet kaját vásárolni? Nekem ez teljesen életszerűtlen volt), a becsület pontjainkra kell figyelni, amit én mindig szeretek, a sorspróbák szabálya egyszerűsítve lett picit, de az alapvető szisztéma ugyanaz. Vannak még érdekes tárgyak a kalandban, a szoborelevenítő folyadék nagyon izgi, Zaman csókja is kreatív, bár az nekem egy picit sok (nem szeretem, amikor az élet és halál kapuját ilyen könnyen lehet átlépni). Ami picit zavart, hogy éreztem 1-2 kisebb logikátlanságot a történetben. Egyrészt Morik viselkedése 1-2 helyen picit ellentmondásos. Fontos neki a küldetés, de azért lehet, hogy elmegy a csajával és ránk bízza az egészet, illetve van még egy eset, amit csak spoilerben írok meg. Spoiler!!! Amikor megtámad minket, akkor mégis miben reménykedik? A verőlegényeken kívül mindenki tőlünk kapja a fizetését, ráadásul Brutus Morc, Branimir, és lehet, hogy Siiric mást is köszönhet nekünk, így ők tuti bosszút akarnának állni. Ha meg is öl minket, valószínű percekkel később ő sem fog élni Spoiler vége! A könyv morális döntések szempontjából alapvetően rendben van, de szerintem egy helyen mellé lő. Spoiler!!! A könyv végén, ha nincs elég becsületpontunk Mariseit megöljük és átvesszük a helyét. Ez rendben is van. De ha van elég becsületpontunk, akkor nem öljük meg, mert nem szép dolog leszúrni egy védtelen nőt, és megküzdünk a seregével becsületesen. Erről kb. az Utolsó Jediknek az a jelenete jutott eszembe, amikor Rose megmenti Finn életét, és ez most nem dicséret volt. Adott ez a nő, aki épp egy brutálisan erős élőholt sereget irányít, akik ha bejutnak a városba, akkor lehentelnek pár ezer embert, akikből szintén élőholt lesz. A legkevésbé sem tartom immorálisnak a leszúrását, sőt, ez szerintem a morális döntés, mert itt emberek életéről van szó! Én inkább úgy írtam volna meg, hogy Mariseit fixen megöljük és utána a tárgy próbál minket megkísérteni, aminek ha nincs elég becsületünk, engedünk, ha van, akkor ellenállunk neki, de az élőholtak követik az utolsó leadott parancsot, így Marisei képessége nélkül kell legyőznünk a sereget. Spoiler vége! Szerencsére ezek tényleg csak apróságok és az összélményt szinte semmennyire nem rontják le. A kaland legvégén van még lehetőségünk még egy utolsó mini-küldetésben részt venni, ami szerintem ötlet szintjén fergetegesen jó, a történet is briliáns, de a megvalósítás tekintetében…na, erről majd később!

 

Gondolkodás/szerencse (3): E téren sajnos szerintem történt visszalépés az előző kalandhoz képest. A seregek kiválasztása itt sokkal inkább a szerencsén múlik, mint a stratégián, mert bár azt lehet sejteni, hogy hol találunk zsoldosokat Spoiler!!! ahogy arra is feltettem volna egy magasabb összeget, hogy a fogadósnő közvetítői díjat kér majd Spoiler vége!, de hogy hol, milyen erős osztagokat szerezhetünk, és mennyiért, az jóval kevésbé a mi hatáskörünk, márcsak azért sem, mert nem tudunk mindent bejárni. Ugyanez igaz Morikra, akinél teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor fog segíteni nekünk a hírnevével és mikor kerülünk valakivel konfliktusba a jelenléte miatt (azt egy remek írói húzásnak tartom, hogy mint kiderül, 'jól ismerik egymást' az első kaland Félszemű Thogarjával, aki abban a történetben egy hasonló jellem). A sorspróbák teljes randomitása továbbra sem a kedvencem (bár itt valamivel kevesebb talán a szerepe), és engem zavarnak a „csalásgenerátor” kockadobások is, vagyis amikor dobni kell és ha nem elég nagy, azonnal kampec. Itt mondjuk annyival jobb a helyzet, hogy a legtöbb esetben egy tárgy, képesség vagy bármi egyéb javíthat ezeken a dobásokon, de ezzel együtt sem hinném, hogy van olyan játékos, aki egy ilyen után becsülettel újrakezdené. Ezenkívül igazán komoly rejtvénye nincs a könyvnek Spoiler!!! én nem hívtam volna fel a figyelmet dőlt betűkkel arra, hogy Mordish védtelenül hagyta a mellkasát, ez lehetett volna egy jó megfigyelés-próba Spoiler vége! Ennek ellenére nem egy random kalandról van szó egyáltalán, nagyon fontos, hogy megfelelő stratégiát építsünk, el kell dönteni, hogy inkább erős hadseregben bízunk, vagy bőséges élelmet szeretnénk, esetleg titokzatos tárgyakat vennénk, ezenkívül vannak részek a könyvben, ahol logikus döntés kell, vagy épp morális harcot vívunk magunkkal. Szóval azért nem nélkülözi a kaland a gondolkodást.

 

Nehézség (4): Első kérdés: mi számít sikeres küldetésnek? A halálon kívül négyféle vége lehet a könyvnek: mi leszünk az ostromló élőholt sereg ura és átállunk a másik oldalra; nem vállaljuk fel a csatát és alacsony áron értékesítjük a cuccokat, majd visszatérünk a régi életünkhöz; kivédekezzük a csatát vége; teljesítjük a Háromszemű visszatérését is. Az első kettőt én a magam részről nem tekintem sikernek és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. De vajon a 300-as fejezetpont az siker, vagy csak a minikaland teljesítése? Mert értékelés szempontjából ez nagyon nem mindegy. Ha az előbbi már sikernek számít, akkor szerintem a könyv nagyon jól eltalált. Vannak benne nehezebb részek, Morishnál például elég könnyű kinyiffanni, de összességében teljesíthető a küldetés, örülök, hogy folytatja ez a kaland is azt a hagyományt, amit a Végzet prófétái elkezdett, vagyis, hogy egy tárgy hiánya rendszerint nem jelent halált Spoiler!!! kivéve talán adott esetben Lamena tőre, de az alapból megvan, csak nem szabad elkótyavetyélni Spoiler vége! ahhoz több balszerencsés mozzanat kell, hogy ne éljünk túl egy kalandot. Ahogyan a végén is jó, hogy bár nincs egy kötelező tárgy sem, de ha nem tudjuk valamivel gyengíteni az élőholt sereget, akkor kb. esélyünk sincs ellene, így néhány eszköznek kell, hogy legyen nálunk ellenük. Szerintem ez egy nagyon jó, kiegyensúlyozott helyzet így. Ha viszont sikeres küldetésnek csak a Háromszemű visszatérésének teljesítését vesszük, akkor azért más a helyzet. Egyrészt meg kell szerezünk 2 titkot, másrészt egy csomó tárgy szükséges Brutus Morcnak, amik bár általában szintén párban vannak halálozás szempontjából, de amiket úgy éreztem, hogy nehezebb megszerezni, ráadásul van olyan közöttük Spoiler!!! alkarvédő Spoiler vége! ami az original játékban a mi életünket mentheti meg, a minikalandban Morkét, de ugyebár csak egyikünknél lehet. Szóval ha ezt is teljesíteni akarjuk, akkor azért jóval nehezebb a feladat.

 

Játékélmény (4): Szerintem összességében egy nagyon élvezhető és jó kaland. Hasonlóan az első kötethez itt is egy utazás és egy célba érés utáni küldetés van, ám itt az utazás aránya lényegesen nagyobb, egyértelműen dominálja a történtet. Féltem, hogy a kalandba nem lehet annyi elemet betenni, hogy egy ilyen karavánkísérés izgalmas legyen, de ebben nagyot tévedtem, mind a városok, mind az egyéb helyszínek és epizódok bőven tettek hozzá a kalandhoz, sokkal többet, mint amire előzetesen számítottam, gyakorlatilag nem éreztem azt, hogy bármikor üresjárata lett volna a könyvnek. Nagy kedvencem volt az eleje, ez a stratégia, hogy 5 helyszínt tudok bejárni, ahol 3-ban sereget toborozhatunk, kettőben kereskedhetünk, egyben élelmet vehetünk, egy meg random Spoiler!!! semmire se jó Spoiler vége! számomra érdekes volt, tudtam súlyozni, hogy mi az, ami fontos nekem. Itt most nem lehet olyan szintű összehasonlító táblázatot csinálni, mint a Végzet prófétáinál, de azt azért elárulom, hogy én féltem, hogy a fogadó drága lesz, ezért sereget az ispotályban és a mágusiskolában kerestem, élelmet az olcsóbbnak tűnő helyről vettem, viszont mindkét potenciális eladó/vevőhelyet megkerestem és inkább sehova nem vittem magammal Moricot. Hogy ez jó stratégia volt-e vagy nem, azt nem árulom el.  A köztes kalandok is rendben voltak, és bár az utolsó csata csak egy hagyományos dobókockás összecsapás, de az ellenséges sereg gyengítésének a módjai annyira szerteágazóak, hogy igazából nem is kellett több. És nekem az is tetszett, hogy a végén elbúcsúzunk mindenkitől, és ezek a találkozások felvetnek még kérdéseket a jövővel kapcsolatban. Ami miatt nem tudtam megadni a maximum pontot, az két dolog. Az egyik, hogy hiányoltam a kalandból egy igazán komoly intellektuális kihívást, mondjuk valami hasonlót, mint a Végzet prófétái verse. A másik pedig sajnos a minikaland, amivel a remek ötlet ellenére több problémám is volt. Az egyik – és a legnagyobb – hogy teljesen másodvonalba tette mind a karakterünket, mind minket olvasókat. Előbbi a kisebb gond, mert akár kísérőkarakterként is lehet működni egy játék közben (A Fenevad nyomában például sokszor ezt teszi), utóbbi viszont zavart, ugyanis konkrétan semmilyen cselekvésünk nincs a minikalandban, minden azon múlik, hogy Brutus Morc kellően felszerelkezett-e az út során. Ez így nem volt igazán élvezetes, ráadásul mindez azután történt, hogy egy nagy adag leíró részen már túl voltunk a búcsúzkodás miatt, ez nekem „olvasóként” picit sok volt a végére. Ezenkívül ha már van egy kis extra a végére, én inkább valami könnyed jutalomjátékra számítottam, valami vidámra, szórakoztatóra, egyszerűre, ehhez képest kis túlzással könnyebb volt kinyiffanni itt, mint a kaland során. Így a végére nekem ez nem hiányzott, bár azt fenntartom, hogy az ötlet nagyon tetszett, de ebben a formában nem nagyon adott hozzá semmit a kalandhoz. Mindazonáltal nem akarom, hogy ez vegye el a kedveteket, ezért a végére rögzítem még egyszer, hogy összességében egy nagyon komplex és jó kalandot olvastam.

 

Összességében: 16/20

 

A könyv megrendeléséről érdeklődni az alábbi  facebook oldalon lehet.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

  1. Szia!

    Köszönet az alapos elemzésért! :) Örülök, hogy alapvetően tetszett a könyv.

    Az észrevételek szerintem teljesen jogosak... Például tényleg nem ártott volna még egy-két rejtvény, meg Morrik némelyik reakciója se teljesen logikus talán - habár az szerintem "rendben van", hogy a szerelmével együtt ott hagyja a karavánt, elvégre a szerelem azért eléggé el tudja vakítani az embert. :)

    Azt egyébként kicsit sajnálom, hogy a minikalandom miatt nem kapott több pontot a Karavánkísérők. :( Illetve hogy gyakorlatilag az "húzta le" nálad az egész könyvet... Remélem, nem mindenki lesz így ezzel, különben tényleg nagyon kellemetlenül fogom érezni magam. :D
    Egyébként nekem (illetve Barnának is) jónak tűnt az ötletem, hogy a főhős teljesen "béna kacsa" legyen, és maximálisan a társától függjön (hasonló nem is tudom, hogy volt-e lapozgatós könyvben), ezért írtam meg így az eseményeket. Illetve egyébként is úgy éreztem, hogy mivel a Karavánkísérőkben már ki lett "maxolva" ez a tárgygyűjtögetés- meg használat, illetve a stratégiai harcok, így nem sok értelme lenne a minikalandba is ilyesmiket rakni; jobb, ha inkább teljesen más irányba mozdulok el, hogy tényleg eltérjen a minikaland a "fő kalandtól", illetve nyújtson egy kis pluszt, egy kis újat is, ha lehet.
    Mondjuk igen, sejtettem, hogy nem mindenkinek fog tetszeni ebben a formában a minikaland, elvégre ez így már nem is igazán "játékkönyv"; inkább olyan, mint egy novella, amiben bizonyos események többféleképpen is alakulhatnak (a korábbi döntéseinktől függően). És igen, néhol vannak ultrahosszú részek is benne, amiknél csak olvasni kell; a legjobb példa erre az a bizonyos utolsó fejezet, ami kereken 5 oldal. :) Szóval igen, megértem, ha ez a minikaland így nem jön be mindenkinek, illetve esetleg mást vár egy alapvetően KJK-jellegű könyv extra minikalandjától... Azért remélem, tényleg lesznek olyan olvasók is, akiknek ebben a formában is tetszeni fog A Háromszemű visszatérése. :)
    A nehézségéhez még annyit, hogy azért szerintem annyira vészesen nem nehéz. :) Elvégre összesen három tárgyra van csak szükség, ráadásul mindegyiknél direkt van egy "mentőöv"; tehát mondhatjuk, hogy hat tárgy közül kell háromnak nálunk lennie - ez szerintem tényleg nem olyan vészes, jó pár KJK-ban ugye sokkal több kulcstárgyra van szükség a fináléhoz, illetve a "bosshoz". Ráaádsul itt nálunk vannak olyan tárgyak, amik eleve több helyről is beszerezhetőek a Karavánkísérők eseményei során; pl. a törpe páncél vagy három helyen is felszedhető. :) Mondjuk igen, valamennyivel azért talán még így nehezebb a minikaland, mint a Karavánkísérők, bár ez nem tudom, hogy baj-e, elvégre ez gyakorlatilag a könyv "nagy fináléja", legsikeresebb és legteljesebb befejezése - elég furcsa lenne, ha könnyebb lenne teljesíteni, mint a Karavánkísérőket. :) Szerintem ez így pont jó, hogy fokozatosan nehezedik a könyv, és a legvége a legnehezebb.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes volt olvasni a kritikát, a legtöbb dologgal teljesen egyetértek, noha én SZ.G minikalandját nem látom vészesnek, sőt kifejezetten tetszett, hogy nem mindig mi alakítjuk a saját sorsunk, hanem társunk az, aki teszi a dolgát helyettünk. Szerintem ez nagyon újszerű, és nem szokványos! Persze egy ilyen minikalandban ezt jól el lehetett sütni! Igen a szövegezés helyenként kissé terjedelmes, no de a kétsoros halálcsapdák és a jobbra mész tuti halál már kissé idejét múlt dolog. Itt tényleg megkaphat az olvasó mindent, ami esetleg az első kötetből hiányolt. A két kaland persze csak nevében függ össze, és igazából tényleg annyit emel át a Végzet prófétáiból, hogy tudjuk még Vindgardiában vagyunk. Az, hogy viszonylag kevés a halálcsapda nem jelenti azt, hogy egyszerű a kaland. Én végig úgy voltam, hogy egy kínai zsibárus vagyok, aki egy rakat tárggyal közlekedik, hogy a végén el tudja használni azokat. Persze van olyan, ha szabályos kockákkal vág bele a kalandba az ember, hogy az is kevés, amit felszedett. Ráadásul a kiadott kaland egy afféle 2.0-ás verzió, az író nagyon bőbeszédű volt kezdetben. (most sem szófukar azt meg kell hagyni!) Kicsit alakítani kellett a szövegkönyvön, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Persze mindez nem lenne teljes a remek grafikák nélkül, melyek helyenként nem nélkülözik a humort, ami rátesz még egy lapáttal az olvasói elégedettségre. Összességében én is így pontoztam volna, egy nagyon jó helyezés a KJK könyvek világában!

    VálaszTörlés
  3. "...ahogy az is nagyon életszerű (már amennyire egy Fantasyben lehet ilyet mondani), hogy a katonáink egy részének már sok, hogy élőholtakkal kell együtt kísérni a karavánt."

    Már a Heroes of Might and Magic III-ban is negatív morált kaptak az egységeid, ha élőholtak is csatlakoztak az adott hősöd vezetése alatt lévő seregbe.

    VálaszTörlés
  4. Még pár dolog:

    "De vajon a 300-as fejezetpont az siker"
    Igen, az is sikeres befejezésnek számít, de csak kb. annyira, mint A Végzet Prófétáiban a 200-as fejezetpont. :) Az "igazi", teljes befejezés az A Háromszemű visszatérése 25. fejezete (ahogy a V.P.-ben a 180-as). A Karavánkísérők esetén a sztori is a Háromszemű végétől fog folytatódni egy későbbi könyvben.

    "ami az original játékban a mi életünket mentheti meg, a minikalandban Morkét, de ugyebár csak egyikünknél lehet."
    Brutus Morc életét menti meg a minikalandban. :) Egyébként igen, ez direkt így lett kitalálva, hogy a Karavánkísérőkben a főszereplő számára legyen hasznos, a minikalandban meg a társának jöjjön jól. De ugye utóbbiban ez "helyettesíthető" a Mindent Maró Keverékkel (már ha Brutus Morcnál van).

    "Ez így nem volt igazán élvezetes, ráadásul mindez azután történt, hogy egy nagy adag leíró részen már túl voltunk a búcsúzkodás miatt, ez nekem "olvasóként" picit sok volt a végére. "
    A búcsúzkodások közben azért történnek dolgok, vannak fordulatok, néhol még választási lehetőségek, sőt, harc is, úgyhogy ezeket a fejezeteket nem csak olvasni kell. :) A Háromszemű visszatérése az, ahol már tényleg nincs más dolgunk, csak olvasni.

    VálaszTörlés
  5. Köszönet a részletekbe menő véleményezésért, minden visszajelzésnek örülök, hiszen ebből tudok képet alkotni arról, milyennek is találják az olvasók a végigjátszott kalandot. Az is remek, hogy a Karavánkísérők jó eredménnyel teljesített az összetett szempontrendszer szerinti értékeléseden. :-)

    Nem védekezve, csupán csak reagálva a megfogalmazott észrevételeidre:
    - Zerdben tudatosan nem lehet élelemhez jutni. Az utunk során korábban megszerezhető ételadagok és az itt megvásárolható horgászbot a tesztelés során indokolatlanná tette, hogy itt újabb porciók is hozzánk kerüljenek. Nem vitatom, hogy ez "életszerűtlen" bizonyos szempontból, de játéktechnikai oldalról indokoltnak tűnt.

    - Morik támadása öngyilkos akciónak is tűnhet, ám a zugárusnak mindig mindenre volt valami sötét terve és simán kidumálta magát számos helyzetből, amikor szorult a hurok a nyaka körül. Hogy itt miben mesterkedett az a csirkefogó és milyen módon akarta kivágni magát a karavánkísérők gyűrűjéből a halálunk esetén, arra nem tér ki a könyv, mivel vagy hősünk hal meg (ez estben a következményekről nem értesülünk), vagy Morik veszti életét (és sírba viszi tervét).
    A Morik-féle románc az egyik kedvenc jelenetem a könyvből és éppen azért, mert erről a szélhámosról én sem feltételezném, hogy efféle érzelmekre képes… És mégis: Lorna személyében megtalálja „a zsák a foltját”. :-)

    - Marisei hátbaszúrásával kapcsolatban azt gondolom, hogy Aradin alapvetően egy „kezdő” kalandozó, aki a kaland ezen pontjára elérve már valamelyest elköteleződött a tisztességes és a becstelen út valamelyike irányába, de a tapasztalatlanságából eredő naivitása még megmaradt. Egyáltalán nem biztos, hogy taktikai szempontból jó döntést hoz, de (magas Becsület pontérték mellett) továbbra is igyekszik becsületesen eljárni. Ezt árnyalja picit az a lehetőség is, amikor közepes Becsület pontszám esetén a törpelánytól kapott piros szalag billenti hősünket a tisztességes harc felé a hátbaszúrás helyett, mert becsületes törpeként szeretne a törpelány szeme elé kerülni.

    - tárgyak a Háromszemű visszatérésében: A Karavánkísérők és a csatolt minikaland kapcsolódási pontjaira, nevezetesen a tárgyak megszerzésére/megszerezhetőségére kiemelten ügyeltünk. A Háromszemű visszatérésében a kaland úgy teljesíthető, ha három korábban begyűjtött tárgy nálunk van, ráadásul ha ezek valamelyike hiányzik, úgy azt másik tárggyal helyettesíthetjük, tehát még egy lehetőség is biztosított a túlélésre.

    - csapatösszeállítás: A fogadósnő természetesen elkéri ugyanazt a közvetítői jutalékot, amit az első könyvben is, hiszen ugyanabban a fogadóban járunk, és ismét ő az, aki összehoz bennünket pár felbérelhető csapattal.

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. „Zerdben tudatosan nem lehet élelemhez jutni. Az utunk során korábban megszerezhető ételadagok és az itt megvásárolható horgászbot a tesztelés során indokolatlanná tette, hogy itt újabb porciók is hozzánk kerüljenek.”
      Akkor ezek szerint nagyobb a baj, mint gondoltam. 🙂Khaelborban egyrészt az étel pofátlanul drága, utána pedig egyedül Zugligetben van lehetőségünk a készletünket érdemben (azaz legalább 2 napi adaggal) kiegészíteni, vagyis közvetlenül azok után, hogy az előkészületek alkalmával jó eséllyel teljesen kiköltekeztünk.

      Ellenben Zerdben (utolsó vagy az utolsó előtti napon), amikor már könnyen finanszírozni tudnánk , egyszerűen nem tudjuk megtenni, pusztán azért, mert a könyv nem ajánlja fel ezt a lehetőséget. Ez a fairplay akkora pofán rúgása, hogy párját ritkítja, és semmi egyéb nem indokolja, mint a játékos szívatása.
      „Nem vitatom, hogy ez "életszerűtlen" bizonyos szempontból, de játéktechnikai oldalról indokoltnak tűnt.”
      A játék világa szimulált valóság, ez pedig jobbára azt kívánja, hogy a szituációk a lehetséges mértékig átélhetőek legyenek, máskülönben oda a flow élmény. Átélni viszont csak azt tudjuk, ami kellően életszerű, ami nem ilyen az nemes egyszerűséggel a játék ellenében hat, ezért „játéktechnikai szempontból” sem bizonyul kívánatosnak. . Ez a két szempont egész egyszerűen szétválaszthatatlan.
      Konkrétan nem tudom elhinni a szerzőnek, hogy egy olyan nyüzsgő városban, mint amilyen Zerd, nincs mód arra, hogy a karavánt elássuk legalább egy napi élelemmel, hogy nincsenek népkonyhák, fogadók, piacok, melyek erre alkalmasak lennének. Elvégre a helybéliek sem halnak ott éhen, és minden bizonnyal beszerzik maguknak, ami kell. Miért tenne akkor a város kivételt éppen velem? Miért higgyem el ezt én a szerzőnek, bármi is legyen a koncepciója?

      Törlés
    2. „Marisei hátbaszúrásával kapcsolatban azt gondolom, hogy Aradin alapvetően egy „kezdő” kalandozó, aki a kaland ezen pontjára elérve már valamelyest elköteleződött a tisztességes és a becstelen út valamelyike irányába, de a tapasztalatlanságából eredő naivitása még megmaradt.”
      Ha valamilyen bizarr módon a játék valós helyszínére teleportálódnánk, mi magunk is amatőr kalandozónak bizonyulnánk, ettől még egyáltalán nem valószínű, hogy a többségünk olyan döntéseket hozna, mint ebben a játékban Aradin. Egy mű szempontjából amúgy teljesen irreleváns, hogy mi volt a szerző koncepciója, erről az olvasónak jobbára fogalma sincs, egyedül a szöveg valósága az, amivel valamit kezdeni tud. Ha pedig utólagosan mégis csak lelepleződik előtte az alkotó koncepciója, az a legritkább esetben szokta megváltoztatni a szöveghez való viszonyulását, az azzal kapcsolatban kialakult pozitív vagy negatív benyomását.
      Egyébiránt meg nem egy hagyományos regényt írtál, ezért itt nem is működik igazán az, hogy van egy koncepciód a főszereplőről, felruházod őt ilyen meg olyan tulajdonságokkal, és irányítgatod őt.
      Vagyis a karakter az nem egy készen kapott, előre legyártott valami, hanem egy olyan (jobbára üres) forma, amit a szerző és az olvasó tölt meg közösen tartalommal a könyv által felkínált opciók és a játékos által hozott döntések keresztmetszetében.
      Mint játékmesternek/tervezőnek az volna elvileg a feladatod, hogy olyan helyzetekbe állítsd az olvasót, melyek különféle paradigmákat hoznak működésbe, melyek közül a játékos a saját személyiségének megfelelően dönt, vagy annak megfelelően, hogy milyen karaktert kíván eljátszani, lehetőleg úgy, hogy a különféle alternatívák az emberi személyiség minél szélesebb spektrumát fogják át, és jobbára alkalmasak legyenek az olvasó játékintelligenciájának tesztelésére, beleértve a kognitív készséget, az érzelmi intelligenciát, helyzetfelismerő készséget, logikát, stb.
      Te itt ebben a könyvben tulajdonképpen Aradint játszatod, (konkrétan Te játszol vele magadban, helyettünk), ahelyett, hogy az olvasód hoznád, illetve tartanád játékban. Az nem játék, ahol a szerző a szereplő bizonyos alaptulajdonságaira hivatkozva zár ki a játékból bizonyos alternatívákat, akit eleve nekünk kellene (nyilván bizonyos megkötések mellett) eljátszanunk. Ez viszont így ebben a formában konkrétan a játék megerőszakolása, amiben nem marad érdemi szabadsága a játékosnak, mert a karakter, amit irányít determinált, alá van rendelve a szerző koncepciójának.

      Törlés
    3. Ami pedig a szerelmi szálat illeti a törpelánnyal, kifejezetten erőltetettnek érzem ebben a formában, aminek mintha semmi más funkciója nem volna, csak, hogy még ebben is túlteljesítsen, miközben se nem annyira érdekes, se nem annyira szórakoztató, hogy a nagyot alkotni akarás igényén túlmenően bármilyen érdemi tartalommal szolgáljon. Nem attól lesz komplex egy mű, hogy minél több dolgot próbálsz meg ráerőltetni az olvasóra, alapvető dramaturgiai – stilisztikai – és kompozíciós szempontokat egyaránt figyelmen kívül hagyva, hanem a stílus, a forma és a tartalom olyan módon való összehangolásától, ami által az olvasó valami újat, valami szokatlant kap, és/vagy hozzásegíti a világ és önmaga mélyebb megértéséhez. Vagyis a hangsúly a mélységen van, nem a mennyiségen.

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. "Az év végén két új lapozgatós könyv is megjelent a könyvesboltok (legalábbis az online boltok kirakatában..." egészen pontosan három, mert a Krampusz éjszakája mellett kijött A Halállabirintus 2.0-s verziója is , szintén a Chameleonnál, ami azért az eredeti Rakétás változathoz képest szolgál némi meglepetéssel a játékmenetben, ezért nyugodtan tekinthetjük akár új kiadványnak is.
    „Ami picit zavart, hogy éreztem 1-2 kisebb logikátlanságot a történetben.”
    Inkább helyesebb volna 1-2 tucatról beszélni, nekem legalábbis kb ennyit sikerült detektálnom, mielőtt a számláló kiakadt volna. :D
    „Szerencsére ezek tényleg csak apróságok és az összélményt szinte semmennyire nem rontják le.”
    Az szerintem merőben szubjektív, hogy kinek mitől áll fel a hátán a szőr, ahogy az is, hogy egy mű olvasásakor a szöveg irányából érkező számtalan impulzuscsomag közül melyek lesznek azok, melyek maradandó benyomást gyakorolnak a befogadóra.
    Ennek tükrében mindössze annyit mondhatok, hogy kifejezetten kiábrándítóan hatottak ezek az úgymond „apróságok”, ellenben veled, akinél az összélményt „szinte” (ezen is mit értsünk) semmennyire (sic!) nem rontották le”.
    Javaslom, hogy a „semmennyire” szót a legközelebbi alkalommal inkább inkább írd le így: „semennyire”, ez ugyanis a helyes, a Nyelvtudományi Intézet által jóváhagyott szóalak.
    Azzal mondjuk mélyen egyetértek, hogy Mariseit orvul megölni egyáltalán nem nevezhető tisztességtelennek, sőt a felkínált lehetőségek közül az adott helyzetben ez látszik a leginkább célravezetőnek. A terroristákkal való leszámolás esetén sem szokás mérlegelni, hogy az ellenük alkalmazott módszerek megfelelnek-e a lovagiasság kritériumainak. Általában az a tisztességes, ami hatékony, és a lehető legkevesebb áldozattal jár. Esetünkben ez nyilván Marisei hátba szúrása lett volna az áldozótőrrel, és nem kijátszani az ebben rejlő lehetőséget, óriási ziccer, ami főleg azért idegesítő, mert egész elegánsan meg lehetett volna ezt oldani. Pl.: Aradin mindenképpen hátba szúrta volna Mariseit, és amennyiben az értékünk magas, megáll az ostrom a nekromanta halálával, ha alacsony, a sereg élére állva befejezzük a munkát. Szerintem hihetőbb lenne így, és még a becsület pontok is ki lettek volna rendesen maxolva.
    És ezzel messze nincs vége. Elnézést, igazán nem áll szándékomban vérig sérteni senkit, de ez a könyv, 1-2 dolgot leszámítva (pl. a teljesen funkciótlan, sokszor komikus szituációkat eredményező rejtvények) gyakorlatilag a heroikus fantasy hagyomány kiaknázására építő lapozgatósok összes klasszikus típushibáját felsorakoztatja.

    VálaszTörlés
  9. Már a háttértörténet is több sebből vérzik. Pl. mindjárt az elején tudni lehet, hogy a rakomány nem feltétlenül jogszerű módon került Morik tulajdonába (pláne, hogy mélyen tisztelt üzlettársunk afféle orgazdaként van bemutatva, Fengor meg ugye, mi végre is mondott volna le a jogos tulajdonáról), ez azonban derék Aradinunkban még csak elmélet szintjén sem vetődik fel, hogy aztán az utolsó nap, a Grifflovasokkal való randevú során, mindez úgy érje őt, mint derült égből a villámcsapás.
    Két dologra tudok gondolni: 1. a hősünk végtelenül naiv és ostoba, így viszont nagyon nehéz azonosulni vele (nekem) u.i. nem szívesen irányítok olyan hőst, akiről mindjárt az elején kiderül, hogy hülyébb a nagyátlagnál. 2. a szerző nem gondolta át eléggé. Az 1. opció a szereplőbe, a 2. a szerzőbe vetett bizalmamat rombolja, mégpedig erősen. Elvileg egy 3. opció is lehetséges, az t.i. hogy a derék Aradin annyira mégsem tisztességes, de akkor meg minek ez a cirkusz itt a becsületpontokkal?
    És egyébként, ha annyira utálja Morikot, hogy lehet az, hogy mégis olyan könnyen beadja a derekát pláne úgy, hogy halvány fogalma sincs róla akkor még, hogy milyen állapotban van a rakomány? Nekem jobban tetszett volna, ha a kaland helyett inkább Morik verőlegényeinek jelenléte szolgált volna hívószó gyanánt, hovatovább a lopott holmi pedig elegendő alap lett volna egy a kerettörténetben kibontakozó konfliktus számára. Mondjuk Aradin aggályoskodik, Morik meg különböző fondorlatos technikákkal próbálja meggyőzni őt. Előszőr manipulációval, aztán a verőlegényei jelenlétével. Ez így szerintem életszerűbb, és egy jóval realistább megközelítést feltételez. De ez persze valahol ízlés dolga is.
    Azt se igazán értem, hogy Morik minek meséli el Aradinnak azt, amit nyilván tud. Ő is ott volt a csapatban, és ha a karaván kíséretében személyesen nem is vett részt, mert közben a dolgok máshogy alakultak, azért nyilván nem szorul tájékoztatásra. A Végzet Prófétáit nem ismerő olvasók informálását pedig megoldhatta volna a szerző máshogyan is. Főleg, hogy nem is mindenhol felel meg a valóságnak.
    Pl. itt: „némi véres közjáték után mindannyian meggazdagodtak.„ A játék kezdetén 150 aranyunk van, és még néhány cucc, amit pénzzé tehetünk, de ha a tőrt nem adjuk el 200 alatt maradunk.
    Ehhez képest árak Khaleborban:
    3 napra való kétszersült a népkonyhán: 35 arany,
    Duran konyháján 4 napi élelem: 80 arany, Morikkal lealkudva 59
    kerék: 8 arany,
    sátor: 19 arany,
    Az mondjuk szép, és tetszik is, hogy el kellett, hogy gondolkozzak azon, hogy Morik azonos-e azzal a piaci árussal Khaleborban, aki a Végzet prófétáiban ránk uszíthatja a haramiákat.

    VálaszTörlés
  10. „A Végzet prófétáihoz hasonlóan itt is minden egyes karakter nagyon jól ki van dolgozva”,
    . A Végzet prófétáiban sem volt minden” karakter nagyon jól kidolgozva”, sőt jobbára inkább az ellenkezője igaz. Tény, hogy volt néhány karakter, akik fel lettek ruházva némi extravaganciával, de ennél sokkal többre már csak a játék szerkezete miatt sem futotta.
    A "csapat válogatásra" építő rendszer legnagyobb fonákja ugyanis éppen az, hogy a szerző eleve nem tudhatja, hogy a játékosnak mely egységekre esett a választása, így aztán nem is lehet a személyiségüket a történet során érdemben kibontakoztatni, (ezt csak a játékmenet és a narráció extrémitásokig menő túlbonyolításával lehetett volna megvalósítani), amiből szinte szükségszerűen következik, hogy jóformán egész úton csak ballagnak velünk, és hallgatnak, mint a Kuka Berci. És ezen kívül vannak a harcok, ahol bedobhatják a speciális adottságaikat, illetve adódik még néhány helyzet, ahol hasznunkra lehetnek.
    Nagyjából ugyanez áll a Karavánkísérőkre is, -ami „A Végzet Prófétáiból” megismert játékrendszert egy-két kisebb változtatást leszámítva szinte egy az egyben átörökítette,- a különbség maximum annyi, hogy több ún. állandó szereplő van. Velünk van a három hajtó, meg Morik verőlegényei, utóbbiak közül viszont egyedül Grigont ismerhetjük meg közelebbről. Leginkább a hajtók esetében mondható el, hogy sor került némi kezdetleges jellemábrázolásra, és időnként egész szórakoztató a jelenlétük a kissé a Rejtő-könyvek hangulatát felidéző karakterüknek köszönhetően, bár a könyv vége felé már kezdett zavarni a folyamatos locsogásuk, nem beszélve arról a végtelenül idegesítő tulajdonságukról, hogy minden áldott nap odasomfordálnak hozzám kajáért kuncsorogni. Ezt a játékelemet is meg lehetett volna oldani klasszisokkal jobban is.

    VálaszTörlés
  11. lehetett volna oldani klasszisokkal jobban is.
    Ami a csapat szabadon választható egységeit illeti, némelyik itt is egész érdekes lehetne akár, de ezekre is jobbára ugyanaz áll, mint ami a Végzet prófétái esetében is elmondható, ebben érdemi előrelépés, úgy érzem, nem történt .Ugyanakkor néhányuknál a toborzás mikéntje azért felvet egy-két komolyabb problémát:
    Bilobius és tanítványai: a szöveg alapján elég nyilvánvaló ,hogy a khalebori elithez tartozik, Akadémián tanít, hovatovább, a végén főmágus is lesz. Ha egyszer ilyen komoly befolyással bír, aligha életszerű, hogy kapható lenne egy ilyen munkára, és beállna aprópénzért, szedett-vedett kalandozók közé. És a Mágusház sem hinném, hogy csak úgy elengedné, főleg azok után nem, hogy 4 értékes emberük visszatérése erősen kérdőjeles. Na és persze hiába nagytudású mágus, a varázsbotját, mint az később kiderül róla, simán ellophatja még akár egy zöldfülű tanítvány is, , mert még egy kibaszott átokzár varázslattal sem védte le.
    Méregkeverők: Már az előző könyvben sem egészen értettem, hogy ha ennyire forró a talaj a lábuk alatt, akkor egyszerűen miért nem szívódnak fel, és miért egy kocsmában ücsörögve (ahol alapból szem előtt vannak) várnak arra, hogy valaki felbérelje őket? :D Azóta pedig eltelt már jó néhány nap, ehhez képest még mindig ugyanott dekkolnak, ugyanabban a barna csuhában.
    Brutus Morc és az ereklyevadászok:
    Derék fajtársunk jutányos áron csatlakozna hozzánk, mindössze egyetlen kikötése van: tegyünk egy laza kitérőt egy elátkozott temetőbe, ami tele van élőhalottakkal, azzal érvelve, hogy „veletek”, (azokkal a csapatokkal, akiket a saját pénzemen béreltem fel), már könnyebben el tudunk bánni az ott lévő söpredékkel”. Tehát lényegében nem kevesebbet kér, mint hogy a saját pénzemen felbérelt csapatokkal kiegészülve, akik tegyük hozzá, egészen másra szerződtek, kísérjük el őt és a cimboráit temetőt fosztogatni, és vállaljunk érte valamit, és azok is, akik neki aztán semmivel nem tartoznak, ami kapásból sokkal veszélyesebbnek hangzik, mint egy karaván eljuttatása A-ból B-be. Azért ez bámulatos. És ami még inkább az, hogy ez az egész semmilyen feszültséget nem eredményez a csapattagok között, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Hát mit mondjak, ez finoman szólva nem túlságosan jó dramaturgiai érzékről árulkodik.
    És hát az is érdekes, hogy amíg hősünknek gátlásai vannak amiatt, hogy egy gonosz démonidézőt hátbaszúrjon-, a temető kifosztásának kegyeletsértő aktusa valahogy nem zavarja. És becsületpont levonás sem jár érte természetesen, csak ha megtagadjuk, azzal érvelve, hogy rútul átvertük az egyik cimboránkat. Dehát így ezzel meg az összes többit, akik teljesen másra szerződtek, ami alapból sokkal kevésbé veszélyes, mint élőholtakkal csetepatézni.
    Necces az is, hogy a rakományt csak úgy ott hagyjuk a temető előtt a hajtókkal, nem mérlegelve, hogy egyébként bármi megtörténhet. Egyébiránt azt sem látom teljesen pontosan, hogy ennek a résznek itt mi is volna az érdemi funkciója, azt leszámítva, hogy ha már írok egy fantasy lapozgatóst, akkor nehogy már ne legyen benne egy temetőlátogatás csontvázakkal.
    Oké értem, hogy lehet benne fasza cuccokat lootolgatni, meg fel lehet szedni Átokszipolyt (amennyiben megfeleülnk a feltételeknek), aki függetlenül attól, hogy összetett karakter vagy sem, valóban kár, hogy a fejét a kezében hordja. Egyszer rendesen ráparáztam már erre az Elátkozott házban, kb. 10 éves koromban, még egyszer nem fogok. Amúgy meg, hogy a faszomba lehet úgy harcolni? :D

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Mordish: ez a mozzanat, szerintem is rendben van. Ez a fúzió a szarvasdémon és a démonidéző között egész izgalmas, és még valamennyire rá is paráztam, amihez persze kellett a rajz is. Ezúton is minden elismerésem érte Juhász Ernőnek.
    Az áldozótőrrel gyilkolás-zombi kreálás szintén izgalmas, a hozzá vezető út, (a khalebori főmágussal való randevúzás) azonban megint csak eléggé problémás. Most őszintén, kinek jutna eszébe, bemenni egy olyan házba nettó kalandvágyból, amiről az a hír járja, hogy ott van egy leprás? Hát az a minimum, hogy úgy elhúznék onnan, mint a sicc. Pláne , hogy úgy tűnik, egyetlen olyan személy sincs a csapatunkban, aki jártas volna a gyógyításban.
    Érteni vélem, hogy így juthatunk a kaland végigjátszása szempontjából érdemi információhoz, csak hát az ilyesmi pont azért gáz, mert ennek az ára egy olyan döntés, ami egy valódi szituációban teljesen irracionálisnak és ostobának bizonyulna.
    Én pedig általában nem szeretem az olyan játékokat, melyekben folyamatosan hülyeségeket kell csinálnom annak érdekében, hogy előre jussak.
    „A sorspróbák teljes randomitása továbbra sem a kedvencem (bár itt valamivel kevesebb talán a szerepe)”
    Azt csak hiszed. Tény, hogy kevesebbet kell dobálgatnunk, de azáltal, hogy egy egész napra vonatkozik a sorspróba, így egy-egy balszerencsés dobásnak a következményeit több egymást követő alkalommal kell elszenvednünk.
    Ellenben azzal, ahogy A végzet prófétáiban, vagy a KJK-s szerencsepróbák esetében láthattuk, ahol minden kedvezőtlen kimenetelű dobás csak annak a helyzetnek szólt. Így habár fejlődött valamit a rendszer, (abban pl. hogy nem kell annyit visszalapozgatni, de egyúttal jobban ki is vagyunk szolgáltatva a szerencsefaktornak. Sőt olyan is előfordul, pl. a 128. bekezdésben, hogy akár egyidejűleg 3 nap (számomra) balszerencsés kimenetelűnek bizonyuló kockadobását kellett elszenvednem.

    VálaszTörlés
  17. Abban szintén egyetértek, hogy valóban, rohadtul nincs rendben, hogy egy akkora városban, mint Zerd nem tudunk magunknak kaját szerezni, de amúgy minden mást igen, jah és csapatot toborozni sem, ami ugyebár így a végén szintén jól jönne. Teljesen életszerűtlen, és látszólag nem is szolgál másra, minthogy a játékos szivatva legyen. És azt sem igazán értem, hogy amikor nincs kajánk, miért nem tudunk pl. vadászni menni. Vagy, hogy egy ilyen rövid út esetében, mely öszvérháton, szekerekkel mindössze öt napig tart, miért nem tudjuk a karavánunk élelelmezését egyetlen lépésben megoldani? Itt már érzésem szerint maga a megközelítés is problémás, hiszen karavános léptékben ez az öt nap túlságosan rövid ahhoz, hogy az élelmezés érdemi kihíváselemként jöjjön számításba. Máshogy feküdne a dolog, ha hosszú hetekig, hónapokig tartott volna az út, civilizációtól elzárt területeken, nos ott tényleg érdemi kihívás elem lehetett volna a csapat élelmezése, és a készlettel való gazdálkodás. Lehetett volna írni akkor egy jó kis karavánszimulátort, aminek az lehetett volna éppen a tétje, hogy hogyan tudom biztonságban eljuttatni a lehető legkisebb veszteség árán a A-ból B-be, a zord időjárási körülmények, és a szűkében lévő készletek ellenére.
    Ami a kihívást illeti: az egész könyv jobbára arra van kihegyezve, hogy minél több lehetséges útvonal-csapat-fegyver kombinációt kipróbálva megtaláljam a módját, hogy az összes nap összes balszerencsés sorsdobása ellen bebiztosítsam magam, és legyen sanszom a végjátékban az igencsak tápos bossok ellen. És mindezt úgy, hogy a könyv elején kevesebb pénzből kell gazdálkodnom, mint A Végzet Prófétáiban, miközben sokkal több dologról kell gondoskodnom. És ha valamire nem gondoltam, kezdhetem újra. És hát az a baj (nekem), hogy az egész könyvben annyi apró hülyeségre kell figyelnem és nyilvántartanom, annyi szir-szart lehet összeharácsolni, meg vásárolgatni a kaland során, hogy szinte átláthatatlan. És persze mire kiderül, hogy mire lennének jók, addigra szépen el is felejtjük, hogy hol is lehet ezeket beszerezni. Hardcore Gazdálkodj okosan társasjáték extrémül mazochistáknak. Ebben számomra semmi izgalmas nincs, csak az időmet öli. Unatkozom, és közben frusztrált is leszek, mert folyamatosan újra kellene kezdenem a könyvet valami apró kis hülyeség miatt, és közben folyamatosan számtani feladványok megoldására vagyok kényszerítve. Kalkulálni, hogy mi mennyibe kerül, és mi egyébről kell lemondanom, hogy ha megveszem, és annak hiánya milyen következményekkel jár az akárhányadik nap balszerencsés sorsdobása esetében. Azért pedig, hogy csak Zugligetben az első napon tudjuk az élelmünket érdemben kiegészíteni, kevéssel azután, hogy az előkészületek miatt teljesen kiköltekeztünk, minimum megérdemelne a szerző egy tökönrúgást.

    VálaszTörlés
  18. És tényleg elfért volna egy-két rendes szellemi kihívás is, bár nem feltétlenül olyanokra gondoltam, amilyenekkel A Végzet Prófétáiban is találkozhatunk, és nem csak, hogy nem is volt igazán funkciójuk, de még kínosak is. Mi tagadás, nem feltételeztem volna bárkiről is, hogy szellemi kihívásként tekintett a benne olvasható versrejtvényre. Kis segítséggel még egy ovis is megoldaná szerintem, nem beszélve a paródiába illő szituációról. Most komolyan, milyen már az, hogy egy Lichlord versikét szavalgat? Inkább olyan dolgokra vártam volna, ami valamilyen módon a játékos kognitív képességeit vagy játékintelligenciáját lett volna hivatott tesztelni..
    Ami a végjátékot illeti, ami a leginkább átjön, az a heroikus igyekezet a szerző részéről, hogy valami igazán grandiózus fináléval kápráztassa el az olvasót, csak hát a megvalósulás már sajnos jóval kevésbé káprázatos. Főleg, hogy hiányoznak az izgalmas, érdekes ellenfelek. Az egy szál Szarvasdémon/Mordishon kívül nagyjából mindenkiről elmondható, hogy teljesen jellegtelen. Pedig ezt a műfajt kezdettől fogva az ilyesmi viszi el. A bizarr szörnyek, meg az extravaganciával felruházott, agyafúrt gonosztevők, szemben a futószalagon gyártható unásig ismételt sablonokkal.
    Aztán van néhány dolog, ami egészen zűrzavaros. Zombik, akik „láthatóan lopakodva, fedezéktől fedezékig haladnak”, ami rém abszurd. A zombi elvégre agyatlan mob, így aztán jobbára semmi olyan magatartást nem lehet hozzájuk kapcsolni, ami valami fajta tudatosságot, vagy stratégiai gondolkodást feltételezne , márpedig a lopakodás vagy a fedezékbe húzódás ilyen.
    A tükrökön való teleportálás gondolata alapvetően tetszene, de ugyanakkor elgondolkoztat, hogy nem kellett volna-e lehetővé tenni, hogy a tükör is összetörhető legyen valahogyan.
    Miért kell karba tett kézzel megvárnunk, amíg jóformán mindenki átgyalogol rajta, beleértve a Szarvasdémon, legyengített vagy éppen szupererős változatát is. :D És még sorolhatnám.

    VálaszTörlés
  19. Értékelendő mindazonáltal, hogy a szerző mindjárt az első nekifutásra egy komplex könyvvel próbált előrukkolni, csak ez az óriási igyekezet jobbára megöli a játékot, és szétesik közben a történet is. Úgy érzem, az a legnagyobb gond, hogy a szerző túl sokat markol, és mintha mindenben rá akarna licitálni valamiben a sorozat előző részére, ami szerintem épp azért tudta általában sikeresebben venni az akadályokat, (pedig annak is voltak gyengéi), mert a lécet sem tette olyan elképesztő magasra.
    Lehetett volna ebből például egy jó kis karavánszimulátor, bár az véleményem szerint aznem ezt a fajta heroikus-romantikus megközelítést igényelte volna, és mindenképpen többet kívánt volna annál, mint, hogy a játékos bizonyos dolgok miatt szívatva legyen. Az élelmezést pl. a játék szerves részéve kellett volna tenni, itt viszont úgy jelenik meg, mint egy kívülről ráerőszakolt elem. A Becsület pontokkal való játszadozás is több átgondoltságot és differenciáltabb megközelítést igényelt volna, mert így ebben a formában megint csak a nagyot akarás igénye jön át. Több helyütt vagy nincs kijátszva a funkciója, vagy pedig rosszul, mint Marisei hátbaszúrásánál, de felhozhatnám azt is, amikor a Grifflovasoknak próbál improvizálni. Ha magas a Becsületpontszámunk akkor a kamut beveszik, ha alacsony akkor nem hisznek nekünk, csak hát az életben ez is inkább fordítva van. Minél becsületesebb valaki, jó eséllyel annál nehezebben tud meggyőzően manipulálni az erkölcsi gátlások miatt.
    A megnyerő kisugárzás az egy dolog, és megint más a belső értékrendszer. Ha másképp volna, nem volna a világon annyi tehetséges szélhámos.
    Zsugori Fengort pedig egészen nyilvánvaló, hogy nem lehet azzal kárpótolni, hogy kifizetjük az áru eredeti értékét neki, meg kicsit lecsurgatunk neki a haszonból, hiszen ő a karaván jogszerű tulajdonosa, ezért a teljes haszon őt illetné elvileg.
    A könyv legnagyobb erénye a részletgazdag leírások, és hogy valóban sok érdekes információt kaphatunk a környező világról, ez azonban önmagában nem változtat a könyvről alkotott véleményemen, ugyanis nem feltétlenül ezért olvasok játékkönyvet. Persze az ilyesmi hozzá is tud tenni sokat egy játékhoz, de csak is akkor, ha többi része is jobbára rendben van.
    Egészen más véleményen vagyok A Háromszemű visszatéréséről, ami a maga nemében egy remekmű. Bizarr és nyomasztó, és sok mindent tartalmaz, amit az előző 300 fejezetből jobbára hiányoltam.
    És bár valahol tényleg novella, de ettől még az interaktivitás is teret kap. Igaz, nem úgy, ahogy azt általában véve megszoktuk, de ettől s (számomra) csak még inkább érdekes lesz. A lezárás pedig: hát én a magam részéről örülök neki, hogy nem old meg semmit, hanem csak még jobban beleránt a bizonytalanságba.
    A Bizonytalanság Börtönében nevű örökéletű klasszikus szerzőjétől, eleve nem is vártam volna mást. Kár, hogy ahhoz, hogy ide eljussak, végig kellett kínlódnom magam egy sok szempontból unalmas, rosszul felépített játékkönyvön, ami temérdek bosszúságot és frusztrációt okozott, szórakozással és kihívással ellenben nagyon nem szolgált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!
      Tesztelőként bábáskodtam a könyv létrejötténél. Nem tagadom, jól elba(ltáztam) pár dolgot. Viszont nem mindennel értek egyet.

      Aradin együttműködése Morikkal.

      Aradin 10 becs. ponttal indul, 7-től számítunk ránézésre is gyanúsnak.
      Ezen logika mentén: 1-7 bűnöző. 8-14 tisztes átlagember. 15-21 a
      becsület lovagja. Morik kb. 4-5 pontot kapna, Estrella saccra 15-öt,
      Temirez 20-21-et. Szóval Aradin nem grál lovag, nem is rohadék, de a
      simlisekhez közelebb áll.
      Morik ki is fejti, hogy ha ők nem viszik tovább a karavánt, megteszi
      más. Ebben nem is hazudik. A Zerza által felvetett, verőlegényekkel
      kifejtett nyomásgyakorlás viszont hülyeség. Ha kényszerrel vesznek rá,
      hogy csináljak valamit, az első dolgom lesz a felbérelt zsoldosaimmal
      felapríttatni az illetőt. A törpe a grifflovasokig tudja
      elhallgattatni a lelkiismeretét. Nyilván ő is tudja, hogy a holmi nem
      gazdátlan, de "Azt se tudom kié! Én csak leszállítom."

      Aradin ostoba

      Túlzó kijelentés. Soha nem vezetett még karavánt, ez benne van az
      előtörténetében. A VP-ben kiderül, hogy szeretne híres lenni, és van
      egy csomó adóssága, vagyis nem ért a pénzhez.

      Árak Khaleborban:

      A törpe két helyet tud, ahol nagyobb mennyiségben vehet tartós
      élelmiszert. A népkonyha drága, mivel adományokból tartják fenn. Duran
      szintén, a prémium kaja miatt. Ezek mellett lehet húsz másik, sokkal
      olcsóbb hely, de ahogy már írtam, a karakter ezeket nem ismeri. Eddig
      nem volt rájuk szüksége. A drágább cuccok általában azok, amiket
      ritkán vásárolnak, ergo kevés van belőlük. Vö. a pálinka 3 arany, a
      sátor 19. Ki lehet találni, melyikre nagyobb a kereslet.

      Bilobius

      Nincs olyan a szövegben, hogy a khalebori elithez tartozik. A
      Mágus-ház nem állami fenntartású (akkor eleve nem lennének
      bérelhetőek, ahogy a városőrség/katonaság sem). Egy szimpla zsoldos
      kompánia főhadiszállása, a megbecsülésük azért nagyobb, mint a
      kardforgatóké, mert ritkábbak. Korábban párhuzamot vontam a lovagok és
      a varázslók közt. A Mágusház bérvarázslói a kóbor lovagok megfelelői.
      Az átlag zsoldosnál megbízhatóbbak (köti őket a kódex), képzettebbek,
      jobban felszereltek. De nincsenek egy platformon a saját birtokkal
      rendelkező lovagokkal.
      Bilobius a középosztály tagja. Az elithez max. azután sorolhatja
      magát, hogy céhmester (főmágus) lesz. Addig csak annyi respektje van,
      mint egy jó kezű ötvösnek, aki az ezüstművességre specializálódott.
      Tanít az akadémián, mert a saját területén (időjárás) elismert
      szaktekintély. Főmágus lesz, mert nincs más jelölt (Dormindar
      alkalmatlan). A Ház engedi kibérelni, mert ebből élnek, ha a 4
      kiküldött mágus nem jön vissza, minden pénz jól jön.
      A varázsbotját azért nem védi, mert egy arrogáns, gőgös akadémiai
      szobatudós. (EZ benne van a szövegben.) Fel sem merül benne, hogy vele
      ilyen megtörténhet.

      Törlés
    2. Brutus

      A kérése tűnhet pofátlannak, de 40 aranyért jön. Összevetésképpen, a
      VP-ben az utcakölykök kértek 20-at, Thogar tolvajbandája 70-et,
      Estrella csapata 100-at. És az utóbbiak szintjén vannak az
      ereklyevadászok. A temető kifosztása nem fog feszkót generálni, mivel
      nem karavánkísérést hirdettünk meg.

      Ispotály: "Néhány harcost keresek, akik már visszanyerték az erejüket,
      és megbízhatom őket egy veszélyes feladattal"
      Fogadó: "elmondod Atinnának, hogy ezúttal üzleti ügyben jöttél;
      találnod kell néhány harcost egy veszedelmes kalandhoz"

      Csak a Mágusházban említjük a karaván védelmezését. Legfeljebb
      Bilobius balhézhatna, hogy nem ezt beszéltük meg (Dormindar ált. nincs
      is tudatánál), de ő a temetőben pont nem csinál semmit. (Ha a
      harcértékét is le kellene vonni, az nagyon durva lenne.) A
      karakteréhez viszont nem passzolna a meghátrálás, ahhoz túl dölyfös.
      Plusz egyetlen zsoldoscsapat renoméjának sem tesz jót, ha elterjed
      róluk, hogy engedetlenek és menet közben szerződést bontanak, miután
      ki lettek fizetve.

      Temető

      Használaton kívüli, elátkozott sírkert. Nincs kifejtve részletesen,
      mit is keres ott, mert nem férne a keretbe. Az biztos, hogy a
      legtöbben kerülik, kint lehet hagyni a karavánt. A kifosztása nem
      feltétlen oké, de nézd meg, mit írtam a becs. pontoknál.
      Átokszipoly hogyan tud harcolni? Pff... A csontvázaknak egyáltalán
      nincsenek érzékszervei, most legyen benne tanulmány az élőholtak
      érzékeléséről?

      Méregkeverők

      Nyilván azért nem szívódnak fel, mert nem tudnak. Nem derül ki, mit
      követtek el, nincs miattuk város szerte razzia.
      Nem egy kocsmában dekkolnak, azért kell a fogadósnőnek jutalékot
      fizetni és várni, hogy előkerítse őket.
      Nem telt el jó néhány nap, lásd a könyv első mondatát: "A fogadó
      emeleti szobájában, az ágyad szélén ülsz, és a TEGNAP szerzett
      fizetséget számolgatod."

      A többivel lényegében egyetértek.
      A Sorspróbát már a VP-ben is utáltam, de ez jelképezi a szerencsét.
      Kísérleti dolog, mellé nyúltunk.
      Marisei-t hátba kellett volna szúrni, Zerdben tudnunk kellett volna
      kaját venni, a karakterek nem túl kidolgozottak (Ez mondjuk, nem is
      lehetséges ebben a műfajban. Nem is tudom, mit várt.) A lopakodó
      zombik hiba, a nehézség kiegyensúlyozatlan, a leprást anno én is szóvá
      akartam tenni, csak a rengeteg módosítás közben elsikkadt.
      Ez van, Branimir elsőkönyves író, kissé tényleg túl nagyot markolt.
      Műkedvelő tesztelők vagyunk, a szabadidőnkben dolgoztunk rajta,
      elnéztünk pár dolgot.
      Ettől még minimális javítgatással játszható lehet a könyv.

      Törlés
    3. Csak annyit tennék hozzá, h amennyiben technikailag szükséges, h Zerdben ne lehessen élelmet venni - és szükséges! -, akkor teljesen hihető magyarázatot lehet erre adni (ez tényleg kimaradt. Pl. leégett az élelmiszerraktár. Egyébként azt is vegyük figyelembe, h nem a 20-21.sz.-ban vagyunk, ahol mindenből túltermelés van - ez a világ a középkori viszonyokat modellezi nagyrészt. Itt arra gondolok, hogy egy 20-30 fős csapatnak nem annyira könnyű élelmiszert összeállítani, csak úgy, a semmiből. Ráadásul ez nem egy étkezésre való élelmiszer, hiszen ha egész nap csak egyszer eszik a karaván, akkor annak nyilván ki kell tartania az egész napra. Olyan kell, ami nem romlik meg. Szóval azért a mennyiség mellett jó pár egyéb szempontnak is meg kell felelni.

      Éppen ezért én inkább a vadászt csodálom, h rendelkezik egy hűtőraktárral, ahol tartja a vadkanokat, így azonnal, frissen tud szolgáltatni a csapatnak. :)

      Törlés
    4. Erről megfeledkeztem:

      "A tükrökön való teleportálás gondolata alapvetően tetszene, de ugyanakkor elgondolkoztat, hogy nem kellett volna-e lehetővé tenni, hogy a tükör is összetörhető legyen valahogyan."

      Ennyire ne legyen ostoba az ellenfél. A tükör az egyetlen utánpótlási útvonaluk, biztos, hogy van mágikus védelme törés ellen.
      Ha ez instant halált jelent, akkor megint az észszerűség büntetésének tűnne.
      Ha összetörhető, az a KJK legbénább hagyománya (a gonosz az előszobájában tárolja az elpusztításához szükséges eszközt).
      A Tükörmestert is csak azért nem védik jobban, mert ránk nem számítottak.

      Törlés
    5. Helló!

      Köszönöm a válaszokat, és egyúttal a türelmet is, Neked és mindazoknak, akik vették a fáradtságot, hogy végigolvassák a több 10000 karakter terjedelmű ámokfutásom. Elnézést kérnék az úthenger effektusért, és olykor a hangnemért és a tartalomért is. Szőrszálhasogató volt azért, még akkor is, ha az általam kifogásolt dolgok túlnyomó többségével kapcsolatban nem is változott meg a véleményem Nem akartam eredetileg ilyen hosszú kommentcunamit rátok zúdítani, csak 1. maga a blogspot felülete nem teszi lehetővé, hogy 4000 karakternél hosszabb kommenteket, 2. tényleg ennyi mondanivalóm volt, sőt még talán több is lenne, de azt hiszem, ennyi is bőven elég volt, nekem és mindenkinek. De ha legalább az egyik tesztelő vállalta, hogy reagál néhány észrevételemre, akkor ezekre még válaszolok. :-)

      Törlés
  20. 1.

    „Aradin 10 becs. ponttal indul, 7-től számítunk ránézésre is gyanúsnak.
    Ezen logika mentén: 1-7 bűnöző. 8-14 tisztes átlagember. 15-21 a
    becsület lovagja.”
    Oké, érteni vélem, hogy ez volt a koncepció, csak hát ez sehol nem derül ki a könyvből. Annyi feltűnt mondjuk, hogy elvileg 10 fölé is mehetünk egy kicsivel, de csak ez alapján túlságosan messzemenő következtetéseket levonni nem tudok. Másrészt Aradin becsületességét a könyv többször is khangsúlyozza, most ezeket hadd ne citálgassam, igaz mondjuk Morik részéről, ez akár lehet hízelgés is, bár azért annyiban mégsem, hogy éppen (a pénzen kívül) Aradin hitelességére van szükség ahhoz, hogy a karaván megfelelő fegyveres védelmet kapjon. De tudod mit? Mindegy is, mert itt már önmagában az egy komoly játékfilozófiai természetű probléma, hogy egy interaktív olvasmányban arról kell vitáznia az olvasóknak, hogy a szereplő jelleme, akit elvileg nekünk kellene irányítani, a szerző által milyenre lett előzetesen megkonstruálva. Azért optimális esetben, mivel nem hagyományos regényről van szó, ezt a jellemet nekünk kellene kijátszanunk a személyes döntéseinkkel, persze nyilván a könyv által felkínált opcióknak megfelelően. Ezzel a könyvvel az az egyik legnagyobb probléma (NEKEM) hogy sokszor inkább a szerző az, aki eljátszadozik Aradin karakterével, jellemével, nem pedig mi.
    „A Zerza által felvetett, verőlegényekkel
    kifejtett nyomásgyakorlás viszont hülyeség. Ha kényszerrel vesznek rá,
    hogy csináljak valamit, az első dolgom lesz a felbérelt zsoldosaimmal
    felapríttatni az illetőt.”
    Ez viszont jogos, úgy hogy ezt viszont vissza is vonom, bár ez inkább csak egy kósza felvetés volt, és valóban nem gondoltam eléggé át. Azon viszont komolyan gondolkodom, hogy honnan a rákból tudja itt bárki, hogy én ki vagyok? A Zagoron többnyire nem mozgok, kb 10 éve írtam oda utoljára bármilyen hsz-t, de ott se mutatkoztam be végül senkinek, és úgy látom a blogspoton sincsenek megadva a személyes adataim. Na de mindegy…

    VálaszTörlés
  21. Árak Khaleborban:
    Amit itt Aradin ismereteiről írsz, azzal ismét az a probléma, hogy nincs benne a szövegben, ezért nem igazán tudok vele mit kezdeni. Még egyszer, az olvasó szempontjából nem sokat nyom a latban, hogy mi volt a szerző eredeti koncepciója, vitázni csak azzal lehet, ami ott van a szövegben. Lehet ezernyi ok, hogy miért nem tudok a városban tisztességes áron hadtápot vásárolni, itt ami engem érdekel, az pontosan az, hogy kb. a gatyám rámegy, bármelyik megoldást választom, és mindezt úgy, hogy alapból kevesebb pénzből gazdálkodunk, mint A Végzet Prófétáiban, (még ha túl is adunk egyen s máson), miközben lényegesen több dologról kell gondoskodnunk. Azért finoman szólva ez nem egy játékos barát megközelítés, hanem inkább a bőnyalás szopás kategória, pláne úgy, hogy utána egyetlen alkalmat leszámítva nem is lesz igazán alkalmunk utánpótlást szerezni, és azt is rögtön az első nap, miután jó eséllyel ingem-gatyám ráment már az előkészületekre.
    „A drágább cuccok általában azok, amiket
    ritkán vásárolnak, ergo kevés van belőlük.”
    Oké, de azért az élelem általában nem ilyen- Még akkor sem, ha egy középkorias környezetben a háztartások egy jelentős részéről önellátást feltételezünk. minden háztartás nem termel mindent, az emberek szemmel láthatóan azért még sem halnak ott éhen.
    Másfelől a gnómnál az ékszerek, amikről maga a szerző is elismeri, hogy kézműves remekművek, és némelyik még mágikus tulajdonsággal is rendelkezik, alig kerülnek többe a közönséges használati tárgyaknál. Átlag 20 arany, és a saját cuccainkat is nagyjából ennyiért tudjuk értékesíteni.
    Az aranymedált pl 27 aranyért, ami pontosan egy sátrat (19), meg egy fakereket (8) kapunk.
    Na jó, szerintem hagyjuk. 🙂

    VálaszTörlés
  22. Bilobius
    „Nincs olyan a szövegben, hogy a khalebori elithez tartozik.”
    Valóban nincs szó szerint leírva, pusztán annyi, hogy az időjárás-varázslatok Pallanon-szerte elismert szaktekintélye, aki egy menő akadémián tanít, és mi több belőle lesz Khalebor főmágusa. Ez vajon nem elég nyilvánvaló utalás, hogy (inkább) az elithez tartozik?
    Azért a középkori akadémiák oktatói is sem a pórnéphez tartoztak, még ha többségük nem is rendelkezett akkora jövedelemmel, mint egy-egy egész országrészeket irányító tartományúr, de azért aligha szűrték volna össze a levet jöttment kalandózokkal. Bárhogy is legyen óriási szakadék van Aradin (aki eddig rakodó munkás volt, meg játéktermi kidobó), és az ő társadalmi státusza között, ami eleve valószínűtlenné tenne egy ilyen szituációt.
    „A varázsbotját azért nem védi, mert egy arrogáns, gőgös akadémiai
    szobatudós.”
    Igen, ez például látod lehet egy ésszerű magyarázat, hogy miért történt úgy, ahogy történt, csak hát ez egyszersmind még eggyel több ok arra, hogy ne szegődjön el hozzánk karavánt kísérni.
    „A temető kifosztása nem fog feszkót generálni, mivel
    nem karavánkísérést hirdettünk meg.”

    Ezt meg honnan veszed?
    Idézek:
    Tárgyalás Brutus Morccal:
    158. (3. bekezdés felülről)
    „Elmondod, hogy egy északra induló karaván mellé keresel védelmezőket.”
    Méregkeverők:
    18. (4. bekezdés felülről)
    „Egy városból távozó karavánnal talán nem keltenénk feltűnést.”
    És ha Baxot informáltuk, akkor nyilván ugyanez a helyzet Siiminnel is, aki szintén ott van.
    És, ahogy írod, a Mágusházban is említést teszünk. És ezzel tkp. el is fogytak a csapataink.
    Akkor most, hogy is van?
    Egyébként ez a felvetés már csak azért is komolyan vehetetlen, mert nagyon nehezen tudok elképzelni olyan szituációt, amelyben valaki úgy vállalna el valamilyen munkát, hogy közben nem informálják arról, hogy mit kéne csinálnia. Milyen alapon lehet így bármiről tárgyalni, pl. a fizetségről? Ha nem tudom még körülbelül sem megsaccolni, hogy amit vállalok, az mennyire kockázatos, honnan tudhatnám, hogy mennyit is kérjek… Szóval nem…

    VálaszTörlés
  23. kockázatos, honnan tudhatnám, hogy mennyit is kérjek… Szóval nem…
    „Átokszipoly hogyan tud harcolni? Pff... A csontvázaknak egyáltalán
    nincsenek érzékszervei, most legyen benne tanulmány az élőholtak
    érzékeléséről?”
    Nem a csontvázak érzékelésével van az alapvető problémám, hanem konkrétan az, hogy az Átokszipoly nevű szereplőnk a fejét kezében tartja. Így tudom nehezen elképzelni NÁLA a harcot, és nem a csontvázainál. De ez csak egy ilyen mellékes felvetés volt a részemről, az igazi probléma nem ezzel van. Én is nagyon szeretem Az elátkozott házat, de egyszer kb. 10 éves koromban már rendesen ráparáztam egyszer, nem fogok még egyszer, akárhányszor olvasom másoknál. Fölösleges hatásvadász elem, ami a legtöbbünknél pontosan ezért, semmilyen hatást nem vált ki, pontosan azért mert már valaki korábban kijátszotta.
    Méregkeverők:
    Nem derül ki, mit
    követtek el, nincs miattuk város szerte razzia.”
    Legyen úgy, ahogy mondod, bár azért tegyük hozzá, hogy ha éppen a főbíróval rúgták össze a port, aki azért ottani jogrend legfőbb biztosítéka, az elég nyomós érv arra, hogy egyetlen további napot se legyenek ott, és ha megválnának az árulkodó barna köpenyüktől, lehetséges, hogy kevesebb feltűnést keltenének. Az meg egyébként részletkérdés, hogy a kocsmában vagy a városban dekkolnak, az a furcsa számomra, hogy nem mennek el. És egyébként meg mi az, hogy „nem tudnak?”
    És bár szerinted nincs miattuk városszerte razzia, Morik még is azzal próbálja meggyőzni a vezérüket, idézem: Bax, Bax, ha az én sarkamban lihegnének Gonzar főbíró pribékjei…”

    VálaszTörlés
  24. Tükrök összetörése: ebben jó eséllyel igazad van.

    VálaszTörlés

  25. Nos, részemről minden elmondva, ha jönnek is újabb reakciók, azokra már nagy valószínűséggel nem lesz alkalmam reagálni. Így is úgy érzem, hogy bőven többet foglalkoztam ezzel a könyvvel, mint amennyi időt (már elnézést a kifejezésért), de érdemes volt miatta elvesztegetni. A sok logikátlanság egyébként csak az egyik oldal, amiért nem igazán nyerte el a tetszésemet ez a könyv, ennél talán még jobban zavar, a kihívás elemek túlságos egyoldalúsága. Ez folyamatos számolgatás, centizgetés, sokszor filléreken múlik, hogy ki tudok-e játszani egy-egy útvonal-csapat-felszerelés kombót, hogy célba érjek, és közben győzzem megjegyezni, hogy az a sok szir-szar, amit az utazás alkalmával összeharácsolhatok az mikor mire lesz jó, és hogyan tudjam az összes létező útvonalon, az összes nap sorsdobása ellen maximálisan bebiztosítani magam. Mondom, hardcore Gazdálkodj okosan játék mazochistának, élménynek nekem ez kicsit kevés, miközben egyszersmind végtelenül kimerítő…
    „Műkedvelő tesztelők vagyunk, a szabadidőnkben dolgoztunk rajta,
    elnéztünk pár dolgot.”
    Én is műkedvelő minőségben véleményeztem, de ez még önmagában egyikőnk számára sem mentség semmire, de azért olyan nagyon nem is kell kétségbe esni. Most ebből ennyire futotta. Talán majd Barnabás majd a következő könyvében jobban rá fog érezni az arányérzékre, most ez így jött ki. Attól még, hogy nekem nem tetszik, még nem jelenti azt, hogy sok más olvasó ne tarthatná ezt akár még egészen jónak is. Egyelőre három elemzés jött le, egy videóblogon, kettő írásban, és mindhárom túlnyomó részt pozitív lett. A fogadtatás egyelőre nem éppen rossz, és ha még lesz olyan akinek nem tetszik, bizonyára lesznek még olyanok, akik megvédik. Jobbára így megy ez.

    „Ettől még minimális javítgatással játszható lehet. „
    Van aki szerint így is az, de ahhoz, hogy számomra ez a mű, mint interaktív olvasmány értékelhető legyen, ahhoz az egész könyvet át kéne strukturálni, és másfajta szemlélet kéne. Ez így, és hangsúlyozottan a játék oldalára vonatkoztatva, nem ad. Még a hangulatára sem tudok kellően odafigyelni, mert kb. 4-5 fejezetpontonként történik valami, ami megakaszt…

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról