Zagor minikalandok elemzése, 14. rész

 

A tavalyi év végén jelent meg a zagor.hu oldalon a 14. játékfüzet 4 kalanddal, amiből kettő volt igazán hosszú, kettő pedig 100 fejezetpont vagy rövidebb. Mivel a fejezetpontok száma erősen limitálja a lehetőségeket, az elemzésemet ennek megfelelően csinálom. Azt a két kalandot – A Blackwood-birtok átkát és a Ébenfa Pálca nyomában-t – amely legalább 200 fejezetpontos, a szokásos minikaland-elemzésemmel fogom készíteni, míg a másik két kalandról csak írok egy keveset pontozás nélkül. E mellett – olvasói kérésre – írok pár mondatot a Fekete Rák c. minikalandról, ami egy hosszabb könyv mellé került be ajándékként. Így először a Blog történetében rögtön 5 kalandról is fogok írni egy cikken belül.

A Blackwood-birtok átka

 

Történet: Ügyvédbojtárként kell elmennünk Mr. Smithhez néhány papír aláírása céljából. Amikor azonban beenged minket az öregúr, elkezd mesélni, mi meg elalszunk (?) … hogy aztán már a Blackwood birtok felé tartsunk. Noha itt nem derül ki, mi a pontos célunk, egy pap a kaland elején adja nekünk a küldetést: meg kell szabadítanunk a Blackwood-birtokot a benne lakozó gonosztól.

A történet elején azt hittem, hogy egy Elátkozott ház-szerű kalandunk lesz, főleg, mert alapból nincs fegyverünk. A könyvben lévő épület szerkezete hasonlít is rá, ahogyan a nevesített ajtók is, és a végjáték is erősen hajaz arra a műre. De maga a történet nem. A félelempontok megszűntek, és ahhoz képest, hogy nem ez a fő profilunk, nem ijedünk meg a házban lévő rémségektől. Kb. olyan hatása volt a sztorinak, mint egy Elátkozott ház, ahol tudjuk, hogy mire számítsunk. Maga a játékmechanika meg inkább a labirintusos-gyűjtögetős irányba megy el.

 

Nehézség: Talán nem túlzok azzal a kijelentésemmel, hogy a minikalandok közül a legnehezebb. Hogy egy egyszerű dologgal érzékeltessem: ahhoz, hogy a végjátékot megnyerjük, nem kevesebb, mint 16 tárgyra van szükségünk! Ez pontosan annyi, mint amennyi a Bajnokok Próbájához kell, hogy minden elkerülhetetlen halálcsapdán és próbán átverekedjük magunkat. És azért ne feledjük, hogy ott egy 400 fejezetpontos kalandról beszélünk, itt meg egy 240 fejezetpontosról. Jó, a teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Bajnokok próbájánál ott az elején a Halálaréna, ahol nem lehet tárgyakat gyűjteni, és nagyon sok kidolgozott kaland van a rossz ösvényeken is, míg itt a rengeteg zsákutca miatt kevesebb.

De azért ennél a kalandnál is van nem kevés szemétség. Már a házba való bejutáshoz is kell még egy információ, ami szerintem a fordításban kicsit kétértelmű SPOILER!!! A 66-os fejezetponton található nagybetűs VÉG szónak a betűit kell összeadni, de a 169-es fejezetponton azt kérdezi, hogy hányszor kell a harangot megkongatni…de számra való utalás nincs. Spoiler vége! Ahhoz, hogy minden tárgyat össze tudjunk szerezni, kell még 4-5 másik tárgy is, ami nélkül nem lehet eljutni valamelyikhez, egy rossz ösvényválasztás biztos halál lehet, és akár más cselekmények is. Ha például megsebeznek minket a denevérek, akkor biztos kampó, mert ha Anastasia nem is tesz minket a rabszolgájává, azzal, hogy nem öljük meg, egy kötelező tárgyat biztosan elveszítünk. De ha például a rézkulcsot nem találjuk meg, az bár nem azonnali halál, de két olyan tárgyat jelent, ami olyan két halálcsapda elleni védelem, amikbe nem nehéz belefutni. Összességében ez még egy 400 fejezetpontos kalandnak is nagyon nehéz lenne, és akkor a legnagyobb szemétségről még nem is írtam…

Az ellenfelek harcértékei nagyjából korrektet, ilyen szempontból nem éreztem azt, hogy túlzásokba esett volna a kaland. Az viszont jobban zavart, hogy elég sok olyan ellenség van, akivel szemben ha nincs meg egy bizonyos tárgy, akkor harcolni sincs esélyünk, hanem azonnal kampó. Ez magában még nem feltétlenül baj, de egy ennyire sok tárggyal terhelt kalandban ez már a felesleges szadizmus kategória.

 

Fény… : A sakkos szoba tetszett, illetve a ház hangulata is egészen korrekt volt, valamint bejött, hogy egészen sok alkalommal ad a könyv lehetőséget a labirintusos szerkezetű részeken visszalépni.

 

… árnyék: Sajnos azt kell mondanom, hogy minden más. Amikor csak a kaland előzményét olvastam el, volt egy olyan félelmem, hogy miután ez már az 6. Elátkozott ház remake lesz, vajon mit tud adni, és, hogy mennyire tudok elfogulatlan lenni, hiszen a szerző nyilván nem tudja, hogy rajta kívül már 4 rajongó próbálkozott ezzel az iránnyal. De így elolvasva a kalandot azt mondom, hogy bárcsak inkább az lett volna. Ez a labirintus-irány egyáltalán nem tett jót egy ilyen felvezetésű könyvnek, inkább kiábrándítónak hatott, nem beszélve arról, hogy a labirintus-mechanikát kétszer is eljátszotta, egyszer az erdőnél, egyszer meg a háznál…fogalmam sincs, hogy ez miért és kinek jó.  A bolyongás és a tárgytalálás meg ennyi év és játékkönyv után már egész egyszerűen nem hoz lázba, ha nincs benne valami extra kihívás, ebben meg semmi sincs.

De ha ez lenne akkor még csak közönyösen állnék hozzá a dologhoz. De volt pár rész, ahol kifejezetten feldühített a kaland. Az csak egy apróság, hogy szerintem félreérthető, hogy a végén 4 érthetetlen szót vár el tőlünk a kaland, de öt van benne. Bár itt nyilván lehet arra gondolni, hogy a HTOB-ot egyszer már felhasználtuk, így az talán nem kell újra. De nekem azzal együtt volt 4, gondoltam, talán kétszer kell felhasználni. Ebben nem volt igazam, de amikor rájöttem, mi maradt ki, felment bennem a pumpa. SPOILER!!! a hiányzó szót ugyanis a galériában lehet megtalálni, ha eltalál minket egy önálló életre kelt kép, ugyanis annak a keretén van. De ehhez az kell, hogy az ott lévő szerencsepróbát elveszítsük, ugyanis ha szerencsénk van, kimenekülünk, mielőtt meglátnánk a betűt. Hát a jó ……………………., azt! Most komolyan, egy ilyen esetben mi az Isten agarának nem lehet azt csinálni, hogy ha szerencsénk van, akkor csak éppen eltalál, vesztünk 2 ép-t és megtaláljuk a szót, ha meg nincs, akkor súlyosabb sérülést szenvedünk? Spoiler vége! Aki ismer tudja, hogy ezzel lehet igazán kihozni a sodromból.

De még e mellett is van egy csomó apróság, ami zavart. A rézkulcs megtalálása nem értem, miért úgy van, hogy egy 1-3-as dobás esetén jár, egy 4-6-os esetén nem, erre lenne való a szerencsepróba.  Az is zavar, amikor egy rossz döntés után közli velünk a könyv, hogy „ez majd megtanít arra, hogy ne dugd savba az ujjad”. Hát kösz b+, ha tudom, hogy sav, nyilván nem dugom bele a kezem.

És ami mellett nem tudok elmenni, az a vége. Bár a játék szempontjából nincs jelentősége, de lelőni a poént nem akarok, ezért átmegyek spoilerbe. SPOILER!!! a ház nem enged ki magától, itt maradunk halhatatlanként, amíg egyszer csak be nem nyit egy aktatáskával, és tudjuk, vége a szenvedésünknek. Tehát gyakorlatilag a kaland elején vagyunk, csak éppen az öreg szeméből látjuk. De ez nem teljesen világos. Azzal, hogy belép a házba az ügyvédfiú és elalszik, átveszi az átkot? Egyfajta mókuskerék innentől a sztori? Ez nekem nem kerek és nem is nagyon hiányzott egy ilyen zárás. Ráadásul mi történik így azokkal a karakterekkel, akik életben maradtak a házban (pl. Daniel Blackwood)? Nekem ez nem kerek így. Spoiler vége!

Összefoglalva: ez a kaland nálam az Ítélet labirintusával került egy polcra, ami szerintem egészen gáz eredmény. Annál egy hajszállal kidolgozottabb és több fantázia van benne, de ajánlani ezt sem tudom.

Értékelésem: 2/10

 

 

Az Ébenfa-pálca nyomában:

 

Történet: Patakrév falujába érkeztünk, ahol egyre nyomasztóbbak a problémák. Egy alkalommal orkok dúlták fel a települést. Másodjára megszervezték az őrséget és visszaverték őket (oh, végre valaki…), ám harmadik alkalomra már varázslókkal jöttek. Negyedik alkalommal sem voltak kegyesek, ám sikerült kideríteni, hogy hol van a bázisukat jelentő katakomba bejárata. Mint híres kalandor, elvállaljuk a küldetést, hogy az orkok és élőholtak seregével megküzdjünk. Később tudjuk meg, hogy az Árnyék-Úr áll a támadások mögött és, hogy az Ébenfa pálca az ő különleges mágikus ereklyéje, amit elpusztítani sem szabad a kitörő mágikus ereje miatt, csak elhozni.

Maga a kaland egy eléggé klasszikus labirintus-játék, javarészt az ajtó-folyosó vonalat követve, pár titkos átjáróval. Hasonlóan a Blackwood-birtok átkához, itt is többségében inkább zsákutcában zárulnak le az egyes folyosók, így terelve a játékost egy lineárisabb útvonalra. A szabályban amúgy semmi extra nincs, alapból nincs élelmünk, de amúgy minden a hagyományos szabályok szerint megy.

 

Nehézség: Ez egy kifejezetten könnyű kaland lett. Bár a játék közben nem ez volt az érzésem, de kiderült, hogy bár sikerülhet 2 darab A/4-es oldalt összeírni a talált tárgyainkkal, ezek közül semmi sem kötelező, mindegyik csak könnyít az életünkön. Először azt hittem, hogy a varázslatok megtanulása kötelező elem lett, de közben arról is kiderül, hogy csak egy – mondjuk nem könnyű – harctól kímél meg minket.

A másik, hogy ennél a kalandnál simán elhiszem, hogy közepes értékekkel végigjátszható. Bár eléggé sok benne a harc – indokolatlanul is sok – de ezek egyike sem vészes, és szinte mindegyik komolyabb küzdelemben ad valami kisebb mentőövet a kaland, ha megvannak a szükséges tárgyaink. E mellett nagyon sok ÉP-utánpótlást is biztosít, nekem ugyan szerencsém volt, mert 11-es ügyességet dobtam magamnak, de még így is a végére megmaradt vagy 25-30 Ép-nyi gyógyulás a felszerelésemben, így kevesebb ügyességgel is simán meg lehetett volna ez. Talán a szerencsepont az, ami jobban tud fogyni, főleg, mert bele lehet esni egy spirálba: sokszor, ha szerencsénk van, visszakapjuk a szerencse pontot, amit költöttünk, de ha ez nem történik meg, akkor az azért nagyon el tud fogyni.

Ami picit kellemetlenebb a kalandban, hogy bár a halálpontok száma sem sok, azok közül eléggé sok próbadobásból van. Na, ezek azok, amiket az ember úgy sem kezd újra egy rossz dobás után, ezért kicsit feleslegesnek tartok sok ilyet betenni.

 

Fény… : Tulajdonképpen tetszett a kalandban, hogy letisztult, egyszerű, de a maga mivoltjában azért élvezhető. Volt benne 1-2 rész, ahol az agyunkat is használni kellett, néhány fontos döntés, kis aranygazdálkodás, tárgyak használata is néha fontos volt, 1-2 kreatív miniboss is megjelent.

Ami még külön tetszett, hogy a kaland során sokféle különböző fegyvert lehetett szerezni, amikből volt, ami támadóerőt adott, egy másik extra sebzést, harmadik speciális ellenfelek ellen erős. E téren mondjuk egy picit zavart, hogy a mágikus pöröly nagy ügyesség esetén nem ad külön levonást, szerintem nyugodtan lehetett volna az fix, hogy ne büntessük még külön azt, aki eleve keveset dobott (bár valahol életszerű), viszont ezzel együtt is a változatosság megvolt.

 

… és árnyék: Érdekes, mert most sok mindent fel tudok sorolni, de ezek közül egyik sem olyan súlyos, mint azok, amiket az előző kalandnál soroltam fel. Kezdjük egy költői kérdéssel a kedves szerző részére: ha az első csatában kötelezően megszerzünk egy tárgyat, ami a következő szerencsepróbát automatikusan szerencséssé teszi, majd egy fejezettel később van egy kötelező szerencsepróba, akkor ennek így ebben a formában mi értelme? Ha valaki tudja, írja meg kommentben!

Összességében azt érzem, hogy ez a kaland nem tudott igazából túlnőni azokon a hibákon, ami a KJK könyvek gyakori jellemzője. A harcok száma rettenetesen sok, az meg külön monoton, amikor egy fejezetponton belül akár 4-6 ellenféllel is meg kell küzdeni. Az tetszett, hogy néhány ellenfélnek vannak különleges képességei, ami ad némi változatosságot, de összességében még így is sok a normál csata. E mellett pedig az ellenfelek sem változatosak, orkok, zombik mindenütt.

Nem tetszett igazán, hogy a tárgyak megtalálása szerencsepróba révén dől el. Szerintem itt bőven elég az, hogy megtaláljuk, aztán a megérzésünkre bízza a kaland, hogy használjuk-e, megkockáztatva egy átkot. Túl ezen ennek egyenes következménye az is, amit már írtam, hogy elég 1-2 elrontott szerencsepróba és nem jutunk el olyan mezőkre, ahol a szerencsepontjaink száma javítható lenne, a végére meg így nagyon alacsonyan marad ez az érték.

Picit zavart az is, hogy a kiszabadított kereskedő elkezdi eladni a portékáit. Értem azt, hogy játékmechanikailag ez azért kell, hogy az aranyainknak legyen valami funkciója (bár a megtalálható aranyak mennyisége így is aránytalanul sok a beszerezhető tárgyakhoz képest), de amúgy meg tök logikátlan, ahogyan az sem igazán tetszik, hogy megint kapunk egy társat, hogy 2 fejezetponttal később elpatkoljon.

Szóval összességében sok a hiba, de valahogy mégsem tudok igazán haragudni erre a kalandra. Egyszerű, de nem is akar több lenni annál, ami, ráadásul egy pillanatig sem éreztem azt, hogy darabokra akarnám tépni a gépemen lévő füzetet. Azért egyszeri lazulásnak nem rossz.

 

Értékelésem: 6/10

 

 

A Bloodsworth-láp:

 

Egy esti buli során kerülünk szemkontaktusba egy igéző tekintetű nővel, aki valamit az orra alá mormol. Utána viszont folyamatosan hangokat hallunk, hogy „Bloodsworth”. Tudjuk, hogy ez a Bloodsworth-lápra utal, és úgy érezzük, hogy oda kell mennünk felderíteni a vidéket. De ez nem olyan hely, amit jó szívvel ajánlanak egy embernek…

A történet során kiderül, hogy a nő, akinek a hangját halljuk, Isabelle Latiffe, egy gonosz teremtmény, aki a saját világából akar átjutni a halandók világába és ezt rajtunk keresztül képzeli el. Hogy pontos legyek, a halálunkon keresztül.

Mindezek ellenére a kaland nem nehéz. Ha elég felkészülten érünk Isabelle elé, akkor keresztül tudjuk húzni a számításait, és le tudjuk őt győzni. Ehhez pedig összesen egy helyen kell jó felé mennünk és 3 tárgyból kell egyet begyűjtenünk és máris van esélyünk. Túl sok halálpont egyébként nincs is a műben, a félelem-pontok viszont itt is megjelennek (szerencsére nem túl könnyű belehalni), illetve egy vicces halálmező, hogyha 3 különböző kártékony anyag kerül a szervezetünkbe, akkor az elegyük nem várt mellékhatást okoz.

Összességében szerintem a könyvben lévő kalandok között ez a legjobb, van mélysége, a találkozások a különböző lényekkel izgalmas, az Észak-Dél vita, bár nekünk egy kicsit idegennek tűnhet, nagyon tetszett, úgyhogy merem ajánlani, egyszeri lazulásnak kiváló!

 

 

Véres Vadas:

 

A játék alapsztorija szerint Szukumvit báró kiégett kicsit, miután kétszer is sikerrel teljesítette valaki a Halállabirintusát. Ezért a jövőben jóval kisebb méretű, egyszerűbb bajnokpróbákat csinál 3.000 aranyas nyereménnyel, hogy az érdeklődést fenntartsa. Mi pedig nem vagyunk más, mint a Vérvad, aki a Labirintusban van, de a teljes nevünk valójában Véres Vadas (na, itt éreztem először szekunder szégyenérzetet a kalandban).

Várjuk a kalandozókat a medencékben, hogy megehessük őket, aztán az egyiknél egy különleges ital révén hirtelen már elkezdünk beszélni és olvasni. Ekkor pedig elhatározzuk, hogy akadályból versenyzők leszünk és megpróbáljuk megnyerni a próbát. A kaland akkor ér véget, ha kijutunk a labirintusból, de egy rejtvény mutatja meg, hogy mennyire tudunk élni a lehetőséggel: ha megfejtjük, akkor befektetve a pénzt úr lesz belőlünk, ha nem, gyorsan elverjük az összeget. Ez egyébként tetszett, mert sajnos a valóságban is így van, sok embernél láttuk, hogy élni tudott egy komolyabb műsor pénznyereményével, de láttunk olyat is, akit tönkretett.

A legnagyobb bajom ezzel a kalanddal az, hogy igazából nem tudom róla eldönteni, hogy egy valós kaland vagy egy paródia. Mert egyes elemei inkább utóbbiba nyúlnak. Eleve elképzelni, ahogy ez a dagadt teremtmény mászkál (illetve kezdetben a kocsijában gurul), találkozgat a többi szörnnyel, akár másokat is rávesz, hogy versenyzők legyenek…elég bizarr. Vannak nyilván viccesnek szánt részek, mint amikor vesztünk egy ügyességet, mert szembeszúrtak minket, majd visszakapjuk, mert álszem volt, vagy a végén a nettó-bruttó nyeremény is ilyen. De eközben meg vannak olyan komoly részek, mint a vérfarkas-barátunkkal való esetleges küzdelem, egy komoly taktikai csata egy hidra ellen, vagy az, hogy a teljes sikerhez 6 különböző tárgyra és egy bináris számolásra van szükség. Ez utóbbi azért jócskán túltesz a játékkönyvekben megkövetelt szinttől.

A fájdalmam ebben a kalandban az, hogy ez lehetett volna jó kaland, akkor is, ha komolyan van véve, és a szerző a komoly ötletekből és próbatételekből egy kis mini labirintus-kalandot ad 1-2 próbamesterrel, valóban intellektuális feladatokkal. Vagy lehetett volna belőle egy komolyan vehetetlen poénos kaland is, ha a szerző a KJK-könyvek szinte minden szabályát felrúgva csinál egy Tök(él)etlen Katona-szintű paródiát.

De egyszerűen ebből a játékból nekem hiányzott a harmónia. Amikor az egyik pillanatban komolyan kellene vennem a kalandot, a másikban pedig röhögnöm kéne rajta, az egyszerűen nekem nem áll össze. Ha a szerző sem tudja eldönteni, mit akar igazán a kalandtól, akkor én sem fogom tudni, és nálam ez itt nagyon előjött. A másik pedig, hogyha már kaptunk a Halállabirintusban egy komplett leírást a Vérvadról és – ennek hiányában – egy taktikai csatát ellene, akkor sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni a karaktert és nem csak a méregfarok képességet adni extrában. Ez így kicsit hanyag és felületes munka volt.

 

A Fekete Rák:

 

Halron Allierté karakterét testesítjük meg, a Fekete Rák fogadósát, akinek nem unalmasak a napjai, ugyanis a kocsma vezetése mellett nagyon sok feladata van: beszélget a vendégekkel, ügyeket intéz, sőt, néha jó kis kocsmai bunyók is színesítik a napjait. Egy ilyen napot járunk végig reggeltől estig.

A feladat alapvetően minél több aranypénz összeszedni a vendégekből meg egyéb mellékesekből. Ugyanis este érkezik hozzánk két troll, Sárgaagyar és Bomlógyomor, akik eléggé lelkesek az iránt, hogy ripityára törjék a fogadónkat. Ha tudjuk, mire kell nekik pénz és pontosan mennyi, megmenthetjük a fogadónkat, ha nem, akkor marad a jó öreg kard.

Tulajdonképpen nehéz eldönteni, hogy a két zárás közül melyik a jobb. Az egyiknél megmarad a fogadónk és bizalmasokat is szerzünk magunk mellé (talán ez egy hajszálnyival jobb), a másiknál viszont meg kell ugyan szöknünk, de ismert kalandorrá válunk, ráadásul örök ellenségünk, Halálosztó Thord is fűbe harap. Egyik sem nagyon rossz opció.

Összességében egyébként a 60 fejezetpont ellenére egy élvezetes kaland, nagyon jó kis visszautalással más játékokra, és amúgy izgalmas szituációkra. Bele tudom élni magam a fogadós szerepébe, vicces jelenetekkel is tele van a kaland, de azért vigyázni kell, hogy jól jöjjünk ki a különböző szituációkból. De mindenképpen ajánlom, egy játékot bőven megér!

 

A játékfüzet letölthető itt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/