Bemutatkozás


Szabó András vagyok, 29 éves, pécsi jogász. Eddigi életem során számos területen kipróbáltam magam, dolgoztam ügyvédi irodában, a rendőrségen is, valamint több civil szervezet tevékenységében is részt vettem már. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Phd. hallgatója vagyok, ezen túlmenően kvízmesterként is tevékenykedem az egyik pécsi kocsmakvízben, továbbá a Tarisznya Táborok Alapítvány önkéntese is vagyok, melynek keretein belül hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezünk ingyenes nyári táborokat. A gyerekeket nagyon szeretem, és több területen is foglalkozom velük, a Kovács Béla Általános Iskolában vitaszakkört tartok 11-12 éves gyerekeknek, ezenkívül értelmi fogyatékos gyerekek gondozásával is foglalkozom (szintén önkéntes alapon) egy pécsi intézményben.
 
Csaknem az egész életemet végigkísérte a vita és a vitakultúra fejlesztése. 11 éves koromban kezdtem el disputa vitaversenyekre járni, ahol 3 fős csapatoknak egy előre megadott témából kellett más iskolák csapataival megküzdenünk úgy, hogy a verseny során a téma mellett és ellen is kellett érvelnünk. Ez megtanított engem arra, hogy az igazság sosem fehér vagy fekete, és egy témáról mindenkinek megvan a saját véleménye, teljesen természetes az, ha valakinek nem egyezik a véleménye az enyémmel. Jelenleg is versenybíróként és felkészítőként tevékenykedem vitaversenyeken, de közösségi vitaeseményeken és ezekkel kapcsolatos tréningeken is részt veszek.

Régóta terveztem, hogy egyszer majd saját blogot írok. Ennek a blognak a célja nagyon egyszerű: csupán le szeretném írni a véleményem bizonyos sokakat érdeklő témákról, és reményeim szerint rábírok ezzel másokat arra, hogy megtegyék ugyanezt. Eddig az időhiány és a végzett munkáim jellege miatt erre nem volt lehetőségem, de most elhatároztam magam.

Miért pont "véleményes" blog? Ennek két oka van. Akik ismernek, azok tudják, hogy ezt a szót nagy előszeretettel használom, szinte már védjegyemmé vált. Ezenfelül ez a kifejezés több szempontból is illik rám. Egyfelől, mert ezt a szót elsősorban a sportnyelv használja nem egyértelmű szituációkban hozott bírói döntésekre, én pedig nagyon szeretem a sportot. Másfelől mert úgy gondolom, hogy a mai világban az objektív igazság ritka, így a legtöbb információ, amit egy megosztó kérdéskörben hallunk, az valakinek a véleménye. Ebből kifolyólag az itt leírtakat se tekintse senki szentírásnak, vitatkozzatok vele, alakítsátok ki a saját álláspontotokat és nyugodtan írjátok is le! Az egyetlen kérésem, hogy mindezt kulturált hangnemben, az általam vagy más hozzászóló által leírtakra érdemben reagálva tegyétek meg. Nem sok minden hoz ki a sodromból, de a személyeskedés, a céltalan demagógia és a trágárkodás ilyenek. Ha ilyeneket észlelek a kommentek között, azt haladéktalanul törölni fogom!

Hogy miről is lesz szó ezen a blogon? Tulajdonképpen bármiről, ami titeket és engem érdekel. De azért felsorolás szintén néhány téma:

- Közéleti kérdések. Nagyon gyakran történnek olyan események, amik megosztják a lakosságot, mind helyi, mind országos szinten. Ezek közül igyekszem az általam érdekesnek tartottakról leírni a véleményem (nyilván elsősorban azokat, amikben jogászként legalább részben kompetens vagyok). Fontosnak tartom hangoztatni, hogy ez egy pártpolitikailag semleges oldal, nem fogok semmilyen kampánytevékenységet vagy ellenkampányt végezni semelyik párt vagy politikai erőnek sem. Ugyanakkor egy közéleti kérdésben kifejtett állásponttal számos alkalommal fogok egyik- vagy éppen másik oldalra nézve kedvező vagy épp kedvezőtlen véleményt kifejteni. Ezért egyes bejegyzések a pártok hívei számára a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmazhatnak.
- Jog és jogtudomány. Phd. hallgatóként számos jogi kérdésben szerepelek konferenciákon, és az ott elmondottakat publikációkban meg is jelenítem. Ezen a felületen az írásaim rövidített változatait tervezem közölni, valamint közérdeklődésre számot tartó jogi kérdésekről is szívesen írok.
- Disputa. A vitaversenyekkel és a vita művészetével kapcsolatos írásokból több is meg fog jelenni ezen a felületen. Ezenkívül a magyarországi vitaversenyekről és más fontosabb vitaeseményeiről igyekszem előzetes tájékoztatást és utólagos élménybeszámolót adni.
- Könnyedebb témák. Szórakozni én is szeretek, imádom a sportot, a jó filmeket, könyveket és persze a tévéműsorokat is. Ezért szívesen írok kritikákat egy-egy ilyen műsorról, eseményről (persze nem szakmai szemmel, inkább laikusként).
- Egy kis gasztronómia. Ez kicsit eltér a többi általam megjelölt témától, és ha nem tetszik nektek, akkor nem is fogom erőltetni, de egy próbát megér.  Előrebocsátom, pocsék szakács vagyok :) . Ugyanakkor néha-néha el szoktam járni éttermekbe, valamint pécsi és budapesti kajáldákba is. Jelen pillanatban nincsen olyan aktívan működő blog, ami a pécsi étkezdékkel kapcsolatban rendszeresen írna kritikákat. A rendszerességet én sem ígérem, de ha valahol járok, akkor arról szívesen megosztom a tapasztalataimat (persze nem csak Pécsett, de nyilván ebből lesz a legtöbb). 
- Ezenkívül ha valaki kommentben vagy az e-mail címemre (andras.dr.szabo@gmail.com) ír olyan témát, amiről lehet beszélni, akkor megfontolom a cikk írását (nem ígérem meg, hogy írok róla, de azt igen, hogy válaszolok a küldött e-mailre).
- Végül legyen szó valamiről, ami nem fog szerepelni a blogban. Ez pedig a Hkk, vagyis a Hatalom Kártyái Kártyajáték. Akik ismernek, tudják, hogy 15 éve játszom Magyarország első és eddig legsikeresebb gyűjtögetős kártyajátékával. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos cikkek csak kevés embert érdekelnek, és akiket igen, azok számára ott van felületként a Hkk Blog weboldala. Oda eddig is írtam cikkeket és a jövőben is szeretném folytatni ezt a hagyományt. Viszont éppen emiatt ezt a felületet nem szeretném a kártyajáték tárhelyévé tenni.


Nincs más hátra, mint előre! Vágjunk bele, és remélem, hogy minden olvasó számára élmény lesz az itt megjelenő írásokat olvasni!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról