Vissza a múltamba 28. – A csontok völgye

 

Újabb lapozgatós kaland jelent meg nemrégiben, méghozzá a Csontok Völgye, ami a „Spidermind” Games könyvek magyar fordítása, egészen konkrétan az elsőé. A könyv megrendelhető Pdf. formátumban és nyomtatott verzióban is, attól függően, kinek mire van igénye. Természetesen egyértelmű volt, hogy írok róla, már amikor megjelent, de az igazat megvallva, sokáig gondolkodtam, hogy milyen rendszerben értékeljem a kalandot. Mert ez egy 903 fejezetpontos kaland, tehát még a Királyok koronáján is túltesz, amire már azt mondtam, hogy a nagysága miatt nem fair dolog összevetni a többi kalanddal. Ezért végül azt a döntést hoztam, hogy nem fogom pontozni a kalandot, csak simán írok róla mindenféle szempontok szerint, aztán majd eldöntitek, hogy ez alapján kipróbáljátok-e. Annyit azért elmondok, hogy szerintem érdemes.

 

Történet: Ha az alaptörténetet nézzük, akkor a mi négy főből álló kis csapatunk rabszolgasorba kerül, ahonnan ki kell szabadulni, kezdetben ezt egy gladiátor-arénából tudjuk megtenni. Miközben benn vagyunk és szabadulni próbálunk, valamint utána, a kalandunk elején, számos információval gazdagodunk. Megtudjuk, hogy a Csontok Völgye a birodalom egyik legsivárabb része, javarészt sivatagból áll, a birodalom ura pedig egy bizonyos Vaskirály, aki kegyetlen eszközökkel irányítja a birodalmat. Ugyanakkor nem muszáj erről tudomást vennünk, a könyv lehetőséget biztosít arra is, hogy pusztán kalandozgassunk és kimaradjunk a komolyabb csatározásokból. Ugyanakkor mégiscsak van egy fő szála a történetnek, ez pedig az Örökszülött-szál. Ezt már viszonylag a kaland elején megtudjuk, hogy egy boszorkány az Örökszülöttnek nevezi magát és igényt formál a hatalomra, hogy a Vaskirály hatalmának megdöntésével egy igazságos rendszert hozzon létre. A zsarnokság képi ábrázolása egyébként nagyon jó a könyvben, sokszor lehet érezni a kínzásokon, utcai jeleneteken, hogy itt tényleg nincs minden rendben. Ha úgy döntünk, hogy az Örökszülöttet próbáljuk meg segíteni, akkor részt kell vennünk a seregek toborzásában, majd a seregeket vezetve kell megdöntenünk a Vaskirály és az egyes városok hatalmát. Ez olyan szempontból is érdekes, hogy így olyan helyszínek, ahol egyszer már jártunk, más aspektusból válhatnak számunkra fontossá. Magának a történetnek egyébként érdekes dilemmája, hogy már az elején megpróbálunk ráfeszülni a legnagyobb, vagy egy nagyobb küldetésre, de dönthetünk úgy is, hogy kezdetben csak kalandozgatunk.  Mert azért sok a politikától független kisküldetést is lehet teljesíteni, trogloditákat írthatunk ki egy bányából, vezethetünk egy tudós-expedíciót, felkutathatunk egy barbárt SPOILER!!! bár már csak a holttestét fogjuk megtalálni Spoiler vége!, sőt, még akár a Vaskirálynak is segíthetünk egy küldetésében. De ha az Örökszülöttnek akarunk segíteni, akkor is több miniküldetést kell teljesíteni, bár teszem hozzá, ezek rendszerint tárgyak megszerzése, és ha sokat kalandoztunk előtte, lehet ezek egy része már meglesz addigra.  A kalandok nagy része a sivatagban játszódik, de még akár a tengerre is vezethet az utunk egy rövid ideig.

Ami még érdekes, hogy minden karakternek megvan a saját kis minikalandja és történetszála, mindenkinek megvan a maga célja és motivációja, amit egyedül el akar érni. Ez pedig ad némi változatosságot attól függően, hogy kikkel akarjuk a kalandot teljesíteni. A legtöbb esetben ez csak 1-1 döntéshozatalnál releváns, de van, aki akár önálló kalandokba is belekeveredhet. Ebben a könyvben Akihiro az, akinek a történetével igazán foglalkozhatunk, akinek célja, hogy Kensai szerzetes legyen, miután egyszer e téren már kudarcot vallott. A templomban pedig különböző próbák elé állítják, hogy ez sikerüljön. A többi karakter történetének kidolgozása sokkal kevésbé izgalmas, ám az az érzésem, hogy ennek oka, hogy a hatrészes sorozatban minden egyes könyvben valamelyik másik karakter történetét veszik majd elő. Szóval kíváncsian várom azt, hogy a többi kalandban kinek a története fog megjelenni.

 

Szabályok, karakterek, játékmechanika:

 

A kaland igazi egyediségét az adja, hogy egyből 4 karaktert is kapunk, akit irányíthatunk. Ezek nagyjából hasonló erővel bírnak. Minden karakternek van életerőpontja és még 5 másik tulajdonsága, túlélés, tudás, karizma, harc és lopakodás. A harcos karakterek képességeinek összértéke fixen 15 és az életereje 8. A varázslóknak 11 képességpontja és 6 életpontja van, cserébe viszont ismernek 3 varázslatot, és tanulhatnak még további 3-at. Ezek egyszer elsüthető varázslatok, de pénzért újratölthetőek. Ha valamelyik karakterünk a kaland folyamán meghalna, akkor a rabszolgapiacon megvehetjük az egyik olyan karaktert a 6-ból, akit még nem választottunk, vagy kreálhatunk egy saját karaktert 15 képességpontból, illetve 8 ÉP-vel, vagy 11 képességpontból, 6 ÉP-vel és mágiatudással. Ezeknek a karaktereknek az előnye, hogy nem kerül bajba valamilyen negatív tulajdonsága miatt, hátránya viszont, hogy több olyan kalandból kimaradhatunk általa, ami élvezetes lehet, valamint az alapkarakterek rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amik akár hasznosak is lehetnek.

Maguk a szabályok olvasásra picit bonyolultak, de játék közben azért viszonylag tiszták voltak. A harcokat alapvetően a tömegharcokhoz igazították, de egyéni összecsapásokra is alkalmas. A harcérték azt határozza meg, hogy hány kockával „támadhatunk”, az ellenfél védekezése, hogy mennyire magas kockadobással tudjuk megsebezni, a támadása meg, hogy mennyit támad és ő milyen eséllyel sebez meg minket. E mellett vannak tulajdonságpróbák is, amit az adott kalandban résztvevő csapattagunk csinál, vagy ha együtt a csapat, akkor a 2 legerősebb tag, ilyenkor meg kell dobni egy értéket és az adott tulajdonságunk értéke határozza meg, hogy hányszor dobhatunk. Tegyük hozzá, ez így erősen szerencsejáték, azt gondolom, hogy jóval inkább az, mint a hagyományos KJK szerencsepróbák, illetve tulajdonságpróbák, mert sokkal könnyebb rajta véletlenül elvérezni, aminek néha komoly következménye van. E mellett még kétféle harc is megjelenik a kalandban, a hajócsata – aminek itt inkább csak epizódszerepe van – és a seregek közötti összecsapás. Ez utóbbi mechanikája jóval egyszerűbb, de kicsit inkorrektnek tartom, mert nagyon random az, hogy hányszor kell csapást mérni egy osztagra, hogy elmeneküljön.

Maga a játékmechanika engem leginkább a Viszályok idejére emlékeztet olyan szempontból, hogy itt is minden helyet akár többször is bejárhatunk – és itt még időkorlát sincs rá – ahol meglesznek a magunk kis kalandjai, sőt, van olyan hely is, ahol ha többször vagyunk, mindig más élményekben részesülünk, attól függően, hogy épp milyen felszereléssel rendelkezünk, illetve a kaland melyik szakaszán tartunk, milyen küldetést vállaltunk. Ez egyébként nekem összességében tetszett, bár olyan szempontból volt némi hiányérzetem, hogyha ekkora utakat teszünk meg, akkor az élelem kihagyása itt szerintem kicsit életszerűtlen. Maguknál a feladatoknál azt éreztem, hogy a könyv próbált arra törekedni, hogy a nehezebb kihívásokat vagy ne tudjuk a kaland korai szakaszában játszani, vagy figyelmeztetett minket arra, hogy ez azért valószínűleg nehezebb lesz. Fordítva már nem mindig működött, nekem például volt egy olyan feladatom SPOILER!!! A trogloditák megölése Spoiler vége! ami a kaland viszonylag kései szakaszában jelent meg, amikor már olyan erős volt az embereim harcértéke, hogy szinte csak testmozgásnak volt jó az egész. Felszerelés tekintetében van némi korlát, egy kalandornál maximum 10 cucc lehet, de később van lehetőség ennek a kiküszöbölésére.

 

Nehézség:

 

Na, ezt nehéz értékelni. Ugyanis magának a kalandnak nincsen olyan értelemben vége, hogy nincs egy olyan fejezetpont, ami egy végső, utolsó, sikeres lezárást adna. Picit olyan érzésem volt, mint nagyon régen a Diablo 2-ben, ahol miután megöltem az adott szint legerősebb főgonoszát, visszamehettem a faluba és elkezdhettem kalandozni, mintha mi sem történt volna. Ugyanakkor a könyv néhány helyen lehetőséget ad arra, hogy átmenjünk egy „másik könyvbe”, így ott ne az első fejezetpontról kelljen kezdeni a kalandot, gondolom, ez egy nagy könnyebbség lesz a többi kötet során.

Ugyanakkor azonnali halálmezők is alig-alig vannak, lehet, hogy 1-2-t kihagytam, de én csak kettővel találkoztam SPOILER!!! amikor a kurzuszi sereg legyőzi a miénket, és amikor a Fekete könyv olvasója kinyírja a csapattársait Spoiler vége! Mondjuk több olyan verzió van, hogy elkapnak minket, és rabszolgaként kvázi újrakezdjük a kalandot, bár akkor sem teljesen nulláról, mert a megnövekedett értékeink és az esetleg szerzett információink már megmaradnak.

Amit igazából sikernek lehet leginkább tekinteni, az az Örökszülött küldetésének a teljesítése. Ezesetben mindenek előtt el kell jutni hozzá, majd sereget toborozni neki, elfoglalni egy várost, majd újabb toborzással újabb városokat elfoglalni, miközben megpróbáljuk az ellenséges seregeket is különböző módon gyengíteni. Kötelező tárgy ehhez nincs, ugyanakkor az utolsó ostromnál két nagyon erős hadsereget kell legyőzni, így ha nincs megfelelő mennyiségű osztagunk és nem tudjuk legalább minimálisan legyengíteni az ellenséges csapatokat. Igazából 4 olyan külsős sereget (helyesebben ötöt, de kettőt ugyanaz ad) tudunk szerezni, amit mástól kaphatunk, illetve aranyrudakkal tudunk még sereget képezni SPOILER!!! A bronzgárda újrateremtése érdemes, mert nagyon fontos szerepe lehet a harcban Spoiler vége! Ehhez 3-szor azért egy kisebb küldetést is kell teljesíteni, bár én annyit kalandoztam az érdemi küldetés előtt, hogy ezekből kettőt már addigra teljesítettem. Az utolsó csata előtt aztán háromféleképpen gyengíthető meg az ellenséges sereg és a saját osztagaink harcba állítása mellett eldől, ki az erősebb. Összességében szerintem ez egy igen korrekt kis végjáték lett, nem túl nehéz, de könnyűnek se nevezném.

Magukat a harcokat viszont játékosbarátnak érzem, túlságosan is. Eleve a legtöbbször miénk a kezdeményezés, ebben a küzdelemben ez egy nagy előny. Szintén előny, hogy nálunk van páncélzat, ellenfélnél nincs (igaz, az életerőpontokban elvileg ezt kompenzálja a könyv, de nem mindenhol éreztem ezt). De ami talán a legkeményebb ebben, és amit már konkrétan ignoráltam is a könyvben, és sorsoltam helyette, hogy minden ellenfélnél mi döntünk, hogy kit támadjon. Ez szerintem túlontúl is nagy előny, mert így elég pár nagyon erős páncélzatú harcost legyártani és a többi emberünk gyakorlatilag védve van. Ez nagyon nagy segítség és szerintem kissé felesleges is.

 

Amik tetszettek: Nálam a kaland onnantól kezdve indult be igazán, hogy az Örökszülöttön keresztül lett egy komolyabb célom. Onnantól lehetett útvonalat tervezni, átgondolni, mikor mit kell tenni, tárgyakat megkeresni, tehát kialakult egy az eddiginél számomra sokkal komolyabb kaland. Nagyon tetszett még e mellett az is, amikor a csapatunkat több részre kellett osztani. Ilyenkor mindig alaposan végig kellett gondolni, hogy kinek mi a feladata és milyen küldetésben kell előreláthatóan részt venni, milyen tulajdonságokat fog ez igényelni. Ezek a tervezések és gondolkodások nekem kifejezetten tetszettek. Maga a seregtoborzás és a hadba vezetés, meg a stratégia elkészítése is tetszett, jó volt azon gondolkodni, hogy mikor kit ki ellen küldünk harcba, minden fronton nyerni akarunk, vagy 2 hadszíntérre összpontosítjuk az erőnket. Nálam ez is működött. Mordain romjai is tetszettek, bár egy kicsit szerintem túlzásba vitték a nagyságát, ennek ellenére nagyon sok érdekes dolgot lehetett ott csinálni, csontvázakat idézni, felbérelni egy ogrét (akit én csak Józsinak hívtam J), kutakodni. Nekem az is bejött, hogy minden egyes karakternek kialakult azért néhány tulajdonsága, picit meg is ismertük őket, egyiket meg külön kibontotta a történet. Megemlíteném még a pénzt is, szerintem remekül használja a történet, szinte mindent meg lehet venni és szinte mindent el lehet adni, de fennáll az a rizikó is, hogyha valami drága cuccot eladunk, azt később még nagyon megbánjuk.  Ezek mind pozitívumok voltak.

 

Ami kevésbé: A könyv már rögtön az elején egy érdekes döntési helyzet elé állít: elfogadjuk Milagrosnak és társának a segítségét vagy nem, esetleg be is köpjük őket. És valójában ez a döntés kb. az egész játékot befolyásolja. Átmegyek spoilerbe, hogy ne befolyásoljam a döntéseteket. SPOILER!!! Ha nem csatlakozunk a szökési tervükhöz vagy beköpjük őket, akkor a kalandban az Örökszülött-vonal teljesen megszűnik. Innentől pedig végig azt érzi az ember, hogy kalandozgat, sodródik az árral, de igazából fogalma sincs, hogy hova tart. Nálam ez nagyon zavaró volt, e nélkül a magasztosabb cél nélkül nekem teljesen üres a kaland. Spoiler vége! Szóval ez az egy döntés nem is egy élet-halál döntés, hanem talán rosszabb, a teljes kaland élvezhetőség-faktorát befolyásolja durván.

Picit zavar engem, hogy a könyv tele van több kihasználatlan lehetőséggel. Az egyik ezek közül a Vaskirály alacsony szerepe. Én simán kiépítettem volna arra a szálra is egy küldetés-sorozatot, hogyha a Vaskirály bizalmát elnyerjük, akkor az ő hatalmát erősítjük meg. Egyrészt ez kiküszöbölte volna az előző problémát, másrészt komoly erkölcsi dilemmákat be lehetett volna építeni a kalandba, amik mélyítették volna az egészet.  A másik hasonló dilemmám az, hogy bár felmerül, hogy az Örökszülött valóban az-e, akinek kiadja magát, ám ez a rész nem kapott közel sem akkora hangsúlyt, amekkora indokolt lett volna. Ha ezt a két problémát valahogy összevetjük, simán lehetett volna egy olyan kaland, ahol az elején eldönthetjük, hogy melyik oldalra kerülünk, de később valami erkölcsi dilemma révén ezen változtathatunk. Ezt szerintem nem lett volna nehéz kidolgozni.

Ami még nagyon zavar, az a romantika rész. Egyrészről totál feleslegesnek és indokolatlannak tartom a játékkönyvekben a szerelmi szálakat, nem hoz lázba, nem érdekel, ezeket a fejezetpontokat simán lehetett volna valami izgalmasabbra szánni. Másrészt nekem itt eléggé komoly zavarom van a nemekkel. Eleve – bár ez talán fordítási hiba is – Tasha képe alapján nő, ehhez képest ahogy folyamatosan a lányokkal flörtölt, azt hittem, hogy ez egy rossz ábrázolás, és inkább férfi, és erre utal a Katherine nevű korábbi szerelme is. Ugyanakkor a 888-as fejezetpontba kalóznőként említik. Ez önmagában elég zavaró. De ugyanez van Pimaszúrnál, aki kb. mindenkivel flörtöl nemtől függetlenül. Illetve amikor a szabadulásnál az őrök elcsábítására dobunk próbát, miközben lehet csak férfi csábítók vannak…teljes zűr. Értem én…de mitől lett ezzel több a kaland? Nem adott hozzá semmit az egész könyvhöz, elvenni belőle viszont sikerült.

Apró dolog, inkább csak kötekedés, de nekem nem tetszik, hogy egy elég szerencsés dobás szükséges ahhoz, hogy Akihiro összetalálkozzon az utolsó próbájának főellenségével, illetve kicsit ezek a próbatételek is túl randomok, ebben benne van a csalásgenerátor effekt. Ezen az egyik haladó szabály azért picit javít.

Végül néhány szót muszáj írnom a fordításról. Alapvetően érthető, de sajnos akadnak benne hibák, sok helyen eléggé magyartalan kifejezések születtek. Ez utóbbi nem túlságosan nagy gond, főleg egy ilyen hosszú mű esetén tudom tolerálni, viszont ami zavar, hogy néhány próbánál nincs ott az érték, amit próbára kell tenni. Ez azért eléggé gáz. Illetve ami még picit zavar, hogy a kaland hol úgy ír, mintha mi egy a karakterek felett álló valakik lennénk (pl. Akihiro nem engedelmeskedik), néha meg úgy, mintha az egyik ember lennénk (és nem csak az egyéni kalandoknál, hanem máskor is). Ez azért néha elvonta a figyelmem a lényegről.

 

Összegzés: Mindent egybevetve nekem bejött a kaland. A 4 ember irányítása, a külön felszerelések, külön karakterépítés nóvum azokhoz a könyvekhez képest, amivel eddig játszottam, ahogy a hajókázás (bár ez ebben a kalandban kevésbé releváns) és a seregvezetés is. A karakterek nem rosszak, az új szabályok elsőre bonyolultak, de játék közben azért jól megtanulhatók, úgyhogy minden hibája ellenére én azért ajánlom kipróbálásra.

 

A könyv megvásárolható itt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/