Miről szól az Alkotmánybíróság hajléktalanság kérdésében hozott döntése?

Az Alkotmánybíróság nemrég megjelent határozata ismételten felkavarta a közvéleményt. A közterületen történő életvitelszerű tartózkodás kriminalizálását kimondó szabálysértési tényállást számos járásbíróság és törvényszék alkotmányellenesnek vélte, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak, akik azonban elutasították a kérelmeket. Ezen a média – főleg az ellenzéki média – igencsak felháborodott és jogászok is kinyilvánították nemtetszésüket. Jogosan tették? Vagy a jelenlegi helyzetben más döntést nem is lehetett hozni? Esetleg az Alkotmánybíróságnak van igaza? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő cikkemben.

Nem ez volt az első alkalom

A hajléktalan életmód szankcionálására már 2011-ben tett kísérletet a kormány. Akkor is az Alkotmánybíróság elé került az ügy, azonban más vége lett a történetnek. A megfogalmazásában hasonló tényállást két fő szempontból kiindulva semmisítette meg az alkotmánybíróság. Az egyik, hogy ha a hajléktalanság, mint életmód kriminalizálása a nélkül történik, hogy bármilyen társadalomra veszélyes cselekményt elkövetnének, az egyértelműen sérti az emberi méltósághoz való jogot, ami egy korlátozhatatlan jog. E tekintetben azonban muszáj megjegyezni, hogy a bírák egy része azt az álláspontot képviselte, hogy szerintük nem az emberi méltósághoz, hanem csupán az önrendelkezéshez való jogát korlátozták a hajléktalanoknak, ami pedig egy korlátozható jog, ám ez az álláspont kisebbségben maradt.

Egy másik esetben Kaposvár MJV önkormányzat rendeletének egy pontja került górcső alá. Ez alapján: „Aki életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait közterületen tárolja vagy helyezi el, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.” E tekintetben az Alkotmánybíróság sajátos döntést hozott. Formálisan ugyan elutasította a kérelmet, viszont megállapította, hogy hajléktalanok esetében nem alkalmazható ez a szabály, tekintettel a kényszerhelyzetre és az ő emberi méltóságukra. A döntés azért érdekes, mert szent meggyőződésem, hogy a rendelet kifejezetten a hajléktalanok miatt született (eleve teljesen életszerűtlen, hogy egy lakóhellyel rendelkező személy közterületen tárolja a lakhatás célja használt ingóságait), és bár nem szüntették meg, mégis teljesen kiüresítették a szabályt.

A fenti határozatok közül az elsőre 2012-ben, a másodikra 2016-ban került sor. Látható tehát, hogy a korábbi alkotmánybírói gyakorlat ezekben a kérdésekben mindig a hajléktalanok pártját fogta.

Az Alaptörvény azóta megváltozott

A korábbi alkotmánybírói határozatok azonban mind 2018 előtt keletkeztek. Azóta azonban történt egy fontos módosítás. Konkrétan, amiről már korábban is írtam, hogy az Alaptörvény 7. módosításával bekerült, hogy a közterületen történő életvitelszerű tartózkodás tilos. Noha látszólag ennek túl nagy jelentősége nincs, a gyakorlatban hatalmas súllyal bír, két okból is:

1.  Az Alkotmánybíróság az alkotmányt nem vizsgálhatja – az Alkotmánybíróság funkciója, hogy a mindenkori alkotmányban – jelen esetben az Alaptörvényben – foglaltaknak az érvényesülését biztosítsa, ha ezek sérelme bármilyen ügyben vagy akár normatív módon felmerül. Ugyanakkor az alkotmányozás a jogalkotó feladata. Ebből kifolyólag nem módosíthatnak az alkotmány egyes rendelkezésein, még akkor sem, ha az egy másik alkotmányban megtalálható elvvel (jelen esetben emberi méltósággal) ellentétesnek gondolják. Ezen az a tény sem változtat, ha az ütköző rendelkezések között az egyik az elfogadott joggyakorlat szerint egyértelműen magasabb értékrendű. Ennek azért van jelentősége, mert a korábbi esetekben hivatkozhatott arra az alkotmánybíróság, hogy a közterületen tartózkodás tilalma önmagában véve alkotmányellenes. Most már nem hivatkozhattak erre, hiszen magában az alkotmányban szerepel, hogy tilos közterületen tartózkodni.

2.      Az Alaptörvény rendelkezéseit irányadónak kell tekinteni – ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróságnak az alkotmányban foglaltakat kell alapul venni a döntéseik során, akkor is, ha azzal egyébként nem értenek egyet. Tehát annak kell lennie a döntés kiindulópontjának, hogy az életvitelszerű tartózkodás a közterületeken tilos. Innentől a vizsgálat kizárólag arra terjedhetett ki, hogy a szabálysértési törvényben foglaltak arányosak-e a cél megvalósulása tekintetében, magyarán szólva nem lenne-e más, kevésbé drasztikus módszer arra, hogy ezt a célt – közterületen tartózkodás tilalma – elérjék. Azért érezhető, hogy ez mennyire nehéz lehet valakinek, ha mondjuk alapból nem ért egyet az adott szabállyal.

Megjegyzendőnek tartom e mellett, hogy nagyon súlyos aggályok merülnek fel annak kapcsán, hogy a jelenlegi hatalom ennyire kénye-kedve szerint módosítgatja az Alaptörvényt. Többször előfordult már, hogy miután egy jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisített, a parlamenti többség korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét a konkrét eset vonatkozásában, majd a törvényt gyakorlatilag változatlan tartalommal újra beadták, megszavazták, és az Alkotmánybíróság másodjára már semmit nem tudott tenni. Egy jogállamban úgy gondolom, hogy ez elfogadhatatlan. Az alkotmány fő funkciója, hogy a hatalom korlátja legyen, megakadályozza az alapvető jogok lábbal tiprását, vagy az önkényes hatalomgyakorlást. Az Alkotmánybíróság pedig az a szerv, aki ezeket a jogokat védi (legalábbis a legmagasabb szinten). Ha a hatalom arra használja az alkotmányt, hogy az Alkotmánybíróság jogát csökkentse, akkor az alkotmány éppen a legfontosabb funkcióját veszíti el, hiszen nem gátja lesz a korlátlan hatalomnak, hanem az elősegítője. Ez semmiképpen sem egy elfogadható állapot, de sajnos Magyarországon egyre gyakoribb jelenség.

Beadványozók érvei

Az előbb felvázolt probléma nem csak az Alkotmánybíróságot érintette, hanem a kezdeményezőket is. Ugyanis ők is tisztában voltak azzal, hogy ha az lesz tartalmilag a beadványukban – még ha csak következtetés szintjén is – hogy a közterületen tartózkodás tilalma alkotmányellenes, akkor azt az Alkotmánybíróság biztosan el fogja utasítani, hiszen az alaptörvény e téren egyértelmű. Tehát azt kellett megpróbálni bizonyítani, hogy a mellett, hogy a közterületen tartózkodás életvitelszerűen tilos, ez a szabályozás alkotmányos szempontból nem megfelelő. Meg kell hagyni, nem könnyű feladat.

Az ügyben az alkotmánybíróság számos beadványt összevontan vizsgált. A legfőbb érvek az alábbiak voltak:

1.  A szabálysértési törvény bővítésével a jogalkotó szociális kérdést kíván alapvetően büntetőjogi eszközzel szabályozni. Ez annak az alapelvnek, hogy a büntetőjog csak azokba az életviszonyokba avatkozik be, amihez más jogágak szankciórendszere nem elegendő, nem fér bele.

2. A szabály (mármint a szabálysértési törvény rendelkezései) nem átlátható, nem világos, így a jogállamiság elvébe ütközik. Mivel a rendőr csak a körülményekből tudja eldönteni a szabálysértés fennálltát, fennáll annak a lehetősége, hogy egy közterületet rendeltetésszerűen használó személyt is eljárás alá vonnak.

3. Mivel a törvény csakis és kizárólag a hajléktalanokat érinti, ezért diszkriminatív.

4. A határozat sérti az emberi méltósághoz való jogot, hiszen gyakorlatilag kényszerhelyzetbe hozza a hajléktalanokat.

5. Az eljárásban részt vevő hivatalos személyek – kiváltképp rendőrök és bírák – jogai is korlátozottak, hiszen a rendőrségnek nincs mérlegelése az intézkedés foganatosítása tekintetében, az őrizet időtartama a törvény erejénél fogva hosszabbodik, és a bíróság sem szabhat ki akármilyen szankciót.

Alkotmánybíróság érvei:

Az Alkotmánybíróság számos ellenérvet hozott fel. Mindenek előtt aggályosnak tartotta, hogy a beadványok csak említés szintjén foglalkoznak azzal, hogy a törvény miért ütközik alaptörvénybe, jogi levezetés szinte sosem történt. Utalnak arra, amiről az előző fejezetben írtam, hogy mivel az Alaptörvénybe foglalták a közterületen tartózkodás tilalmát, ennek alkotmányosságát nincs lehetőségük vizsgálni. Ezenkívül több alkalommal említik, hogy az egyénnek a társadalmon belül együttműködési kötelezettsége van és ez a szankció nem az elszegényedés, a hajléktalanság ellen van, hanem az együttműködési kötelezettség megszegése – közterület túlzott mérték használata, rendőrséggel való együttműködés megtagadása – miatt van. A konkrét érvekre az alábbi reakciók voltak:

1.  A kérdést nem büntetőjogi, hanem szabálysértési jogi szinten kezeli a jogalkotó, ami nem érinti az Ultima Ratio elvét. A szabályozás arányos, hiszen csak az együttműködést megtagadó vagy 4. alkalommal eljárás alá vont személlyel szemben alkalmaznak szankciót.

2. Az alkotmánybíróság szerint azok a kritériumok, amelyeket a törvény megfogalmaz, egyértelműek, ezek alapján tud a hatóság intézkedni. A rendőrség ennek ellenére rugalmasan tud intézkedni. Új jogszabály esetén pedig el kell telnie kis időnek, mire a gyakorlat annak tényleges kereteit meghatározza.

3.   A diszkrimináció a törvény szövegéből nem következik, hiszen a közterületen életvitelszerűen tartózkodás nem csak a hajléktalanok, hanem mindenki számára tilos.

4.  A jogalkotó a szankciórendszert ténylegesen nem korlátozza, csak a leggyakoribb elkövetők életmódjából adódóan olyan tilalmat fogalmaz meg szankciók terén, amit praktikusan amúgy is értelmetlen lenne kiszabni (pl. pénzbüntetést nincstelenekkel szemben).

5. Az Alkotmánybíróság szerint itt nem az emberi méltóság a kérdés, hanem egy szűkebb alapjog, az emberi önrendelkezéshez való jog. Az pedig korlátozható, az ember magatartását igenis lehet korlátozni, pontosan ezt teszik a szabálysértése és a bűncselekmények, tilalmaznak bizonyos magatartásokat. Így ez önmagában nem alkotmányellenes. Megjegyzendőnek tartom, hogy itt jelent meg a média által felkapott mondat, miszerint „a hajléktalanságra senkinek nincs joga” . Ez nagyon sok ember felháborodását kiváltotta, nem is véletlenül, mindazonáltal szerintem itt inkább egy nagyon szerencsétlen megfogalmazással van dolgunk. A szegénységgel itt valószínűleg inkább a hajléktalan életmódra gondoltak, amihez nincs joga az embereknek a jelenlegi Alaptörvény szerint. Sajnos ezt nem lehet vitatni. Viszont egy Alkotmánybíróság nem engedheti meg magának, hogy ennyire kétértelmű kijelentéseket tegyen, főleg nem, hogy ezeket írásba is foglalja! Így a felháborodás jogosságához kétség nem férhet.

Megjegyzendőnek tartom, hogy az Alkotmánybíróság azt is rögzíti, hogy ezeknek az intézkedéseknek csak akkor van létjogosultsága, ha az állami ellátórendszer alkalmas a hajléktalan személy elszállásolására. Noha ezzel egyetértek, a gyakorlatban mégis felvethet problémákat. A rendőrség egy eljárás során csak azt tudja vizsgálni, hogy adott pillanatban az adott város hajléktalan ellátásában van-e egy szabad hely. Ez a legfagyosabb téli napokat kivéve meggyőződésem, hogy nem okoz gondot. De nem tudják megválaszolni azt a kérdést, hogyha az összes hajléktalan hirtelen be akarna menni a szállókba, lenne-e elegendő hely? Ez azért még felvethet aggályokat a jövőben.

Különvélemények:

Az alkotmánybírák közül többen különvéleményt fogalmaztak meg, nem értettek egyet a többségi állásponttal. Egészen pontosan 6 különböző bíró 4 különböző véleményt fogalmazott meg, ami elég jelentős, ez utal a téma megosztó jellegére.

A büntetőjog világából az Alkotmánybíróságba került, vagyis a konkrét kérdésben egyik legkompetensebb bíró, Dr. Czine Ágnes fogalmazta meg a legmarkánsabb különvéleményt. Elsődlegesen azt fejtette ki, hogy még ha tilos is a közterületen való életvitelszerű tartózkodás, a szabálysértési alakzat kialakítása aránytalan. Elmondása szerint a büntető jellegű szankciók kialakításának az az indoka, hogy olyan társadalmi viszonyt kell szabályozni, „amely emberi életet, testi épséget, egészséget vagy jogot veszélyeztető, általánosan elfogadott együttélési szabályt sért.” Márpedig önmagában véve az életvitelszerű utcán tartózkodást még nem valósítja meg ezek egyikét sem. Kifejtette továbbá azt is, hogy bár a korábbi alkotmánybírósági döntések indoklásának az a része, ami a közterületen tartózkodás emberi méltóság jogával kapcsolatos aggályait veti fel, valóban nem alkalmazható az Alaptörvény-módosítások miatt, de a határozatban az is szerepel, hogy a korábbi jogszabály – amelynek szövege igencsak hasonló a mostanihoz – több tekintetben nehezen értelmezhető, pontatlan, így a jogbiztonság kritériumával sem összeegyeztethetők. Ez a bírónő szerint az új szabály kapcsán is fennáll. Utal ezenkívül arra is, hogy ez a 3 figyelmeztetéses szabály sem feltétlenül szerencsés, mert volt már arra példa, hogy ugyanazt a személyt 2 órán belül figyelmeztették kétszer, ami több aggályt is felvet, mind jogi, mind az ellátórendszer hatékonysága szempontjából.

Dr. Juhász Imre alkotmánybíró szerint is hiányzik az államcél, azaz a valódi indoka annak, hogy szabálysértéssé nyilvánítsák az adott cselekményt. Ezenkívül aggályosnak véli az Alkotmánybíróság azon megnyilvánulását is, hogy a szabálysértési eljárás csak akkor alkalmazható, ha az ellátórendszer képes  hajléktalan ellátására. Álláspontja szerint ez a törvény szövegéből nem következik, így az Alkotmánybíróság kvázi jogalkotói tevékenységet végzett, ami pedig nem feladata.

Dr. Schanda Balázs alkotmánybíró (akinek különvéleményéhez 2 másik bíró is csatlakozott) szintén ezt látja problémának egy másik aspektusból. Ha a tilalom célja az, hogy a hajléktalan személyeket az ellátó rendszerbe integrálja, abból következik, hogy ugyanez megfordítva azt jelenti, hogy alaptörvény-ellenes a szabálysértési szankció, ha annak célja nem az elesett személyekről való gondoskodás, ellátás. Álláspontja szerint addig a pontig, hogy a hatóságok a hajléktalan személyt a szállóba viszik, nincs probléma, de ha bíróság elé kerül, már túllépnek ezen a célon.

Dr. Stumpf Istvánnak szintén a határozatnak ezzel a részével volt problémája. Hivatkozott a korábbi alkotmánybírósági határozatra is: „az Alaptörvény II. cikkében szabályozott emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen önmagában azért társadalomra veszélyesnek minősíteni és büntetni azokat, akik lakhatásukat valamely okból elvesztették és ezért kényszerűségből a közterületen élnek, de ezzel mások jogait nem sértik, kárt nem okoznak, más jogellenes cselekményt nem követnek el. Sérti az egyén emberi méltóságából folyó cselekvési szabadságát az is, ha az állam a büntetés eszközeivel kényszerít a szociális szolgáltatások igénybe vételére” Álláspontja szerint annak ellenére, hogy a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tiltott, ezek az elvek nem változtak. Ezenkívül nem látja a határozatban, hogy az intézkedés arányossága kellőképpen megindokolt volna.

Konklúzió

Magam részéről – már amikor az Alkotmánybírósághoz fordulás megtörtént –  tudtam, hogy ennek nem lesz sok értelme. És nem azért, mert borítékoltam volna a döntést, ez számomra nagyon nem volt egyértelmű. Hanem, mert a kérdésnek a méregfogát kihúzták, mielőtt az Alkotmánybíróság véleményt nyilváníthatott volna.

Azt gondolom, hogy mindegyik beadványra egy nagyon egyszerű választ kellett volna adni: elfogadva, mivel nyilvánvalóan alkotmányellenes a közterületen történő életvitelszerű tartózkodás tiltása (erről egy korábbi cikkemben már leírtam a véleményem). Azonban – ahogyan azt már említettem – erre nem volt lehetőség. Innentől kezdve bármit csinált volna az Alkotmánybíróság, a kormány tudott volna rá lépni. Ha a szabálysértést érzi aránytalannak, akkor alsóbb szinten szankcionálják a cselekményt (igaz, legalább az elzárás lehetőségét akkor nem lehetett volna alkalmazni), ha pontatlan a megfogalmazás, akkor pontosítanak, ha részletszabállyal van a baj, módosítják. Innentől kezdve tehát biztos volt, hogy tartósan ezt a jogszabályt megsemmisíteni nem lehetett volna.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy az Alkotmánybíróságnak be kellett volna vállalnia a megsemmisítést. Noha nagyon sok beadványban fellelhető érv valóban komolytalan, a Czine Ágnes-féle különvélemény álláspontom szerint remekül fogalmazza meg a rendelkezéssel kapcsolatos anomáliákat, és ezek alapján a megsemmisítésnek helye lett volna. Valószínűleg nem hosszú távon, de legalább jelzésértékkel bírt volna, hogy az Alkotmánybíróságnak fontosak az alkotmányos értékek. Sajnos azonban erre nem került sor.

Mindazonáltal az alapvéleményem erről a kérdésről továbbra is az, amit már fél éve is megfogalmaztam: aki egy társadalmi problémát büntetőjogi eszközökkel kíván megoldani, az nagyon rossz úton jár.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/