Vissza a múltamba 42. – A Baziliszkusz árnyéka

 

A Delta Vision kiadásában megjelent a második lapozgatós könyv, amely a Baziliszkusz árnyéka címet viseli. Az első rész nekem alapvetően tetszett, de voltak kritikáim, kíváncsi voltam, hogy vajon mi változott, mennyiben másfajta ez a könyv, mint az első. Lássuk, hogy sikerült! A hosszabb könyvekre vonatkozó pontozásomat fogom ezúttal is használni.

 

Történet (2): A Zhilar Birodalmat veszély fenyegeti. Egy áruló szekta, a Hátrahagyottak gyermekei célként tűzték ki, hogy eljussanak az Ősforráshoz, Nourus erejének legtisztább megtestesüléséhez. Annak pedig beláthatatlan következményei vannak, ha ez megtörténik. Ezért meg kell akadályozni őket a tervükben. A Hátrahagyottak gyermekeit egy Utód vezeti, aki az egésznek a mentális és morális irányítója. Amennyiben őt sikerülne legyőzni, gyakorlatilag az egész szektát el lehetne pusztítani. Ezért hát megbíznak minket, hogy ezt tegyük meg. A leszámolás helyszíne Üllőfény bányavárosa, ameddig gond nélkül eljutunk, ám ott támadás ér minket, melynek következtében, elájulunk és bár életben maradunk (why???), a páncélunk megsérül, a manakardunk megsérül, és a sisakunk drágaköve is leesik, amit meg kell találni. Így a történet java része arról szól, hogy megjavítsuk a felszerelésünket, hogy ezáltal felkészüljünk a végső összecsapásra.

Őszinte leszek: ez a történet minden létező negatív sztereotípiát megjelenít a játékkönyvek története kapcsán. Adott egy csapat, akit a helyett, hogy egy sereggel mennénk oda, egy emberrel akarunk legyakni. Adott egy hely, ahol – bár ellenséges terület – de mit ad Isten, minden rendelkezésre, ami kell a tropára ment mágikus eszközök megjavítására. Ráadásul engem külön zavar, hogyha már arra épül a történet, hogy a mágikus eszközeinket javítsuk meg, akkor legyen már komoly súlya ezeknek az eszközöknek a végső harcban. Itt azt érzem, hogy majdhogynem teljesen feleslegesek. Persze fontos, hogy megjavíttassuk őket, de nem magukért a tárgyakért, hanem, hogy a különböző helyeken olyan eszközöket találjunk, amik még hasznosabbak lesznek a végső harc során. Tehát valahogy a történet vége éppen a tárgyakról veszi el a hangsúlyt. Ez azért eléggé furcsa.

A kaland megírása azért jobb, annak örülök, hogy a három helyszín szépen elkülönül egymástól, de ezen belül is van pár logikai bukfenc. Az egyik az, hogy elvileg, ha itt nem sérülne meg a páncélunk, akkor rögtön mennénk a végső csatára az Utóddal. Ehhez képest a játék elején egyetlen varázslatunk van egy varázstudó ellenféllel szemben, a többit ott a kaland közben tanulhatjuk meg. Magyarul, ha nem sérülnének meg a cuccaink, valószínűleg elbukjuk a küldetést. Jó, persze, nyilván van némi szőrszálhasogatás is ezekbe, de amikor ennyire egyszerre van jelen minden ilyesmi, az azért fokozza a hatást.

Még egy dologra muszáj fókuszálnom, és ez a hárfás szoba. Átmegyek spoilerbe, hogy ne lőjem le a poént SPOILER!!!  ahol próbálkoztak egy olyan mechanika beépítésével (hasonló volt egyébként az előző könyvben is), hogy írjuk fel mit csinálunk és a következő oldalon mindegyikről kiderül, hogy jó-e vagy rossz. Ez alapból szerintem nem egy rossz elgondolás, de itt bejött egy időtényező is, hogy bizonyos idő után kidob minket a szellem (aminek egyébként nincs semmi következménye, ezért nem is értem, miért kellett ide). Ez viszont így logikátlan, hogy lehet, három, de lehet, hogy 6 dolgot kutattunk át, mielőtt megérkezik. Ennél a résznél igenis rá kellett volna szánni a fejezetpontokat, hogy mindegyik kutatás külön fejezet és 3 után jön a kidobás.  Spoiler vége! Ezzel párhuzamosan viszont nekem nem tetszett, hogy visszatért a régi „jó” fejezetpont-pazarlás, hogy egy vesztes csata után külön el kell lapozni egy halálpontra. Ez az előző kalandban az izgalmas halál-leírások miatt még tetszett is, itt azonban feleslegesnek éreztem. Ahogy néha a győztes leírások részletezésénél is volt ilyen érzésem.

Hogy valami pozitívat is mondjak a végére: továbbra is nagyon tetszik, ahogyan az alapértékeket meghatározzuk, jók a varázslatok, a kasztok, a kis háttértörténet, ami a karakterünket színesíti. Annak is örülök, hogy picit a varázslatok is változtak az első kalandhoz képest, kicsit a kasztok képességei is, a történetek pedig teljesen újak lettek és a hozzájuk köthető felszerelések/képességek is (bár azt megjegyzem, hogy szerintem a kísérletes képesség az nagyon gyenge, szinte sosem éri meg használni, gyakorlatilag csak közvetlen életmentésnél jutna eszembe).

 

Gondolkodás/szerencse (4): E téren szerintem nagyon jó irányba ment el a játék. Nagyon tetszett már legutóbb is a varázslatok harcban történő felhasználása, de az első kalandban a csökkenő elmepontok ezt nagyon erősen korlátozták. Itt most végre volt lehetőségem ezt úgy igazán kihasználni ezt, és ezáltal a taktikainak érezve még a kockadobásos csatákat is. E mellett vannak benne rejtvények, van olyan információ, amire oda kell figyelni, a szerkezet működésbe hozása is egy nem túl nehéz, de azért izgalmas agytorna, és az is tetszik, hogy van olyan szituáció, ahol egy később fontosabb tárgyat el lehet kótyavetyélni. Ravasz, taktikus könyv, nekem tetszik. Ami picit zavar benne, az egyrészt az, hogy azzal, hogy jópár varázslathoz elmepróba kell, meg néha a harcok közben másfajta próbákat is kell tenni, picit megnöveli a kockadobások számát. A másik pedig, ami nekem kicsit sok, az a sérült mágiatartály. Persze lehet ez azért van, mert én is felrobbantam vele :), de ez egy nagy csalásgenerátor. Viszont ami nagyobb baj, hogy ezt a szabályt, hogy a fejezetpontok utolsó száma alapján kell dobni, nekem picit olyan szempontból kellemetlen, hogy itt ha a játékos figyelme a vége felé lankad, akkor egyszerűen elfelejti ezt, akkor is, ha egyébként nem akarna csalni. Én itt – ha már ragaszkodunk ehhez a dobáláshoz – vagy egy olyan szabályt használtam volna, hogy pl. harcok közben robbanhat fel (ami életszerű), vagy egy olyan mini-illusztrációval is meg lehetett volna oldani, mint a Salamonis titka disznói. De ezt leszámítva azért nagyon rendben volt a kaland ebből a szempontból.

 

Nehézség (4): A legutóbbi kalandnál azt írtam, hogy ha valaki csak átlapozza, akkor nagyon könnyű, de ha becsülettel lejátssza kockával, akkor nem egyszerű. Simán átlapozva ez se nehéz, de ez igazán nem para akkor sem, hogyha becsülettel játsszuk le. Eléggé könnyű lett, talán kicsit könnyebb is, mint kellene. Azonnali halálmező szinte alig-alig van, kötelező tárgy egyáltalán nincs, még ha valamelyik cuccunkat nem tudjuk megjavítani, akkor sem reménytelen a küldetés. Az igazi kihívás az utolsó ellenfél, akinek azért nem gyenge értékei vannak, a maga kis 11/30-ával. Ez azért nagy kihívás, mert a reálisan a küldetésünket 9 kecsességgel kezdjük, mert a 8 szerintem a legtöbb embernek kevés lesz, ha viszont 10-re emeljük, akkor a többi értékünkön már alig tudunk emelni. Tehát igazából az a feladatunk, hogy a döntő csatára minimum 11-re, de inkább 12-re növeljük a kecsesség pontunkat. Ez azért nem reménytelen, van egy varázsfegyver, ami ebben segít, van egy gyorsító ital, van egy varázslat, illetve nekem az a szerencsém is megvolt, hogy a vérebek kasztjába kerültem, ami alapból növeli eggyel ezt az értékünket.

És itt jön az a rész, amiről az elején beszéltem, de akkor itt picit részletezem. Az utolsó csata nem csak egy sima harc, hanem az Utód különböző trükkökkel nehezíti meg az életünket. Először a mágikus kisugárzása tehet kárt bennünk, és ha nincs megszerelve a páncélunk, akkor még nagyobbat. A bajom csak az ezzel, hogy megfelelő mennyiségű elmeponttal ez amúgy is minimális sebzés, így túl nagy jelentősége nincs. Utána illúzióval támad minket, amit a kristályunkkal semlegesíthetünk. Na, ez mondjuk tényleg fontos, az illúzió elég nagy előnyt ad a harcban, a kristály meg más helyeken is jól hasznosítható. A végén meg védőmágiával csökkenti a sebzésünk, de a manakardra ez nem hat. Ugyanakkor őszinte leszek: elő sem vettem a manakardom erre a harcra. Úgy éreztem, hogy – mínusz egy sebzés ide vagy oda – még mindig többet érek a Mertans penge +1 kecsességével és a mágiáimmal. Szóval egy szó mint száz, azt éreztem a kalandban, hogy sokkal fontosabb néhány fontos tárgyat megszerezni, mint a sérült eszközeinket megjavítani.

De ezt az egy dolgot leszámítva – ami azért elsősorban történeti probléma – nekem tetszett, hogy a kaland nem akar minket minden áron kinyírni. Ahogy az is érződött, hogy vagy le lett játszva a könyv alapból, vagy jól átgondolták az értékeket, mert abszolute teljesíthető így is a játék. Annak meg külön örülök, hogy az elmepontokat mind a funkciójuk, mind az elvesztésének a lehetősége terén sokkal inkább sikerült rendbe rakni.

 

Játékélmény (5): Örök talány nekem ez a könyv. Magam sem értem, hogy egy ilyen gagyi háttértörténetből hogyan kerekedhet egy ennyire jó kaland. Mégis azt éreztem, hogy az első pillanatától az utolsóig engem le tudott kötni, minden percét élveztem. Annak a nagyon rossz szerelős alaptörténetnek nagyon nagy játéktechnikai előnye, hogy ezáltal mindent be lehet járni, az egész kalandot átélni, így a könyv méretéhez képest kimondottan hosszú a játék. Tetszik az, hogy ezúttal van funkciója annak, hogy az elején milyen alkasztba kerülünk és milyen a múltbéli történetünk, 1-2 extra kalandot is jelenthet mindez. Tetszik, hogy a varázslatok révén a csaták is részben taktikai játékká alakulnak, ahogy bejön a gép működésbe hozásának folyamata, de az üldözős jelenet is.

Amin talán picit lehetett volna javítani, az a végső csata, mondom ezt úgy, hogy amúgy nekem teljesen rendben van, hogy egy az átlagnál összetettebb csata jelenti a végső összecsapást. Csak kicsit gyors volt nekem ez az odamegyek, lekardozom, aztán hazajövök sztori, picit jobban fel lehetett volna vezetni a végső csatát, vagy a győzelem után lehetett volna még egy utolsó kihívás. De összességében ez nem volt annyira zavaró, hogy emiatt pontot vonjak le. Érdekes élmény volt ez az első kalandhoz képest, mert ott azt éreztem, hogy egy fantasztikus történetből sikerült csinálni egy középszerű játékot, itt meg egy kifejezetten rossz alaptörténetből egy több mint korrekt játékot. De ha játékkönyvekről beszélünk, akkor nálam ez minőségi ugrás. Legközelebb meg reméljük mindkettő rendben lesz!

 

Összességében: 15/20

 

A könyv megvásárolható a Delta Vision kiadó oldalán meg a viszonteladóknál.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/