10 alkalom, amikor büszke voltam a magyar focira

 

A múlt heti kicsit negatívabb hangvételű cikk után ma jöjjenek az örömteli napok, azok az események, amikor olyan szintű futball-lázban éghetett az ország, amikre a 90-es és 2000-es években ritkán volt lehetőség. Ezúttal picit hosszabb folyamatokat is beveszek a listára, de csak olyanokat, amik egy eseményhez köthetők. No, lássuk a legdicsőségesebb pillanatokat!

 

10. A Fehérvári legyőzi a Bordeaux-t az Európa Ligában


 

Bármennyire erősebb a francia labdarúgás, mint a magyar, az elmúlt időszakban klubszinten ezek az összecsapások inkább a javunkra dőltek el. A Montpellier még 2010-ben búcsúzott a Győr ellen, a Fehérvár meg idén tizenegyesekkel búcsúztatta a Reimst. Azonban még ezeknél is dicsőségesebb eredmény a fehérvári gárda 2017-ben aratott győzelme. Az idegenbeli mérkőzésen még a francia csapat nyert, de a 2-1-es különbség reménykeltő volt. Aztán a hazai meccs szerintem a magyar foci elmúlt 10 évének egyik legerősebb mérkőzése volt. Ugyan csak 1-0-ra sikerült nyerni, de egyrészről a továbbjutáshoz ez is elég volt, másrészről aki látta a meccset tudja, hogyha 4-0-ra nyertünk volna, akkor se lehetett volna egy szava se a franciáknak. Ennyire domináns győzelmet egy TOP-ligás csapat ellen nem tudom, mikor láttunk és fogunk látni legközelebb magyar csapattól, de épp ezért számomra emlékezetes maradt.

 

9. Válogatott siker Horvátország ellen

 

Ami klubszinten a Fehérvár nevéhez fűződik, azt 2019 tavaszán a válogatott tette meg, amikor egy olyan bravúrt hajtott végre, ami bár az EB-selejtezők szempontjából nem volt nagy jelentőségű, önmagában véve nem kis fegyvertény: egyedül a csoportban le tudta győzni az EB ezüstérmes horvát válogatottat, nem is akármilyen játékkal. Bár a vendégek szereztek vezetést, de Szalai révén összejött összejött az egyenlítés még a félidőben, majd jött Pátkai és az ominózus győztes gól. Mindez pedig ezúttal is egy olyan játékkal, ami a világbajnoki ezüstérmes ellen több mint imponáló volt.

 

8. Dárdai Pál a Hertha trénere


 

Egy topligás csapat legyőzése nagy érték. De ha egy magyar edző kerül egy topligás csapat élére, na az még inkább egy dicsőséges eredmény. Márpedig ez történt. A kinevezésnek persze voltak előjelei: Dárdai évtizedek óta a Hertha kötelékében van, a magyar válogatottban váratlanul jó eredményeket hozott, így amikor a csapat válságba került, vészmegoldásként a felnőtt csapathoz küldték Dárdait. A kényszermegoldás nem várt eredményeket hozott: a Hertha stabilan benn maradt a szezon végén a Bundesligában, majd a következő években az Európa Ligába is bejutott a berlini gárda, mindezt az egyik legszerényebb költségvetéssel a ligában. A negyedik év már nem sikerült olyan jól – ami végül Dárdai „menesztésével” járt (a Hertha kötelékében maradt, csak nem az első csapat edzőjeként), de a bennmaradást ebben a szezonban sem jelentett gondot. Pali az utolsó évének kudarca ellenére népszerű maradt Berlinben, olyannyira, hogy most, amikor újra válságban van a csapat, megint az ő segítéségét kérték. Reméljük, ezúttal is úgy alakul minden, mint 2015-ben.

 

7. A Ferencváros bejut az Európa-Liga csoportkörébe

 

Miután 2013 és 2017 között soha egyik magyar csapat sem tud csoportkörbe kerülni, az elmúlt három évben mindig összejött ez valakinek. 2 éve a Fradinak sikerült, méghozzá rögtön egy óriási bravúrral kezdve: kettős győzelemmel ejtették ki a bolgár Ludugoretset. Utána egy könnyebb kanyar jött a máltai Valetta ellen, a Dinamo Zagreb azonban túl nagy falatnak bizonyult számukra. Az Európa Ligáért a litván Suduva volt az ellenfél, akit a kinti 0-0 után hazai pályán 4-2-re sikerült legyőzni, így meglett a csoportkör, ahol 7 pontot sikerült a CSZKA Moszkva-Ludugorets-Espanyol hármas ellen szerezni, ami semmiképp sem rossz eredmény. Király Gábornak meg pályafutása végén megadatott, hogy Európa-bajnokságon képviselhesse Magyarországot.

 

6. A Mol Vidi bejut az Európa-Liga csoportkörbe 2018-ban

 

Nagyjából hasonló a szituáció, mint az előzőben. 4 párviadalból legalább hármat kellett ahhoz nyernie a magyar bajnoknak, hogy valamelyik csoportkörbe kerüljön. Ugyan döcögősen indult a kezdet (éppencsak sikerült túllépni a luxemburgi bajnokon), ám a következő fordulóban egy idegenbeli döntetlen után hazai pályán sikerült győzelmet aratni a Ludugorets ellen, amivel már a harmadik fordulóban találta magát a magyar bajnok. Ott pedig idegenben lőtt góllal a svéd Malmön is sikerült túljutni. A BL-csoportkörért menő csatában sajnos már nem sikerült győzni, de az Európa Liga így is meglett, ahol 7 pontot sikerült szerezni a Chelsea-PAOK-BATE Boriszov hármas ellen. Nagyjából hasonló értékű sikernek tekintem ezt, mint az előzőt, de mivel a Fehérvár 4 ellenfele közül 3 papíron erősebb volt náluk, a Fradinál pedig ez a szám csak kettő, ezért egy hajszálnyival ezt nagyobb sikernek gondolom.

 

5. Magyarország EB-szereplése 2016-ban

 

Talán egy páran meglepődnek azon, hogy miért nem előrébb van ez az eredmény. Tulajdonképpen a történetet három részre lehet osztani: a csoportkörből a pótselejtezőbe jutás, a pótselejtező megnyerése és az EB-szereplés. Az első bevallom őszintén nekem még nem volt egy olyan eredmény. A görög-román-finn-északír-feröeri csoportból egy harmadik hely megszerzése azt gondolom, hogy alapelvárás volt (sőt…). A norvégok kettős legyőzése már egy komolyabb eredménynek tekinthető, mert azért egy nem rossz játékerőt képviselő csapat (bár azért nem is a prémium kategória). A kijutás tehát szép volt, de azért kellett hozzá a csapatlétszám megemelése és egy szerencsés sorsolás is. Viszont az EB-n bebizonyítottuk, hogy a kijutás nem csupán a véletlen műve volt, az első 3 meccsen ugyanis 5 pontot szerezve gond nélkül továbbmentünk a csoportban. Ahol sajnos Belgium már túl nagy falat volt, de a csapatnak ettől függetlenül jár a gratuláció.

 

4. A Videoton Európa-Liga csoportkörbe kerül – 2012


 

A három EL-csoportkör közül azt gondolom, hogy bár ez járt a legkevesebb ponttal és mérkőzéssel, mégis ez a legértékesebb. Leginkább azért, mert itt csak 3 mérkőzést kellett megvívni az Európa Ligába jutásért, de egyszer se lehetett hibázni, és mindhármat papíron erősebb ellenféllel szemben. Az első pármérkőzés nyögve nyelős volt, a Slovan Bratislava ellen csak idegenben lőtt góllal sikerült továbbmenni, ám a Gent elleni kettős győzelem kapott gól nélkül már egyáltalán nem nézett ki rosszul. A csoportkörért az egy évvel korábban még BL-ben játszott török Trabzonspour volt az ellenfél. A két csapat 2x90 perc rendes játékidő, majd a 2x15 perc hosszabbítás után sem bírt egymással, így a tizenegyesek jöttek, ahol a fehérvári játékosok nem remegtek meg, nem úgy a törökök, ahol bizony volt hiba, így meglett a magyar csoportkör, ahol a Sporting-Basel-Genk hármas ellen sikerült végül hat ponttal zárni. Azt gondolom, ez az eredmény a Sousa-féle csapattól – akik lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodtak, mint a mostani – több mint megsüvegelendő volt, és azóta ez az egyetlen olyan alkalom, amikor egy nem Bajnokok Ligájából indult csapatunk jutott be az Európa Liga csoportkörébe. És a jövő évtől hatályba lévő szabálymódosítások miatt ez bizony egy darabig így fog maradni...

 

3. Csoportgyőzelem a Nemzetek Ligájában

 


Őszinte leszek, csak azért nem teszem ezt az eredményt a legelső helyre a listámon, mert a Nemzetek Ligájának megítélése egyelőre egy komoly kérdőjel, és egyáltalán nem biztos, hogy minden csapat teljes erőbedobással koncentrált erre az eseményre. Ugyanakkor, ha a bravúr mértékét vesszük figyelembe, akkor ez volt a legnagyobb ebben az évtizedben. Az orosz, a szerb és a török csapat is előttünk járt a sorsoláskor a világranglistán, így előzetesen már az is egy bravúr eredménynek számított volna, ha nem esünk ki a csoportból. Épp ezért az első törökországi győzelem már megnyugtatóan hatott még az utána lévő orosz vereség ellenére is. Aztán Szerbiában is sikerült győzelmet aratni, majd egy pontot Oroszországból is elhoztunk. A hazai szerbek elleni X-szel egy olyan helyzet állt elő, hogy az utolsó fordulóban már ki nem eshettünk. Azonban a törökök elleni győzelemmel és a szerbek hazai győzelmével a csoportot megnyerve nemcsak a kiesést kerültük el, de feljutottunk az „A” Ligába. Azért remélem az ottani meccseket már nem kell zárt kapuk mögött játszani.

 

2. BL-csoportkörben a Ferencváros


 

1995 és 2009 után ismételten eljutottunk oda, hogy a BL legjobb 32 csapata között magyar csapattal is találkozunk. A Fradi nem akármilyen sorozatot produkálva jutott el idáig, ezúttal a legkevésbé sem lehet azt mondani, hogy a szerencse a zöld-fehérek oldalán állt. Első fordulóban kiemeltként (tehát papíron gyengébb csapat ellen kell játszani) megkapták a svéd bajnokot, majd jött a Celtic és a Dinamo Zagreb, ám a magyar csapat mindhárom ellenfelén átlépett. Nem tudom mikor győzött le magyar gárda utoljára ennyire veretes listát. Az egyetlen viszonylag szerencsés sorsolás ezután jött, amikor a norvég Moldet kellett kiejteni a BL-csoportkörért. Meglepő módon ez volt a legnehezebb, ugyanis idegenben 0-2-es állás után fordítottak a hazaiak és csak egy igen véleményes büntetővel jött össze az egyenlítés, itthon meg egy 0-0-ával szenvedtük csak ki a továbbjutást. De a győzelmet nem kell magyarázni,  magyar csapat BL-csoportkörbe jutott, ráadásul ott sem vallott szégyent. Bár mindösszesen 1 pontot sikerült szerezni itthon a Dinamo Kijev ellen, a Juventus elleni idegenbeli meccset is nyugodtan kirakatba teheti a csapat. Nagy dicsőség volt, meg kell hagyni.

 

1. Itthon játszhatunk EB-meccseket!


 

Mondanám, hogy kijutottunk a 2020-as EB-re, ám ez most már csak 2021-ben kerülhet megtartásra. Ezt a kijutást azonban nagyobb dicsőségnek tartom, mint a 4 évvel ezelőttit. A Nemzetek Ligájában megszerzett 2. hellyel kezdődött, ami kérdés, hogy mennyire kiemelkedő, de az biztos, hogy megadta a matematikai esélyt a kijutásra. Az EB-selejtezőkön ezúttal egy brutális csoportba kerültünk, a horvát-walesi-szlovák-azeri négyes mellett kisebb csoda lett volna a kijutás, nem is sikerült, de így is voltak szép meccseink. Aztán a nemzetek ligájában 2 meccsen kellett eldönteni a kijutást, Bulgária és Izland ellen. Nem volt taktika, nem volt számolgatás. Nyerni kellett. A bolgárok ellen, ha nem is sziporkázó játékkal, de meglett a magabiztos győzelem, majd jött az ominózus Izland elleni meccs, amit az utolsó percekben megfordítva sikerült megnyerni és bekerülni ezáltal az EB halálcsoportjába, ahol a német-francia-portugál hármas ellen játszhatunk, utóbbi két meccsen hazai pályán. Az egyetlen kérésem itt is az, hogy csak lehessen kinyitni azokat a kapukat…

 

Nektek mi hiányzik erről a listáról? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról