Az 5 kedvenc „kopogtatós” élményem az aláírásgyűjtés során

A képviselőjelöltségnek megvan a maga pozitív és negatív oldala egyaránt. Az aláírásgyűjtés nekem inkább az utóbbiak közé tartozik. A gyűjtés egyik leghatékonyabb eszköze a kopogtatás, vagyis, amikor egyesével bekopogunk a kerületünkben lévő házakba és megkérjük a lakókat, hogy ajánlásukkal támogassanak. Ez főleg azért nem kellemes, mert mégiscsak az emberek privátszférájába törünk be, és, mondjuk ki, én sem szeretem, ha ismeretlenek kopogtatnak hozzám bármilyen okból. Ebből kifolyólag adódnak kellemetlen emlékek, főleg beszólások, vagy hogy ránk csapják az ajtót. Vannak azonban olyan esetek is, amikor az embert kifejezetten kellemes meglepetés éri a kopogtatás alatt és nem csak egy aláírás formájában, hanem azt érzi, hogy valamivel többet is kapott annál. A következő cikkemben leírok nektek 5 olyan kopogtatós élményt, amit szerintem sokáig megőrzök.

5. „A pártot nem, de magát igen”

Az aláírás elutasításának számos oka lehet. Van, aki nem akarja a nevét adni semmihez, van, aki még bizonytalan, van, akinek már a politikából van elege, van, aki a kormánypártot preferálja és van olyan is, aki kifejezetten az LMP-t nem kedveli. Egy ilyen hölggyel találkoztam egyik alkalommal, aki, amikor megtudta, hogy az LMP színeiben indulok, az első kérdése az volt, hogy „Ez a párt még létezik?” Kicsit felvéve a stílust azt válaszoltam, hogy tudtommal még igen. Ebből egy jó kis nevetés lett. Aztán érdeklődött, miért indulunk el, mire beszéltem kicsit az okokról, célokról és a motivációmról. A végén közölte velem, hogy a pártot nem szereti, de „maga annyira aranyos, hogy magának aláírom”. És meg is kaptam az aláírást.

Tanulság: Előnyösebb helyzet, ha én magam gyűjtöm a saját aláírásaimat, mint amikor valakik teszik ezt nekem. Önmagában véve egy pozitív jel az embereknek, ha valaki dolgozik ezért, és ha vannak kérdések, azonnal tudok rá válaszolni, és az első benyomás is sokat számíthat. Másrészt van esély arról meggyőzni az embereket, hogy egy személyt párttól függetlenül támogassanak (ez esélytelen, ha nincs ott a jelölt). Annak mondjuk jobban örülök, ha ezt a felkészültségemmel és nem a „cukiságfaktorral” érem ezt el, de remélem az előbbit is lesz még lehetőségem bizonyítani a jövőben.

4. „Én nem, de az édesanyám talán igen”

Viszonylag gyakori megtagadási ok az aláírásgyűjtéskor, hogy valaki köztisztviselőként/közalkalmazottként/kormánytisztviselőként/rendőrként dolgozik és így nem szívesen ír alá. Gyakran van vitánk párton belül is, hogy ez mennyire igaz és mennyire kifogás. Én a magam részéről ezt mindig elhiszem. Dolgoztam ugyanis a rendőrségen és tudom, hogy nem igazán preferálják semmilyen formában a politikai aktivitást. Noha nem hinném, hogy bárkit kirúgnának egy ajánlás miatt, de azért a mai világban, ahol a politika olyan területekre is befurakodott, ahol semmi keresnivalója nem lenne, megértem, ha az emberek óvatosak. Ezért aki erre hivatkozik, annál nem szoktam erőltetni a dolgot (mondjuk másnál se nagyon).

Egyik ilyen alkalom azonban pozitívan jött össze. A nagyjából korombeli hölgy, akinél ajtót nyitottam, azt mondta, nem írja alá és már meg is akartam neki köszönni a türelmet, amikor eszébe jutott, hogy az édesanyja épp itt van, és ő is ebben az utcában lakik (vagyis aláírhatott nekem), majd kihívta és megkérte őt, hogy írja alá azzal, hogy „kulturált emberek kérik a segítségét”. Az édesanya alá is írta nekem az ívet.

Tanulság: Sokszor felróják nekem, hogy nem nagyon erőltetem az ajánlást, nem próbálom rábeszélni az embereket aláírásra. (Az egyetlen kivétel ez alól, ha valaki azt mondja, hogy egynek már aláírt, ilyenkor mindig elmondom, hogy többnek is alá lehet írni.) Tény, hogy egy rámenősebb ember érhet el nálam nagyobb sikereket. Itt azonban úgy érzem, hogy az én stílusom volt a nyerő. Ha elkezdem erőltetni a dolgot, biztos vagyok benne, hogy a hölgy nem szól az édesanyjának és nem lett volna meg ez az aláírás. A visszafogottság tehát erénnyé is tud válni.

3. „És milyen a program?”

A legtöbb ember a párt alapján eldönti, hogy aláír-e vagy sem. Ezért engem is meglepett, amikor egy úriember kifejezetten rákérdezett, hogy mik lennének az első intézkedések, ha hatalomra kerülnék. A pártprogram ekkor még nem készült el, de alapvetően nyilván tisztában voltam a programmal, ezért szépen elkezdtem felsorolni. A választópolgár egyes részeivel vitatkozott is, a zöld területek növelése szerinte általános, nehezen ellenőrizhető ígéret, majd elmondta, hogy szerinte egy fürdő hiányzik Pécsről, nem egy aquapark, hanem egy olyan hely, ahol tényleg lehet úszni, mert a Hullám erre szinte teljesen alkalmatlan. Itt egyébként kicsit segített a kollégám, aki velem volt. Elmondta, hogy a programban benne van a Balokány felújítása is (én is tudtam ezt, csak a pillanat hevében nem jutott eszembe). Végül úgy látszódott, hogy kielégítő választ adtunk a kérdésekre, ugyanis az úriember aláírt.

Tanulság: Fontos a felkészültség. Ha csak egy diákot küldtem volna magam helyett, aki nincs képbe a programmal, itt szinte biztos, hogy nem kaptam volna aláírást.

2. „Maga ránézésre jó ember”

A legtöbb alkalommal, amikor az ember kopogtat, nyugdíjasokat talál otthon, akiket nehéz rávenni a politikai aktivitásra, legtöbbször azt mondják, nekik már mindegy. Egy nyugdíjas hölgy azonban ebből a szempontból nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Nem nagyon kellett győzködnöm, azonnal beinvitált, hogy aláírja az ívet, majd miközben írtam, mondta, hogy látszik rajtam, hogy jó ember vagyok. Amikor megkérdeztem, miből gondolja, a válasza az volt, hogy azért, mert balkezes vagyok J. Ezután beszélt arról, hogy szerinte a mai emberekből kiveszett a gondoskodás, a segítségnyújtás, volt, amikor látta, hogy rengeteg ember elment egy földön fekvő mellett, anélkül, hogy bármit tettek volna. De aztán arról is mesélt, hogy ő is járt már úgy, hogy segíteni akart valakinek, aki a földön feküdt, de üvöltve küldte el az az ember, akinek segíteni szándékozott. Végül pedig megjegyezte, hogy nagyon veszélyes, amit csinálok, mert tűz a Nap, és nincs nálam semmi folyadék. Ezt követően egy üvegbe (PET palackba, de azt hiszem, ettől most eltekinthetek J) töltött nekem hideg ásványvizet (ami tényleg jól esett már nekem, mert valóban elfelejtettem folyadékot vinni magammal).

Tanulság: Vannak még kedves emberek a világban J

1. „Ebben a korban már örül az ember, ha fiatalok keresik”

Azzal, hogy az ember ad aláírást, óhatatlanul elárulja az életkorát, hiszen a lakcímkártya számából tudjuk a születési évet. Az egyik hölgynél azonban, amikor valamelyik iratán megnéztem a születési dátumát, meglepődtem. A hölgy ugyanis, akivel beszéltem, 93 éves volt. Az igazat megvallva minimum 20 évvel fiatalabbnak gondoltam. De a lendületesség mellett a humor és az önirónia sem hiányzott belőle. Elmondta, hogy ebben a korban már nagyon örül a fiatal fiúk látogatásának, és, hogy ő mennyit dolgozott, valószínűleg ezért nem talál soha semmit, mert „eldolgozta az eszét” (pedig szellemileg teljesen fitt volt). De nagyon komolyan is el lehetett vele beszélgetni, elmondta, hogy szerinte a mai fiatalok nem szoktak hozzá a kemény munkához, és ez nagy baj, és, hogy ennek ellenére fontos, hogy a fiatalok minél több helyen lehetőséget kapjanak, tanulják meg, milyen a felelősség. Mindezt nagyon kedves és közvetlen hangnemben. Úgy éreztem, hogy rám is hatással van az az életfelfogás, amit ez a hölgy képviselt, teljesen ellentétben állt a korával, nagyon sok pozitív impulzust lehetett ebből meríteni. Kívánok neki még nagyon hosszú életet!

Tanulság: Az 5 esetből, amit most leírtam, ez rendhagyó. Ugyanis ez az egyetlen eset, aminek a végén nem gazdagodtam aláírással. A hölgy személyi igazolványát a fia elvitte, az otthon lévő dokumentumokon meg nem találtam meg a személyi számát. Kellemetlennek éreztem volna, ha a fiát hívom fel, hogy politikai célból adja meg az édesanyja adatait. Úgy gondoltam, ennyit nem ér egy aláírás. Amit a találkozás alatt kaptam, az sokkal többet ér annál a tollvonásnál.

Mindezek ellenére sem vált kedvenc tevékenységemmé a kopogtatás, valószínűleg sosem lesz az. De látható, hogy még ez a feladat során is érik az embert olyan impulzusok, amik meggyőzik arról, hogy folytatni kell, sőt, még tanulni is lehet másoktól. Remélem a kampány és a választások során is fognak még érni hasonló élmények.