Amikor a kommunikáció rosszabb, mint amivel vádolnak...

 

Az igazat megvallva Varga Judit nem tartozik a kedvenc politikusaim közé. Büntetőjoggal elméleti és gyakorlati szinten egyaránt foglalkozó/foglalkozott személyként azt gondolom, hogy nem egy olyan kijelentése volt már, ami egy jogász szájából egyszerűen vállalhatatlan. Ennek ellenére, ha csak azt a hírt olvastam volna, hogy Varga Judit válik, akkor egyetlen karaktert sem szánok arra, hogy erről értekezzek, mert azt gondolom, nem volna miről. A vagyonmegosztási elméleteket puszta spekulációnak tartom, a keresztény-konzervativitással kapcsolatos gúnyolódásokat pedig – a Szájer üggyel ellentétben – kicsinyesnek és jelentéktelennek, mert még egy keresztény családban is előfordulhat, hogy két ember kapcsolata menthetetlenül megromlik, és ilyenkor azt gondolom, hogy jobb elválni, mint erőlködve kapcsolatban maradni. Amire viszont már felkaptam a fejem, az az, hogy a miniszter asszony szombati facebook posztjában – melyben a múltbéli baloldali támadásokat hozta fel érvként – azt mondta, hogy nem hajlandó a családi ügyeiről nyilatkozni és kért mindenkit, hogy ilyen ügyekben ne is kérdezzék. Ez a kommunikáció viszont azt gondolom, hogy a mellett, hogy manipulatív, még több kárt is okoz, mint hasznot. A következőkben kifejtem, miért.

 


Hol volt itt család elleni támadás?

 

Az elmúlt időszakban valóban sokat foglalkozott a média Varga Judittal. De nem családi szempontból. Hanem a CSOK és hitelfelvételei kapcsán. A CSOK ügyében azt rótták fel neki, hogy felvett 10 milliós hitelt, ráadásul egy olyan ingatlan felújítására, amit gyakorlatilag nyaralónak használnak. A két kérdést külön kell kezelni. Az első legfeljebb etikai szempontból vitatható, hogy egy ekkora fizetéssel rendelkező miniszternek tényleg szükséges-e egy ilyen kedvezmény igénybe vétele (és igen, ugyanez a kérdés Tóth Bertalan kapcsán is feltehető), de jogilag nem lehet belekötni. A másik viszont már aggályosabb, hiszen a CSOK funkciója kifejezetten az otthonként szánt lakóépületek felújítása. Az igaz persze, hogy a jogszabály alapján sem muszáj azonnal beköltözni, de azért felmerülnek kételyek bennem annak kapcsán, hogyha a kormány nyer 2022-ben, hogy vajon Varga Judit elköltözik-e Budapestről és átáll-e ingázó életmódra.

De ezt persze nem tudhatom, így összességében ezt még az erkölcsi aggályaim ellenére le tudom nyelni. Viszont a másik ügyet, melyben a politikus és férje 8 millió forintos önrész mellett 192 millió forint hitelt vett fel, melyet 11 hónap után visszafizettek, már azt gondolom, hogy jócskán felvet aggályokat. Eleve miként lehet egyáltalán ilyen konstrukcióval hitelt kapni? Másrészt a gyors visszafizetés is felvet korrupciós gyanút. Nem azt mondom, hogy itt biztosan bűncselekmény áll a háttérben. Azt viszont igen, hogy a körülmények minimum is furcsák. És azért, ha egy közéleti szereplő pénzügyi körülményei között gyanús elemek vannak, akkor azt gondolom, hogy a médiának nemcsak lehetősége, de egyenesen kötelessége ezeket figyelni és tájékoztatni róla. Fentiek alapján ezek a támadások nem Varga Judit családja, hanem a pénzügyi helyzete ellenirányultak. A kettő nagyon nem ugyanaz.

 

 

Miért nem lehet konkrét választ adni?

 

A válás tekintetében már sokkal inkább felmerülhetnek magánéleti aggályok, de ez régóta így van, közszereplőkre a média kíváncsi. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet ebben az esetben azt kimondani, hogy „igen, megromlott a kapcsolatunk, ezért a válás mellett döntöttünk”, vagy, hogy „nem, ez egy hazugság, a házasságommal minden rendben van”.  Bármelyik történne, elejét lehetne venni a további találgatásoknak.

De ez a közlemény olaj a tűzre. Semmi konkrétumot nem mond, vagyis csak még kíváncsibbá fogja tenni a sajtót, ami még inkább megpróbál információt szerezni az ügyről. Ez abszolute nem szolgálja a pár érdekét. Hacsak nem az az érdek, hogy a média erről beszéljen, és közben a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat politikai disznóságokat eltitkolják. Na, hoppá, máris itt egy újabb összeesküvés-elmélet, ami nem születhetett volna meg, ha ad egy egyenes választ…

 

Hol volt Varga Judit az ellenzéki politikusok elleni támadásoknál?

 


„Tartózkodjanak a magánéletünkkel kapcsolatos híresztelésektől.” – hangzik el a kérés a korábban meghivatkozott posztban. És ezzel alapvetően még tudnék is azonosulni, ez tényleg nemkívánatos eleme a politikának. A kérdésem már csak az, hogy hol volt ez a lelkesedés akkor, amikor az origo és a jobboldali szennymédia több másik lapja támadta az ellenzéki politikusokat mindenféle magán- és családi ügyben, és ezekről ráadásul még az is kiderült, hogy egytől-egyig hazugságok voltak.

Hogy néhány példát emeljek ki az elmúlt időszakból: A 2018-as választások előtt nem sokkal a jobboldali sajtó szinte összehozta Vona Gábort az azóta már elhunyt Terry Black-kel, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a magát jobboldalinak és konzervatívnak nevező párt elnökéről azt gondolják, hogy maga is homoszexuális. Még ha ez igaz is lett volna, akkor is 100%-ban a képviselő magánéletét és privátszféráját érintő kérdés. Az már csak tetézi a dolgot, hogy mint kiderült, ordas nagy hazugság volt.

Egy másik ilyen helyzet volt, amikor az egykori Együtt elnökét, Juhász Pétert vádolták meg korábbi élettársa megverésével és vagy 20 cikken keresztül a „Nőverő” jelzővel illette az origo. Ez annyiban más helyzet, hogyha ez igaz lett volna, és erről jogerős bírósági ítélet születik, akkor igenis kell tájékoztatni róla a lakosságot. De természetesen erről is kiderült, hogy hazugság.

És bár nem kifejezetten kapcsolati kérdés, de amikor Nagy Blankának a jegyeiről értekezett a jobboldali sajtó, szintén egy olyan kérdést feszegettek, ami egy az egyben az érintett magánügye és semmi köze sincs Blanka politikai tevékenységéhez. Mondjuk erről is kiderült, hogy amit állítottak, annak java része hazugság volt, de őszintén, ezen már ki lepődik meg?

Tisztelt miniszter asszony, miért nem érezte szükségét annak, hogy ezekben az ügyekben felszólaljon, hogy a jobboldali sajtó milyen nemtelen eszközökkel szól bele az érintettek magánéletébe? Pedig azt hiszem, megállapodhatunk abban, hogy ez mind a 3 sokkal komolyabb vád volt annál, mint amivel Önnek most szembe kell néznie.

Ha Varga Judit ezekben az esetekben is kiállt volna privátszféra és a családi élet fontossága mellett, akkor még talán hiteles is lenne a mostani kijelentése. Így azonban nem tartom többnek egy hisztinél, egy olyan személy reakciójánál, aki ha kell maga is szívesen beleszáll a másik oldal pocskondiázásába, de amikor egy picit visszanyal a fagyi, máris előtör belőle a kettős mérce.

 

Ha más a véleményed, írd meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról