Vissza a múltamba 53. – A barbár vadon titka

 

Nemrégiben játszottam le Kiss László második könyvét, a Barbár Vadon Titkát, ami kronológiailag az Arcytaryum Labirintusát követi, ám önállóan is játszható. Ezúttal is 600 fejezetpontnyi tömény kaland vár az emberre, de most nem egy labirintus mélyén. Természetesen erről sem marad el a kritika, ezúttal már lesz pontozás is, az eredeti szisztémám alapján.

 

Történet (3): Ugyanannak a barbár harcosnak a szerepébe bújunk, amiben a Labirintusnak nekikezdtünk, csak immáron ketten vagyunk Zafirával, házasságban és sokáig békében, boldogságban. Aztán Zafirát rémálmok kezdik el gyötörni egy Piramisról, ami hívja őt és érzi, hogy démonok hatalmába kerülhet. A rémálmok egyre erősebbek és végül úgy döntötök, hogy elindultuk, kideríteni, mit rejt a titkos piramis. A kaland során később kiderül, hogy egy hatalmas erejű varázsló (és egy démon) az, aki átjárót szeretne nyitni a démoni világból ide, hogy a seregükkel leigázzák a világot. Így már nem csak Zafira élete a tét.

Maga a kaland nagyon sok kis epizódból épül fel, minikalandok, amiket teljesíteni kell, és ezeket összekötő szálak. De összességében nekem tetszenek ezek az epizódok, ahogy az is, hogy nem vagyunk egyedül (elején még ketten, de a végére akár öten is lehetünk), és főleg a Zafirával való párbeszédek jók, néha van 1-2 olyan rész, ami a történet szempontjából teljesen irreleváns, csak egy kis bensőséges beszélgetés, de ezek is jók és hozzáadnak a hangulathoz. Minden egyes karakternek megvannak a maga tulajdonságai, nem mondom, hogy extrémen jól és részletesen kidolgozottak, de egy játékkönyv szintjén bőven megfelelő. A kaland során rengeteg tárgyat is szerezhetünk és szinte az összesnek van valamilyen funkciója, ez ad egy old School, de kifejezetten kellemes hangulatot a könyvnek. Van egyébként 1-2 nagyon jó jelenete a könyvnek, a játék végén a két barbár összecsapása a két varázslóval valami zseniális, de az állatok meggyőzése is aranyos több helyen is.

Ami viszont nálam nagyon sokat leront az egészen, az a szabályrendszer. Bár állítólag a cél az egyszerűsítés volt, szerintem sikerült jobban bonyolítani, mint az előző kalandban, és ez elsősorban a mágikus csatáknak köszönhető. Ahogyan korábban írtam, én szeretem, ha egy kaland nem sablonos és megvannak a csatáknak a specialitásai. De ha mindez odáig megy, hogy a csata közepén kapom azon magam, hogy egyes szabályokra nem figyeltem oda, akkor ez egyszerűen túl bonyolult lett. Én például azt, hogy Zafíra, amíg lehet, varázspajzzsal védekezik, soha nem alkalmaztam, mert egyszerűen nem jutott eszembe. A becsületpont kivétele jó ötlet volt, nem éreztem annyira szükségét, de szintén a varázslatok kapcsán szerintem hiba volt varázspont visszanyerő varázslatot betenni. Éjszaka eleve regenerálódunk, szerintem ez bőven elég lett volna, legalább némi kihívás, hogy tartsuk a varázspontunkat. De ez nekem a gyógyító varázslattal együtt egy végtelen hatalom érzést nyújtott. Ami meg még külön zavart, hogy a könyv nem írta meg, mik azok a „nyugodt helyek”, ahol lehet ezt a varázslatot használni.

És ha már Zafira, lehet csak a férfi büszkeség beszél belőlem, de a történet szerint ő tanít meg minket varázsolni, mi pedig őt harcolni. Ehhez képest a kezdeti értékeknél – pedig a közepesnél kicsit jobbakat dobtam – Zafíra jobb harcos volt, mint én, csak az életerőm lett nagyobb az övénél. Ez azért nekem visszás volt. A kaland végére persze változott, de ott meg már megfordult, mert konkrétan varázslatokban is én lettem az erősebb. Ami itt inkább zavar, az az, amit Sang is megírt több kritikájában: hogyha Zafíra egy hatalmas erejű boszorkány, akkor legyen jó sok varázspontja, akár 60-80 is, csináljon pusztító erejű varázslatokat, növelje meg az értékeit varázslatokkal, nem bánom, de ne legyen már harcosokat megszégyenítő fegyverfogatási képessége!

Végül az utolsó bajom az élelemmel volt, ami szerintem ebben a kalandban teljesen felesleges, de erre majd még visszatérek. Tehát összességében szép munka az egész történetvezetés, de a szabályrendszerbe egybevetve azért sántít.

 

Gondolkodás/szerencse (5): Már az előző könyvben is azt éreztem, hogy a szerző próbálja minimalizálni a szerencse szerepét, de ott a labirintus-mechanika erre kevesebb lehetőséget adott. Most úgy érzem, hogy még ahhoz képest is sikerült szintet lépni. Nyilván a harcok ott vannak, de azok mindenhol, viszont ezek száma is csökkent az Arcytaryum Labirintusához képest. E mellett itt is megmaradt az, hogy ha figyelünk, szinte mindenről kapunk információt, így a randomnak látszó döntések sem azok igazából. Így hirtelen alig-alig emlékszem olyan döntésre, ami teljesen szerencse lett volna. Van benne egy aranyos rejtvény is a szellem-barkochba képében, de itt is előjön a Sacrong (szerencsére a kódot is meg lehet újra találni), de ezúttal jóval mérsékeltebb mennyiséggel kell használni. Az elején az is dilemma, hogy a különböző képességek komponenseiből mit szerezzünk be, az is tetszik egyébként, mint történeti elem. A tárgyhasználat is dilemma sokszor, és vannak benne nagyon logikus részek is SPOILER!!! ami például nagyon tetszett, hogy a tornádó varázslat zárt térben a vesztünket okozza Spoiler vége! A kaland közben megszerezhető megérző képesség meg még jobban csökkenti a szerencse szerepét. Összességében nagyon kevés olyan helyzet volt, ahol valóban a szerencsén múlott minden, és ezek sem zavartak igazából SPOILER!!! egyetlen kivétellel: a vámpír-palotában ha az elején az alsó szintre megyünk, rögtön harc és a felső szintek izgalmait nem élhetjük át. Ez nekem nem tetszik, itt kellett volna valami információ már a földszinten arról, hogy az alsó szinten vannak, de felül kincsek találhatóak. Illetve itt beépítettem volna valamiféle játékot azzal kapcsolatban, hogy tudjuk-e, hogy valójában két vámpír van Spoiler vége! Szóval nagyon jó az irány!

 

Nehézség (4): Nagyjából rendben vagyunk. A végső győzelemhez igazából egy képességre van elengedhetetlenül szükségünk Spoiler!!! gondolatolvasás Spoiler vége! de azt kétféleképpen is meg tudjuk szerezni, ami közel sem reménytelen. A könyvben számos tárgy található, de ezek egyike sem létkérdés, van, ami nagyon hasznos, jelentősen könnyíti a kalandot, van, ami kevésbé sokat számít, de 1-2 akár a halálunkat is okozhatja, ha óvatlanul vetjük be. A harcok is balanszosak, nem túlságosan nehezek, de nem is nagyon könnyűek, és ugyanez igaz a különböző epizódok minibossaira (már ahol van).

Egy dolog van azonban, ami ha becsülettel akarjuk lejátszani, akkor nagyon nagy és szerintem indokolatlan nehezítés: a táska mérete. Az még oké, hogy összesen 20 tárgy lehet nálunk (bár ebben sincs logika, hogy mondjuk egy márványszobor ugyanannyi helyet foglal, mint egy nyaklánc vagy gyűrű). Ami viszont igazán elrontja ezt, hogy minden egyes élelmünk is felszerelést foglal, kimondottan zavaró (bár az a mondat, hogy minden zsákba kerülő cucc foglal helyet az élelem helyett, megint nehezen értelmezhető, mert a könyv ezt messze nem mindig jelzi egyértelműen). Ez annak tükrében, hogy 3 adag étel minden nap kell, nagyon csúnyán le tudja korlátozni a nálunk lévő tárgyak listáját. Pedig ezek fontosak.

 

Játékélmény (4): Szögezzük le, lényegesen jobb, mint az előző könyv. Ott felróttam az indokolatlan elhúzást és a rengeteg fejezetpontot. Itt is 600 fejezetpont van, de ennél a kalandnál jóval kevésbé éreztem ezt elnyújtottnak vagy problémásnak. Talán azért, mert rengeteg esetben nagyon sok választási lehetőségünk volt, amivel elment csomó fejezet, de nem vált ezért annyira lineárissá ez a könyv, mint az előző. Azt azért hozzátenném, hogy pár helyen éreztem a szinte szándékos fejezetpazarlást. Az utolsó érdemi döntésünk után 3-4 fejezetponton keresztül lapozgattunk, mire lejutottunk a 600-ra és az elején a komponensek vásárlásnál úgy megy el 15 fejezetpont, hogy az teljesen felesleges volt, azt egy oldalban meg lehetett volna csinálni. Viszont mindez játék közben nem volt zavaró, és ez nagyon nagy különbség az előző kalandhoz képest.

De összességében nálam működtek a minikalandok, tetszett, hogy mindenhol kaptunk valami másfajta játékmechanikát. A kedvencem egyébként a vámpírkastély volt és az előtte lévő kis élőholtak elleni csata, a démonbarlangnál meg kicsit Diablo2-es érzésem volt. Bejött a varázsitalos kis játék is, a piramis belseje meg kifejezetten hátborzongató egyes pillanataiban, és a végjáték is epikus.

Igazából ha le akarom írni, hogy mi nem tetszett, akkor az eleje és a vége. :) Tehát a legelején a szabályértelmezés és, hogy összerakjam, hogy egyáltalán mikor milyen szabály alkalmazandó, még nekem is bonyolult volt, és azt éreztem, hogy kicsit elveszi a figyelmem a kalandtól. Amikor már kb. megértettem mindent, akkor ez sokat javult, de a harcok közben néha megmaradt a bizonytalanságom. A vége pedig bár játékmechanikailag nagyon tetszett (komplex csata, de izgalmas), de ahogy Zafíra megmenekül, az megint a szekunder szégyenérzet határa volt. Ez, hogy egy barbárból az utolsó pillanatban kitör a mágikus hatalmas, megtöri a bénítóvarázst, és ezért ér oda, megint azt éreztem, hogy epikus akar lenni, miközben nagyon nem volt az, sőt, nálam picit tökön is szúrta a mágia rendszerét. Ráadásul mindezt feleslegesen. Ha annyi van a könyvben, hogy a démon lebénítja a barbárt, meghal a démon, megtörik a varázs, a barbár még lerohanja a varázslót Zafíra halála előtt, teljesen logikus és epikus vég lett volna.

Ezzel együtt ez egy kifejezetten jó kaland, nagy fejlődés az előzőhöz képest, és most már tűkön ülve várom a következőt.

 

Összességében: 16/20

 

És itt jön a nagy dilemma, a magyar szerzős toplista, ahol kb. ilyen pontú könyvek sereglenek. Az a baj, hogy nem látom jelenleg azt, hogy a 4-7. helyen lévő Vindgardiás könyvek közé ezt nyugodt lelkiismerettel be tudnám tenni.  A játékélmény szempontjából igen, mert az itt is nagyon jó, ebben talán felül is múl 1-2-t, viszont a kidolgozottság is fontos, és ebben azért itt még mindig komoly deficitek vannak. Viszont ezek mögé befér, mondjuk a két Nagy Ádám könyv közé.

 

A lista tehát jelenleg:

 

1.      A Fenevad nyomában

2.     Gyíkbőrben

3.     Az őserők ura

4.    Vihar és Vágy

5.     A Bíbor úrnő árulása

6.     Karavánkísérők

7.     A végzet prófétái

8.     Nagy Testvér Szeret Téged

9.     A Barbár Vadon Titka

10.   Égi megbízás

 

Rendelésről a szerzőnél lehet érdeklődni: denometra@gmail.com

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/