10 kedvenc gonosz karakterem a lapozgatós könyvekből

 

Az emlékezetes alternatív befejezések, és a jó alaptörténetű, de gyengén kivitelezett könyvek bemutatása után újabb TOP-listával érkezem. Ezúttal azokat a főellenségeket, gonoszokat elevenítem meg, amelyek talán a legjobban benne maradtak az emlékezetembe. Itt nyilván elég széles a repertoár, hiszen főgonosz kb. a könyvek 80-90%-ában megtalálható, ezért igen nehéz volt leszűkíteni a listámat 10-re. De majd a komment szekcióba betehetitek azokat a karaktereket, akik szerintetek hiányoztak a listáról. A rangsort két fő szempont alapján határoztam meg:

 

·         Mennyire karakteres, egyedi az ellenség?

·     A vele való küzdelem a végén mennyire sikerült epikusra, milyen érzelmi töltetet éreztem e közben?

 

Hozzáteszem, a listára kerülésnek nem feltétele, hogy mind a kettő megvalósuljon, ha csak az egyik jelenik meg, de az nagyon, akkor is bekerülhet valaki a TOP 10-be. Fontos viszont, hogy csak főgonosznak tekinthető karaktereket nevezek most meg, tehát hiába romlott velejéig egy epizódszereplő, aki egy csapdát állít nekünk, ha nincs jelen a későbbiek során a kalandban, akkor itt nem lesz helye. Dilemma volt még, hogy miként határoljam el néhol a gonosz karaktert a következő cikkben tervezett kísérő karakterektől. Az elhatárolás röviden kb. így fog kinézni:

 

·         Ha egy szereplő szándéka végig az, hogy a küldetésünket meghiúsítsa és elpusztítson minket, az gonosz karakter, akkor is, ha esetleg végigkísért az utunkon.

·        Önmagában viszont az, hogy valakivel a végén „főellenség”-ként kell megküzdeni, még nem jelenti egyből azt, hogy ő gonosz karakter lesz, ha az adott szereplőt nem a küldetésünk meghiúsítása motiválja, hanem logikus, emberileg is elfogadható oka van a tettének, ad absurdum ő áll a jó oldalon és nem mi, akkor nem fog felkerülni erre a listámra (maximum a következőkre).

 

Természetesen itt is erős spoilereket tartalmazhat 1-2 rész, így aki végig akarja játszani az adott könyvet, az – főleg a 8-10. helyezettnél – nem biztos, hogy jó, ha elolvassa az elemzést (a címből még nem feltétlenül fog kiderülni a slusszpoén). No, ennyi bevezetés után jöjjön a teljes lista.

 

 

10. Vérmester – A fenevad nyomában

 

Rögtön egy olyan könyv, ahol három főellenség van, de ő az egyetlen, akit igazán gonosz karakternek tudok titulálni. A Mesterdalnok nevelt lánya egy velejéig romlott, mégis nagyon taktikus negatív karakter. A piszkos munkát elvégezteti mással, miközben célja, hogy odacsalja a legfőbb ellenségét. A velünk való viszonya is érdekes. Kezdetben meg akar bennünket ölni, később „barátként” tekint ránk, akit talán felhasználhat célja elérése érdekében. Számomra külön érdekesnek hatott, hogy míg kezdetben gyanakodtam rá, addig a játék közepére ez a gyanúm eltűnt, majd a végére visszatért. Kegyetlen, intelligens, számító…kell ennél több? Szerintem nem.

 

 

9. Heydrich gróf – A vámpír kriptája

 

A két kalandban is megjelenő vámpír kicsit sablonkarakter belátom (tipikus vámpír, kell mágikus fegyver, jó ellene a karó, az ezüst, a fokhagyma), és a háttértörténete sem annyira egyedi, összességében mégis bejött nekem. Ennek főleg két oka van. Az egyik, hogy ilyen részletes betekintést egy gonosz karakter életébe és családjába még sosem láttam, mint ebben a könyvben. Emiatt pedig sokkal „közelebbinek” éreztem, mint a legtöbb klasszikus gonosztevőt. Ezen túlmenően a végső harc, amiben megküzdünk vele meglehetősen epikus (bár ehhez kicsit Katerina is hozzá tesz), a kétféle harcstílus, amiben vív, szintén nagyon egyedi, ahogy a menekülési kísérletei is tetszenek. Ezek összességében szerintem indokolják a helyét a listámon.

 

 

8. Kroi’bletor, a szlád – A hit nevében

Talán idejekorán spoilerezem el, de ezt követően már az összes helyezettem a KJK vonalból fog megjelenni. Ennek lehet, hogy az az oka, hogy a 400 fejezetpontos történetek több teret engednek egy gonosz karakter kidolgozásának, mint a rövidebbek. Ugyanakkor úgy éreztem, ő nem maradhat ki a listáról. Egy újabb olyan gonosz, aki akár a kísérőkarakterek körébe is bekerülhetett volna, hiszen szinte a kaland legvégéig együtt vagyunk vele, vagy legalábbis a szellemével. De meg kell hagyni, Yworl káoszisten legfőbb követőjének van stílusa, egyénisége és stratégiája is. Már ahogy az elején bemutatkozik, az is nagyon vicces, de utána ahogyan higgadt és logikus érvelésével mindenről meggyőzi a főhőst, hogy a jó érdekében megteheti, az briliáns, a vérének hatalma pedig tényleg minden képzeletünket felülmúlja. Ami miatt mégsem tudok neki jobb helyezést adni, az az, hogy bár olvasóként nagyon nagy élményt jelentene egy ilyen kalandot végiglapozni, viszont játékosként azért erősen kiszámítható, hogy mi fog történni. És nem azért engedelmeskedünk mindig a magát cleronnak álcázó szládnak, mert ezt így tartjuk jónak, hanem mert a könyv nem ad rá más lehetőséget. Ez pedig sajnos igen sokat elvesz a játék értékéből. A karakter egyedisége azonban ennek ellenére elvitathatatlan és a végjátéknak is megvan a maga drámája, nem is akármilyen.

 

 

7. Csontos Zanbar – A veszedelmek kikötője

Nem véletlen, hogy ezt a könyvet írtam a listára és nem a Tolvajok városát. Ott ugyanis nem tűnik többnek egy egyszerű mesebeli gonosztevőnél élőholt barátunk. Megvan, hogy lehet legyőzni, ha sikerül, akkor minden király, ha nem, akkor nyekk, és az, hogy a sikerre igazából 1/3 esélyünk van, nem Zanbar dicsérete, hanem Nikodémusz…leginkább szenilitásának lehet nevezni. Itt viszont egy igazán epikus kis végjátékot kapott az élőholt úr. Mágiával támad, rettenetes szörnyet küld ránk és seregével mindent megpróbál elpusztítani és még ha meg is van a különleges mágikus gyűrű, akkor sem biztos egyáltalán a siker. Az pedig, hogy egy ellenséget csak Nikodémusz és Yaztromo együttes munkájával sikerül nagyon nehezen legyőzni, szerintem mindent elmond az erejéről.

 

 

6. Razaak – A varázsló kriptája

A szellemidéző mágus karaktere is kicsit sablon, de mégis bejön. Egyrészről azt gondolom, hogy a KJK könyvek egyik legjobb borító-illusztrációja az ő képe, másrészt itt is tetszik, hogy – ha nem is olyan mértékben, mint vámpír kollégájánál – de megismerhetjük a történetét és a családját. A végén meg eléggé kemény küzdelemben tudjuk csak legyőzni. Ez utóbbi mondjuk nem kizárólag az ő érdeme, hanem Ungoth is hozzátesz. De Razaak varázslatai is egyediek és változatosak, tényleg lehet érezni benne az erőt. Ez pedig a varázsló karakterek közül szerintem kiemeli.

 

 

5. Cyrus – Űr-orgyilkos

 

Na, azt hiszem ezzel sokan nem fogtok egyetérteni. Mégis mit keres ez az őrült tudós a listán? Hiszen nem nagy harcos, mágikus erővel sem rendelkezik, és azon túl, hogy mindenféle gyenge trükkel próbál minket átverni, jóformán semmit sem képes tenni ellenünk! Miért szeretem mégis ennyire? Elsősorban azért, mert szerintem ez így hiteles. Ha az előzménytörténetet elolvasom, akkor nekem Cyrusról egy vézna, gyenge alak jut eszembe, akinek azonnal elfogy a tudománya, ha a tettek mezejére kell lépnie. És ez a karakter tökéletesen valósítja meg az elképzeléseimet. Persze kiépített egy nagyon erős biztonsági rendszert, de ha azon átérünk, akkor már ő maga képtelen felvenni a versenyt egy magunkfajta orgyilkossal és ez így jó. Sang kollégám szokta mondani, és egyetértek vele, hogy elég bosszantó, amikor öreg, vézna, sokszor félkarú mágusok legendás harcosokat megszégyenítő ügyességgel rendelkeznek, egyszerűen nem hiteles az egész. Itt viszont teljesen hihető és életszerű maradt a tudós karaktere. Ugyanakkor a vége azért tartogathat nekünk egy kis kellemetlen slusszpoént, ami váratlan, de szintén nem karakter-idegen.

 

4. Zagor – Zagor legendája

 

Az azért egyértelmű volt, hogy az első gonosz varázsló nem maradhat le a listáról. Ő az, akit mindegy hányszor ölünk meg, valahogy megtalálja a módját, hogy visszatérjen a túlvilágról és befejezze ördöngős terveit És egyébként meg kell hagyni remek a három rész közötti átvezetés, főleg a Visszatérés a Tűzhegybe zárásában vicces az az ominózus fél mondat, aminek később óriási jelentősége lesz. Mondjuk ha a végső csatákat veszem alapul, akkor nekem azért az első csata kicsit lapos lett (mondjuk a legelső KJK könyv volt, ezt ne hagyjuk figyelmen kívül), és a második rész Pokemon-csata szerű küzdelme sem volt az igazi. A Zagor legendájában ugyanakkor azt érzem, hogy sikerült egy szintet lépni és ott már egy igencsak sötét, sokrétű küzdelem kerekedett a végére, a Tűzmagos rész pedig megadta ennek az egésznek a csúcspontját. Ez a két szempont együtt predesztinált egy igen erős helyet a listámon.

 

3. Az éjsárkány – Éjsárkány

 

Nagyon sok könyv végső célja egy sárkány legyőzése. A Sárkányvár titkát mondjuk inkább hagyjuk, és a Sárkányölő is ilyen szempontból kicsit elcsépelt lett, a Sárkány háborúja viszont igencsak erőteljesnek mutatja be az ősi szörnyeteget. De a non plus ultra mégiscsak Keith Martin szörnyetege még akkor is, ha nem a szavak emberét, akarom mondani sárkányát ismerhettük meg benne. Önmagában az ereje olyan, ami minden halandó számára tiszteletet parancsoló. Itt érezzük igazán a megszerzett varázstárgyak súlyát, ha azok nincsenek, akkor maximum arra lennénk jók, hogy sárkány barátunk kifújjon minket az ablakon. De a brutális ereje mellett még azt is megmutatja a frissen felébredt szörnyeteg, hogy némi mágikus erőért sem kell a szomszédba mennie. De az igazi kedvencem a végső összecsapás előtti barlangos kaland, ami a sárkány belső szerveit predesztinálja. Szürreális, de mégis nagyon emlékezetes.

 

2. Feior – A kétélű jóslat

 

Sok negatívumot írtam ehhez a könyvhöz, amiket továbbra is fenn tartok, de azt gondolom, hogy vitán felül áll, hogy a KJK könyvek egyik legjobb (és legnehezebb) végjátéka az övé. Gonosz fivérünkről sokáig nem tudunk meg semmit csak azt, hogy vaskalapos módon akarja irányítani a Birodalmat és, hogy mindent megtesz, hogy felkutasson és elpusztítson minket. Azonban ha ez nem sikerül neki, akkor egy valódi háborúba torkollik a kalandunk, amelynek a végén megütközünk vele. És ennek az összecsapásnak mind a taktikai, mind az érzelmi oldala nagyon magas szintű. A némiképp random varázsolgatás nem pusztán szerencsejáték, hanem kiderül, hogy kiismertük-e az általunk addig megtanult varázslatokat. Tetszik az is, hogy Feior voltaképpen ugyanazokat a mágiákat használja, amelyekkel mi is rendelkezünk, így kiegyenlített a küzdelem (leszámítva, hogy ő ezt sokkal tudatosabban teszi), az meg különösen tetszik, hogy mindkét küzdő fél elfárad abban, ha 1-2 nagy erejű varázslatot elsüt. Érezni, hogy minden mozdulatnak van súlya. E mellett az, hogy a saját testvérünkkel kell megküzdeni egy igazi extra érzelmi töltet. Nem ölhetjük meg őt, mert mi magunk válunk a gonosz uralkodóvá, de ha bármi gesztust teszünk felé, azt kegyetlenül ki fogja használni. Mindezek egy igazi klasszikussá teszi szemembe ezt a küzdelmet.

 

1. Rettegett Balthus – A káosz fellegvára

Számomra egyértelműen ő a leghitesebb főellenség-mágus. A mellett, hogy egy rendkívül erős varázsló, egy igazi hadvezér is. A készült illusztráció itt is nagyon hatásos, róla elhiszi az ember, hogy nemcsak mágus, hanem fizikai küzdelemben is megállja a helyét. Önelégült, büszke, gőgös, de mégis tiszteletet parancsoló az egész jelleme. A végső csata vele pedig szerintem a legjobb záróösszecsapás a KJK-k történetében (feltéve, ha az elején nem kardot rántunk és megvívunk vele), repkednek a mágiák mind a két irányból, Balthus átalakulása is nagyon látványos, és külön tetszik, hogy véget érhet harccal is, de van egy olyan megoldás is, amivel automatikusan meg lehet ölni. Ha belegondolok, hogy ez volt a második KJK könyv, és mekkora különbség volt a két végső összecsapás között… ég és föld! Szóval nincs más hátra, mint fejet hajtani a Rettegett hadvezér és varázsló előtt (azért ne a játék közben, mert az kellemetlen lesz J) és gratulálni a győzelméhez!

 

Ezzel végeztem a listámmal. Te kit hiányolsz belőle? Vagy ki az, akinek létét nem tartod indokoltnak? Írd meg kommentben! Néhány hét múlva ismét találkozunk, akkor a 10 kedvenc kísérőkarakteremről fogok listát készíteni. Nem lesz könnyű, már látom.

 

Ha szeretnél értesülni a legfrissebb cikkekről, csatlakozz a Blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/