Osztrák hangulat (?) Kolozsváron – Bistro Viena

Múlt héten egy ír bisztró kínálatát kóstoltam meg Kolozsváron és nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam. Ekkor azonban észrevettem, hogy nem sokkal az O’Peters mellett van egy másik étterem is, ami az osztrák hagyományokat próbálja bemutatni a vendégeknek. Borjú bécsi, kolbász, grízgombóc, gőzgombóc, rétes, ki tudna ezekre nemet mondani? Jó, biztos van ilyen ember, de nem én. Éppen ezért az előzőhöz hasonlóan ezt a helyet is kétszer próbáltam ki, viszont mindkétszer a kolbász vonalon mozogtam, először egy ebédmenüvel, majd az A’la Carte étlappal próbálkoztam.

A hely menüje 25 lejes és tartalmaz egy levest és egy sült kolbászt körettel, a kóstolásom napján grízgombócos csirkehúslevest és egy chilis kolbászt krumplisalátával. Gondoltam, hogy e mellé még egy desszertet is rendelek, egy almás pitét választottam vanília öntettel. Egyébként egy kolbász és egy köret eleve 25 lej a helyen, így a menüben tulajdonképpen egy ajándék leves van (és gondolom kicsivel kevesebb köret). A levesre kb. 6-7 percet kellett várnom, ami nem nagy idő, ráadásul szép nagy tányérban érkezett. A lé mellett pár szelet csirkehúst, kevés zöldséget és két öklömnyi méretű grízgombócot találtam. Megkóstolva a leves kifejezetten kellemes, a hús íze kiérezhető benne és a fűszerezése is hagyományos, de finom. Amivel viszont kevésbé voltam kibékülve, az a grízgombóc. Nem is az ízével volt a baj, mert kapott egy kis fűszerezést, szóval ez teljesen oké. Inkább azzal, hogy ez a 2 gombóc nagyon sok helyet foglalt el a tányérból, a többi összetevő rovására. Ezenkívül, amikor a gombóc szétmállik, és a lé többsége is elfogy, akkor egy kásás-grízes állagot ad a leves maradékának, ami szerintem egyáltalán nem kellemes. Ha csak 1 gombócot kaptam volna és kicsit több levet meg zöldséget, akkor sokkal jobbnak értékeltem volna az ételt. Sajnálom.

A főétel nagyjából 5 perccel azután érkezett, hogy megettem a levest. Egy dolgot le kell szögeznem: az étlap szerint minden kolbászhoz jár kenyér és mustár. Úgy látszik, ez menüre nem vonatkozik, mert ez kimaradt. Persze oké, a menühöz mindig kicsit kevesebb jár, mint az étlapi kínálathoz, de mégsem érzem azt, hogy egy kenyéren és némi mustáron kéne spórolni. Főleg mert nekem a kenyér hozzátartozik a sült kolbászhoz, nélküle nem teljes az összkép. Egyébként sajnos ezzel az étellel is a legnagyobb bajom az volt, hogy 2 összetevő nagyon nem passzolt össze. A kolbász igazán karakteres, húsos és a csípősséget is igen jól lehet rajta érezni, a saláta meg tipikusan a retro ecetes krumplisaláta vonalat képviseli. Külön-külön nagyon jól el voltam a kettővel, de egy eleve csípős ételhez a legkevésbé vágyom egy ecetes köretre, ami még jobban kiemeli az amúgy is intenzív chilit. Persze ha az ember maga választja ezt a kombinációt, akkor lelke rajta, de egy menünél szerintem illett volna jobban figyelni a két elem harmóniájára.

Újabb 5 perces várakozás után jött a desszert. Szép nagy rétest kaptam, ami ropogott és kifejezetten meleg volt, frissen készült benyomást keltett (vagy ha melegítették, akkor sikerült becsapni). Ennél az ételnél végre minden a helyén volt. A rétesben nagy darabokba sütötték az almát, a tészta kellemesen vékony, némi fahéjat is használtak, ezek így nagyon jó ízt adtak a desszertnek, a meleg süteményhez pedig nagyszerűen passzolt a hidegebb tejszín, és az édes vaníliasodó. A mennyi a legjobb szó, amit lehet használni erre az ételre, nagyon-nagyon ízlett. Az O’Peters almás süteményére azt írtam, hogy a legjobb desszert, amit étteremben ettem, most azt kell mondjam, gyorsan megérkezett a konkurencia.

Ezekkel a hullámzó érzelmekkel távoztam, majd tértem vissza 2 nappal később egy sima étlapos étkezésre. Maradtam a kolbászfronton, de ezúttal egy hagyományos, sajttal töltött kolbászt kértem, süt krumplival és desszertként gőzgombóccal. Múltkor a felszolgálással nem volt bajom, ezúttal viszont sajnos muszáj ezt is kritikával illetnem. A hölgy, aki az ételeket hozta ki, finoman szólva is bunkó volt. Az, hogy nem mosolyog, még esetleg betudható azzal, hogy rossz napja van, de az, hogy kérek angol étlapot és megkapom a románt (oké, tudtam értelmezni, de akkor is…), hogy a kajákat szinte csak löki elém, és hogy egyáltalán 20 percbe került mire méltóztatott felvenni a rendelést…hát hogy is fogalmazzak, én ezt nehezen tudom vendéglátásnak nevezni.

A rendelés után újabb 15-20 perccel érkezett a kolbász és a krumpli, hozzá egy kis adag mustár és…egy fél zsemle. Nem sok mindennel lehet kiidegelni igazán egy étteremben, de ez azok közé tartozik. Most komolyan egy fél zsemlén és a mustáron kell spórolni? Akkor már legyen 16 lej a kaja, de adjanak ezekből normális adagot! Már egy tavaszi látogatásomnál sem tetszett ez egy szamosújvári étteremben, de az egy kisbüfé volt, ahol 15 lejért komplett sült kolbász menüt kaptam körettel, zöldségekkel, szószokkal, üdítőkkel, így jobban tudtam ezt tolerálni. De egy komoly étteremtől ennél többet várok.

Másik oldalról nézve viszont a kaja megint tök jól sikerült. A kolbász tartalmas, fűszeres, a benne lévő sajt is jó ízű, nem csak valami alsópolcos íztelen növényi sajtféle, és külön pozitívum, hogy a krumplinál sem ragadtak le a mirelitnél, nagyon kellemes, frissen sütött csemege, amin még a krumpli héja is ott maradt. Nagyon ízlett mindkettő és ezúttal a harmónia is működött.

Ezután ismételten vártam a desszertre több mint 20 percet. Ezt megint rengetegnek tartom, főleg úgy, hogy már így is majdnem 40 percet várakoztam és 15-20 percet ettem is. Kinézetre azonban megint egy nagyon imponáló édességet kaptam. Gyönyörű a gombóc, rajta vanília öntet és mák, mindez igencsak emberes méretben. És kaptam hozzá evőeszközként…egy desszertkanalat. Most komolyan, kialudta magát rendesen a személyzet? Egy szilárd, vastag tésztás desszerthez nem adunk kiskanalat evőeszközként, mert nagyon nagy szenvedés vele bármit elvágni, különösen a gőzgombócot, ami egy keményebb tészta! Persze lehet, hogy lágyabb, mint hinném, próbáljuk ki! Kipróbáltam…nem. A tetejét is nagyon nehezen lehetett vele elvágni, az alja meg annál is keményebb volt. Az első vágás után rögtön jött a következő kellemetlenség. A gombóc belseje üres? Nem szokták ezt valamivel tölteni? Később kiderült, hogy de, szilvalekvár van benne, de csak az egyik részén. A lekvár íze nagyon imponáló, nekem a nagymamám lekvárja jutott róla eszembe, semmi köze nincs a boltban lekvárnak csúfolt képződményekhez. Viszont az elkészítés során eszméletlenül felforrósodott, konkrétan kezdetben égette a nyelvem.

Az ízek viszont itt is összeálltak. Igen hosszú időbe telt, mire tudtam kóstolni egy olyan falatot, amin tészta, lekvár, mák és vaníliasodó (amit most hidegen tálaltak, így kompenzálta a lekvár hősmérsékletét) is volt, de együtt a 4 alkotóelem elegye egyszerűen fenséges. Megint azt látom, hogy tényleg minőségi alapanyagokkal dolgoznak, jól főznek, nagyon rendbe vannak az ízek, de valami tönkreteszi ezt az élményt.

A kolbász-menükért mindkét alkalommal 25 lejt, a desszertekért 14 ill. 16 lejt fizettem, tehát egy 40 lej körüli árból kihozható a kétfogásos étkezés. Ez éttermi szinten elfogadható ár, márpedig a hely minőségét tekintve kétségkívül éttermi szinten van és mennyiségileg is oké. Sajnos mégsem tudom igazán pozitívra értékelni az összképet. Egész egyszerűen ezek a személyzeti hiányosságok, indokolatlan spórolások a kiegészítő elemeknél olyan mértékben voltak jelen, ami már az étel élvezhetőségének rovására ment. Amit sajnálok, mert egyébként magában az étteremben van potenciál, magasan abszolválják a minőségi kritériumaimat, viszont ahol már csak annyit kéne tenni, hogy normálisan teljesítik a feladatukat, elbuknak. Nem vagyok hálás ezért. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek kipróbálásra, lehet, hogy csak én fogtam ki rossz napokat!

Értékelésem: 7/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről:  https://www.bistroviena.ro/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/