Vissza a múltamba 44. – Sötétség Arkham felett

 

A Chaméleon Comix gondozásában még az év elején jelent meg Jonathan Green egy kalandja, ami nem a klasszikus Jackson-Livingstone vonalat követi, hanem egy egyedibb, másfajta szabályrendszerű, kicsit a való világhoz közelebb álló játékot hoz, amelyben viszont bőven van tere a fantasy-világnak is. Izgalmas kalandnak ígérkezett, kíváncsi voltam, mit lehet belőle kihozni. Mivel 300 fejezetpont és viszonylag kevés halálmező jellemzi a kalandot, ezért az eredeti pontozásom mellett döntöttem, amit itt tekinthettek meg.

 

Történet (5): Az a baj, hogy túl sokat nem írhatok a történetről, mert akkor nagyon sok poént lelövök, és ezt nem akarom. Legyen elég annyi, hogy Velma kávézójában gyanús jelekre figyelünk fel és arra, hogy Dr. Blaine elejti a naplóját. Nem sokkal később a doktort meggyilkolják és azután kezdünk nyomozni, hogy ez kinek állhatott az érdekében. Később azonban a történet váratlan fordulatot vesz. Ennél többet tényleg nem akarok írni, mert ennek a kalandnak nem állna jól, ha elkezdenék spoilerezni.

A szabályrendszerről már kicsit többet tudok mondani. Eleve a három karakternek fix értékei vannak, amik nagyjából balanszosak a játék nehézsége szempontjából. Ez mindenképpen pozitívum, mert nem egy kockadobás dönti el az erőnket. Számos értékünk van itt, a harc és az életerő mellett az ép elménket is meg kell őrizni, van intellektusunk, akaraterőnk, de tudunk nyomokat és erőforrást is szerezni, amik még a későbbiek során hasznosak lehetnek. Szóval eléggé komplex a rendszer. A harcok viszont rövidebbek, 2-3 kockadobás után mindegyik eldől (viszont nem mindegyik végződik halállal).

Maga a sztori végig nagyon jó hangulatot ad, a nyomozós részek nagyon rejtélyesek, a belső kalandok egy részében a dark faktor pedig annyira erős, hogy már-már az Elátkozott házat juttatta eszembe, ami azért ezen a szinten nagy dicsőség. Olvastam már a Kingsporti Hírmondó kritikáját, hogy a három karakternek lehetett volna külön történetszála. A mellett, hogy értem, hogy miért mondták ezt, meg valóban kicsit életszerűbb lett volna, összességében nekem ez nem hiányzott. Egyrészt ez azért eléggé megbonyolította volna a kalandot, ha ezzel a különbséggel valóban kezdeni akartak volna valamit (felületesen meg nem sok értelme van), másrészt ezt én olvasás közben nem éreztem hiányosságnak. Ez pedig azért van, mert a történet olyan szinten vitt magával, hogy azok az apróbb hiányosságok, amiket más esetekben felrovok, itt egyáltalán nem érdekeltek. Nem akarok tovább dicsérni, szerintem mindenkinek átjött, hogy nagyon szerettem a sztorit.

 

Gondolkodás/szerencse (4): Rengeteg olyan hagyományos értelemben vett szerencse effektet kivett a kalandból ez a könyv, ami más játékoknak a velejárója. Gondolok itt a kockával kidobott kezdőértékekre leginkább, de arra is, hogy az elején a csillagszerű elrendezés miatt elég sok helyet be tudunk járni és az információk többféleképpen megszerezhetők. E mellett a történetre is folyamatosan figyelni kell. Bármikor előkerülhet egy olyan információ, amiről nem is tudjuk, hogy később mennyire fontos lehet, akár a továbblépésünket is nagyban elősegítheti.

Ami miatt viszont nem tudom megadni neki a maximális pontot, hogy a kevés kockadobás kicsit véleményem szerint növelte a randomfaktort, mert sokszor 1-1 dobás elegendő ahhoz, hogy meghaljunk. Ezt annyira nem szeretem, sőt, igazából ezt gondolom elsősorban csalásgenerátornak, kevés ember fogja ilyenkor abbahagyni a játékot. Ami még zavar, hogy a középjátékban kicsit random, hogy egy ház melyik részét tudjuk bejárni és melyiket nem, picit itt logikátlannak érzem, hogy mikor engedi a könyv a további kutatást és mikor nem. Ezek picit rontanak az amúgy pozitív összképen.

 

Nehézség (3): Azért ember legyen a talpán, aki ezt elsőre teljesíti! Alapvetően 3 részre osztható szerintem ez a könyv. Az első része egy nyomozós játék, aztán egy házon belüli egyéni kalandozás – ez a rész hasonlít legjobban a hagyományos KJK könyvekre – és végül maga a végjáték. És azért egyiken sem túl könnyű továbblépni. Az első szakasznál a 140-es fejezetponton van a végállomás, vagy ott megszerzünk egy továbblépéshez szükséges információt, vagy sosem tudjuk meg, hogy mi készül valójában. Ugyanakkor első alkalommal én kb. 5 perc alatt jutottam el oda és fogalmam sem volt, hogy mit kellene csinálni. Másodszor egy hosszabb utat jártam be, de ismét zsákutcába jutottam, és harmadszorra sikerült csak megszereznem a szükséges információt. Nem volt könnyű.

A második szakasznál a túlélés nem nehéz, ám ahhoz, hogy a harmadikra továbblépjünk, meg kell találni egy tárgyat. Nekem ez sikerült elsőre, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért egyáltalán nem könnyű, eléggé jól és leleményesen van elrejtve. A végjáték aztán talán a legnehezebb. Eleve az elején túl kell lenni egy nem túl könnyű harcon (bár ez 2 tárggyal elkerülhető), utána pedig döntések sorozata vár ránk, ahol nem nehéz ott hagyni a fogunkat. Van ezek között a döntések között egy kifejezetten aljas is, hasonlót éreztem a Salamonis Titkában, de itt azért nem sugallja olyan pofátlan módon a könyv a helyes döntés ellenkezőjét, mint ott, így kevésbé vagyok szigorú ezzel kapcsolatban.

A kalandnak egyébként érdekessége még, hogy különböző mennyiségű csillaggal lehet lezárni a játékot, ami a küldetés teljesítésének a mértékét értékeli. A négy csillag a legjobb, az egy csillag a semminél éppen csak jobb. Összességében ez érdekes, de én nagy jelentőséget nem láttam benne, meg igazából az utolsó 1-2 döntésünkön múlik, hogy hány csillaggal zárunk, a kaland 90%-a ezt nem befolyásolja. E mellett vannak a könyv végén érdekes kis mini-küldetések is, amiket a játék során lehet teljesíteni bizonyos címekért. Ezek – megmondom őszintén – engem annyira nem érdekelnek, de ettől függetlenül ad egy kis színt még a játékhoz, ami pedig sosem baj.

 

Játékélmény (4.5): Nagyon nagy dilemmába voltam ezzel a pontszámmal, olyannyira, hogy most először tényleg nem tudtam dönteni (a jövőben nem szeretnék azért ilyen pontokat adni). Megpróbálom megindokolni, hogy mi volt az egyetlen problémám, amin nagyon hezitáltam, hogy levonjak-e ezért pontot. Ahogyan említettem, nálam 3 szakaszra tagolódott a könyv, és ezek közül kettő számomra tökéletes volt. Az elején a nyomozás titokzatos, érdekes, izgalmas, és tetszettek azok a szellemi kihívások is, amiket a könyv elénk tesz. És ugyanez igaz a végjátékra is. Egyedülálló küzdelem egy komplex szituációban, nem csak simán le kell kardozni valakit, hanem komolyan át kell gondolni az adott helyzetet.

Amivel igazán gondom van, az a középső részen a házban lévő belső „labirintus”. És mondom ezt úgy, hogy magukkal az ott lévő jelenetekkel és döntésekkel egyébként nincs semmi bajom, remekül kitalálták az összeset és kellően félelmetes hangulatot ad a kaland ezen szakaszának. Ami jobban zavar, hogy egy számomra ennél sokkal izgalmasabb részt áldozott be a könyv ezért a részért, ami nekem picit elnyújtottnak tűnt. A 140-es fejezetpontnál én azt hittem, hogy egy olyan központi része lesz a könyvnek, ahonnan rengeteg helyet végigjárhatunk, és amikor minden helyen jártunk, akkor kell összerakni valami egységes egészet a végjátékhoz. Valójában az első két alkalommal, amikor eljutottam oda, konkrétan semmi sem volt, amivel továbbléphetnék, harmadiknak meg az egyetlen nyom, amin továbbmehettem, lineárisan vitte tovább a történetet. Örültem volna, ha picit több minden derül ki azokról az összeesküvésekről és szerveződésekről, amikkel a végjátékban találkozunk, de ezekről alig kaptunk információt, és jött helyette egy klasszikusabb kalandrész. És félreértés ne essék, abszolute nincs ellenemre, hogy egy ósdi épületben hatalmas méretű rovarok esnek nekem – miről beszélünk, imádom ezeket a jeleneteket – de most lett volna valami, ami jobban érdekel.

Ugyanakkor ezt objektív hibának nehéz felróni, mert amit kaptunk a nyomozós rész után, az egyáltalán nem rossz. Csak egész egyszerűen én mást vártam. Tehát itt azt mondom, hogy egy objektívebb mércével ez inkább 5 pont lenne, ha a saját egyéni elvárásaimat is figyelembe veszem, akkor meg 4. De mindent egybevetve csak ajánlani tudom, ebben a kalandban nem voltak üresjáratok és unalmas részek, az első pillanattól az utolsóig lekötött és a teljesítése is azért komoly kihívást igényel, de mégsem válik szadistává.

 

Összességében: 16.5 pont

 

A könyv megrendelhető a Chaméleon Comix oldalán

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/