A 10 kedvenc KJK-könyvem

 

Múlt héten megírtam, hogy a hivatalosan megjelent lapozgatós könyvek közül melyik 10 az, amit a legkevésbé kedveltem. Most fordítunk egyet a játékon, a 10 kedvencem jön. Itt is biztosan lesz olyan ember, aki nem fog velem egyet érteni, de nincs ezzel semmi baj, majd írjátok meg kommentben, hogy nálatok mik a kedvencek.

 

Kategóriák terén ezúttal is a legutóbbi szabályt alkalmazom:

 

·     Csak a hivatalosan, magyar nyelven megjelent Kaland-Játék-Kockázat könyveket listázom (de azokból azokat is, amik mostanában jelentek meg);

·       csak azokat, amik a KJK szabályok mentén működnek;

·     a listára nem kerültek fel a Kaland-Játék-Varázslat sorozat könyvei, mert ott azt érzem, hogy annyit hozzáad a négy könyv fúziója és egymásra épülésre az egységes egészhez, hogy emiatt külön-külön nehéz őket értékelni.

 

Lássuk, ez a TOP-listám hogyan alakul!

 

10. A rémület útvesztője

 

Nehéz nem elfogultnak lennem ezzel a könyvvel kapcsolatban, ugyanis ez volt az első lapozgatós könyv, amit valaha a kezembe vettem. Ezzel együtt (vagy talán ezért) is nagyon szeretem. A varázslatok használata jó ötlet, a könyv hangulata is átjött, illetve nekem a Halál küldönce játék is tetszett (legalábbis itt még…). Van benne minden, arany, mágia, kötelező tárgyak, olyan is, amit meg kell őrizni. Nyilván látom a kaland hibáit, leginkább a végjátékban, aminek szerintem sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De ezzel együtt én még mindig jóleső nosztalgiával gondolok erre a könyvre.

 

9. A veszedelem kikötője

 

Talán az első komolyabb meglepetés a listámon. Szögezzük le az elején: engem egyáltalán nem zavar, ha egy könyv a nosztalgiára épít, ha ez nem válik öncélúvá és van funkciója a régi emlékeknek. És azt gondolom, hogy ez a kaland ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel. Itt nem az történik, hogy megismétlődnek a már ismert sztorik, hanem csak utalás szinten jelennek meg azok a kalandok, amelyeket más könyvekben olvasunk, így csak hozzáadtak a hangulathoz. Az egyetlen kivétel ezzel kapcsolatban Csontos Zanbar, akinek a visszatérte viszont számomra nagyon jól sült el. A Tolvajok városát egyébként nagyon szerettem, de azért nem kerülhetett fel erre a listára, mert a vele való végjáték nagyon gyenge, talán még a Rémület útvesztőjénél is rosszabb. Itt viszont megláthatjuk a valódi erejét és hatalmát, és a legyőzésében itt már kevés, ha Yaztromo és Nikodémusz csak ül és tanácsot ad, aktív részesei az összecsapásnak. Szimpatikus volt nekem Hakasan karaktere is, őszinte, kedves, de azért ha kell, helytáll a harcokban. Mindent egybevetve én nagyon élveztem a kalandot, így kell megírni egy nosztalgiára épülő kalandot.

 

8. Az elátkozott ház

 

Szerintem itt sokaknál nem az lesz a meglepő, hogy ez a könyv a listámon van, hanem, hogy miért csak itt, miért nem sokkal előrébb. Ennek két oka van. Az egyik meglehetősen szubjektív: ez a könyv 10 éves koromban került a kezembe, ráadásul egy olyan napon, amikor még hasmenésem is volt, így sokáig nem kötöttek kellemes emlékek ehhez a könyvhöz. A másik – jóval objektívebb ok – pedig a nehézsége. Nálam azért szempont, hogy egy könyv játszható legyen, lehessen teljesíteni, akár elsőre is (többek között ezért nem lesz fenn a Pusztítás teremtménye a listámon). Na, ez az a könyv, amit elsőre szerintem képtelenség teljesíteni, még extrém mázlival is, mert egész egyszerűen a szükséges információk miatt nem tehetjük meg, hogy nem kutakodunk. Ha viszont kutakodunk, akkor szépen nőnek a félelem pontjaink…és ha már félelem pontok, ha jól néztem, a helyes úton sem tudjuk teljesíteni a kalandot, ha nincs legalább 9 maximum félelmünk, ami szerintem egyszerűen nem korrekt.

Persze negatív lenni nem akarok: a kaland története egyedi, az atmoszférája fantasztikus, és nekem nagyon jól működik, hogy a különböző misztikus lények kicsit a XX. század világába vannak beépítve, egészen más reakciókat váltanak ki belőlem, még olvasóként is, mint egy hagyományos KJK kalandban. Szóval, ha egy kicsit könnyebb lenne, szerintem a legjobbak között lenne a helye. De ez az egyik olyan játék, amit, ha az ember elolvas, biztosan nem felejti el.

 

7. A Skorpiók mocsara

 

Nekem összességében tetszenek az amerikai Steve Jackson munkái és kifejezetten bejön, hogy egy kaland sokféleképpen véget érhet, nem csak egy sikere van. És ezek közül a kalandok közül nekem a Skorpiók mocsara a kedvencem, mert itt rögtön három az egyben vagyunk. Jó, ez talán túlzás, mert vannak hasonló kalandok, ám nem egy szereplőnél egész más lesz a játék végkimenetele attól függően, hogy melyik mágus megbízásából teljesítjük a küldetést. Mindemellett a Mocsár is hangulatos (bár kicsit sok benne a barátságos lény), a kaland is teljesíthető, a varázslást is jól oldották meg, a Mesterek karakterei is működtek nálam. Szóval az egész egyben volt és tetszett.

 

6. Találkozás F.E.A.R.-rel

 

Azért ez a helyezés egyértelművé teszi, hogy egyáltalán nem zárkózom el a jelenkori, illetve Sci-Fi kalandoktól, csak legyen érdekes. Ahogy egy korábbi cikkemben írtam, igazából az alapsztori olvasása során nem éreztem azt, hogy erre én annyira kíváncsi lennék, számomra a szuperhős karakter nem adott semmi extrát. Maga a játékmechanika viszont felhozta. Egyrészt, itt is elmondhatom, amit előbb, hogy tetszik, hogy egyes karakterektől függően kicsit máshogyan alakul a játékunk, így akár többször is játszható. De ami igazán tetszett, azok az információk a kalandban, amiket tudni kellett a megfelelő pillanatban felhasználni, így miközben hajtjuk végre a hőstetteinket, szép lassan áll össze a kép, hogy mit kell tennünk. E mellett tetszett a képregényszerű felépítés, az ellenségek is aranyosak, az FTK képességek is bejönnek, és a rengeteg Easter Egg, ami el van rejtve a leíró részekben, zseniális. És érdekes, hogy bár itt is van fordítási meg gépelési hiba (és lesz még másik könyvben is listámon), de így, hogy el tudtam merülni benne, ez jóval kevésbé zavar.

 

5. A káosz fellegvára

 

Általában nem szeretem annyira ezt a „varázsló bezárkózik valahova, találjuk meg és nyírjuk ki” vonalat. Azonban itt annyira jó a kivitelezése, hogy ez a kaland a kedvenceimmé nőtte ki magát. Egyrészt van egy jól kidolgozott, és valóban használható varázslat-rendszer, ez önmagában egy nagy öröm. Másrészt nagyon adtak a részletekre, a legtöbb epizód izgalmas, érdekes, ahogy a velünk szembekerülő ellenségek is. Rettegett Balthus pedig az egyik legjobb főgonosz, nagyon komplex csatát lehet vele vívni a végén, és az ő esetében tényleg elhiszem a 12-es ügyességet. Ez az a kaland egyébként, amire azt mondom, hogy 500 fejezetponttal még jobb lett volna, mert a sok részletesen kidolgozott epizód ára, hogy viszonylag gyorsan végig lehet rajta futni. De így is egy nagyon élvezetes.

 

4. Salamonis titkai

 

Egy viszonylag új kaland is felkerült a listára, ami szerintem különösen jól sikerült. Szeretem, amikor egy kaland nem csak egy küldetésről szól, hanem egy életutat bejárhatunk benne, illetve annak egy részét. Ez a játék pedig ilyen szempontból remekül építkezik, szinte kölyökként érkezünk, aki alig tud egyetlen aranyat összeszedni, majd egyre erősebb és híresebb kalandozó válik belőlünk. E közben érdekes miniküldetéseket kell teljesítenünk, amikből összeáll egy egységes egész képe, ami a legvégén a fő küldetésünk lesz. Tetszik az is, hogy a főértékeinket nem a klasszikus módon kell meghatározni, hanem sokkal több benne a taktikázás lehetősége. E mellett itt is elmondhatjuk ugyanazt, mint a Veszedelem kikötőjénél, hogy jó mennyiségben és jó pillanatokban adagolja a nosztalgiát. Az unikornisos résznél a korábbi cikkemben említett hibát nagyon sajnálom, a nélkül még előbbre helyezném, de ez így is egy remekmű.

 

3. A szamuráj kardja

 

Itt sem tudok teljesen elfogulatlan lenni. Ezt a könyvet gyerekként kezdtem el és a Síkok Közti Lovagi Torna kezdete előtt sikerült elhagyni valahol a könyvet, és évek múlva sikerült egy újat szerezni és végigjátszani, így a gyerekkori élmények lehet felértékelik nálam a kalandot. Ezzel együtt nekem egy nagy kedvencem és nagybetűsen az a rész, ami a Tsietsin-nagyúr irányába visz. Az egy szinte teljesen tökéletes vonal. Van egy egyedi atmoszférája, remek hangulata, és a nehézsége is balanszos. Nagyon tetszenek a szamuráj képességek is, és a végén a Torna és a végjáték is nagyon tetszik nekem.

Az egyetlen ok, amiért nem tudom előbbre tenni, az a másik ösvény, amit az elején választani lehet. Egyrészt, ez – hasonlóan a Káosz Fellegvárához – jelentősen lerövidíti a kalandot, másrészt, bár ennek a résznek is jó a hangulata, nehézségben már korántsem olyan balanszos, mint a másik útvonal. De az összhatás így is nagyon erős.

 

2. A mélység rabszolgái

 

Kicsit én is csodálkozom azon, hogy ennyire előkelő helyen van ez a kaland a listámon :) de egyszerűen olyan hangulata van, ami mellett az átlagosnál nagyobb nehézséget és 1-2 nekem nagyon nem tetsző momentumot is meg tudok bocsájtani. Itt is kiemelném, hogy a könyv nagyon jól építkezik, az eleje egy hagyományos, ámde izgalmas vándorlós kaland. Aztán onnantól, hogy meglátjuk az ellenséges seregek, felgyorsulnak a dolgok és a feszültség szinte kézzel tapinthatóvá válik. A nehézsége és az, hogy a halál lehetősége mindig ott van előttünk, érezteti a döntéseink súlyát (és ezek legtöbbször nem teljesen random döntések), így minden lépésemet többször gondoltam át ebben a kalandban, mint bármelyik másikban (e téren nagyon más, mint pl. a Pusztítás teremtménye, ahol egy idő után már csak röhögtem, hogy már megint kinyiffantam). Nagyon tetszett a nyomozós – áruló lebuktatós rész, és a Mélységnek is megvan a maga hangulata, emlékezetes maradt a végjáték is számomra. És nekem az is tetszett, hogy akár komplett történetszálakat ki lehet hagyni, hogy aztán a végén ne értsük, mi miatt vallottunk kudarcot. Nehéz, de ez az a fajta nehézség, ami inkább motiválja az embert, hogy egyszer becsülettel lejátssza a kalandot! Kezdőknek nem tudnám ajánlani, de mindenki másnak igen!

 

1.     Haláltalizmán

 

Számomra egyértelműen a lista első helyén álló könyv ez volt. Itt is a hangulat egy olyan szempont, ami nagyon sok minden elvisz. Leginkább a városi kaland részénél a feszültség tapintható, és végre egy olyan helyen vagyunk, ahol nem csak mondják, hogy szinte senkiben nem bízhatunk meg, hanem ez tényleg így van. A Talizmán visszaszerzése egy nagyon emlékezetes része a kalandnak, de amit az Égigérő hegyet megelőző részen átélünk, az nagyon dark hangulatú és sokszor tényleg félelmet éreztem olvasás közben. Viszont ezzel párhuzamosan itt található az egyik legpoénosabb rész, amit egy KJK-ban valaha olvastam (amikor ételt dobunk a disznóembereknek…). A végső csata a sárkánnyal pedig szintén a kedvenc bossfightjaim egyike. És megemlíteném, hogy bár ez sem egy könnyű kaland, a checkpoint-rendszerrel azért jóval kevésbé érezhető ez. Úgyhogy nálam ő a kedvenc.

 

Szerintetek van, ami kimaradt a listából? Írd meg kommentben!

 

Ezzel végeztem ezzel a listával, legközelebb a Vihar és Vágy elemzésével fogok jönni KJK fronton, tartsatok akkor is velem!

 

 Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/