Vissza a múltamba 47. – Vihar és Vágy

Elérkezett a legújabb könyvkritikám a nemrégiben megjelent kalandról, a Vihar és Vágyról. Ugyanakkor ez az értékelés bizonyos szempontból rendhagyó is lesz, ugyanis első alkalommal a viszonylag kevés fejezetpontos kalandok esetén nem fogok pontozni. Ennek egy prózai oka van: ennek a műnek a végleges változatába már relatíve sok beleszólásom volt, számos javaslatot tettem, ezek egy része pedig még meg is valósult :). Ez pedig nyilván egy olyan szituációt eredményez, hogy én magam is részrehajló lennék a pontoknál. Ezzel együtt a TOP-lista ott van, így a végén azért látni fogjátok, hogy kb. hova helyezem ezt a kalandot. De egyebekben most csak szöveges értékelést fogtok kapni a rövidebb kalandok szempontjainak alapul vételével.

 


Történet: Ismételten Varefard mester bőrébe bújunk a kaland során, ám fontos fejben tartani, hogy ez egy előzménytörténet és ez a Varefard még nem az a Varefard, akivel a Gyíkbőrben során találkozunk. Az itteni főszereplő még nem egy megkeseredett öregember, hanem egy középkorú varázsló, aki az elmemágiának a szakértője (kicsit le is nézi a hagyományos elemi mágiákat), tanítványai vannak és egy szerelme is a varázslók közösségén belül. Egy meglehetősen összetett karakter, akinek a drámája adja igazán a történetet. Ami a küldetést illeti, a játék elején még sok mindent nem tudunk meg róla, csak, hogy minket és tanítványainkat behívtak a háborúba és lesz egy fontos küldetésünk.

A kaland történetileg három részre osztható. Az egyik az előzmények, ahol leginkább a tanítványainkkal, a szerelmünkkel és az aktuális helyzettel ismerkedhetünk meg. A második az a küldetés, ami miatt tulajdonképpen idehívtak minket. És végül a harmadik rész, amikor minden a feje tetejére áll és mindent át kell értékelni. Erről egyelőre nem szeretnék most többet írni, mert nagyon elspoilerezné a történetet, de majd később 1-2 információt ezzel kapcsolatban el fogok mondani.

Ami a szabályrendszert illeti, a hagyományos támadás/védettséges rendszer van, illetve szerencsénél is a Gyíkbőrben által bevett szabály alkalmazandó. Az egy picit itt is zavar, hogy van olyan szerencsepróba, ahol 2 életerőnyi sebződés a tét, tehát ahol kis túlzással jobban járunk, ha elveszítjük a próbát, és visszakapunk egy szerencse pontot. De összességében jó ez a mechanika. Varázspontunkat most a zörejpontok helyettesítik, nincs egy olyan varázslatlista, amiből választanunk kell, hanem gyakorlatilag bármilyen elmemágiát képesek vagyunk használni, csak ez a zörej pontok növekedésében fog megnyilvánulni. A zörej pontok magas száma néha átok, néha áldás, de azért ha túl magas lesz, az már egyértelműen negatív.

 

Nehézség: Én azt gondolom, hogy ez egy balanszos kaland, aminek a nehézsége szép lassan építkezik. A kaland első harmadában talán csak egy helyen lehet meghalni, inkább apróbb próbatételek vannak, amik a későbbi esélyeinket fogják növelni vagy éppen csökkenteni. A Vadon szemének megszerzése már egy keményebb kihívás, de azért okosan taktikázva, odafigyelve az eseményekre, azt is túl lehet élni. De igazán a végén keményedik be a kaland, ahol van egy olyan rész is, amikor úgy halhatunk meg, hogy igazán fogalmunk sincs róla, hogy mégis mi volt a baj. De az inkvizítorral való beszélgetés egy nagyon kényes része a kalandnak, és az ezt követő kataklizma, meg a végső összecsapás sem egy egyszerű része a kalandnak. És ha azt győztesen is zárjuk, akkor is háromféle vége lehet a kalandnak, amiből csak egy sikeres…

… illetve jelen esetben sokkal inkább úgy tudnám folytatni, hogy egy olyan van, ami kronológiailag összeköti ezt a részt a Gyíkbőrben-nel és nem valami teljesen másik irányba viszi el a végkifejletet. Mert ha teljesen őszinték akarunk lenni, igazából az egyik befejezésre sem mondanám azt, hogy sikeres, mert mindhárom óriási veszteségekkel, illetve bizonytalansággal tarkított, nehéz is egyébként eldönteni, hogy az-e a legjobb zárás, amit a könyv sikernek aposztrofál, vagy a másik kettő közül van egy jobb (vagy kevésbé rosszabb). Hát hiába, egy háborúban valójában nincsenek nyertesek…

Ha objektívebb szempontból nézem a kalandot és a küldetés teljesítését, az egy nagy pozitívum, hogy nincsen kötelező tárgy, a legtöbb információ helyettesíthető valami mással, vagy ha nincsen meg, akkor nem feltétlenül jelent magában kudarcot, több helyen kell hibáznunk ahhoz, hogy ténylegesen kudarcot valljunk a kaland során. Illetve a könyv szépen kerüli ezeket a „ha balra mész, meghalsz” típusú döntéseket is, a kudarcokhoz vezető út szinte mindig egy (vagy több) racionális döntés meghozatalát követően történik, így végig azt éreztem, hogy a játékot a kezemben tartom.

 

Fény… : Nem árulok el nagy titkot szerintem azzal, ha kimondom, hogy én nagyon szerettem ezt a kalandot már az első olvasásra is. Ennek pedig több oka van.

Az első és legfontosabb, amire már tettem utalást, hogy én nagyon szeretem, hogyha egy kalandban nem múlik sok a szerencsén. Persze lenullázni nem lehet, mert vannak a harcok, a szerencsepróbák és az egyéb próbadobások mindenhol. De azt szeretem, ha ennél több nincs, és másfajta döntéseken múlik a siker. Itt minden döntésünknek súlya van, és ami nagyon tetszik, hogy nem is minden esetben lehet egyértelműen kimondani, hogy ez negatív vagy pozitív. Számos olyan döntésünk van, ami egyfelől előnnyel is jár, másrészről viszont hátrányba is kerülünk általa SPOLER!!! Jarek megütése a végelszámolásnál nem jó, de ha párbajban őt választjuk, akkor ott jelent neki némi előnyt Spoiler vége! E mellett ügyesen jól kell lavírozni azért, hogy hűek maradjunk a szerelmünkhöz, a mágusokhoz, az urainkhoz és a saját elveinkhez is. Ez nekem nagyon tetszett.

A másik, ami itt is nagyon bejött nekem, az a kalandon végigmenő erkölcsi dilemma. Hozzáteszem rögtön, hogy ez manapság egy sokszor felmerülő vita az olvasók és kritikusok körében, hogy mi az az erkölcsi mélység, ami még egy játékkönyvben megjelenhet és mi az, aminek már nem kellene. Szögezzük le, nem feltétlenül baj az, ha nincs ilyen, és a klasszikus KJK-könyvekben nem is nagyon merült fel ez, mert a célcsoport nem ezekre volt kíváncsi. A másik oldalon viszont azt gondolom, hogy már felnőtt az a generáció, aki a 80-as, 90-es években a lapozgatós könyvek rajongója volt. Éppen ezért én a legkevésbé sem tartom problémának az ilyen típusú dilemmákat, sőt, igazi csúcspontnak tartom őket, ha tényleg jól sikerül a kivitelezés. Hozzátéve, ez számos kalandban elcsúszik, de itt nagyon jól működik. A kalandnak gyakorlatilag a legelejétől a végéig fel lehetett tenni a kérdést, hogy nem lehet, hogy a rossz oldalon állunk? Hogy igazából mi vagyunk az a gonosz, aki ellen harcolni kellene? És ami nagyon jó, hogy ez nem erőltetett, és nem is egyértelmű, mert az ellenségeink árnyoldalai is megjelennek a kalandban. Inkább arról van szó, hogy a történelmet a győztesek írják, és egy olyan háború fehér és fekete oldalát is látjuk, ami még nem ért véget. Éppen ezért itt nem az történik, mint korábban A Hit Nevében-ben, ahol tudtuk, hogy rosszat teszünk, csak nem volt választásunk, itt valós és majdnem minden lehetőséget felölelő döntési helyzetbe kerülünk. A kalandot körülveszi ez a fajta bizonytalanság, ami az amúgy is darkos hangulatot csak fokozza. Az utolsó összecsapást megelőző párbeszéd pedig ilyen téren különösen erősre sikeredett, ahogy a felek egymás sérelmeinek felhánytorgatása mellett a saját értékrendjeiket ütköztetik.

A következő pontban egyébként volt vitám másik tesztelővel, mert szerinte ez kifejezetten felesleges része a kalandnak, én meg nagyon szerettem. Ez pedig a tanítványok karakterének a részletes kibontása. Hozzátéve, itt lehet elfogult vagyok, mert én is gyakran gyerekekkel foglalkozom, ráadásul sokszor készítem fel őket olyan versenyekre, ahol pont 3 fős csapatok vannak, úgyhogy nekem nagyon tetszett, hogy mindegyik tanítványnak megvoltak a saját jellemvonásai, egyszerre jelenik meg rajtuk egyfajta gyerekek flörtölgetés, íncselkedés, nagyotmondás, de ha kell, akkor nagyon komolyak is tudnak lenni. Külön bejött nekem még, hogy Varefard és Faryssa oktatási és nevelési módszerei is néha összeütköznek a kaland során. Ez számomra azért is volt izgalmas külön, mert egyébként hozzám Faryssa stílusa ilyen szempontból közelebb áll hozzám, mint azé a karakteré, aki bőrébe én főhősként belebújtam. E mellett itt is tetszett, hogy ez a kezdetben inkább feszültségoldó történetszál a végére drámaivá válik, és azt a kérdést is felveti, hogy vajon Varefard mennyire volt jó tanár.

Szintén egy kicsit vitásabb pont közöttünk, de én kifejezetten szeretem, ha egy kalandban a harcok komplexebbek, nem csak a hagyományos mechanika van, hanem kapunk mellé valami extrát, vannak speciális támadások. Ezekbe jobban bele tudom élni magam, mint amikor csak ott vannak az értékek, aztán fight! E téren pedig nem szűkölködik ez a könyv, nagyon sok ellenfelünknek vannak speciális képességei, az utolsó csata pedig ilyen szempontból egy igazi finálé…

Aprócska dolog, de nekem egy hatalmas easter egg volt az, ahogyan a szerző A Hit Nevében-re visszautal. Tulajdonképpen egy szituációban úgy tudtam, hogy ki az az ellenség, akit le kell győznöm, hogy igazából nem szereztem meg a kalandból az információt, de tudtam a régebbi könyvből. Viszont tegyük hozzá, megszerezhető ez az információ, így a korábbi könyv ismerete nem feltétele annak, hogy ezt a csata szempontjából fontos információt megszerezzük. Így ez nekem pozitív lecsengésű volt.

 

… és árnyék: Számomra nem kérdés, hogy akinek a kaland nem fog tetszeni, annál a könyv utolsó harmada fogja kicsapni a biztosítékot. Próbálok úgy beszélni róla, hogy ne lőjek le sok poént, de ezzel együtt is, aki nem akar túl sok információt szerezni, lehet, hogy érdemes itt abbahagynia az olvasást, és majd a könyv lejátszása után folytatni.

Tegyük hozzá, egyes kritikai véleményekkel ellentétben engem egyáltalán nem zavar, hogy a Mágus Klán és a Lomor Birodalom az elfekre mint alsórendű lényekre tekint. Mondhatjuk, hogy ez a fajta fajelmélet életszerűtlen, de ha belegondolunk, csak száz évet kell visszamenni a történelemben, hogy az emberi fajon belül találkozzunk valami hasonlóval. Úgyhogy engem nem zavar sem ennek a létezése, sem az, hogy a karakterünk ezzel tud azonosulni.

Maga a kivitelezési folyamat viszont egy picit talán lassú lett, gondolok itt az inkvizítorral való párbeszédbe. Izgalmas része a kalandnak, meg szerintem jó is, ha néha az események kicsit megállnak, de ezt utólag a teljes könyvhöz képest picit hosszúnak érzem, illetve a benne lévő rejtvényt ma már valahogy máshogy kivitelezném.

A másik vonal, amivel picit ambivalensek az érzéseim, az a megmentős vonal SPOILER!!! amikor Faryssát úgy akarják előcsalogatni, hogy a tanítványait máglyára vetik, dönthetünk úgy, hogy ezt már nem tűrjük, így mi magunk mentjük meg a tanítványunkat Spoiler vége! Elárulhatom, hogy ez a rész az én kérésem volt a kalandba, az eredetiben nem szerepelt, és örülök is neki, hogy megvalósult. Fontosnak is érzem, mert szerintem Roekar nagyúr ezzel az ötletével egy olyan Rubikont lépett át, ami kiválthatja azt, hogy teljesen szembeforduljunk vele. De kicsit szomorú vagyok, hogy ez egy nagyon rövid rész lett, ráadásul szerintem mégsem mondhatjuk, hogy teljes a szembefordulás. SPOILER!!! Szerettem volna egy olyan opciót, hogy Faryssával tartunk és megszökünk, de ennek is meglett volna a következménye (folytatódik a háború, ott kell hagynunk a tanítványunkat stb.). Hozzátéve rögtön, hogy a másik oldalon ezzel is vitába lehetett volna szállni, hogy egy végig a Lomor Birodalomban nevelkedett mágusnál ez mennyire reális, de itt órákon belül érte a főhőst annyi tragédia, hogy szerintem belefért volna Spoiler vége! Ebből már nem lett semmi, de tegyük hozzá, hogy itt azért a könyv karakterszáma is limitált volt, valamint már nagyon a végefelé járt a mű megírása is, így ez nem feltétlenül kritika a szerző felé, csak bennem kis hiányérzet.

És ezzel tulajdonképpen eljutunk oda, ami a legnagyobb gondom a kalanddal: hogy csak 230 fejezetpontos. Ebbe a kalandba simán belefért volna minimum 300, de akár 350-400 fejezetpont is, amit lehetett volna hova használni. Egyrészt egy kicsit jobban kibontott megmentős szál lehetett volna, másrészt én örültem volna, ha élesebb helyzetben is megjelenik a mentális párbaj, mert nekem nagyon tetszett, az egyik legjobb epizódnak tartottam, de igazán nagy súlya nem volt. Ha egy komolyabb helyen is megjelenik és egy kvázi bemelegítésnek tekinthető a tanítványok közötti párbaj, akkor ennek lehetett volna egy szép íve. Illetve szerintem elfért volna egy kicsit hosszabb kaland a Vadon Szemének a megszerzése során is.

Illetve apróság, de nekem egy kicsit már sok volt a szexualitás ebben a kalandban. Értettem a funkcióját, és annak is örülök, hogy ez nem vált öncélúvá, de nekem ilyen mértékben azért nem hiányzott. De ez már erősen szubjektív.

 

Összegzés: mivel nem adtam pontot, magamnak kell eldöntenem, hogy hova teszem a TOP-listámon, mert az nem kérdés, hogy bekerül. Szerintem ez a legjobb 300 fejezetpont alatti kaland, amit olvastam, ugyanakkor a Gyíkbőrben szintjét nálam azért nem érte el. Végülis úgy döntöttem, hogy a 4. helyre teszem be, úgyhogy a TOP-listám a magyar szerzős kalandok közül most így néz ki:

 

1.      A Fenevad nyomában

2.     Gyíkbőrben

3.     Az őserők ura

4.    Vihar és Vágy

5.     A Bíbor úrnő árulása

6.     Karavánkísérők

7.     A végzet prófétái

8.     Nagy Testvér Szeret Téged

9.     Égi megbízás

10.   Viharűzők

 

A könyv megrendelhető itt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/ 

Megjegyzések

  1. Mannász Viktor2026. január 3. 1:14

    Köszönöm a cikket, illetve a megtisztelő helyezést! (És persze a tesztelés során nyújtott segítséget is! :) )

    Lábjegyzetben annyit hozzátennék, hogy bár a Vihar és vágy 230 fejezetpontos, ez nem azt jelenti, hogy egy vékony könyv: sőt igazából egy picit vastagabb is a Gyíkbőrbennél.
    (Gyíkbőrben: 328,000 karakter, Vihar és vágy: 343,000 karakter)

    Egyébként melyik könyv is szorult ki a top10-ből?

    VálaszTörlés
  2. Üdvözletem! Hezitáltam azon, hogy erről a könyvről írjak-e véleményt, merthogy az eddigi Vindgardiás könyvekről csupa jót mondtam – de ennél ezt sajnos nem lehet elmondani! Ezen írást olvasva úgy döntöttem, hogy elmondom, mert keserű szájízzel tettem le a könyvet.
    – Spoileres (!) véleményt mondanék róla. –
    Alapvetően a mű jó; ha egy zenei albumhoz kellene hasonlítani, el lehetne mondani, hogy minden hang a helyén van, minden profi – ahogy az elvárható egy sikeres írótól. A próbák rendben voltak, és kellőképpen fifikásak, megmozgatták az agyat, s a történet során szükséges volt a kockával dobott értékeken felül az egyedi képességekre, mint odafigyelés, memória, mérlegelés. Továbbá bevont érzelmileg is a játékba, de pont itt a csapda, ami a végén nem jól jön ki. Egyetértek azzal, hogy lehetett volna hosszabb is (és ha a végkifejlet nem az, ami, akkor...) egy kiemelkedően színvonalas, jó játékkönyvet kaptunk volna. De igen, a végkifejlet. Az egy dolog, hogy mély erkölcsi dilemmába kerül a főhősünk, de azzal nem tudok megbarátkozni, hogy gyakorlatilag egy gyilkosság elkövetője szemszögéből kellett átélni a végkifejletet! Ez nem kicsit túlzás, hanem elb*ta (elrontotta) a játék élvezetét. Az utolsó hang lett rossz, aminek köszönhetően erre emlékszik vissza az ember, emiatt a keserű szájíz. Ráadásul nem is logikus, hogy azután, hogy az uralkodó bemutatkozott, hogy mekkora egy embertelen s*fej (rossz ember), főhősünk hozzá és az undorító inkvizítorokhoz marad hű a kedvesével szemben, akit brutális, szadista módon saját maga végez ki – a "helyes" végkifejlet esetén. Azonnal húzni el egy ilyen országból! Miért nem lehetett volna az a vége, hogy ők (az inkvizítorok) ölik meg Faryssát, sokkal hitelesebb lett volna!? (A nevelőszüleit amúgy is időközben kivégezték, s ezek után hozzájuk marad hű főhősünk.) Varefard gyűlöletét is érthetőbbé tette volna, és átérezhetőbb is az elhangzottak fényében a birodalom iránti unszimpátia. Főleg ha Varefardot ellátják egy hűségbélyeggel. Továbbá Tihlok sem az a Tihlok, mint kiderült, akivel a Gyíkbőrben-ben találkozunk. Ez a szál is furcsa volt. Túlzottan is drámai lett az egész, túl komoly egy játékkönyvhöz képest. Valamilyen szinten talán már akár botrányos is. Nyomasztó. Csak a vége maradt meg: keserű szájízzel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mannász Viktor2026. január 3. 11:53

      SPOILERBEN válaszolok.

      Ez egy kicsit komplexebb dilemma, mint hogy kegyetlen az uralkodó, szóval lelépek az országból, és a probléma megoldva. A könyv központi témája, hogy a főszereplőnek mérlegre kell tennie, hogy mi a fontosabb: a kötelesség, a házának tett esküje, a hazájának szolgálata vagy a saját érzelmei. A Vihar és vágy egy tragédia, amiben a főhősnek túl nagy árat kell fizetnie a győzelemért.
      Persze lehetett volna az is, hogy Varefard kap egy happy endet Faryssával, de az egy másik történet. Pl. mennyivel egyszerűbb és logikusabb lett volna, ha Kreón megengedi Antigonénak, hogy eltemesse a bátyját, és akkor nem halt volna meg a dráma végén a fia és a felesége. De ha ily módon (ráadásul morálisan helyesen) kezelték volna a konfliktust, akkor elég súlytalanná vált volna Szophoklész műve, nem sok tanulságot vagy gondolkodni valót tartogatna.

      Néhány elem, hogy Varefard számára miért nem volt automatikus, hogy a szerelme mellé álljon:
      - Egész életében arra nevelték, hogy az elfek egy megvetendő faj.
      - Éppen háborúban állnak az elfekkel.
      - A háború miatt elvesztette sok varázslótársát és a legkedvesebb tanítványát.
      - A háza vesztésre áll a háborúban, a győzelemhez nélkülözhetetlen a Vadon Szeme. Faryssa a Vadon Szemének ellopásával megpecsételi a lomorok vereségét.
      - A mélyen tisztelt és szeretett mestere évtizedeken keresztül arra tanította, hogy egy lomor varázsló számára a házának a szolgálata mindennél előbbre való. Ez az utolsó üzenete a halála előtt is. ("Egy Morsgard varázsló élete nem csupán a sajátja, a házunk szolgálata mindenek felett áll.”)
      - Faryssa pár órája megölte a mesterét! Nem önvédelem volt, a nő ment Karnas sátrába, hogy rajta üssön.
      - Tihlok és Karnas halála miatt a zörej is eléggé kínozza az elméjét, ami miatt nehéz tisztán gondolkodni.

      Szóval van oka, hogy legalábbis ambivalensek legyenek az érzelmei Faryssával szemben. És megjegyzem, hogy nem úgy indul útnak, hogy megy és meggyilkolja Faryssát. A harcuk előtt ilyeneket mond neki: "Faryssa, add át a Vadon Szemét, és gyere vissza velem az erődbe, hogy az inkvizíció bírái ítéletet mondjanak feletted! A bűnösöknek bűnhődniük kell, ez Merkador törvénye. Nem tehetsz mást, mint hogy bízol a kegyelmében." vagy "Kérlek, Faryssa, ne kényszeríts erre. Még annak ellenére is, amit Karnasszal tettél, nem akarok én lenni a hóhérod az inkvizíció helyett." Szóval felajánlja Faryssa számára a megadást, és csak akkor kezdenek harcolni, amikor a nő kardot ránt. A Vadon Szemét egyszerűen bárkinek az élete árán muszáj visszaszereznie, mert ha az elfek győznek, átveszik a hágó ellenőrzését, és az obroneri szövetségeseikkel letarolják a Morsgard-házat. A főhősnek nem volt más opciója, mint feláldozni Faryssát, hogy biztosítsa a házának a fennmaradását.

      "azzal nem tudok megbarátkozni, hogy gyakorlatilag egy gyilkosság elkövetője szemszögéből kellett átélni a végkifejletet!"

      De hát nem is kell! Van egy befejezés, amiben Varefard szerelme felülkerekedik a kötelességtudatán és megmenti a haldokló Faryssa életét. Jó, ez sem hollywoodi happy end, de nem válik a szerelme gyilkosává. Nem véletlenül van három befejezés, így mindenki olyan végkifejletet kap, amilyenné a történet során formálta a főhős.

      Törlés
    2. Értem amit írsz és erre is céloztam azzal, hogyha valakinek nem fog ez tetszeni, akkor az utolsó harmada miatt lesz. Viszont mégsem tudok veled egyetérteni.

      Itt azért ne feledjük el, hogy egy eléggé kész karaktert kapunk a játék elején, aki nehezen formálható (ezt egyébként lehet kritikának tekinteni, kérdés, hogy egy játékkönyvben mennyire szerencsés). Egy olyan karaktert, akinek gyerekkora óta a nevelése fő részét képezi, hogy a Birodalomért akár az életét is feláldozza, valamint, mivel látjuk, hogy az elfek gyűlölete mennyire jelen van a katonák, a vezetők, de még a mágusok szintjén is, bizonyosan ez is a nevelés része.

      Itt megint lehet a szakmai ártalom beszél belőlem, de rengeteg hátrányos helyzetű, sőt, bűnelkövető fiatallal is foglalkoztam már. És sajnos látom, hogy ha a gyerekkorukban akár csak néhány éven keresztül is rossz nevelést kaptak, akkor mennyire nehéz, szinte már lehetetlen ezeket a gondolatokat a fejükben átalakítani. Itt meg nem egy néhány, hanem egy minimum 25-30 éves nevelési folyamat eredményekért jött létre a kalandbeli Varefard, aki pontosan annyira gyűlöli és tartja alsóbbrendűnek az elfeket, mint mindenki más a Birodalom vezetésében.

      Ehhez hozzájön, hogy kiderül, hogy Faryssa éveken keresztül hazudott nekünk a gyerek kapcsán, és valójában saját maga akadályozta ezt meg. E mellett azt se felejtsük el, hogy közvetlenül felelős mesterünk halálában, akit - ha másként is - de valószínűleg még jobban is szerettünk, mint Faryssát. Valamint, ha kellő gőgöt beleképzelünk a karakterbe, akkor még Tihlok haláláért is lehet hibáztatni őt.

      Úgyhogy ezek alapján nekem abszolute nem karakteridegen, hogy Varefard akár meg is akarja ölni Faryssát az őt ért sérelmek és egyéb körülmények miatt. Arról nem beszélve, hogy a Vadon Szeme kellett a háború lezárásához, tehát azt minden áron meg kellett szerezni.

      És mivel láttuk, mi lesz Varefardból a Gyíkbőrben végére, azért én számítottam arra, hogy itt nem egy Happy End kaland lesz, hanem valami nagyon drámai.

      Abban egyetértek, hogy lehetett volna több döntési helyzet a végén (ezért is akartam ezt a megmentős vonalat, mert szerintem az a pillanat egy olyan momentum volt, ahol egy olyan végletekig hűséges ember, mint Varefard bizalma is megcsappanhat), én a kollektív megszökést hiányoltam, mint opciót, illetve talán belefért volna egy olyan ajánlat is, hogy a Vadon Szeméért cserébe hagyjuk futni Faryssát (bár ezt nyilván nem fogadta volna el, mert nem biztos, hogy ki tudja szedni magából, tudja, hogy az a mi életünkbe kerülhet, és nem akarta már a Birodalomnak adni...viszont egy ilyen epizód is még igazolttá tette volna azt, ami a végén történik). De engem nem zavart, hogy ilyen vége lett. Nagyon meglepett, 1-2 percig én sem tértem magamhoz :) - de átgondolva szerintem logikus.

      Törlés
    3. Nos, szóval igen, minden logikus, megmagyarázható, de ettől függetlenül szerintem nem csak én leszek, ahogy írtad, akinél "kiveri a biztosítékot". Értem én a leírtakat, de egyedül azzal a végkifejlettel van probléma: eltúlzottan brutális lett. Varefard szadista módon végez Fayssával, ráadásul 2 (!) végkimenetelnél is! A harmadik esetében pedig ő jut korlátlan hatalomhoz, ami természetesen elveszi az eszét. Ez esetben legalább Faryssa életben marad. Csak az író tudja, hogy miért alkotta ennyire embertelenül kegyetlenre, de hangsúlyozom: ez a végtelenül megbonyolított szituáció már nem illik játékkönyvhöz. De legalábbis gyerek kezébe ne adjátok! 😃 Az viszont egy logikai bukfenc, hogy Faryssa vállvetve harcol az elfek ellen a vadon szeméért, utána pedig az ő megmentésük érdekében a mester ellen fordul. 🤔 Továbbá szegény Varefard teljesen agymosott lett a sokéves programozásnak köszönhetően. Miért nincs egy szikrányi önálló gondolata? A lázadás is jó opció, ráadásul ezzel igazán tudtam volna azonosulni. Az első könyvben nem volt antihősnek érezhető – én inkább áldozatnak éreztem: a rendszer áldozatának, majd Tihlok ármánykodása áldozatának. De szerencsére ilyen szadizmust nem produkált, mint itt. Szóval a rossz szájíz megmaradt. Szerény véleményem szerint ezt a sztorit inkább regényként kellett volna megírni – aminek lehetett volna játékkönyv változata – barátibb végkimenetellel.

      Törlés
    4. Mannász Viktor2026. január 4. 6:17

      '"Az viszont egy logikai bukfenc, hogy Faryssa vállvetve harcol az elfek ellen a vadon szeméért, utána pedig az ő megmentésük érdekében a mester ellen fordul."

      Nem logikai bukfenc, történnek komoly dolgok, amik előidézik a szembefordulását a Lomor Birodalommal:
      - Megfosztják a szabadságától és az inkvizíció kínzókamrájába kerül.
      - Megtudja, hogy kivégezték a szüleit.
      - Kiderül, hogy a lomorok a Vadon Szemével az egész erdőt és minden lakóját el fogják pusztítani. Faryssa küzdött az elfek harcosaival, mert ilyen egy háború, de azt már nem tudta elfogadni, hogy gyerekeket mészároljanak le.
      ("– A tervük a Vadon Szemével őrültség volt, nem hagyhattam, hogy végrehajtsák. – Faryssa egyszerre dacosan és megrendülten néz rád. – A főmágus jégvihara mindenkit elpusztított volna a fél tartományban… Te csak harcosokkal és őrszemekkel találkoztál a küldetésünk során, de a Kyrren-erdő nem pusztán csatatér, hanem az elfek otthona is. Telis-tele van falvakkal, ahol anyák rejtőznek a gyerekeikkel, s a háború végéért könyörögnek a pogány isteneikhez. Még ha elfek is, nem hagyhattam, hogy Karnas lemészároljon több ezer gyermeket!")


      "Továbbá szegény Varefard teljesen agymosott lett a sokéves programozásnak köszönhetően. Miért nincs egy szikrányi önálló gondolata?"

      Már hogyne lenne önálló gondolata! Bár a Morsgard-ház szolgálata mellett kötelezi el magát, ez nem azt jelenti, hogy belső vívódás nélkül, droidként teljesíti a parancsokat. Például:
      - A könyv elején feldühítheti a mesterét, mert ellenzi, hogy a tanítványokat háborúba hozzák.
      - Amikor a sátorban Faryssa felségárulásra célozgat (a telepátiájával formálja át a nagyúr gondolatait), azt nem rohan jelenteni az inkvizíciónak, csak a nő tudtára adja, hogy ne beszéljen ilyesmit.
      - Amikor a nagyúr máglyára akarja vetni a lányokat, Varefard ezzel nem ért egyet, és javasolhat egy másik tervet ennek elkerülésére. (Egy olyan szituációban, amikor le van írva, hogy veszélyes felszólalnia, mert a nagyúr nem szereti, ha ellentmondanak neki.)
      - A 300. fejezetben a nagyúr arra panaszkodik, hogy a vihar lassan bontakozik ki, nem csapott le azonnal az elfekre, így lesz idejük elmenekülni. Ez azért van, mert Varefard nem azt parancsolta meg Faryssának, hogy rögvest keltsen tomboló vihart, hanem helyette megengedte neki, hogy egérutat adjon az elfeknek. ("Karnasnak természetesen igaza volt, a vihar már az első nap végén teljes erővel tombolhatott volna, ám Faryssa lassan szabadítja fel a pusztító hatalmát. Ennyit megengedtél neki. Ha nem tapad gyermekek vére a kezéhez, az talán enyhíti a szenvedését.")

      Szóval a főhősnek megvannak a saját gondolatai és kételyei, aminek köszönhetően a végkifejletben több ezer gyűlölt elf életét kíméli meg, hogy enyhítsen Faryssa szenvedésén.
      Továbbá ha Varefard egy szikrányi önálló gondolat nélküli droid lenne, aki vakon teljesíti a parancsokat, akkor nem jelentenének számára túl nagy megrázkódtatást az események. Ehelyett olyan traumát okoz neki, amit a háza szolgálata érdekében végre kell hajtania, amibe bele is roppan. Konkrétan a mágiájával lobotomizálja az érzelmeit, hogy ne őrüljön bele a kínba.



      Törlés
    5. Abban egyébként egyet tudok érteni, hogy ez nem gyerekeknek való könyv. Viszont én nem szeretem, sőt igyekszem szakítani azzal a megközelítéssel, hogy játékkönyv=gyerek. A filmekben is van, ami kifejezetten gyerekeknek szól, és van olyan is, amit egyáltalán nem ajánlott gyerekeknek megnézni. Hagyományos regényeknél ugyanez van. Szerintem nem ördögtől való dolog játékkönyvekben is azt mondani, hogy van, ami kifejezetten gyerekeknek készül (pl. Bojti Anna könyvei), vannak, amik ifjúságnak, de akár felnőttek is élvezhetik, és van, ami direkt felnőtteknek. A Nagy Testvér Szeret Téged-et sem tudnám ajánlani egy 11 éves gyereknek, de ettől még egy remek könyvnek tartom.

      "De szerencsére ilyen szadizmust nem produkált, mint itt."

      Na ezt érdekes, hogy mondod, mert nekem például a Gyíkbőrben átalakuló varázslata közbeni öncsonkítás és azt azt követő karóba húzatás sokkal nagyobb szadizmusnak tűnt, mint ez. Ennek legalább volt funkciója, a háborúnak véget kellett vetni és ez csak Faryssa élete árán tűnt reálisnak. Az viszont tényleg nem volt több, mint egyszerű bosszúállás, ráadásul öncélú, a célt, hogy legyőzzük a tanítványunkat, számos más módon is el lehetett volna érni.

      Törlés
    6. Mannász Viktor2026. január 4. 18:18

      László, András: természetesen abban mindhárman egyetértünk, hogy a V&V nem gyerekeknek való könyv. Ezért is áll a hátsó borító fülszövegében, hogy "A Vihar és vágy egy felnőtt olvasóknak szánt kötet". :)

      Ha megkérdezné tőlem valaki, hogy a 10-12 éves gyerekének melyik játékkönyvet ajánlanám, akkor biztosan nem mondanám sem a Gyíkbőrbent, sem a Vihar és vágyat. Ezeket olvassa a szülő, a gyerek pedig a Skorpiók mocsarát, a Gyíkkirály szigetét, Pál utcai küldetést, Hol terem a magyar vitézt stb.

      Törlés
    7. Az említett öncsonkítás, karóbahúzás jelenet nem akasztott ki, ahogy az ebben leírt karóbahúzó jelenet sem. Csupán ez a végkifejlet "verte ki a biztosítékot". Ha lenne "zörej" értékem, nekem is felugrott volna ezerre! 😃 A probléma az, amint mondtam, hogy egy túlságosan élethű, szadista módon elkövetett gyilkosság résztvevői vagyunk egy kiszolgáltatott, legyőzött áldozattal szemben, amit érezhetően Varefard élvez is. Ezt a jelenetet nem kellett volna! Én is azt éreztem közben, amit Faryssa mondott: "én ezt nem akarom!" S persze, hogy van a két alternatív befejezés, de egyik sem jó, és nem a tényleges folytatáshoz vezet. Viszont észrevettem egy hibát, bár nem tudom, hogy valóban hiba-e, de ezzel kapcsolatban írok majd privátban Viktor! És majd azt kérdezném még, hogy Tihlok miért nem ugyanaz, akit az első részben megismertünk?

      Törlés
    8. Mannász Viktor

      Törlés
    9. Mannász Viktor2026. január 4. 20:32

      "És majd azt kérdezném még, hogy Tihlok miért nem ugyanaz, akit az első részben megismertünk?"

      Erre az epilógus ad választ. A V&V eseményei során ugye Tihlok elhuny. A 20 évvel később játszódó epilógusban Varefard új tanítványokat, és az egyik jelölt, egy Manton nevű fiatal fiú emlékeztetni kezdi Tihlokra:
      "Közelebbről nézve a kölyök nagyon hasonlít a tízéves Tihlokra, némi túlzással ikrek is lehetnének. A hollószín haja, a kék szeme, a határozott vonású, enyhén hosszúkás arca – minden rá emlékeztet, s nem csupán külsőleg. Ugyanolyan jólelkű és bizakodó, valamint ösztönös, istenadta tehetséggel bír az alkímiához. Ez nem lehet véletlen… Merkadornak kellett az utadba vezérelnie! Talán kaptál egy esélyt, hogy helyrehozd a hibádat? Tihlok gyenge volt, te pedig elfogadtad ilyennek, és most halott. Ez nem ismétlődhet meg ezzel a fiúval! Erőssé kell nevelned, egy túlélővé, aki szükség esetén semmilyen eszköztől sem riad vissza, hogy eltapossa az ellene törőket és teljesítse a kötelességét."

      Szóval úgy érzi, hogy a fiút a sors keze terelte az útjába, hogy helyrehozza a múlt hibáját. Némi megszállottsággal elhatározza, hogy egy új Tihlokot nevel belőle, aki elég erős lesz a túléléshez.

      "– Mondd, hogy is hívnak?
      – Mantonnak, mester. Folyami Manton a nevem.
      – Többé már nem. Új életet kezdesz, így hát felejtsd el azt, aki eddig voltál! Mostantól Tihlok vagy, a tanítványom!"

      A Gyíkbőrben ezen epilógus után 15 évvel játszódik, amikorra a fiúból egy 20-as éveiben járó fiatal varázsló lett. A Gyíkbőrbenben szereplő Tihlok tehát valójában ez a Manton nevű srác, akire a főhős ráaggatta az elhunyt tanítványa nevét. Láthatjuk, hogy sikerült átformálnia, és egy túlélővé nevelnie, aki nem fél bemocskolni a kezét a céljai eléréséhez - túl jól is sikerült a nevelés, hiszen az új Tihlok végül ellene fordult.

      Törlés
    10. Mannász Viktor2026. január 4. 20:56

      "A probléma az, amint mondtam, hogy egy túlságosan élethű, szadista módon elkövetett gyilkosság résztvevői vagyunk egy kiszolgáltatott, legyőzött áldozattal szemben, amit érezhetően Varefard élvez is. Ezt a jelenetet nem kellett volna! Én is azt éreztem közben, amit Faryssa mondott: "én ezt nem akarom!"

      Azt aláírom, hogy az álomvilágban szörnyen kegyetlen Faryssával, és az a célja, hogy minél nagyobb lelki szenvedést okozzon neki. (Másképp nem lehet legyőzni, a fizikai síkon túl erős a varázslónő a Vadon Szemétől, pl. a máglyás résznél egy egész csapat udvari mágus sem bír vele.) Illetve a 211. fejezetben tényleg szadista módon végez vele, de hát ez passzol is ide, hiszen ez a "gonosz" befejezés.

      A "valódi" befejezésben viszont Varefard nem élvezi, amit a legyőzött Faryssával kell tennie. Olvasd el még egyszer a 88. fejezetet, és szerintem látni fogod, hogy amikor eljut az utolsó lépéshez, mennyire gyötrődik és megszakad a szíve attól, amit meg kell tennie. Például:
      - "megremeg a kezed – egyetlen apró mozdulat, és nincs visszaút."
      - "„Biztosan ezt a sorsot szánom Ryssának?” – kérdezed magadtól."
      - "Kár is lenne tagadnod: még mindig szereted."
      - "Most azonban a szeretet gyengévé tesz, és arra csábít, hogy dobd félre a házadnak tett esküdet."
      - "Egy lomor mágus élete nem csupán a sajátja, a kötelesség mindenekfelett áll.” – Karnas sokat hallott szavait felidézve az ajkadba harapsz, és befejezed a varázslatot."
      - "Nem kell beszélned, Ryssa, hallom minden gondolatodat, és ugyanígy érzek. Melletted maradok a végéig, szerelmem."
      - "miután Faryssa lelke átvándorol a Vadon Szemébe, a teste a karjaid között omlik
      hamuvá. Zokogva szorítod magadhoz a drágakövet,"

      Törlés
    11. Természetesen olvastam az epilógust is, nem az a kérdés, hogy miképp lett másik Tihlok, hanem hogy miért? A könyvajánlóban szerepel: "... oktasd és védelmezd a tanítványait, Jareket, Urdent, illetve a fiatal Tihlokot!" Ez arra utal, hogy arról a Tihlokról van szó.
      De ha már itt tartunk, ide írom az említett hibáról való kérdést. A 106. fejezetpont alatt az áll: "Dobj egy kockával és adj hozzá 30-at!" Ha az eredmény NAGYOBB, vagy EGYENLŐ a zörejednél – az eredmény akkor kedvező; ha KEVESEBB, akkor game over. Ez nem fordítva kellett volna, hogy legyen? Hiszen más esetekben is a kevesebb zörej pont kedvezőbb. Nem néztem végig minden lehetőséget, hogy mennyi maximum zörej érhető el, de nálam huszon-valahány lett, tehát a 30+ eleve csak jó lehet.

      Törlés
    12. Mannász Viktor2026. január 4. 22:32

      "A könyvajánlóban szerepel: "... oktasd és védelmezd a tanítványait, Jareket, Urdent, illetve a fiatal Tihlokot!" Ez arra utal, hogy arról a Tihlokról van szó."

      Ackbar admirálist idézve: "It’s a trap!" :) Az volt a cél, hogy az olvasó azt higgye, hogy a Gyíkbőrbenben szereplő Tihlokról van szó, csak fiatalabb korában. Amikor meghal, akkor merenghet rajta, hogy "Vajon most mi is történt? Hiszen a Gyíkbőrben idején élnie kell! Talán a másik opciót kellett volna választanom az elf falu ostromakor, hogy túlélje?"

      " A 106. fejezetpont alatt az áll: "Dobj egy kockával és adj hozzá 30-at!" Ha az eredmény NAGYOBB, vagy EGYENLŐ a zörejednél – az eredmény akkor kedvező; ha KEVESEBB, akkor game over. Ez nem fordítva kellett volna, hogy legyen? Hiszen más esetekben is a kevesebb zörej pont kedvezőbb."

      Itt is a kevesebb zörejpont a kedvező, hiszen minél alacsonyabb az értéke, annál valószínűbb, hogy a 30+d6 eredménye meghaladja a zörejed (vagy egyenlő vele), és a pozitív 144-es fejezetre lapozhatsz. Minél magasabb a zörejed, annál valószínűbb, hogy a 30+d6 kevesebb lesz nála, és a 24-re kell lapoznod, ahol meghalsz.
      Ha a zörejed legfeljebb 31, akkor biztosan sikerül a próba.
      32 és 36 közti zörej esetén bizonytalan a siker, a dobás eredményétől függ.
      37 zörej felett tuti bukás.

      A könyvben 19 zörejt automatikusan megkapsz a sztori eseményei miatt (pl. Tihlok halálakor). Ha folyton használja a telepatikus erejét, akkor kb. 40-ig is felmehet. A huszon-valamennyivel megfelelő önmérsékletet tanúsítottál. :)

      Törlés
    13. Az volt a cél, hogy az olvasó azt higgye, hogy a Gyíkbőrbenben szereplő Tihlokról van szó, csak fiatalabb korában. Amikor meghal, akkor merenghet rajta, hogy "Vajon most mi is történt? Hiszen a Gyíkbőrben idején élnie kell! Talán a másik opciót kellett volna választanom az elf falu ostromakor, hogy túlélje?"
      Na ez viszont az olvasó szívatása! 😁
      Zörej: tehát ilyen magas szintet is elérhet, akkor ok. Azt hittem hiba, ezek szerint nem.
      Köszönöm a válaszokat! Ettől függetlenül a véleményem nem változott: túlzottan brutális az a végkifejlet! Főleg hogy Faryssa örök kárhozatra ítéltetett. Egy leendő folytatásban javaslom a kiszabadításának lehetőségét! ☝️

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

A 10 kedvenc magyar szerzős lapozgatós könyvem

A 10 általam legkevésbé kedvelt KJK könyv