Ebédmenük – Neked Csak Szofi

A nagy múltú Rákóczi úti étteremről sokat írtam már, de ebédmenü szintjén még nem vettem őket górcső alá. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ettem volna eddig ott, több alkalommal is ebédeltem már náluk, köszönhetően elsősorban annak, hogy az egyetemhez közel van, és árban is elég korrekt. Ezenkívül a választék is igen széles. Levesből mondjuk csak egy van, de főételből 5 közül is lehet választani, ebből kettő állandó (grill és rántott variációk), 3 pedig naponta változik. A többszöri látogatás viszont egyszerre javít és ront a megítélésen. Javít, mert komplexebb képet ad, ront viszont, mert így nehezebb az extrém magas (és az extrém alacsony) pontokat megszerezni. Ezúttal több kóstolás eredményét is le fogom írni, hogy minél összetettebb képet adjak a helyről.

Egy alkalommal itt is kipróbáltam a tartalmas leves – édes főétel párost. Itt azonban egy lencsegulyás és egy túrós-csokis palacsinta formájában. Az étterem kicsit másként működik, mint a legtöbb ebédmenüs hely, itt a leves önkiszolgáló. A dolog jó oldala azonban az, hogy teljesen telemerheted a tányért, sőt, akár többször is merhetsz. J Ami az ízeket illeti, ez a leves nagyon ízlett. Jó sok húst tettek bele, de a zöldségekből sem volt hiány, és a levén éreztem, hogy a fűszerekkel sem spóroltak. Hagyományos ízekkel operáltak, nem volt benne semmi meglepő, de egy gulyáslevesnél ezzel nincs is semmi gond. Laktató, és nagyon finom, kell ennél több? Szerintem se, úgyhogy menjünk tovább!

A palacsinta vonatkozásában sajnos már kicsit vegyesebb volt a kép. Amikor megkaptam a tányért, akkor láttam, hogy 2 palacsinta járt. Amikor desszertként kérek palacsintát, akkor ez egy teljesen oké mennyiség, de kvázi főételként kicsit keveseltem (egyetemistaként, amíg működött, a Borostyán étterembe jártam, ott 3 járt). Ettől eltekintve viszont a tálalás gyönyörű, a tészta finom, a túró remek, tetszett, hogy merték használni a citromot, de nem vált sokká, és a csokoládé is ízletes volt mellé. Tehát a minőségével semmi gond nincs, és ha a menüt komplexen nézem, akkor a levessel együtt tulajdonképpen a mennyiségével sincs. De ha ezt önállóan kértem volna, akkor nem lakok vele jól.

Egy másik alkalommal kicsit street foodosabbra vettem a figurát, és csirkecsíkokat kértem hasábburgonyával, vegyes zöldségekkel és pitával. Hozzá pedig mexikói paradicsomleves járt. Ez utóbbi engem is meglepett, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy egy paradicsomleves mitől válik mexikóivá. De márcsak emiatt is kíváncsivá tettek. Azóta utánanéztem, és megtudtam, hogy egy pikánsabb paradicsomleves, eredeti recept szerint többféle – részben csípős – paprikával, egyes helyeken kukoricát, illetőleg sárgarépát is tesznek bele. Noha ezt a levest csípősnek nem éreztem – érthető okokból, egy menülevesnél nem vállalható be, hogy rétegcsoportnak készül – de a paprikás jelleg abszolute kiérződött, a sárgarépát is éreztem benne (kukoricát nem, de nem bántam), de némi petrezselyemzölddel is gazdagították (ezekről az ételekről sajnos nem csináltam képet). Szokatlan ízélmény volt egy paradicsomlevestől, de nem rossz, egyáltalán. A főétel is nagyon ízlett, a csirkecsíkok jól készültek, nem lettek szárazak, a pita is kellemes ízű lett, és a hús, zöldségek és a szósz is oké (utóbbi kicsit kaprosabb volt, mint ahogy én szeretem, de oda se neki, ez inkább ízlés kérdése). Szóval ez egy nagyon kellemes ebéd volt.

A harmadik alkalom, amiről írok, a héten volt, amikor egy durva esőzés közepette szaladtam be enni, és nagyon örültem a fahéjas almalevesnek, ami majd kellemesen átmelegít. Ez meg is történt, viszont sajnos az élmény így is elég vegyesre sikeredett. Kellemes hőmérséklet, kiváló illat, de az íze…szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom, mert nagyon szeretem helyet, de ettől még kimondom: semmilyen íze nem volt. Az almát sok irányba el lehet vinni, lehet belőle nagyon édes, sűrű krémlevest csinálni, vagy pont a savanykás ízére rámenve egy hagyományosabb leves készíteni, de itt az volt az érzésem, mintha a forró vizet fűszerezték volna meg és tettek volna bele egy kevés almát. És ezen a víz ízen nem tudtam túllépni. Mondjuk még így is megettem, és jól esett, de többet vártam.

A főételem ezúttal egy állandó menü volt, a grill-variációk, amiből lehet csirkét vagy sertést kérni, azt megsütik és adnak hozzá joghurtos vegyes salátát. A tál elsőre elég nagynak tűnt, ráadásul 3 szelet húst kaptam hozzá. Jó, egyik sem volt túlságosan nagy, de összességében ez így is több mint korrekt. És ízre is egy jól megfűszerezett, szinte már ropogós sertéskarajt kaptam, óriási salátástállal. A joghurtos öntet az én ízlésvilágomnak kicsit fanyar volt, de rossznak nem nevezném, ez megint inkább az a kategória, amikor egy objektíve jó elem az én ízlésemtől kicsit távolabb áll. De ezt nem fogom felróni a helynek.

Mindent egybevetve a hely nagyon jó, viszont éppen a többszöri kóstolás, ami – ahogyan említettem – árnyalja a képet. Ki merem jelenteni, hogy a 2. és a 3. kóstolásom ár-mennyiség arányban (1.200 forint itt is a menü, hasonlóan az Aranygaluskához) egyaránt megelőzte az eddigi 2 helyet, amiről írtam. Csakhogy ott az az ominózus első alkalom. Ha a minőséget nézem, az 1. és a 2. alkalom jobb élményt adott, mint azok a helyek, amikről eddig írtam. Csak ott az az ominózus 3. alkalom. Így nem könnyű.

Viszont ki lehet jelenteni, hogy az ételek nagyon finomak, és végülis ha az ízeket nézem, akkor az almalevesen kívül az egyikkel szemben sincs semmi kifogásom. Tehát talán joggal bízhatok abban, hogy ez egyszeri alkalom volt.

Értékelésem: 9/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: https://www.facebook.com/szofipecs/, https://nekedcsakszofi.hu/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/