Kürtős kalács burgerben – Hoppácska Étterem, Budapest
A
kürtős kalácsról az embernek a legtöbbször a (karácsonyi) vásárok, fesztiválok
és más hasonló rendezvények jutnak eszébe. Nem egy mindennap fogyasztott étel,
nem is a legegészségesebb, de megvan a maga hangulata és néha-néha szívesen
eszik az ember.
Ugyanakkor
egyre több – változó sikerű – próbálkozás van arra, hogy kicsit más módon is
felhasználják ezt az ételt a vendéglátásban. Erre egy jó példa a Hoppácska
Étterem, ahol többek között hamburgert és tányérdesszerteket is készítenek
kürtős kalácsból. Itt nem egy vásári méretű dologra kell gondolni, inkább egy
akkora ételre, mint egy hagyományos street food kaja. Régóta figyeltem már a
helyet, de csak tavaly év vége felé szántam rá magam, hogy egyszer ki is
próbálom.
Maga
a hely nem túl nagy, belül maximum 10-12 ember fér el, de összességében azért
kényelmes, és a személyzet is kedves. Itt a burgereket nem lehet menüben kérni,
mint egy hagyományos Street Food helyen, viszont többféle összeállítás van
burgerből, kétféle méretben. Én ezúttal egy hagyományos marhaburger mellett
döntöttem, desszertnek meg egy szezonális kürtős kalácsot kértem, ami a nemzeti
ünnepekre tekintettel piros-fehér-zöld töltetékkel volt megtöltve.
Az
ételt kóstolva kifejezetten kellemeset csalódtam. Már az egy jó pont volt, hogy
kifejezetten szépen nézett ki a tányérján. De az ízek még ennél is jobb
benyomást tettek nálam. Az egy alapelvárásom volt, hogy a kürtős kalács legyen
finom, hiszen ennek kell a húzóerőnek lennie. És nem is csalódtam, friss volt,
ropogós, viszont nem édes, nagyon működött. Ami viszont igazán meglepett, hogy
a többi összetevőnél sem a középszerűséget éreztem.
A
hamburgerhús médiumra sült (talán mintha kérdezték is volna, hogy hogy süssék,
de erre nem merek megesküdni), relatíve kis fűszerezéssel, pont ahogyan
szeretem. A burgerben lévő coleslaw saláta is szaftos és ízletes maradt, és
szószként is egy házi ketchupot adtak az ételhez, nem csak rányomtak valami
bolti cuccot.
Ezek
együtt egy kifejezettem jó hamburger-ízt adtak az ételnek. Hazudnék azért, ha
azt mondanám, hogy ez volt életem burgere, de egyértelműen felülmúlta az
elvárásaimat. Talán a sajtnál éreztem kicsit ezt a sztereotíp McDonaldsos
beütést, de ez meg inkább ízlés kérdése, van, aki ezt szereti, van, aki
másfajta sajtokat. Szóval komolyabb bajom ezzel sem volt.
Ezután
jött a desszert, amely nemzeti színekből állt. A kürtős kalács mellett a
pirosat egy gyümölcsös szósz, a fehéret egy vaníliás-mascarpones krém, a zöldet
mentalevél képviselte. Itt is volt egy félelmem, mert azért a kürtős kalács
alapból is édes, és ha megtöltik mindenféle édes töltelékkel, akkor egy nagyon
gejl édesség kerekedik belőle. Ez végül nem valósult meg, sőt, ha kicsit gonosz
akarok lenni, akkor ennek elkerülése „túl jól” sikerült.
Ugyanis a kalács sem volt annyira édes, mint a vásári termékek, és a három összetevő közül a menta alapból nem édes, a gyümölcsös szósznak is volt egy kicsit savanykásabb íze, illetve a vaníliás krémnél sem éreztem, hogy nagyon édes lenne. Persze ettől ez még egy desszert volt, nem is rossz, de itt kifejezetten örültem volna, ha egy picit édeskésebb krémet kapok, mert az lett volna igazán harmóniában a többi elemmel. Értékelem, hogy nem akartak egy cukorszirupos kalácsot adni, de nekem ez egy picit már a ló másik oldala volt.
Összességében
a két ételért és egy fél literes házi szörpért kb. 5.000 forintot fizettem, ami
nem volt rossz ár, különlegesek voltak az ételek, és bár látszólag nem olyan
nagyok, ennél az ételnél ez becsapós volt, mert maga a kalács azért egy
viszonylag nehéz étel és a töltelékek mennyisége is nagyon rendben volt. Két
pont között itt most hezitáltam, de végül úgy döntöttem, hogy a magasabbat adom
meg, mert minden hiba ellenére sikerült egy tényleg különleges irányba elvinni
a kürtős kalács vonalat, és annak nagyon örültem, hogy nem a könnyebb utat
választotta a hely, hogy egy kürtős kalácsba beledobálja a középszerű bolti
termékeket, aztán eladja jó drágán, hanem a többi összetevőben is volt
fantázia.
Értékelésem: 9/10. (hogy ez pontosan mit jelent, arról itt olvashatsz).
Bővebben a helyről itt.
Ha
szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához:
https://www.facebook.com/velemenyes/


Megjegyzések
Megjegyzés küldése