Vissza a múltamba 14. – A veszedelmek kikötője, A halál kapuja

Mivel a zagor.hu-n még 4 olyan könyv van, amivel nem játszottam, és nem akarok semmit szólóban értékelni, előkészületben meg nincs semmi, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a 4 könyvet 2 részre osztom, és 2-2 darabot elemzek ki egyszerre. A most vizsgálandó 2 mű egyébként viszonylag friss írás 2017-ből és 2018-ból, úgyhogy kíváncsi voltam, egyrészt, hogy Livingstone mester 2017-ben mit tudott összehozni, másrészt, hogy mire megy egy új író 2018-ban ebben a sokak által kicsit már régimódinak titulált műfajban. Aki még nem látta az értékelési szisztémámat, az itt tekintheti meg.

A veszedelmek kikötője:

Történet (4): Noha egy erősen a nosztalgia-vonatra épülő történetet látunk, nekem mégis bejött. Főleg az, ahonnan indulunk, és ahova érkezünk a végére. Hiszen amikor elkezdjük a kalandunkat, gyakorlatilag a fegyverünkön kívül alig van valamink, és örülünk, ha a nálunk lévő kacatokból valahogy összehozzuk a napi betevőt, és a városban sikerül kicsit bevásárolni, mielőtt útra kelünk egy titokzatos kincs megtalálása céljából. A kincskereső akciónk – ezzel nem spoilerezek nagyot – igen hamar befuccsol és csak egy ládát találunk, amit nem tudunk kinyitni. Később társul hozzánk Hakasan, a harcosnő, kezdetben csupán kalandozási céllal. Majd szinte véletlenül botlunk bele a küldetésünkbe: Csontos Zanbar visszatért és le akar számolni Yaztromoval (meg úgy a világgal is, ha már itt van). Innentől válik élessé a helyzet és kiderül, hogy a tárgy, amit csak kincsvadászat címén akartunk megszerezni, kulcsfontosságú lehet a végső siker szempontjából. Meg kell találnunk Nikodémuszt, elvinni Yaztromo tornyába és valahogy megállítani Zanbart. Már ebben az alapsztoriban is érezhető a sok visszatérő elem, márcsak a két mágus és a főellenség kapcsán is. De a könyvben van még utalás többek között a Halállabirintusra, a Tűzhegy varázslójára, a Gyíkkirály szigetére, A végzet erdejére, de még a Sárkány vérére is. Annak viszont örülök, hogy ezek az utalások többségében megmaradnak Easter Eggnek, Aminek még nagyon örültem, az Csontos Zanbar szerepeltetése. A Tolvajok városa nagy kedvenc, de a végjáték kb. az egyik leggyengébb, vagy beleszórjuk a megfelelő port Zanbarba, vagy meghaltunk. És nem igazán derül ki a műből, hogy milyen ereje van, csak hallomásból. Nos, itt ez megváltozik, igen durva kis csatajelenet alakul ki a végén, és az, hogy a 2 mágussal csak együtt sikerül megállítani, azt hiszem mindent elmond. Apropo, ha már itt tartunk, nagyon bejön, hogy végre mind Yaztromo, mind Nikodémusz aktív részét képezi a végjátéknak és nem csak ülnek és tanácsokat adnak. A könyvben megjelenő karakterek is jól kidolgozottak, a helyszínek meg KJK-s mércével mérve nagyon változatosak. Az egyetlen ami nem tetszik, az néhány helyszín és jelenet külön-külön, leginkább a Feketehomok kikötő, azon belül is Mungó ajánlata. A mellett, hogy teljesen felesleges szála a könyvnek, kicsit gondolkodjunk már el rajta! Adott Yaztromo tornya, ami egyre inkább sötétedik, itt van Zanbar, aki bármikor magához térhet, az egész világ közvetlen veszélyben van, minden másodperc számít, erre mit teszünk: szépen kihajókázunk jópár napra Mungóval. Aki ezt bevállalja, megérdemelt volna egy azonnali halált egy tengeri szörny felzabálása által (oké, ez ellentmondást eredményezett volna a Gyíkkirály szigetével), vagy egy szerző általi lehülyézéssel egybekötött „kalandod véget ért”-et, hogy mire visszaérsz, már Zanbar az úr. De ezt leszámítva azért nincsenek itt komolyabb gondok.

Gondolkodás/szerencse (3): Egyik sem igazán domináns. Rejtvényre hirtelen nem is emlékszem, talán a barlangból a szabadba futás az, ahol használnunk kell a memóriánkat és a logikánkat, illetve van 1-2 gondolkodtató döntéshelyzet, de nagyjából ennyi. A másik oldalról viszont a szerencse szerepe sem túl nagy, vannak ugyan olyan részek, ahol sok az azonnali halál mező, de ezeknél vagy nem ösvényválasztáson múlik, vagy ha azon, akkor kapunk előre információt. Ami ennél a könyvnél fokozottan igaz, hogy figyelmesen olvassunk el mindent (az előzményt is), mert sok apró info van, ami később életet menthet.

Nehézség (3): Szerintem a legkönnyebb KJK könyvek egyike. Aki nyitott szemmel jár, az random nem nagyon halhat meg, igazából csak 2 kötelező tárgy kell SPOILER!!! a Gyűrű és egy puska, utóbbi helyett jó lehet a Démontőr, de ahhoz már nagy mázli kell SPOILER vége!  azokat sem nehéz megtalálni. Ami viszont még extrémebb: 11 ügyességgel kezdtem és a könyv során konkrétan egyszer sem sebeztek meg harc közben! Jó, ez utóbbi nyilván szerencse kérdése is, és elég jól sikerült biztos a kockákkal is dobnom, de nem emlékszem igazán komoly ellenfélre a könyvből, mire jött néhány nagyobb ügyességű ellenfél már pajzsok, páncélok meg mindenféle egyéb különlegességek miatt az ügyességpontom óriási volt. Ha jól emlékszem, a végére már 18-ig kúszott fel, szóval a játék végén még úgy kedvem lett volna hobbiból legyakni az Éjsárkányt.

Játékélmény (5): Lehet benne a nosztalgiafaktor, de nagyon élveztem, egy pillanatig nem tartottam unalmasnak. Tudtam azonosulni mind az élelemért kuncsorgó harcossal, ahonnan kezdünk, mind a hőssel, akivé a végén váltunk. A könyv szerintem remekül építkezik, minden helyszínen találunk valami izgalmat, és a végjáték is kifejezetten epikus, soha rosszabb könyvet!

Összességében: 15/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=97

A halál kapuja:

Történet (4): Allansiában rejtélyes vírus ütötte fel a fejét, amely démonokká változtatja az embereket. Az egyetlen gyógyír erre a füstolaj, amely Throff templomában megtalálható, azonban messzemenőkig nincs annyi, ami az egész vidéknek elégséges lenne. Ha viszont legalább 1 adag füstolajat sikerül eljuttatni Throff Allansiai templomába a főpapnőhöz, akkor tud annyit készíteni, ami elég mindenkinek. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert a főpapnő a Láthatatlan Városban él, amit pedig nehéz megtalálni, hisz láthatatlan (minő váratlan fordulat!). Throff szerzetesei közül többen elindulnak, köztük magunk is, de vihar miatt csak ketten maradunk életben (amiből rövid úton egy lesz igazi KJK kalandhoz méltón). A könyv elején, ha kicsit ironikus vagyok, választhatunk, hogy harcosok vagy varázslók leszünk, de valójában ez nem egy tudatos választás, azon múlik, hogy Lord Azzur vagy Nikodémusz segítségét kapjuk-e meg (nem nehéz rájönni, hogy melyik-melyik, ahogy a segítő szándék mértéke is kitalálható). Az utána következő utunk izgalmas, míg végül eljutunk a láthatatlan városig, azonban kiderül, hogy hiába van meg a füstolaj és hiába lehet nagy mennyiségben előállítani, ha Ulrakaah és démoni serege áttör a Halál kapuján, akkor többé nincs biztonságban Allansia. Ezt is meg kell akadályoznunk. A kapuba való bejutás ötlete nagyon epikus és tetszik, ahogyan a könyv építkezik főleg a láthatatlan városban, ahol minden helyet többször bejárva tudunk mindenkivel találkozni, aki fontos, és megtalálni egy titkot (mondjuk a haldokló embernél ez egy kicsi logikai bukfenc, hogy bármennyit kacskaringózunk, biztos haldokolni fog, lehet itt a hitelesség kedvéért jó lett volna egy idő-játék, hogy ha késünk, akkor már meghalt az utolsó informátorunk). A vége pedig egészen egyedi, egy teljes hadsereget kell legyőzni, persze a nálunk lévő tárgyak és varázsmagok segítségével. Ez utóbbit szerintem picit jobban ki lehetett volna dolgozni, ugyanis a magonkénti 1 ép veszteség, ami ezeknek az ára, az kb. semmi, így az ember zokszó nélkül használja fel az összeset, túl sok taktikai dilemma nincs benne. De a kaland hangulata nagy jó darkos, apróbb poénok azért színesítik (1-2 talán már kicsit gagyi is), úgyhogy összességében nem lehet okunk panaszra. Tetszik az elején a fegyverek leírása is, és a varázsitalok is rejtélyesek, bár talán lehetett volna ennél jobb neveket is kitalálni.

Gondolkodás/szerencse (4): Érdekes, hogy a könyv bár egyetlenegy rejtvényt sem tartalmaz, mégis egy nagyon gondolkodós mű. Az elején az italok használata, a helyes tárgyak kiválasztása okoz dilemmát, később az aranygazdálkodás meg a város kiismerése miatt kell gondolkodni. Ezenkívül minden aprócska információra oda kell figyelni, hogy tudjuk, hogy a tárgyválasztásoknál mi az, amire feltétlenül szükségünk lesz. A templomban aztán nagyon át kell látnunk, hogy mi hol van, és figyelni kell arra is, hogy ne verjenek át minket, majd rá kell jönnünk, miként jutunk át úgy a kapunk, hogy ne zúdítsuk rá a démonsereget a világra. Ezenkívül az is fontos, hogy megfelelően gazdálkodjunk a füstolajainkkal (bár azért a 10 elég nehezen fogy el, hacsak…na jó, nem spoilerezek). Összességében ez elég sok. E mellett viszonylag sok az ösvény is, de a legtöbb helyet be lehet járni, így nem válik randommá a történet és nem igazán vannak ösvényekkel kapcsolatos azonnali halál mezők sem. A könyv szerkezete egyébként ilyen szempontból a Keith Martin könyvekre emlékeztet, amiket általában szívesen olvastam.

Nehézség (4): Nem túl nehéz könyv, az átlagnál valamivel könnyebb is. Nagyon durva ellenfelek nincsenek (kivéve a végén a horda, de az is legyengíthető), és kötelező tárgy is igen kevés van, azokra sem nehéz ráakadni. Nagy könnyebbség még, hogy könnyen lehet szerezni olyan idő visszaforgató eszközöket, amely révén nem kell újra kezdeni a kalandunkat, hanem Checkpoint módon egy korábbi szakaszról folytathatjuk a játékot. Megmondom őszintén, ez ebben a formában annyira nem tetszett. Persze, láttunk ilyet már a Haláltalizmánban is, de ott mégiscsak istenek voltak, akik ezt a szívességet megtették nekünk. Itt meg gyakorlatilag egyszerű mezei varázstárgyakkal – amikből ráadásul több is akad – vissza lehet pörgetni az időt, nekem ez kicsit sok és az időt túlzottan relativizáló megoldás. A könyv egyetlen nehézsége, hogy néha viszont olyan helyeken vannak halálpontok, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. SPOILER!!! Mondjuk aki a pités történetet benyalja, az meg is érdemli, de az, hogy megiszok egy második adag törpe piát, és rögtön azonnali halál…eddig is absztinens voltam, de most még inkább az leszek. Spoiler vége! Nem nehéz azért, na!

Játékélmény (4): Szerintem a legtöbb részén teljesen oké. A Kikötőben lévő kaland is izgalmas, az utána lévő városok is, a láthatatlan város megtalálása, és az abban való bolyongás is, de a végjáték is tetszik. Talán a templomon belüli rész a legunalmasabb, de miután az ember rájön a hangulatára, azt is lehet azért élvezni. A Halál kapuján való átkelés SPOILER!!! a csata szándékos elvesztésével SPOILER vége! nekem egy nagyon nagy kedvencemmé vált, hasonlót csak a Halálontúli királyban láttam a Harcos képzelet vonalon, de ez sokkal jobb kivitelezett. Egy kicsit sok benne a démon, meg a füstolajos megoldás kissé sematikussá teszi 1-2 helyen a könyvet, de mivel mégiscsak ez a vírus a probléma alapja, ezért nagyon ebbe sem tudok belekötni. Mindent egybevetve nem tudom igazán komoly kritikával illetni a művet.

Összességében: 16/20

Most jön az a rész, hogy pontegyenlőség miatt össze kell hasonlítanom a Bíbor áradattal, ami a TOP listámon 16 ponttal az 5. helyen van. Az egy nagyon egyedi könyv, viszont nehéz, sőt, 1-2 helyen már-már szadista. Ez egy jóval hagyományosabb mű, és lényegesen könnyebb, de remekül kivitelezett. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Bíbor áradatba sokkal jobban bele tudtam élni magam, jobban elkapott a könyv feelingje, így maradok annál, ez pedig nem kerül a TOP-listámba.

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=100

1-2 hét múlva jövök az utolsó 2 könyvvel, ami két remake. Ezek eddig igen végletesen sikerültek az én olvasatomban, kíváncsi leszek  mostaniakra is.