A jóllakás veszélye nem fenyegetett – Super Hot-dog, Kolozsvár, amerikai hotdog


Tavalyi évben két kolozsvári hot-dogot áruló helyről is írtam, a Mana Manuval mondhatom, hogy meg voltam elégedve, a Tommy Hot-dog Bárral több fenntartásom is volt. Nem messze azonban a lakóhelyemtől találtam egy másik helyet is Super Hot-dog néven. Amikor először be akartam térni, zárva volt, felújítás miatt. Múlt héten azonban észleltem, hogy fizetett hirdetésen újra promózza magát facebookon a hely, ezért úgy gondoltam, ki is próbálom, milyen.

A benti tér nem igazán nagy, maximum 1-2 ember tud ott kényelmesen enni ezért inkább „sétálóba” kértem a kaját. Néztem, milyen hot-dogok vannak és észrevettem valami érdekeset. Sima, klasszikus hot-dog van 6,5 lejért, az összes többi ennek minimum a duplája. De úgy gondoltam, ha már itt vagyok, tegyünk próbát, és egy amerikai hot-dogot kértem, amiben a virslin és a kencéken kívül sajt, bacon és hagymachips van, utóbbit inkább kihagytam. Szószok közül négyféle választható, majonéz, ketchup, mustár és fokhagymaszósz, majonézen kívül mindent kértem. Vártam az ételt, míg végül kb. 6-7 perc alatt el is készült…és hát sajnos rögtön az első csalódás itt ért.

Ez az étel nem túl nagy, sőt, inkább azt mondom, kifejezetten kicsi, még a tortillás gyrosoknál is sokkal kisebbnek éreztem. És ezért 13,5 lejt fizettem. Összehasonlításként a 14 (bérlettel 12) lejes menü az egyetemi menzán:






Azt hiszem ez sok kommentárt nem igényel. Az ételt meglátva ez a régi kabaréjelenet jutott eszembe, de sajnos itt és most nem tudtam nevetni.

Magáról az ételről sajnos túl sok mindent nem tudok írni. Az alapanyagai nem rosszak, igaz, a kifli, miben adják sima kereskedelmi forgalomban kapható terméknek tűnt, és sajnos még egy kis pirítást sem kapott, ami javítana a dolgon. A virsli oké, a szalonna sem rossz, bár sajnos nem kaptam túl sokat, a ketchup, mustár bolti termékek, de azért nem alsó polcosak, és a fokhagyma szósz is oké, de az sem kiemelkedő. Tulajdonképpen nem rossz, de az volt az érzésem, hogy semmi olyat nem kaptam, amit ne tudnék megvenni egy nagyobb áruházban.


Ehhez képest a 13,5 lej (850 forint) teljesen irreális, főleg, hogy sem köret, sem üdítő, sem semmi nem volt hozzá. Ha az eddigiekkel hasonlítom össze, akkor még a gyengébbnek titulált Tommy Hot-Dog Bárral szemben is alulmarad. Az étel itt talán egy hajszállal nagyobb volt, a virsli ugyanaz a szint, a kifli a Tommy Bárban jobb volt, a szószok egálban vannak, a zöldségválaszték megint a Tommy javára billenti a mérleget. Ezenkívül az is, hogy bár ott 17 lejt fizettem, ahhoz még egy adag krumplit és üdítőt is kaptam, így ár-mennyiség arányban is a Tommy Bár nyert (pedig ott sem voltam vele megelégedve).

Mindent egybevetve sajnos ez a kóstolás inkább volt csalódást keltő, mint jó. De talán a 6,5 lejes alapételüket egyszer kipróbálom, hátha az oké lesz. És azért ti is próbáljátok ki, lehet, más véleményen lesztek, mint én!

Értékelésem: 5/10 (hogy ez pontosan mit jelent, arról itt olvashatsz)


Ha szeretnél értesülni a legfrissebb cikkekről, csatlakozz a Blog facebook-oldalához:https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról