Saláta igény szerint – Freshland, Budapest, West End, kívánság saláta


Nemrégiben néhány haverommal jártunk a West Endben és ettünk is. Ők a KFC mellett döntöttek, de én azt annyira nem szeretem. A Séf Asztalába azért nem mentem, mert nem akartam várakozni (meg szerintem drasztikusan emeltek árat), így megnéztem, milyen opciók vannak még. Ekkor láttam a Freshlandet, amivel korábban még nem találkoztam ott (tény, hogy régen is voltam arra). Így azt gondoltam, próbálkozzunk meg egy salátával. Megnéztem a kínálatot, többféle salátát láttam ott, de valahogy mindegyikben volt valami, ami az én ízlésemmel és akkori hangulatommal nem találkozott. Ám az étlapon láttam, hogy 1.590 forintért igény szerinti salátát is össze lehet állítani, amiben egyféle hús és 5 másik elem van. Úgy gondoltam, engedjük szabadjára a kreativitást! De mi is legyen?

Egyszer még Pécsett ettem egy nagyon finom pizzát, ami a feta sajt-csirkemell-paradicsom hármassal nyitott és nagyon jól harmonizált a három alapanyag. Noha ez nem pizza, de ezek az alapanyagok itt is rendelkezésre állnak. Szóval idézzük fel ezt az élményt, legyen a hús csirke és az első 2 alapanyag feta sajt és paradicsom. Még 3 dolgot választhatok. Mostanában nagyon rákattantam a rukkola salátára, és a paradicsommal szeretem együtt, így azt is választottam. Láttam a zöldségek között újhagymát is, azt nagyon szeretem, randit már nem terveztem aznapra, legyen benne! Még egyvalami lehet. Itt sokat hezitáltam, mert a lehetséges alapanyagok választéka széles, már-már lenyűgöző. 2-3 féle gomba (ezzel mondjuk én sokra nem megyek, mert utálom a gombát), 2-3 féle sajt, olívabogyó, főtt tojás és több olyan zöldség is, amit nem is ismertem fel. Ugyanakkor, mivel nem akartam rizikózni, ezúttal inkább egy egyszerű kígyóuborkát kértem bele, abból nem lehet baj. Már csak szószt kell választani. A pultoshölgy nagyon kedves volt, elmondta, melyik az, amelyik olajos, melyik inkább krémes. Ez alapján egy joghurtos-fokhagymás szósz mellett döntöttem (talán a snidling elnevezésű volt, de erre nem mernék megesküdni).

Az étel ránézésre nem tűnt olyan soknak, azonban, amikor rátették a kis papírtartót a mérlegre, láttam, hogy 480 gramm, vagyis közel fél kiló. Az azért már nem gyenge. A kóstolást követően nem tudtam, hogy a helyet dicsérjem, vagy magamat J Ugyanis úgy érzem, hogy igen harmonikus salátát sikerült magamnak összeállítani. A csirke-paradicsom-feta hármas jól működött, a paradicsom a lédússágot, a másik két elem a karakterességet adta. De a helyet is meg kell dicsérni, ugyanis mindhárom alapanyagból jó sokat adtak, a csirkét meg sikerült puhára, és nem szárazra készíteni.

A többi alapanyag is jól működött, a zöldhagymának mindkét részéből kaptam, a rukkola hozta azt a jellegzetes ízt, amit szeretek benne, az uborka meg roppanós elemnek funkcionált. A joghurtos mártásnak a savanyúságát elvette a fokhagyma íze, viszont megmaradt a krémessége, ami főleg a feta sajttal alkotott jó harmóniát. Miközben ettem az ételt, a végefele elgondolkodtam azon, hogy lehet, hogy nem fogom tudni megenni, olyan sok? Azért azt nem akartam, hogy egy saláta kifogjon rajtam. Szerencsére erre azért nem került sor, meg bírtam enni az ételt, de abszolute jól laktam vele.

Általában ételkritikusként nehéz egy salátát értékelni, főleg azért, mert az egyetlen húsos elemen kívül (néha még az sem), gyakorlatilag nincs benne olyan, amit igazán el kellene készíteni, tehát kis túlzással az ember bármikor összerakja magának. Éppen ezért ezeken a helyeken fokozott szempont nálam az étlap változatossága, hogy hány olyan opció van, ami nincs mindig a konyhámban. Mert ezek az elemek azok, amik rávehetik az embert arra, hogy elmenjen egy saláta-bárba és ne otthon dobjon össze valamit a zöldségekből. A Freshland azonban magasan teljesíti ezeket a kritériumokat. A gombákról, oliváról, fetáról már tettem említést, de még marhahúsos vagy lazacos saláta is van, a szószok meg nagyon változatosak. Ilyen helyen nagyon szívesen eszem salátát.

Az egyetlen apró hiányosság nálam valami kis ropogós „szénhidrát” volt a saláta mellé. Persze lehet, hogy ez csak az én rigojám, de szeretem, ha valami ilyesmit is kapok hozzá. Akár egy kis pirítós vagy bagett-szelet is elég, csak legyen. Romániában egyszer egyébként jártam egy olyan helyen, ami egyszerre volt pékség és saláta-bár, így az ember, ha akarta, rögtön megvehette a friss bagettet a salátája mellé. Ez itt hiányzott nekem kicsit. De ezt leszámítva minden tökéletes volt.

Láttam, hogy az étlapon van néhány gyümölcsös desszert is. (Apropó, mi az a chia-puding? Még nem találkoztam vele sosem) Ezt sajnos nem próbáltam ki, de a leírás alapján csábítónak tűnnek, ezért mindenképpen szeretném még azt is kipróbálni, mielőtt kiutazom Kolozsvárra.


Értékelésem: 9/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: https://www.freshland.hu

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához:https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

5 vetélkedő, ami hiányzik a mai repertoárból